Ceglédi Zoltán

(1981) jogász, politológus, publicista

Ceglédi Zoltán (Tiszaföldvár, 1979. augusztus 12. –) magyar politikai elemző, publicista, jogász és humorista.

Ceglédi Zoltán
Ceglédi Zoltán (Dumaszínház).jpg
Született 1979. augusztus 12. (43 éves)
Tiszaföldvár
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
  • politikai elemző
  • publicista
  • humorista
Iskolái Pécsi Tudományegyetem

SablonWikidataSegítség

ÉletútjaSzerkesztés

Gyermekkorát Tompán töltötte, Baján végezte a gimnáziumot, s ezt követően a Pécsi Tudományegyetemen szerezte meg jogi diplomáját. 2004 óta Budapesten él.

Három éven keresztül, 2008 februárjáig volt az SZDSZ sajtóreferense, ezután hét évig a Republikon Intézet vezető tanácsadója. 2015 óta saját cégét vezeti. Szakterülete a politikai PR és kommunikáció. 2020-ban néhány hónapig Donáth Anna EP-képviselő tanácsadója volt.[1]

Írásai a hvg.hu-n és a 168 Órában jelennek meg. Gyakran szerepel elemző- és vitaműsorokban, 2017-től rendszeres vendégfellépő a Dumaszínházban.

2014–2016 között a Heti Hetes című műsor vendége is volt.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés