Wikipédia

Camille Saint-Saëns

francia zeneszerző, karmester, zongorista, orgonista

Charles Camille Saint-Saëns (Párizs, 1835. október 9. – Algír, 1921. december 16.) francia zeneszerző, karmester, zongorista, orgonista. Leghíresebb művei a Sámson és Delila, Az állatok farsangja és a 3. Orgona-szimfónia.

Camille Saint-Saëns
Életrajzi adatok
Született1835. október 9.
 Franciaország
Párizs
Származásfrancia
Elhunyt1921. december 16.
(86 évesen)
 Algéria
Algír
SírhelyMontparnasse-i temető
HázastársaMarie-Laure Truffot
IskoláiPárizsi Konzervatórium
Pályafutás
Műfajokopera, klasszikus zene
Hangszerzongora
Díjak
  • a francia Becsületrend nagykeresztje (1913. január 11.)
  • A művészetek és a tudományok érdemrendje
  • a francia Becsületrend főtisztje (1900. augusztus 16.)
  • a francia Becsületrend parancsnoka (1894. július 30.)
  • a francia Becsületrend tisztje (1884. július 13.)
  • a francia Becsületrend lovagja (1869. augusztus 14.)
  • Pour le Mérite
  • Royal Victorian Order (1902)
  • a Cambridge-i Egyetem díszdoktora (1893)
  • az oxfordi egyetem díszdoktora (1907)
Tevékenységzeneszerző
Camille Saint-Saëns aláírása
Camille Saint-Saëns aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Camille Saint-Saëns témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Családnevének kiejtése szerkesztés

A művész családnevének a kiejtése olykor viták tárgya, mivel az írásmód a „szenszaen” vagy „szenszan” kiejtést is megengedi. Ennek ellenére legelterjedtebb a „szenszansz” (IPA:ʃaʁl kamij sɛ̃sɑ̃s).[1][2] kiejtés.

Életpályája szerkesztés

Camille Saint-Saëns Párizsban született. Apja kormányhivatalnok volt, aki fia születése után néhány hónappal elhunyt. A fiút anyja, Clémence nevelte fel, akit nagynénje, Charlotte Masson segített anyagilag. Ők tanították először zenére is, mert a gyermek zenei tehetsége már igen korán nyilvánvalóvá vált, hároméves korában már megírta első zongoradarabját. Hétévesen kompozíciót tanult, 11 évesen pedig sikeres zongorahangversenyt adott Párizsban Mozart és Beethoven műveiből. 1848-ban felvették a Conservatoire-ba, ahol Stamatynál zongorát, Halévynél és Rebernél zeneszerzést tanult, de tanára volt Gounod is. Sok neves zenésszel ismerkedett meg, és tehetségét elismerte Liszt, Rossini és Berlioz is.

1853-ban elnyerte a Saint Merry-templom orgonistai állását, amit 1858-ban a St. Madeleine-templommal cserélt fel, s itt tevékenykedett egészen 1877-ig. Közben, 1861 és 1865 között tanára volt a Niedermeyer-féle egyházi zeneiskolának is, ahol tanítványa volt többek között Gabriel Fauré. Állásait azért adta fel, hogy csak a zeneszerzéssel tudjon foglalkozni. 1871-ben néhány kollégájával[3] együtt megalakította a Société Nationale de Musique-et (Nemzeti Zenei Társaság), amelynek a célja a kortárs francia zeneszerzők műveinek a népszerűsítése volt. Fontos állomás volt zeneszerzői pályáján első versenyműveinek a megírása: 1858-ban mutatták be I. zongoraversenyét, majd egy év múlva az 1. hegedűversenyt. 1868-as 2. (g-moll) zongoraverseny Liszt Ferenc tetszését is elnyerte (állítólag mindössze 17 nap alatt írta). Nagy siker volt az Introduction et Rondo capriccioso hegedűre és zenekarra írt darabjának 1863-as bemutatója is. Fontos megemlíteni a korszakból még az a-moll csellóversenyt (1872) és a Danse macabre 1874-es bemutatóját.

1875-ben megnősült, egy nála jóval fiatalabb nőt vett el Marie-Laure Truffot személyében, de mivel Saint-Saëns homoszexuális volt, házasságuk nem működött, így hat év után elváltak. Két fiúgyermekük született, akik azonban csecsemőkorukban meghaltak.

