Takin

emlősfaj
(Budorcas taxicolor szócikkből átirányítva)

A takin (Budorcas taxicolor) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és a kecskeformák (Caprinae) alcsaládjába tartozó faj.

Takin
Pihenő példány
Pihenő példány
Természetvédelmi státusz
Sebezhető
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Scrotifera
Csoport: Ferungulata
Csoport: Patások (Ungulata)
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Csoport: Ruminantiamorpha
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Pecora
Öregcsalád: Bovoidea
Család: Tülkösszarvúak (Bovidae)
Alcsalád: Kecskeformák (Caprinae)
Nemzetség: Ovibovini/Caprini?
Nem: Budorcas
Hodgson, 1850
Faj: B. taxicolor
Tudományos név
Budorcas taxicolor
Hodgson, 1850
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Takin témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Takin témájú médiaállományokat és Takin témájú kategóriát.

Nemének az egyetlen faja.

Ezt az állatot hagyományosan a keleti pézsmatulokkal (Ovibos moschatus) rokonították, hiszen a két állat méretben és megjelenésben hasonlít egymásra. Azonban a legújabb mitokondriális DNS-vizsgálatok arra utaltak, hogy ez az állat valójában közelebb áll a vadjuhokhoz (Ovis). És a pézsmatulokkal való hasonlósága csupán a konvergens evolúció eredménye.[1][2]

Előfordulása szerkesztés

Kína középső és déli részén (Kanszu déli régiója, Szecsuan, Sanhszi, Délkelet-Tibet, Északnyugat-Jünnan), illetve a határos Bhután, Észak-Mianmar és Északkelet-India (Szikkim és Arunácsal Prades) területén honos. Szubalpin himalájai fenyvesekben, szubtrópusi és mérsékelt övezeti erdőkben 1000-4000 méteres tengerszint feletti magasságon él, de a 2000-3500 méteres magasságon a legjellemzőbb.

Alfajai szerkesztés

A legtöbb rendszertan 4 alfaját tartja számon:

Megjelenése szerkesztés

A faj tudományos neve jól jellemzi szokatlan külsejét: a Budorcas nagyjából „ökörgazellaként” adható vissza, a taxicolor kitétel pedig sárgás barna színezetére utal. Bár rendszertanilag a kecskefélékhez áll közelebb, megjelenése inkább kis termetű szarvasmarháéra emlékeztet. Fej-testhossza 1,7-2,2 méteres, amihez 15-20 centiméteres, a szőrtől általában nem látható farok csatlakozik; marmagassága 1-1,3 méter között mozog, testtömege 150-350 kilogrammos lehet, bár a 275 kilogramm mondható átlagosnak.

A zömök törzset sűrű, hosszú szőrzet fedi, aminek a színe a barnástól az aranysárgáig terjed (innen a B. t. bedfordi alfaj elnevezése: arany takin). A háton fekete csík fut végig. A rövid és vastag lábak széles patákban végződnek, a sarkantyúk pedig fejlettek, így segítve a kapaszkodást a hegyi környezetben. A nemek meglehetősen hasonlóak, bár a bikák nagyobbak a teheneknél. Szarva mindkét nemnek van: tövénél átlósan rovátkolt, hossza 25-30 centiméteres; kifelé, hátrafelé, majd a csúcsnál felfelé hajlik. A takin feje meglehetősen nagy és bumfordi, mivel orrnyerge púpos, csupasz orra pedig széles.

Életmódja szerkesztés

A takinok az évszakok változásának megfelelően folyamatosan vándorolnak. Tavasszal és kora nyáron nagyobb magasságokig, akár a fahatár fölé is felmerészkednek, és ilyenkor akár száz állatból álló csordákat is alkothatnak. A csordák őszre felaprózódnak, átlagos létszámuk húszra csökken, és fokozatosan levonulnak a mélyebben fekvő erdőkbe és völgyekbe, akár 1000 méteres magasságra is. A csordák zömmel nőstényekből és ivaréretlen hímekből állnak, a felnőtt bikák többnyire magányosan élnek.

