Budenz József

(1836–1892) német származású magyar nyelvtudós, egyetemi tanár, az MTA tagja

Budenz József (Rasdorf, Németország, 1836. június 13.Budapest, 1892. április 15.) német származású magyar nyelvtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Korának egyik legkiválóbb nyelvésze, aki a kor legjobb mestereinél tanulta a nyelvészetet. Ő bizonyította be végérvényesen, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvek közé tartozik.[1]

Budenz József
1880 után
1880 után
Életrajzi adatok
Született1836. június 10.
Rasdorf
Elhunyt1892. április 15. (55 évesen)
Budapest
SírhelyFiumei Úti Sírkert
Ismeretes mint
Nemzetiségnémet
IskoláiGöttingeni Egyetem
Pályafutása
Szakterületnyelvtudós
Tudományos fokozategyetemi tanár
Akadémiai tagságMagyar Tudományos Akadémia
A Wikimédia Commons tartalmaz Budenz József témájú médiaállományokat.
Emléktáblája a szegedi Pantheonban

Benkő Loránd szerint „a hazai nyelvtudomány korszaknyitó és korszakalkotó egyénisége”,[2] Hajdú Péter szerint „a magyarországi finnugrisztika megalapozója”.[3]

Életpályája

szerkesztés

Egyetemi tanulmányait a Marburgi Egyetemen kezdte 1855-ben, majd egy évvel később a Göttingeni Egyetemen folytatta. Itt indogermanisztikát tanult, majd altajisztikával kezdett foglalkozni. Doktorátusát 1858-ban szerezte meg.

Göttingenben ismerkedett meg az ott tanuló Nagy Lajos teológussal és magyar diáktársaival. Puszta kíváncsiságból tudakolta a magyar nyelv sajátságait, és könyvből elkezdett magyarul tanulni. Akkoriban jelentek meg Berlinben Wilhelm Schott és Bécsben Anton Boller tanulmányai, melyekben a magyart az ugor, a török és a mongol nyelvekkel hasonlították össze. Ezeket olvasva Budenz hozzáfogott a török nyelv tanulásához, és megérlelődött benne a szándék, hogy ennek a nagy urál-altaji nyelvcsaládnak tüzetes tanulmányozására adja magát. Magyarországon akart magyarul tanulni, és amikor erről Hunfalvy Pál a hazatérő Nagy Lajostól értesült, levélben meghívta Magyarországra. A huszonkét éves Budenz 1858 májusában érkezett Pestre. Debrecenben és Érmelléken nyaralva olyan hamar elsajátította a magyar nyelvet, hogy már ugyanazon év őszén néhány értekezését magyarul írta meg.[4]

1858 és 1860 között a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban tanított német és görög nyelvet. 1861-ben Hunfalvy közbenjárására az MTA Könyvtárának segédkönyvtárosa és az Akadémia levelező tagja lett.

Eleinte a magyar nyelvet leginkább a törökkel hasonlítgatta, mert Hunfalvyval együtt azt hitte, hogy ezzel van legközelebbi rokonságban. Ezen kutatásai közben győződött meg arról, hogy a magyar–török egyezésnek nagyobb része csak szavak átvételén alapszik, s hogy voltaképpen a finnugor nyelvek (finn, lapp, vogul) a magyarnak a legközelebbi rokonai. Az alapszókincsben kívül a nyelvtani rendszer hasonlóságai és a számos rendszeres hangmegfelelés is a finnugor eredetet igazolják.[5] Miután egyértelművé vált a magyar nyelv finnugor eredete, Budenz József a teljes erejét az ugor nyelvhasonlításra fordította. 1868-ban magántanár lett a pesti egyetemen. Ugyanakkor jelent meg a Magyar és finn–ugor nyelvekbeli szó-egyezések című munkája. 1872 és 1892 között az akkor felállított „ural-altáji”, azaz finnugor összehasonlító nyelvészeti tanszék tanára volt, ez idő alatt egész iskolát nevelt fel. A hetvenes években alkotta legnagyobb munkáját, a Magyar-ugor összehasonlító szótárt (1873–1881), melyet az Akadémia nagydíjjal tüntetett ki. Ebben a magyar szókincs legrégibb rétegét elemzi, összevetve a rokon nyelvek megfelelő szavaival. E nagy műhöz sorakozott utóbb Az ugor nyelvek összehasonlító alaktana című munka, mely a nyelvtani alakok magyarázatát adja, ez azonban befejezetlen maradt. A hátrahagyott töredékeket tanítványa, Simonyi Zsigmond adta ki.[4]

Vámbéry Ármin 1869-ben jelentette meg a Magyar és török–tatár szóegyezések című munkáját. Budenz keményen bírálta meg Vámbéry művét:

Esőt adál uram, de nincs köszönet benne! — mondhatnám e jelentésemet befejezvén, én is, ha visszatekintek a szóhasonlítások nagy halmazára, melyet Vámbéry úr, nem nagy gonddal és lelkiismeretességgel összehányva, „magyar és török-tatár szóegyezések" czime alatt a magyar nyelvész közönségnek nyújtott, mint feleletét azon kérdésre: hogy mi és mennyi törökség van a magyar nyelvben? Hogy e feleletnek, úgy amint ő azt adta, semmi hasznát nem vehetjük, azt a fentebbi birálati jelentésem, úgy hiszem, eléggé megmutatta.