1877-től, amikor feladta állását, számos hangversenykörutat teljesített, ahol saját műveit adta elő karmesterként és hangszeres művészként, 1879-ben forró sikerű hangversenyt adott Budapesten is. Az 1870–1880-as években volt legsikeresebb zenei időszaka: 1877-ben mutatta be Liszt Ferenc Weimarban Samson et Dalila (Sámson és Delila) című operáját.[4] Az opera szövegét Ferdinand Lemaire írta, természetesen a bibliai történet alapján.[5] 1886-ban született Le Carnaval des animaux (Az állatok farsangja) című, 14 tételes játékos-ironikus darabja, amely farsangi meglepetésként egy gordonkaművész hangversenye alkalmából készült. A darabban az „igazi” állatokon (oroszlán, tyúk, kenguru, elefánt, hattyú stb.) kívül olyan különös szerzetek is szerepelnek, mint a zongoristák. A darab két zongorára és kamarazenekarra íródott. „A mű kétszeres persziflázs: az egyes állatfajták mögött jól felismerhetőek a megfelelő emberi tulajdonságok, másrészt az ezeket ábrázoló dallamok olykor önmagukért beszélnek, mint közismert zenei idézetek. A Teknősbékák című tétel például Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjének híres kánkánját használja fel parodizáló lassú tempóban; az Elefánt humoros nagybőgőszólója nem más, mint a Szilfek tánca Berlioz Faust elkárhozása című drámai oratóriumából; a Kövületek Rossini Sevillai borbélyából idéz.”[6] Ugyanebben az évben mutatta be 3. szimfóniáját, amit a benne alkalmazott orgona miatt Orgonaszimfóniának is neveznek. A nevezetes művet az akkoriban elhunyt Liszt Ferenc emlékének szentelte.

Utolsó éveiben sem csökkent munkabírása: számos zongoradarabot, az 5. zongoraversenyt, újabb gordonkaversenyt, zenekari darabokat, VII. Eduárd koronázására indulót stb. komponált. Mindeközben sokat utazott Európában és az Egyesült Államokban. Nagy szenvedélye volt a lepkék gyűjtése, alapos szakértője lett a témának (miként majd Bartók a rovaroknak).

Életműve elismeréseként a francia kormány Francia Becsületrend kitüntetésben részesítette. Utolsó éveit Algériában töltötte, 1921-ben az algíri Hôtel de l’Oasis-ban érte a halál. Hamvai a párizsi Montparnasse temetőben nyugszanak.

Jelentősége szerkesztés

Saint-Saëns a zenei neoklasszicizmus jeles képviselője. Korábban az új zene elkötelezett híve volt, ezért támogatta a Société Nationale létrejöttét, noha nem tartozott a forradalmi újítók közé. „Műveiben … a nagy tudás hűvös szigorral és eleganciával társul, a formai és technikai sajátosságok lépnek előtérbe.”[7] Sokan eklektikusnak tartják művészetét, „rokonsága Liszttel, Corneille-jel vagy Victor Hugóval … csak külsődleges, … belőle hiányzott az a forradalmi láz, amely Lisztet vagy Hugót annyira jellemezi…”.[8] Műveiből a klasszikus zenei iskolázottság érezhető ki, emiatt törekedett zenéjében plasztikusságra, választékosságra és világos kifejezésre. Ezért is számíthatott a 19. századi francia zene vezéralakjának.

Műveiből szerkesztés

Saint-Saëns termékeny komponistának számít, műveinek száma jóval 500 fölött van. Az alábbi lista elsősorban az opus-számmal ellátott művek közül ad áttekintést.

Operák szerkesztés

  • La Princesse Jaune, op. 30, (1872)
  • Le Timbre d'Argent, (1877)
  • Samson et Dalila, op. 47, (1877)
  • Étienne Marcel, (1879)
  • Henry VIII, (1883)
  • Proserpine, (1887)
  • Ascanio, (1890)
  • Phryné, (1893)
  • Frédégonde, (1895)
  • Les Barbares, (1901)
  • Hélène, (1904)
  • L'Ancêtre, (1906)
  • Déjanire, (1911)

