Burundi történelme
Burundi azon kevés afrikai állam közé tartozik, melynek területe szinte teljesen megegyezik egy korábban létezett, történelmi államéval.
Burundi Királyság szerkesztés
Burundi alapításának két története van. Az egyik, mely szerint a ruandai Cambarantama alapította, a másik történet szerint pedig Cambarantama egy déli államból, Buhából származott (az első történetet az európai gyarmatosítók részesítették előnyben, hogy hatalmi törekvéseiknek alapot adjanak). Az elmélet a modern burundi állam félhivatalos dogmája. A történészek szerint a mai Burundi egyik alkotó népe, a tuszi északról vándorolt az országba valamikor a 15. században, azonban az első bizonyítékok a burundi állam létezéséról a 16. századból származnak. A következő században folyamatosan növelte területeit, miközben hatalmi versengésbe került Ruandával. A legnagyobb növekedés Ntare Rugamba uralkodása (1796-1850) alatt következett be, amikor az ország majdnem kétszeresére nőtt. Az államszervezetet hierarchikus vezetés és az adókra épülő gazdaság jellemezte. A király (helyi nyelven: mwami) egy arisztokrata réteget (ganwa) vezetett, akiknek a kezében volt a földek nagy része, és akik az azokat művelő parasztok adójából éltek.
Gyarmati időszak szerkesztés
Habár az európai felfedezők és misszionáriusok már 1856-ban megérkeztek erre a vidékre, jelentősebb expedíciók nem voltak egészen 1899-ig, amikor a németek Burundit egyik afrikai gyarmatuk, Német Kelet-Afrika részévé nyilvánították. A király ellenezte a német befolyás növekedését, mire a németek erőszakkal próbálták megtörni hatalmát, ami nem teljesen sikerült. Végül a király kénytelen volt beleegyezni a német uralomba. Ezek után a külföldi jelenlét még mindig minimális volt, és a király uralkodott az országban. Azonban az európaiak által behozott pusztító betegségek jelentős veszteségeket okoztak az emberek és az állatok között. 1905-ben hatalmas éhínség pusztított a vidéken, amiben 1905 és 1914 között a helyi lakosság fele meghalt. 1916-ban az első világháborúban a szomszédos Belga Kongóban állomásozó belga egységek megszállták az országot, amit 1923-ban a Népszövetség Ruandával együtt Belgiumnak ítélt. A belgák közvetetten irányították a területet, miközben a tuszi néppel kivételezve növelték azoknak arisztokratikus hatalmát. 1948 után Belgium engedélyezte a politikai pártok működését az országban. Két nagyobb párt jött létre: az Union for National Progress (UPRONA), mely sok kisebbségből állt, és a Christian Democratic Party (PDC).
A függetlenség elnyerése szerkesztés
Burundi a teljes függetlenséget 1962. július 1-jén nyerte el.
A független Burundi szerkesztés
A gyenge demokratikus intézmények árnyékában a tuszi IV. Mwambutsa király megalapított egy alkotmányos monarchiát, amelynek az irányításában egyenlő számú tuszi és hutu vett részt. 1965-ben, amikor meggyilkolták a hutu miniszterelnököt, egy sor felkelés robbant ki a hutuk között. Burundi (Ruandától eltérően, mely a hidegháborúban az Amerikai Egyesült Államokkal szövetkezett), miután elnyerte függetlenségét, Kínával lépett szövetségre. 1966-ban megdőlt a király hatalma, és kikiáltották a köztársaságot. Egy nyílt katonai diktatúra került hatalomra, mely jelentős társadalmi feszültséget eredményezett az 1960-as évek végén és 1970-es évek elején. 1972 áprilisában a hutuk megtámadtak egy hegyi falvat az ország déli részén, melyet katonai megtorlás követett. A kormány listát állított össze azokról a férfiakról, nőkről és gyerekekről, akikről azt gondolta, hogy potenciálisan veszélyezteti a hatalmat (lázadók és azok, akik szimpatizáltak a lázadással). Egy három hónapos időszak alatt több mint 200 000 hutu halt meg és 150 000 elmenekült (az ország népességének 15%-a). Hogy az Egyesült Államokkal jó kapcsolatokat tartson fenn, a tuszi kormány azzal vádolta a hutu lázadókat, hogy kommunista fenyegetést jelentenek az országra. 1976-ban Jean-Baptiste Bagaza ezredes vértelen puccs során átvette a hatalmat az országban. Bár Bagaza egy tuszi katonai kormányt vezetett, földreformot hajtott végre és támogatta a nemzeti megbékélést. 1981-ben egy új alkotmányt is kihirdettek. 1984-ben az elnökválasztáson Bagaza egyetlen jelöltként indult és nyert. Ettől kezdve folyamatosan fellépett a vele nem szimpatizálók ellen, és börtönbe vetette azokat. 1987-ben Pierre Buyoya megdöntötte Bagaza hatalmát: betiltotta a politikai pártokat (kivéve a sajátját), és felfüggesztette az 1981-es alkotmányt. 1988 folyamán egyre növekedett az ellentét az uralkodó kisebbségi tuszik és a többségi hutuk között, amik fegyveres összecsapásokhoz vezettek a hadsereg és a hutu ellenzék között. Az összecsapásokban becslések szerint 150 000 ember halt meg, és több tízezer menekült a szomszédos országokba. Buyoya egy bizottságot alakított, hogy vizsgálja ki a zavargások okait. 1991-ben az elnök új alkotmányt fogadtatott el. 1993-ban megválasztották az ország első hutu származású elnökét, Melchior Ndadayét. Őt 1993 októberében a hadsereg tuszi egységei meggyilkolták. Az országban ekkor polgárháború tört ki, melyben újabb százezrek haltak meg vagy menekültek el. 1994 januárjában a hatalomba a megválasztott Cyprien Ntaryamira elnök került. A biztonsági helyzet azonban tovább romlott. Ntaryamira és a ruandai elnök 1994 áprilisában egy repülőgép-katasztrófában meghaltak. Ez Ruandában a népirtás kezdetét, Burundiban pedig a helyzet további romlását eredményezte (habár általános népirtás itt nem volt). Április 8-án négy évre Sylvestre Ntibantunganya került az elnöki székbe. Azonban a helyzetet csak súlyosbította, hogy a ruandai népirtás elől több százezer tuszi menekült érkezett az országba. 1996. július 25-én a kormányt egy Buyoya által vezetett puccs megdöntötte. A polgárháború a nemzetközi békefenntartók megérkezése ellenére tovább folytatódott. Egy 2001-es megállapodás értelmében a hatalmon a tuszi és hutu népesség egyaránt részesedik.
Lásd még szerkesztés
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben a History of Burundi című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.