Főmenü megnyitása

A Canal Grande (a velenceiek szerint Canalazzo, vagy velencei nyelven El Canalasso) Velence fordított „S” alakú fő csatornája, amely két részre osztja a történelmi központot a Ponte della Libertà csomópont és a Bacino di San Marco között. Összesen körülbelül 3800 méter hosszú, szélessége 30–70 méter, átlagos mélysége 5 méter.

Canal Grande
A Canal Grande műholdról
A Canal Grande műholdról
Országok Olaszország
Hely Velence
Elhelyezkedése
é. sz. 45° 26′ 12″, k. h. 12° 19′ 58″Koordináták: é. sz. 45° 26′ 12″, k. h. 12° 19′ 58″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Canal Grande témájú médiaállományokat.
A Canal Grande az Accademia hídról; előtérben a Palazzo Cavalli-Franchetti, a távolban a Santa Maria della Salute-bazilika
A Canal Grande az Accademia híd másik oldaláról

Tartalomjegyzék

LeírásaSzerkesztés

Teljes hossza mentén csodálatos épületek, a legtöbbjük a 12. és a 18. század közötti időszakból, amelyek a Velencei Köztársaság által teremtett jólét és művészetek jelképei. Minden évben a velenceiek itt élik újra a „Serenissima” évszázados hagyományait, mint pl. a Történelmi Regattát.

Miután egy rövid szakaszon délkeleti irányban húzódik, az Alkotmány híd magasságában északkeleti irányba fordul, nagy hurkot képezve, amely mentén található a Ponte degli Scalzi híd, valamint a Cannaregio-csatorna, amely a Rialto hídnál, az egyetlen eredeti, a Csatorna négy gyalogoshídja közül, s a leghíresebb is. Innen délnyugati, majd déli irányt vesz (a fordulónál), végül keletre fordul, hogy az Accademia hídtól folytatódva, a Punta della Doganánál érjen véget. Útja során öt kerületet, 45 kisebb kisebb riót, hét hidat (négy gyalogos, két autós, és egy vasúti). A legújabb, az Alkotmány híd, amelyet Santiago Calatrava építész arra tervezett, hogy csatlakoztassa a Santa Lucia Pályaudvart a Piazzale Roma busztermináljához, valamint az ACTV villamosához.

 
A Canal Grandéra magasodó Scalzi-templom, Canaletto festményén

„Meghívtak, hogy két nagykövet közé üljek, hogy végigvezessenek a nagy utcán, amit ők nagy csatornának neveznek, amely valóban nagyon széles. Gályák szelik át mindenfelé és láttam négyszáz tonnás hajókat is közvetlenül a házak mellett. Ez valóban a legszebb utca, ami csak létezik, úgy hiszem, a világon [...]. A házak nagyon magasak és nagyok, a régebbiek jóféle kőből épültek, mind kiszínezve [...] mások több mint 100 évesek [...] mindegyikük homlokzata isztriai márvánnyal borítva, amelyet onnan 100 mérföldnyi távolságban bányásznak, meg nagy darab porfírokkal és szerpentinekkel.”

– Philippe de Commynes, francia nagykövet Velencében, 1495

Folyó, amely körül a város megszületett, a kereskedelem élő központja, a Serenissima az egész középkorban, a Canal Grande volt, a leginkább áhított környék, ahol a mesés paloták reprezentálták a nemes családok gazdagságát, „az igazi aranykönyv”.

Legalább 170 lakóház, amely még ma is ezer év dicsőségét tükrözi, a Köztársaság, a történelem, a családok, amelyek ott éltek, az architektúrák váltakozása, mindig adott bizonyos velencei ízt. Ez a versengés, hogy Velence legszebb palotájával büszkélkedhessenek a Canal Grandén, a saját identitásukat, valamint a lagúna iránti erős kötelékeiket fejezte ki. Ezen épületek között vannak templomok, iskolák, terek; néhányuk alapja volt csak gyalog elérhető tengerpart.

„A Csatorna két partján fekvő paloták természetes helyeknek tűnnek, de olyan természetének, amely az emberi fantázia műve.”

Marcel Proust, Az eltűnt idő nyomában (regény)

Szinte minden ház közvetlenül a csatornára települt, járdák nélkül; csak hajóról lehet élvezni a megszakítás nélküli megvilágított, a vízen tükröződő épületek nyugodt sorát, a rióktól elszigetelten, az embereket pedig gyakran „bekerítik” a színes kikötőbóják. A Canal Grande elbűvölő környezetének alapvető eleme, a varázslat tette, hogy Velence ma is az egyik legkedveltebb turistacélpont világon.