Szimfonikus művek szerkesztés

  • Symphonie n° 1 en mi bémol majeur (1. (Esz-dúr) szimfónia), op. 2.
  • Suite pour violoncelle et orchestre (Csellószvit), op. 16.
  • Concerto pour piano (1. (D-dúr) zongoraverseny), op. 17.
  • Concerto pour violon (1. hegedűverseny), op. 20.
  • Concerto pour piano n° 2 en sol mineur (2. (g-moll) zongoraverseny), op. 22.
  • Introduction et Rondo capriccioso pour violon et orchestre, op. 28.
  • Concerto pour piano n° 3 (3. (Esz-dúr) zongoraverseny), op. 29.
  • Le Rouet d'Omphale (szimfonikus költemény), op. 31.
  • Concerto pour violoncelle n° 1 en la mineur (1. (a-moll) csellóverseny), op. 33.
  • Phaéton (szimfonikus költemény), op. 39.
  • Danse macabre (szimfonikus költemény), op. 40.
  • Concerto pour piano n° 4 en ut mineur (4. (c-moll) zongoraverseny), op. 44.
  • Romance pour violon et orchestre, op. 48.
  • La jeunesse d'Hercule (szimfonikus költemény), op. 50.
  • Symphonie n° 2 en la mineur (2. (a-moll) szimfónia), op. 55.
  • Concerto pour violon n° 2 (2. hegedűverseny), op. 58.
  • Concerto pour violon n° 3 (3. hegedűverseny), op. 61.
  • Morceau de concert pour violon et orchestre, op. 62.
  • Allegro appassionato, op. 70.
  • Rapsodie d'Auvergne pour piano et orchestre, op. 73.
  • Caprice-Valse pour piano et orchestre („Wedding-Cake”), op. 76.
  • Symphonie n° 3 avec orgue (3. „Orgona” szimfónia, c-moll, op. 78.)
  • Havanaise pour violon et orchestre, op. 83.
  • Fantasie pour piano et orchestre („Afrika”), op. 89.
  • Concerto pour piano n° 5 (5. „Egyiptomi” zongoraverseny, F-dúr, op. 103.)
  • Concerto pour violoncelle n° 2 (2. csellóverseny), op. 119.
  • Caprice Andalou pour violon et orchestre, op. 122.

Zongoradarabok szerkesztés

  • Six Bagatelles, op. 3.
  • Duettino (négykezes), op. 11.
  • Mazurka No.1–3., op. 21, 24, 66.
  • Gavotte, op. 23
  • Variations sur un theme de Beethoven (két zongorára), op. 35.
  • Six Études, op. 52.
  • Menuet et valse, op. 56.
  • Allegro appassionato, op. 70.
  • Album pour le piano, op. 72.
  • Rapsodie d'Auvergne, op. 73.
  • Polonaise (két zongorára), op. 77.
  • Souvenir d'Italie, op. 80.
  • Feuillet d'Album (négykezes), op. 81.
  • Les Cloches du Soir, op. 85.
  • Pas redoublé (négykezes), op. 86.
  • Scherzo (két zongorára), op. 87
  • Valse canariote, a-moll, op. 88.
  • Suite, op. 90.
  • Caprice arabe, op. 96
  • Theme varié (két zongorára), op. 97.
  • Souvenir d'Ismailia, op. 100.
  • Valse Mignonne, op. 104.
  • Berceuse (négykezes), op. 105.
  • Caprice héroique (két zongorára), op. 106.
  • Valse Nonchalante, op. 110.
  • Six Études, op. 111.
  • Valse Langoureuse, op. 120.
  • Six Études pour la main gauche (Hat etűd bal kézre), op. 135.; Caroline de Serres-nek dedikálva[9]
  • Valse Gaie, op. 139.
  • Marche interalliée (négykezes), op. 155
  • Six Fugues, op. 161.
  • Feuillet d'Album, op. 169.

Orgonaművek szerkesztés

  • Trois pièces pour Harmonium, op. 1.
  • Fantaisie n° 1 en mi bémol majeur (Esz-dúr fantázia).
  • Trois Rhapsodies sur des cantiques bretons, op. 7.
  • Bénédiction nuptiale, op. 9.
  • Élévation ou communion, op. 13.
  • Trois Préludes et Fugues, op. 99.
  • Fantaisie n° 2en ré bémol majeur (D-dúr fantázia), op. 101.
  • Marche religieuse, op. 107.
  • Trois Préludes et Fugues, op. 109.
  • Sept improvisations, op. 150.
  • Cyprès et Lauriers (zenekarral), op. 156.
  • Fantaisie n° 3 en do majeur (C-dúr fantázia), op. 157.
  • Prière (hegedűvel), op. 158