– Budenz József - NyK. 10 : 128

Ezzel kitört az „ugor–török háború”, amely túlhaladt a tudományosság keretein. A nagyközönség eleinte még inkább Vámbéryval szimpatizált, de miután Budenz megnyerte a tudományos vitát, a közvélemény is elfogadta azt a tényt, hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvek közé tartozik, a török hatás pedig másodlagos.[6][7][8][9][10]

Vámbéry nem publikált többé az Akadémiai Kiadónál nyelvi-nyelvészeti témájú könyveket, és korábbi barátságuk is véget ért.

Budenz 1892. április 15-én szívrohamot követően elhunyt. Budapesten, a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.[11][12]

Művei (válogatás)

szerkesztés

Emlékezete

szerkesztés
 
Budenz József sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/2-1-44.

A szegedi Nemzeti Pantheonban féldomborműves emléktábla őrzi emlékezetét.

Születésének 150. évfordulóján, 1986-ban emlékülést rendeztek Budapesten. Az ülésen előadást tartott Veli-Mikko Korhonen finn nyelvész így értékelte Budenz munkásságát: „Budenzet joggal nevezik az összehasonlító finnugor nyelvtudomány atyjának. Főművei, az első finnugor nyelveket egybevető szótár, illetve nyelvtan révén kiérdemelte ezt a címet.”[13]

Székesfehérvárott, egykori házában működik a Szent István Király Múzeum egyik kiállítóhelye és egyik állandó kiállítása, a Budenz-ház – Ybl Gyűjtemény.

Még a nagyközönség szívében is megrezdültek azok a gondolatok, amelyekkel egyízben Gyulai Pál üdvözölte: „Megkísérlem őt új címen ünnepelni: mint magyar hazafit, mint azon magyar tudósok és írók egyikét, kik az elnyomatás napjaiban küzdöttek a nemzetért. Ő akkor szerette meg nyelvünket, mikor azt üldözték, akkor csatlakozott hozzánk, mikor ellenségeink, de még egyes honfitársaink sem igen hittek jövőnkben. Magyar hazafi lett, élő bizonyossága annak, hogy nem a közös eredet, nem a faj teszi a nemzetet, hanem a nyelv, az eszmék, érzések és törekvések közössége”.
Zsirai Miklós[14]
  1. Nádasdy, Ádám. „A gonosz Budenz”, Élet és Irodalom. [2010. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva] 
  2. Benkő Loránd: Megnyitó a Budenz születésének 150. évfordulóján rendezett emlékülésen. Nyelvtudományi Közlemények, 89/1987–1988. 101. old.
  3. Hajdú Péter: Bevezető. Nyelvtudományi Közlemények, 89/1987–1988. 99. old.
  4. a b A Pallas nagy lexikona. Hozzáférés ideje: 2010. október 21. 
  5. Nádasdy Ádám: A gonosz Budenz (magyar nyelven). elte.hu, 2024. április 15. [2010. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 6.)
  6. Fejes László. „Milyen a magyar Keletje?”, Nyelv és Tudomány, 2017. augusztus 23. (Hozzáférés: 2022. augusztus 18.) 
  7. Fejes László: Félreértések az ugor–török háborúval kapcsolatban, 2009. december 30. (Hozzáférés: 2022. augusztus 18.)
  8. Fejes László: Néhány tény 4. Rénhírek, 2008. november 24.
  9. Fejes László: Megoldódott a Trefort-idézet rejtélye? Rénhírek, 2010. december 16.
  10. Fejes László: Csúcs Sándor a Trefort-idézetről Rénhírek, 2010. december 8.
  11. Szinnyei József. Magyar írók élete és munkái. Hozzáférés ideje: 2010. október 21. 
  12. Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 275–276. o.  
  13. Miko Korhonen: Budenz József tudományos eredményei a mai nyelvészet szemszögéből, Nyelvtudományi Közlemények, 89/1987–1988. 111. old.
  14. Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk. Bp., 1994, 540-541. o.

További irodalom

szerkesztés

További információk

szerkesztés