Címerköltő
A címerköltő (heroldköltő) eredetileg olyan herold volt, aki körülbelül a 13. század végétől, a címerek viselőiről írt verset és szakszerű módon írta le magát a címert is.
Ezt a leírást, mely az akkoriban kifejlődő heraldikai nevezéktant használta, blasonnak nevezzük, mely egyébként egy francia eredetű irodalmi műfajt is takar. A blason a címer motívumainak allegorikus magyarázata, külön hangsúllyal a címerállatokra vonatkozóan.
A heroldköltészet vagy címerköltészet didaktikus költői műfaj a 13-15. századi lovagi költészetben. A címermagyarázó monda egyik költői válfaja, mely rokon az embléma műfajával. A címerviselő tetteit gyakran eltúlzott, dagályos formában írta le és külön hangsúlyozta a lovag bőkezűségét. A címerversek mindenekelőtt a lovagok külső leírásával foglalkoztak, nagy súlyt fektettek a lovagi tornákon résztvevők fegyverzetének és címerének részletes költői leírására. Ezért a heraldika számára is fontos forrást jelentenek. A költemények tartalma a címerek értelmezése volt, melyhez gyakran csatolták a főúr családjának genealógiáját.
Nem minden címerköltő volt herold a foglalkozását tekintve. A címerversek alkalmi költemények voltak. Témájuk egy-egy lovagi torna, csata vagy jeles személy. Az első címerversek már 12-13. század udvari nagyepikájában megjelentek, mint Wolfram von Eschenbach, Konrad von Würzburg Turnier von Nantes (1257 u.) és Hirzelin Schlacht bei Göllheim című műve. A 14. században egyik fő képviselője Gelre (1339-től a von Geldern hercegek heroldja).
A műfaj főleg Németországban és Ausztriában volt divatos, de a francia blasonok között is vannak heraldikai témájúak. Fő képviselője Peter Suchenwirt. Az ő előfutárai közé olyan híres írók sorolhatók, mint Wolfram von Eschenbach, Ulrich von Lichtenstein (Frauendienst) és a már említett Konrad von Wuerzburg. Maga Suchenwirt közvetlen hatást gyakorolt Hugo von Monfortra.
Peter Suchenwirt Nagy Lajos 1345-ös litvániai hadjáratáról leírja, hogy: Poroszországban "két király harcolt sok magyar és cseh vitézzel, sok hőssel, fejedelemmel, gróffal báróval, akiknek nevét zengik a heraldok, címerköltők és a sereget követő alakosok…" Ekkoriban tehát heroldok, címerköltők és alakosok (mulattatók) foglalkoztak a címerekkel Magyarországon is.
Tágabb értelemben ide sorolható minden olyan mű, mely a címerekkel foglalkozik, mint például Horneck Ottokár színes krónikája. Conrad von Mure ugyancsak rímpárokkal írta le a címereket, melyek között a magyar királyé is megtalálható. Gelre herold versben és képben is megörökítette Nagy Lajos király címerét. Zsámboki János, Emblemata című művében verset közölt Nagyszombat címeréről. Trencsén város címeréről 1588-ban Máder Valerián, humanista értelmiségi írt verset. A Lorántffy család címerét egy 17. századi költő latinul és magyarul is megénekelte.
Az eredeti latin vers a Lorántffy család címeréről:
„ | Consilio propriae, belloque insignia genti, |
” |
– Gvevara Antal: A fejedelmek serkenő órája. Ford. Prágai András, Bártfa 1628. 2-rét; az előbeszéd után. A könyv Lorántffy Zsuzsanna és férje, Rákóczy György költségén jelent meg[1] |
Oswald Plotchius 1608-ban verses krónikájában értelmezte Besztercebánya vörössel és ezüsttel vágott címerét. A pólyákban a város határában található négy folyót látta. A vörös szín szerinte a szerencsétlenséget, a fehér a vigaszt, a pajzstartó angyal az isteni gondviselést, a sasok (Plotchiusnál sólymok) minden őrzőjét jelképezik.
„ | Ihr Insigll sind vier zug roth |
” |
Kálnoky Sámuel 1702-ben folytatásban adta ki Pethő Gergely Krónikáját, melynek címlapján címere látható, alatta – Nagy Iván szerint – az alábbi „izetlen” vers áll:
„ | Czimereden lévő vadak piros vérrel |
” |
A címer fölött a következő jelszó áll: „Nec timide, nec tumide”.[2]
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal: VII. kötet [Láb - Múlyady]. Pest: Ráth Mór. 1860. 173. o.
- ↑ Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal: VI. kötet [Kabarcz - Kúthy]. Pest: Ráth Mór. 1860. 53. o.
ForrásokSzerkesztés
- G. A. Seyler: Geschichte der heraldik. 1885-1889
- A. Galle: Wappenwesen und Heraldik bei Konrad von Würzburg. 1911
- Világirodalmi lexikon IV. (Grog–Ilv). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1975. 416. o.