 
A Canal Grande látképe

TörténelemSzerkesztés

Az első településekSzerkesztés

 
A Canal Grande 1890 és 1900 között

A Canal Grande a Giudecca-csatornával párhuzamosan kanyargó ősi folyó a végső szakaszon, az Una vagy Prealtum, mint a Medoacus Maior kisebb ága, ami átszivárgott a lagúnán, az árapálysíkságon, sós mocsarakon, kis szigetek között, és a Lido kikötőjén. A Rivus Altus (a. m. Magas Part) oldalán, ahogy korábban hívták, már a római időkben, az ősi velenceiek cölöpökre épült házaikban, elsősorban halászatból és sókereskedelemből éltek. A Római, majd a Bizánci Birodalom alatt a lagúna lakott volt, s akkor tett szert bizonyos jelentőségre, amikor a 9. század elején a dózse a Malamoccóról, a Csatorna védettebb Rivoaltus (Rialto) részére tette át székhelyét.

Amikor a doge Rialtóra költözött, egyre több jelentős vállalkozás számára találták megfelelőnek a Canal Grande mély kikötőcsatornáját, biztonságosnak, akadálymentesnek, nagy hajók számára is. Mint a város többi része, ez a terület sem szilárd, a folyamatos talajjavítás folytán a mára legnagyobb kiterjedésű csatorna partja, akkoriban kis szigetekből állt, amelyek a dagály alatt, fából készült hidakkal voltak elérhetők.

A Ca' FondacoSzerkesztés

 
A Fondaco dei Turchi
 
A Fondaco del Megio

Ahogy elkezdtek szaporodni a csatorna mentén a raktárházak, épületek célja a kereskedelem, de egyesítik a raktár, illetve a kereskedő lakóhelyét is.

A földszinten van egy, a vízre nyitott veranda (a curia), amely lehetővé tette az árunak hajóból való közvetlen kirakodását. Ebből kétoldalt raktárak nyíltak, amelyek általában a hátsó udvarral közlekedtek. Hasonlóképpen, az első emeleten volt egy tornác, olyan széles, mint a veranda, világos nagy hall, amelyből a kereskedő szobái nyíltak. A homlokzat háromoldalú központi része a tágas, két oldalán gyakran teljesen márvánnyal borított. Egy alacsony félemeleten helyezkedtek el az irodák.

A kereskedőházon kétoldalt gyakorta két torony (torreselle) díszlik, mint a Fontego dei Turchin (13. századi, a 19. században felújították). Együtt a Fondaco dei Tedeschivel, arról tanúskodik, hogy a külföldi kereskedőket tárolási- és szálláslehetőséggel támogatta Velencében a Köztársaság, azzal a céllal, hogy jobban kontrollálhassa a forgalmukat.

A Rialto területén emeltek egyéb fontos középületeket is a kereskedelem és a pénzügyi tisztviselők számára (Palazzo dei Camerlenghi, Palazzo dei Dieci Savi, amelyeket az 1514 tűzvész után újjáépítettek), a kereskedelmi fórumot, és pénzverdét. A 12. század második felében az építész Nicolò Barattiero a korábbi csónakhidat állandó fahíddal váltotta fel, hogy a Rialto területét, a többi perifériális liszt- és sóraktárral összekösse.

A venét-bizánci stílusSzerkesztés

 
Ca' Da Mosto

A Bizánci Birodalomból az árukkal együtt szobrok, frízek, oszlopok, oszlopfők is érkeztek a patríciusházak díszítésére. A bizánci művészettel egyesülve a korábbi tendenciákkal jött létre a venét-bizánci stílus, amelynek építészetére elsősorban jellemző a hosszú, nyitott galéria a boltívek hatos csoportja, és a rengeteg sokszínű márvány.

