Charles-François Lebrun
Charles-François Lebrun (Saint-Sauveur-Lendelin (Coutances mellett), 1739. március 19. – Sainte-Mesme-i birtokán (Dourdan), 1824. június 24.) Piacenza hercege, francia államférfi.
| Charles-François Lebrun | |
 | |
| Piacenza hercege | |
| Uralkodási ideje | |
| 1808 – 1814 | |
| Elődje | Pauline Bonaparte |
| Utódja | Mária Lujza |
| Született | 1739. március 19.[1][2][3][4][5] Saint-Sauveur-Lendelin |
| Elhunyt | 1824. június 16. (85 évesen)[1][6][2] Sainte-Mesme |
| Nyughelye |
|
| Testvére(i) | Jean-Baptiste Lebrun de Rochemont |
| Gyermekei |
|
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Charles-François Lebrun témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Életpályája szerkesztés
Párizsban végezte a jogot és azután Maupeau tanácsos (majd kancellár) házába került mint nevelő. Maupeau megbízásából több rendbeli brossúrát is írt a parlamentek ellen, de XVI. Lajos trónra lépése után kegyvesztetté lett. A forradalom küszöbén a La voix du citoyen című röpiratot tette közzé, mely oly feltünést keltett, hogy Párizsban a nemzetgyűlésbe választották, 1791-ben pedig Seine-et-Oise départementban a közigazgatási tanács elnöke lett. Az 1792. augusztus 10-ei felkelés folytán börtönbe került, melyből csak a rémuralom bukása után szabadult ki. 1795-ben az ötszázak tanácsában kapott helyet, mely testületnek 1796. február 20-án elnöke lett. A brumaire 18–19-i államcsíny előestéjén Bonaparte tábornok zászlajához szegődött, aki azután hálából Lebrunt mint harmadik konzult maga mellé emelte. Ebben az állásban a pénzügy javítása és a legfelsőbb pénzügyi tanács szervezése körül szerzett érdemeket. A császárság megalapítása után Napóleon főkincstárnokká nevezte ki és Liguria élére állította, melyet azután 1806-ban francia département-ná alakított át. Erre Napóleon Piacenza hercegévé tette. Midőn Louis Bonaparte Hollandia trónjáról 1810-ben leköszönt, Lebrun lett Hollandia kormányzója. Ebben az állásban megmaradt 1813-ig, amikor a szövetségesek elől Párizsba menekült. Itt a Bourbonok restaurációja érdekében működött, amiért XVIII. Lajostól a pair-méltóságot kapta. De mivel a száz napos uralom alatt Napóleonhoz pártolt (akitől a párizsi egyetem nagymesterének címét elfogadta), a visszatérő Bourbonok állásától elmozdították. Csak 1819-ben sikerült a pair-kamarába bejutnia, ahol a mérsékelt alkotmányos párt soraiban foglalt helyet. Lebrun az akadémiának is tagja volt és ifjú korában több rendbeli műfordítással tette nevét ismeretessé. Lefordította többek között Torquato Tasso Megszabadított Jeruzsálemét (Párizs, 1774, 2 kötet, 2. kiadás 1840) és az Iliaszt (1776, 3 kötet, 2. kiadás 1809).
Emlékezete szerkesztés
Coutances-ban 1847-ben szobrot emeltek emlékének.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 3.)
- ↑ a b Charles, François Lebrun De Grillon Duc De Plaisance (francia nyelven)
- ↑ Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Holland Életrajzi Portál. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ [LH//1523/49 Léonore database] (francia nyelven). Ministry of Culture. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
Források szerkesztés
- Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