Különböző perjeféléket, bambuszhajtásokat, faleveleket fogyaszt. Reggel és délután táplálkozik, közben rendszeresen jár sónyalatókhoz. Mindig ugyanazon az útvonalon jár a pihenő-, ivó- és táplálkozóhelyek között, így idővel ösvényeket tapos ki magának. Fenyegetés esetén köhögésre emlékeztető hangot hallat, ami az egész csordát menekülésre készteti. A megriadt takinok a sűrű bambuszerdőkbe rohannak, ahol mozdulatlanul lapulnak a vész elmúltáig.

Legfőbb ellensége az ember, elsősorban húsa miatt vadásszák, másodsorban az irhája miatt. Természetes ellensége a hópárduc és esetenként az örvös medve.

Szaporodása szerkesztés

A bikák csak a késő nyárra eső párzási időszakban csatlakoznak a nőstényekhez. A vemhesség 200-220 napig tart, az egyetlen utód márciusban vagy áprilisban jön a világra. Az utód néhány órával később már lábára áll és követi az anyját. Az anya kilenc hónapig szoptatja borját. A takin alfajtól függően 2,5-5,5 éves korában éri el ivarérettségét, átlagos élettartama 16-18 év.

Természetvédelmi helyzete szerkesztés

Az összes takin alfajra a húsa miatt folytatott vadászat jelenti a legfőbb veszélyt, ami bizonyos esetekben a védett területeken is előfordul. Szintén komoly problémát jelent az erdőirtás, ami az állat életterét szűkíti be és aprózza fel. Ezek következtében az elmúlt mintegy negyedszázad folyamán az állomány 30%-kal esett vissza, ezért a Természetvédelmi Világszövetség sebezhetőnek nyilvánította a fajt. Kínában csak nagyon korlátozottan vadászható, India és Bhután területén tiltják a kilövését: ezekben az országokban több védett területen is menedéket talál. Mianmari helyzete bizonytalan. Szerepel a Washingtoni egyezmény (CITES) II. függelékében.

Érdekesség szerkesztés

Magyarországon a Fővárosi Állat- és Növénykertben arany takint, a Nyíregyházi Állatparkban pedig mishmi takinokat tartanak. A Fővárosi Állat- és Növénykertben tartottak már szecsuáni takint,[3][4] mishmi takint[5] és arany takint[6] is.

Képek szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. (2019. március 20.) „The complete mitochondrial genome of Budorcas taxicolor tibetana (Artiodactyla: Bovidae) and comparison with other Caprinae species: Insight into the phylogeny of the genus Budorcas”. International Journal of Biological Macromolecules 121, 223-232. o. DOI:10.1016/j.ijbiomac.2018.10.020. PMID 30296464. (Hozzáférés: 2021. április 20.)  
  2. Pamela Groves, Gerald F. Shields, CytochromeBSequences Suggest Convergent Evolution of the Asian Takin and Arctic Muskox, Molecular Phylogenetics and Evolution, Volume 8, Issue 3, December 1997, Pages 363-374, ISSN 1055-7903, doi:10.1006/mpev.1997.0423.
  3. Gábris Eszter: Ez nem egy karikatúra, hanem egy szecsuáni takin, a budapesti állatkert új lakója (magyar nyelven). Index, 2015. szeptember 1. (Hozzáférés: 2015. szeptember 5.)
  4. Szecsuáni takin először Budapesten (magyar nyelven). zoobudapest.com, 2015. augusztus 31. (Hozzáférés: 2015. szeptember 5.)
  5. Új állatunk, a mismi takin | Állatkert Budapest szívében (magyar nyelven). zoobudapest.com. (Hozzáférés: 2020. június 3.)
  6. Aranyszőrű újdonság | Állatkert Budapest szívében (magyar nyelven). zoobudapest.com. (Hozzáférés: 2020. június 3.)

Források szerkesztés