A Canal Grandén ezeket az elemeket különösen jól a Ca' Farsetti, Ca' Loredan (most a városháza) Ca' Da Mosto őrizték meg, mindegyikük a 12-13. században épült. Ez az az intenzív épületfejlesztési időszak a Rialtón, amely meghatározza a Csatorna, valamint a szomszédos épületek szerkezetét. Velencében szinte mindig újrahasznosítják az értékes építőanyagot, a későbbi restaurálások során az épületek eredeti jellegét igyekeznek megtartani, amennyire csak lehetséges, a meglévő venét-bizánci stílust keverve az új trendekkel (Palazzo Morosini Sagredo, Palazzo Bembo). A homlokzat sokszínűsége és hármas tagolása, az erkélyek, a nagy ablakok, s általában a környezet ad ízelítőt a velencei stilusból, a továbbiakban is.

A negyedik keresztes hadjárat hatalmas zsákmánya, Konstantinápoly kifosztása (1204), valamint más történelmi helyzetek biztosították, hogy Velence a Kelet felé fordult a művészet terén, a késő 14. századig.

A velencei gótikaSzerkesztés

 
A Dózse-palota déli homlokzata

A gótikus építészet Velencében formáját tekintve inkább a gyönyörű késő gótikus, fejlett arcát mutatja, kezdve a tizennegyedik századi Dózse-palota déli homlokzatán. A gótika vertikalitása, világossága kimutatható az árkádok, a kereskedőházak a természetes közegükben: több karcsú oszlop, boltívek hatosával, csúcsívek, illetve a boltívek alatt többszöget alkotva. A boltívek enyhén felfelé, egymásba fonódó, áttört márvány alagutakkal, mint a négylevelű lóhere, amely szimbóluma a velencei gótikus stílusnak. A homlokzatokat élénk színűekre vakolták.

Az úgynevezett „hármas” vagy „csipkézett” perforált szalagok gyorsan terjedtek végig a Canal Grande mentén. Az épületek között a 15. században épült, gótika eredeti megjelenését leginkább a híres Ca' d'Oro és a Palazzo Bernardo mutatják. Körülbelül 1450-ben építették újjá a gótikus stílust még mindig őrző Santa Maria della Carità-templomot és kolostorát, amelyet a 19. században elhagytak, s most az Accademia Galériának ad otthont.

A stílus betetőzése a század második felében leginkább a Csatorna utolsó szakaszára koncentrált épületek közül a Palazzo Pisani Moretta, a Ca' Foscari (ma az Egyetem székhelye), a Palazzo Barbaro San Vidal, a Loredan-palota, és a Palazzo Cavalli-Franchetti a legfontosabbak.

A reneszánszSzerkesztés

 
Palazzo Grimani di San Luca
 
Fabbriche Nuove
 
A Palazzo dei Camerlenghi

A 15. század végén kezdtek megjelenni a reneszánsz kánonok az építészetben, például a Ca' d'Oro és a Palazzo Corner Spinelli, az utóbbi Mauro Codussi alkotása, aki úttörője volt ennek a stílusnak Velencében. A Ca' Vendramin Calergi az ő remekműve, most a Kaszinó működik benne, nagy, ötös osztatú dupla ablakkal áttört falakkal, az oszlopok a három klasszikus oszloprendet mutatják.

A klasszikus építészetre a leginkább Jacopo Sansovino munkássága emlékeztet, aki Róma városából 1527-ben érkezett ide: a Canal Grandén, a rialtói Fabbriche Nuove tömbjén kívül, ő tervezte a Palazzo Corner della Ca' Agostinót, a Palazzo Dolfin Manint, amely nagyságával, vízszintes fehér homlokzatával, és egy központi udvar kialakításával különül el. Reneszánsz stílusban épült a Palazzo Papadopoli, a Gian Giacomo de'Grigi, a Palazzo Grimani di San Luca és a Michele Sanmicheli. Számos palotában az ebből az időszakból, a nagy festőktől (Il Pordenone, Tintoretto, Paolo Veronese) származó homlokzatfreskó, azóta mind tönkrement.

A velencei barokkSzerkesztés

1582-ben Alessandro Vittoria működését a Palazzo Balbival kezdte (ma a Veneto Régió székhelye), amelyben a születő barokk díszítő motívumai pl. a párkányok, áttört timpanon jelennek meg.

A barokk építészet főalakja Velencében Baldassare Longhena, aki még fiatal volt 1631-ben, amikor a Punta della Dogana mellett a nagy Santa Maria della Salute-bazilika, az egyik legszebb templom, a Canal Grande egyik jelképe építését elkezdte. A homlokzat, a klasszikus kor óta gazdagodott díszítésében, a sok szobor túlzón kavarog a legmagasabb kupola körül.

