A céhek működését a helyben illetékes hatóság (király, világi vagy egyházi földesúr, városi tanács, vármegyei közgyűlés stb.) céhlevélben (privilégium, illetve szabadalom) engedélyezte és szabályozta. A szabadalomlevél szövege, illetve artikulusai az egyes céhek sajátosságainak, illetve a környezetnek megfelelően változtak. Mindenképpen

  • szabályozták:
    • a tagok felvételének rendjét,
    • az inasok és a legények ügyeit (munkaidejüket, jogaikat és kötelmeiket, a képzés idejét és módját),
    • az inasévek után kötelező vándorlást (tanulmányutat),
    • a céh tisztségviselőinek feladatait,
    • a gyűlések és választások rendjét,
    • a mesterek szakmai és vallási magatartását;
  • védték a céh és termékeinek érdekeit;
  • megszabták:
    • a piaci árusítás rendjét,
    • a belépés feltételeit,
    • a céhremek (mestermunka) elkészítésének feltételeit,
    • a mesterlakomát.

Fentieken túl rendszerint kitértek:

  • a kontárok elleni harc módjaira,
  • a céhtagok elvárt életvitelére,
  • a céhtagok temetésének módjaira,
  • a szabályszegések büntetésének módjaira stb.

A céhlevelet a céh legfontosabb iratait gyűjtő céhládában őrizték.

Erdélyben a tagok felvételének rendjét a 16. századtól a fejedelem hagyta jóvá.

Magyar nagylexikon V. (C–Csem). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1997. 200–202. o. ISBN 963-85773-0-4