Kamarazene-művek szerkesztés

  • Tarentelle pour flûte, clarinette et piano, op. 6.
  • Quintette avec piano (Zongorakvintett), op. 14.
  • Suite pour violoncelle et piano, op. 16.
  • Trio n° 1 pour violon, violoncelle et piano (F-dúr trió), op. 18.
  • Sonate n° 1 pour violoncelle et piano (1. csellószonáta), op. 32.
  • Romance pour cor et piano, op. 36.
  • Berceuse pour violon et piano, op. 38.
  • Danse Macabre, op. 40.
  • Quatuor avec piano (B-dúr zongoranégyes), op. 41.
  • Allegro appassionato pour violoncelle et piano, op. 43.
  • Romance pour violoncelle et piano (D-dúr románc), op. 51.
  • Septuor pour cordes, piano et trompette (Szeptett vonósnégyesre, zongorára és trombitára), op. 65.
  • Sonate n° 1 pour violon et piano, op. 75.
  • Caprice „sur des airs Danois et Russes” pour flûte, clarinette, hautbois et piano, op. 79.
  • Chant Saphique pour violoncelle et piano, op. 91.
  • Trio n° 2 pour violon, violoncelle et piano (e-moll trió), op. 92.
  • Fantaisie pour harpe, op. 95.
  • Sonate n° 2 pour violon et piano, op. 102.
  • Quatuor à cordes n° 1 (1. vonósnégyes), op. 112.
  • Cavatine pour trombone ténor et piano, op. 114.
  • Sonate n° 2 pour violoncelle et piano (2. gordonkaszonáta), op. 123.
  • Fantaisie pour violon et harpe, op. 124.
  • Triptyque pour violon et piano, op. 136.
  • Quatuor à cordes n° 2 (2. vonósnégyes), op. 153.
  • Élégies pour violon et piano, op. 143, 160.
  • Sonate pour hautbois et piano, op. 166.
  • Sonate pour clarinette et piano (Esz-dúr klarinétszonáta), op. 167.
  • Sonate pour basson et piano (G-dúr fagottszonáta), op. 168.

Oratórikus művek szerkesztés

  • Mass (Mise, 4 hang, kórus, orgona, zenekar), op. 4.
  • Tantum ergo, op. 5.
  • Scène d'Horace, op. 10.
  • Oratorio de Noël, op. 12.
  • Les Noces de Prométhée, op. 19.
  • Nuit Persane (Mélodies persanes) (szólista, kórus, zenekar), op. 26.
  • Psaume XVIII, op. 42.
  • Le Déluge, op. 45.
  • Les Soldats de Gédéon, op. 46.
  • Requiem, op. 54.
  • La Lyre et la Harpe (Victor Hugo versére, szólista, kórus, zenekar), op. 57.
  • Calme des nuits (kórus), op. 68.
  • La fiancée du Timbalier (Victor Hugo versére, szoprán, zenekar), op. 82.
  • Les Guerriers, op. 84.
  • La Nuit (szoprán, női kórus, zenekar), op. 114.
  • Lola (Stéphan Bordèse versére, szólisták, zenekar), op. 116.
  • Psaume CL, op. 127.
  • Des pas dans l'allée (kórus), op. 141.
  • Ave Maria (kórus, orgona), op. 145.
  • La Cendre rouge, op. 146.
  • Tu es Petrus, op. 147.
  • Quam Dilecta, op. 148.
  • Laudate Dominum, op. 149.
  • Hymne a la paix, op. 159.

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Forvo
  2. ↑ A francia olvasás szabályai Archiválva 2014. március 13-i dátummal a Wayback Machine-ben (francianyelv.hu)
  3. ↑ A Société Nationale de Musique-öt Saint-Saëns, Lalo, Franck és Bizet hozta létre.
  4. ↑ A weimari premieren az opera német nyelven hangzott el.
  5. ↑ Az opera története a zsidók filiszteusok elleni harcáról szól.
  6. ↑ Fidelio – Pándi Marianne
  7. ↑ Nemzeti Filharmonikus Zenekar
  8. ↑ Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon III. (O–Z). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965. 279. o.
  9. ↑ Sabina Teller Ratner: Camille Saint-Saëns 1835–1921: A Thematic Catalogue of his Complete Works. (hely nélkül): Oxford University Press. 2002. 61. o. ISBN 0198163207  

Hangfelvételek szerkesztés

  •   1. szimfónia, Op.2 – Youtube.com, Közzététel: 2013. júl. 24.
  •   2. szimfónia, Op.55 – Youtube.com, Közzététel: 2017. jún. 14.
  •   3. szimfónia, Op.78 – Youtube.com, Közzététel: 2013. nov. 19.
  •   Sámson és Delila, – Youtube.com, Közzététel: 2014. nov. 5.
  •   Haláltánc, – Youtube.com, Közzététel: 2012. okt. 20.
  •   Requiem, Op.54 – Youtube.com, Közzététel: 2012. aug. 22.
  •   Az állatok farsangja, – Youtube.com, Közzététel: 2013. dec. 31.
  • A hattyú az Állatok farsangjából – John Michel gordonkázik.

  • Rondo capriccioso – Elias Goldstein hegedül, a DePaul Symphony Orchestra játszik.

Források szerkesztés

  • Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon III. (O–Z). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965.
  • John Stanley: Klasszikus zene. Kossuth Kiadó, Budapest, 2006.
  • Kertész Iván: Opera kalauz. Saxum Bt., 2005.

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Camille_Saint-Saëns&oldid=27046982”