Longhena ezután a két gyönyörű épület, a Ca' Pesaro és a Ca' Rezzonico tervezésével tűnt ki (ahol a bőséges szobordekoráció a chiaroscuro remeke), majd a Palazzo Belloni-Battagliát és a Scalzi-templomot alkotta meg. Különböző okok miatt, az építész sosem látta készen ezek egyikét sem, a Salutén kívül mindegyiküket bizonyos mértékig megváltoztatták. Különösképpen a Scalzi-templom homlokzatát, amelyet Giuseppe Sardi fejezett be.

Longhena ihlette a Palazzo Labia legősibb két homlokzatát, amelyeket Giambattista Tiepolo híres freskóciklusa ékesít. Követői Domenico Rossi, a San Stae (1710), majd a Ca' Corner della Regina templomok homlokzatának megalkotója, és Giorgio Massari.

A 16-17. században kezdetét vette a Serenissima hanyatlása, de ebben a korszakban mégis megnőtt az építkezések intenzitása a Canal Grande mentén. Ez részben magyarázható az ún. „pénzes” patrícius családok (pl. a Labiák) rohamos gyarapodásával, amelyek a címekért lenyűgöző összegeket fizettek a Köztársaságnak, a gazdasági válság idején. Miután befurakodtak az nemesség aranykönyvébe, hozzáláttak, hogy „rangjukhoz illő” rezidenciájukat kialakítsák a Csatornán, gyakran ősi patrícius családokét megszerezve.

 
Claude Monet: A Canal Grande (1908)

Klasszicista építészetSzerkesztés

A Palazzo Grassival Massari felépítette (1750), Velence egyik első neoklasszicista stílusú palotáját. Korábban (17181738) Giovanni Antonio Scalfarotto megépítette a San Simeon Piccolo-templomot, központi lenyűgöző korinthoszi oszlopcsarnokkal, illetve a rézbevonatú magas kupolával, tetején kis, templomalakú lanternával.

Az elmúlt két évszázadbanSzerkesztés

 
Halpiac a Rialtón

A Köztársaság 1797-es bukása az építkezés "befagyasztásához" is vezetett a Canal Grandén, mint a San Marcuola-templom és a Palazzo Venier dei Leoni (ma a Peggy Guggenheim gyűjtemény otthona) befejezetlen homlokzata is jelképez, mivel csak a földszintjük épült meg. A patríciuscsaládok elvesztették saját felmagasztalásuk lendületét, sokuk ki is halt. Sok történelmi épületet lebontották (például a Fondaco dei Persianit), de a legtöbbjük fennmaradt, köszönhetően a gondos felújításoknak szinte mindig megőrizték a tizennyolcadik század végi kinézetüket. A legfontosabbak állami tulajdonba kerültek, és intézményeket illetve múzeumokat helyeztek el bennük.

Kevésbé szerencsések voltak a vallási épületek: Napóleon Itáliai Királysága alatt sok szerzetesrendet feloszlattak, a templomokat kiürítették, vagy lebontották, berendezésüket és műtárgyaikat más célokra elkobozták (például a Santa Maria della Carità). A későbbi osztrák időszakban a Szent Kereszt-templom, amely a Santa Croce sestiere nevét adta, a Papadopoli-kertek része lett, a Santa Lucia (részben Andrea Palladio által tervezett) templom helyét a Velencei Santa Lucia Pályaudvarnak kellett átadnia (1860).

Az Olasz Királyság (1861-1946) alatt helyreállt a bizalom a városban, ami fellendülést hozott a Canal Grande mentén épült paloták rendbehozatalának, ám tisztelve szépségüket, gyakran neogótikus stílusban felújítva őket, mint a Rialtón vasszerkezetre épült Halpiacot, amelyet erősen utált a polgárság, le is bontották néhány év múlva.

KözlekedésSzerkesztés

 
Közlekedés vaporettóval

A Canal Grande még mindig a közlekedés fő tengelye a város történelmi központjában. A forgalom idősávok és helyek szerint van szabályozva (vízibuszos- és gondolaszolgáltatás, valamint tömegközlekedés vízitaxival), továbbra is tilos a forgalom, a sétahajók számára. A hullámokat keltő motoros hajók súlyos veszélyt jelentenek az épületek alapjaira.

Vízbuszok, vízitaxikSzerkesztés

Nem várhatók korlátozások a menetrendszerű vízibuszokon (vaporetto), amelyek a lakosság fő közlekedési eszközei. Egyes vonalak a teljes csatornán végighaladnak, amelynek szélén a kikötőstégek bójapóznákhoz vannak erősítve. A Canal Grande megállói: Piazzale Roma, Ferrovia, Riva de di Biasio, S. Marcuola, s. Stae, Ca' d'Oro, Rialto-piac, Rialto híd, San Silvestro, Sant'Angelo, San Tomà/Frari, Ca' Rezzonico, San Samuele/Palazzo Grassi, Accademia, Santa Maria del Giglio, Salute, S. Marco Vallaresso.

A Csatornát keresztül-kasul átszelő motorcsónakok taxiszolgáltatást végeznek.

GondolaSzerkesztés

 
Városnézés gondolán

Sok turista a Canal Grandét gondolán szereti bejárni, amelyről nyugodtan megcsodálhatják a hidakat, épületeket, felfedezhetik a helyeket, ahol hírességek éltek.

ÁtkelőhajókSzerkesztés

A Canal Grandén még gondoloni (nagy gondolák), más néven barchette (kis bárkák) is az utasok rendelkezésre állnak a két part közötti átkeléshez legfeljebb 14 személy számára. A múltban, amikor még a gondola általánosabb közlekedési eszköz volt, útvonala a következő állomásokat érintette: Ferrovia – San Simeon Piccolo, San Marcuola – Fondaco dei Turchi, Santa Sofia – Pescaria, Fondamenta del Vin, Riva del Carbon (Rialto), San Tomà – Sant'Angelo, San Barnaba – San Samuele, San Gregorio – Santa Maria Zobenigo.

EseményekSzerkesztés

Történelmi RegattaSzerkesztés

 
Antonio Canal: Kilátás a Ca' Foscariról a Regattára

Minden év szeptember első vasárnapján kerül sor a Történelmi Regattára, amelyen a felvonultatják a velencei hajókat, a velenceiek és turisták tömegeinek örömére. A Történelmi Felvonulás a Velencébe érkező I. Katalin ciprusi királynő fogadásának állít emléket, aki 1489 után lemondott, az evezősök 16. századi jelmezben követik a Bucintorót, a dózsek gályáját.

A Madonna della Salute-ünnepségSzerkesztés

November 21-én a velenceiek köszönetet mondanak Szűz Máriának az 1630-31-es pestisjárvány elmúltáért, zarándoklattal a bazilikában. Az ünnep előestéjén a Campo di Santa Maria Zobenigo magasságában összeállítanak egy ideiglenes hajóhidat a Canal Grandén, amelyen át a sok zarándok átmegy a Salute-bazilika terére ünnepelni és a standokon castradinát (füstölt koscombleves kelkáposzta, hagyma és bor összetevőkből) enni.

ÚtvonalSzerkesztés

  Páros oldal Páratlan oldal  
  Ponte della Libertà
  Egykori Szent Klára-kolostor
(rendőrkapitányság)
Vasúti terület  
  Canale di Santa Chiara
  Piazzale Roma híd
  Ponte della Costituzione
  Rio Novo Palazzo della Regione Veneto
(egykori vasúti társasági székhely)
 
  Giardini Papadopoli
  Chiesa di Santa Croce
  Rio della Croce
  Palazzo Emo Diedo
(Andrea Tirali, 17. század)
Santa Lucia Pályaudvar  
  Scuola dei Tessitori dei Panni di Lana
  Kis Szent Simon-templom
  Palazzo Adoldo
  Palazzo Foscari Contarini Názáreti Szűz Mária-templom  
  Scalzi híd
  Rio Marin Vasúti híd
  Nagy Szent Simon-templom tere Palazzo Calbo Crotta  
  Ca' Polacco Rio Terà dei Sabbioni  
  Palazzo Gritti Palazzo Flangini Giuseppe Sardi (1624-1699)  
  Palazzo Corner Scuola dei Morti  
  Palazzo Donà Balbi Chiesa di San Geremia (18. sz.)  
  Palazzo Zen Palazzo Labia (Giambattista Tiepolo 17. sz-i freskói)  
  Pontile Riva di Biasio Canale di Cannaregio  
  Palazzo Marcello Toderini Palazzo Emo  
Palazzo Querini  
  Lefejezett Szent János-rio Palazzo Correr Contarini Zorzi  
  Palazzo Giovanelli (Santa Croce) Palazzo Gritti Dandolo  
  Casa Correr Palazzo Memmo Martinengo Mandelli  
Chiesa di San Marcuola (18. sz., befejezetlen)  
  Traghetto Múzeum Traghetto San Marcuola  
  Fontego dei Turchi (venét-bizánci, Museo di Storia Naturale) Pontile di San Marcuola  
  Rio del Fondaco dei Turchi Rio di San Marcuola  
  Fontego del Megio Ca' Vendramin Calergi  
  Palazzo Belloni Battagia (Baldassare Longhena, barokk, 17. sz.)
  Rio di Ca' Tron
  Ca' Tron (palazzo) (16. sz., IUAV Velencei Egyetem) Palazzo Marcello (itt született Benedetto Marcello)  
  Palazzo Duodo Palazzo Molin Erizzo  
  Palazzo Priuli Bon Palazzo Soranzo Piovene  
  Pontile San Stae Palazzo Emo alla Maddalena  
  Chiesa di San Stae (18. sz.) Palazzo Molin Querini  
  Scuola dei Tiraoro e Battioro Rio della Maddalena  
  Rio della Rioda vagy Rio di San Stae Palazzo e Palazzetto Barbarigo  
  Palazzo Coccina Giunti Foscarini Giovannelli Palazzo Ruoda  
Rio della Pergola Palazzo Gussoni Grimani Della Vida  
Ca' Pesaro (Longhena, barokk, 17. sz., Museo d'Arte Moderna) Rio di Noale  
Rio di Ca' Pesaro vagy delle Due Torri Palazzetto Da Lezze  
  Palazzo Donà Palazzo Boldù  
  Palazzo Correggio Palazzo Contarini Pisani  
  Ca' Corner della Regina (18 sz., itt született Caterina Cornaro) Casa Levi Morenos  
  Ca' Favretto (itt élt Giacomo Favretto) Rio di San Felice  
Rio di San Cassiano Palazzo Fontana Rezzonico (itt született XIII. Kelemen pápa)  
  Palazzo Morosini Brandolin Palazzo Miani Coletti Giusti  
  Fondamenta dell'Olio Ca' d'Oro (gótika, 15. sz., Galleria Franchetti)  
Pontile Ca' d'Oro  
Palazzo della Pretura Palazzo Giustinian Pesaro  
  Rio delle Beccarie Ca' Sagredo  
  Halpiac (neogótika, 20. század) Szent Zsófia-templom tere  
Traghetto Pescaria Traghetto Santa Sofia  
  Halpiac tér Palazzetto Foscari  
Palazzo Michiel dalle Colonne  
  Fabbriche Nuove di Rialto (Sansovino, XVI secolo) Palazzo Michiel del Brusà  
Palazzo Smith Mangilli Valmarana  
Rio dei Santi Apostoli
Ca' Da Mosto (venét-bizánci, 13. század)  
Palazzo Bolani Erizzo (vi abitò Pietro Aretino)  
Rio di San Giovanni Crisostomo  
  Fabbriche Vecchie di Rialto (Scarpagnino, 16. sz.) Campiello del Remer  
Palazzo Civran  
Palazzo Perducci  
Palazzo Ruzzini  
Rio del Fontego dei Tedeschi  
  Palazzo dei Camerlenghi (reneszánsz, 16. sz., Corte dei Conti) Fontego dei Tedeschi (16. sz., Posta)  
  Rialto híd
  Palazzo dei Dieci Savi (Scarpagnino, 16. sz., Vízbíróság) Riva del Ferro  
  Fondamenta del Vin Pontile Rialto
Palazzo Dolfin Manin (Sansovino, reneszánsz, 16. sz., a Banca d'Italia székhelye)  
Rio di San Salvador  
Palazzo Bembo (gótikus, 15. sz.; itt született Pietro Bembo)  
Traghetto Rialto
Traghetto San Silvestro Ca' Loredan (venét-bizánci, 13. század, városháza)  
  Casa Ravà (neogótikus, 20. sz.) Ca' Farsetti (venét-bizánci, 12-13. sz., Városháza)  
  Pontile San Silvestro Palazzo Cavalli  
  Palazzo Barzizza Palazzo Grimani  
  Palazzo Giustinian Businello
Rio dei Meloni Rio di San Luca  
  Palazzo Papadopoli Palazzo Corner Contarini dei Cavalli  
Palazzo Tron  
  Palazzo Donà della Trezza Palazzo D'Anna Viaro Martinengo Volpi di Misurata  
  Palazzo Donà della Madoneta Casa Marinoni e Casa De Spirit  
Rio della Madoneta Palazzo Querini Benzon  
  Palazzo Bernardo (gótikus, 15. sz.) Rio di Ca' Michiel
  Palazzo Querini Dubois Palazzo Curti Valmarana  
  Palazzo Grimani Marcello Palazzo Corner Spinelli (Codussi, rinascimentale, XV secolo)  
  Ca' Cappello Layard Carnelutti Pontile Sant'Angelo
Rio di San Polo Casa Barocci  
  Palazzo Barbarigo della Terrazza (16. sz.) Rio di Ca' Garzoni
  Palazzo Pisani Moretta (gótikus, 15. sz.) Palazzo Garzoni  
  Palazzo Tiepolo Traghetto Garzoni
  Palazzo Soranzo Pisani Fondaco Marcello  
  Palazzo Tiepolo Passi Palazzo Corner Gheltoff  
  Palazzo Giustinian Persico Palazzi Mocenigo (négy egyesült épület)

(16-17. sz.; itt tartózkodott Giordano Bruno, Thomas Moore (költő) és George Byron)

 
  Rio di San Tomà
Traghetto San Tomà
  Palazzo Marcello dei Leoni
  Palazzo Dolfin
  Pontile San Tomà
  Palazzo Dandolo
  Palazzo Civran Grimani
Rio della Frescada Palazzo Contarini delle Figure (itt vendégeskedett Andrea Palladio)  
  Palazzo Caotorta-Angaran
  Palazzo Balbi (Alessandro Vittoria, reneszánsz barokk elemekkel, 16. sz.; Giunta della Regione Veneto) Palazzo Erizzo Nani Mocenigo  
  Ca' Masieri
Rio di Ca' Foscari
  Ca' Foscari (gótikus, 15. sz.; Egyetem) Palazzo Da Lezze  
  Palazzo Giustinian (gótikus, 15. sz.; Wagner itt tartózkodott) Palazzo Moro Lin  
  Ca' Bernardo
  Palazzo Bernardo Nani Palazzo Grassi (Giorgio Massari, neoklasszika, 18. sz.)  
  Ca' Rezzonico (Longhena, Massari; 17-18. sz.; Museo del Settecento Veneziano)
Rio di San Barnaba Chiesa di San Samuele  
  Palazzo Contarini Michiel Pontile San Samuele
Pontile Ca' Rezzonico Casa Francheschinis vagy Casa Sezanne (20. század)  
Traghetto San Barnaba Traghetto San Samuele  
  Palazzetto Stern Palazzo Malipiero  
Rio Malpaga
  Palazzo Moro ("Casa di Otello") Giardino di Palazzo Malipiero  
  Palazzo Loredan dell'Ambasciatore (gótikus, 15. sz.) Palazzo Tecchio Mamoli  
  Casa Mainella
Rio di San Trovaso
   Palazzi Contarini degli Scrigni e Corfù Ca' del Duca  
Rio del Duca
Palazzo Falier (liagò)  
  Palazzo Mocenigo Gambara Palazzo Giustinian Lolin (Longhena, 17. sz.)  
  Palazzo Querini Vianello
  Scuola Grande di Santa Maria della Carità (Massari, 18. sz.; Gallerie dell'Accademia) Palazzo Civran Badoer Barozzi  
  Ex Chiesa di Santa Maria della Carità (gotico, XV secolo; Gallerie dell'Accademia) Rio di San Vidal  
  Pontile Accademia Campo San Vidal  
  Ponte dell'Accademia
  Palazzo Brandolin Rota (a Toti Dal Monte) része volt Palazzo Cavalli-Franchetti (gótikus, 15. sz.)  
  Palazzo Contarini Dal Zaffo (gótikus és reneszánsz elemek, 15. sz.)
  Palazzo Balbi Valier Palazzo Barbaro a San Vidal  
  Palazzo Loredan Cini Palazzo Benzon Foscolo  
  Rio di San Vio Palazzetto Pisani  
  Campo San Vio Rio del Santissimo  
  Palazzo Barbarigo (modern mozaikok) Palazzo Succi  
  Palazzi Da Mula Morosini e Centani Morosini Casa Stecchini  
  Ca' Biondetti (itt élt Rosalba Carriera) Casina delle Rose (itt működött Antonio Canova és Gabriele D'Annunzio)  
  Palazzo Venier dei Leoni (Peggy Guggenheim collection) Palazzo Corner della Ca' Granda (Sansovino, reneszánsz, 16. sz.; Prefektúra)  
Rio delle Torreselle Rio di San Maurizio
  Palazzo Dario (reneszánsz, 15. sz.) Palazzo Minotto  
  Palazzo Barbaro Wolkoff (itt lakott Eleonora Duse) Palazzo Barbarigo  
Rio della Fornace Rio di Santa Maria Zobenigo
  Palazzo Salviati Pontile Santa Maria del Giglio  
  Palazzo Orio Semitecolo Benzon Palazzo Grimani  
Traghetto S.Gregorio Traghetto S.Maria del Giglio
  Casa Santomaso Palazzo Pisani Gritti  
  Palazzo Genovese (neogótikus, 19. század) Rio delle Ostreghe
  Abbazia di San Gregorio Palazzo Ferro Fini (Veneto regió tanácsa)  
Rio della Salute
Pontile Salute Palazzo Contarini Fasan (gótikus, 15. sz.; „Desdemona háza”)  
  Basilica di Santa Maria della Salute Palazzo Venier Contarini  
Palazzo Michiel Alvisi  
  Seminario Patriarcale Palazzo Badoer Tiepolo  
  Punta della Dogana Palazzo Treves de Bonfili  
Rio di San Moisè  
Hotel Bauer (neogotico, XIX secolo)  
Ca' Giustinian (gótikus, 15. sz.; Comune, a Velencei biennálé irodái)  
Palazzo Vallaresso Erizzo (antico Ridotto)  
Harry's Bar  
Pontile San Marco Vallaresso  
Fonteghetto della Farina (reneszánsz, 15. sz.; Kikötőkapitányság)  
Palazzina Selva vagy Venice Pavilion  

BibliográfiaSzerkesztés

  • A. Zorzi, P. Marton I Palazzi Veneziani – Magnus Ed., Udine, 1989; ISBN 88-7057-083-5
  • M. Brusegan La grande guida dei monumenti di Venezia – Newton & Compton Ed., Róma, 2005; ISBN 88-541-0475-2
  • E. e W. Eleodori Il Canal Grande. Palazzi e Famiglie – Corbo e Fiore Editori, II. kiad., Velence, 2007; ISBN 88-7086-057-4
  • Guida d'Italia – Venezia. 3. kiad. Milánó, Touring Editore, 2007; ISBN 978-88-365-4347-2
  • Alvise Zorzi, P. Marton. I Palazzi Veneziani. Udine, Magnus, 1989; ISBN 88-7057-083-5
  • Alberto Toso Fei, I segreti del Canal Grande. Misteri, aneddoti, curiosità, sulla più bella strada del mondo. Studio LT2, 2009
  • Venezia e provincia. Milano, Touring Editore, 2004; ISBN 88-365-2918-6
  • Raffaella Russo. Palazzi di Venezia. Venezia, Arsenale Ed., 1998; ISBN 88-7743-185-7
  • Umberto Franzoi, Mark Smith. Canal Grande. Venezia, Arsenale Ed., 1993; ISBN 88-7743-131-8
  • Giuseppe Mazzariol (a cura di). I Palazzi del Canal Grande. Novara, Istituto Geografico De Agostini, 1989
  • Gianjacopo Fontana. Venezia monumentale – I Palazzi. Venezia, Filippi Ed., 1967
  • Andrea Fasolo, Mark Smith. Palazzi di Venezia. Venezia, Arsenale Ed., 2003; ISBN 88-7743-295-0
  • Terisio Pignatti (szerk.). Le scuole di Venezia. Milánó, Electa, 1981
  • Silvia Gramigna, Annalisa Perissa. Scuole di Arti, Mestieri e Devozione a Venezia. Velence, Arsenale Coop
  • Giuseppe Tassini. Curiosità Veneziane. Velence, Filippi Ed., 2001

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Canal Grande című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Egyéb projektekSzerkesztés

További információkat találhatsz Canal Grande témában a Wikipedia testvérprojektjeiben:

  Szótári meghatározások a Wikiszótárban
  Kézikönyvek a Wikikönyvekben
  Idézetek a Wikidézetben
  Forrásmunkák a Wikiforrásban
  Képek a Commonsban
  Hírek a Wikihírekben

Külső linkekSzerkesztés