A Cinema Paradiso – eredeti olasz címén Nuovo Cinema Paradiso – 1988-as olasz film, melyet Giuseppe Tornatore rendezett.[4][5] Egyik legfőbb témája az emberi hűség egymás iránt és a mozi iránt, amely jelentős mértékben – de nem pusztán – az új technológiák miatt jelentős válságba került a 80-as–90-es évek fordulójára. A korszak egyik legjelentősebb filmje, számos elismerés között Cannes-ban a zsűri nagydíját, illetve a legjobb nem angol nyelvű film Oscar-díját is megkapta. Pár év szünet után újra nagy figyelem terelődött az olasz filmre, ezt az alkotást követte például a Mindenki jól van, vagy Az élet szép.

Cinema Paradiso
(Nuovo cinema Paradiso)
1988-as francia–olasz film
Rendező Giuseppe Tornatore
Producer Franco Cristaldi
Műfaj
  • felnövéstörténet
  • filmdráma
Forgatókönyvíró Giuseppe Tornatore
Főszerepben
  • Jacques Perrin
  • Marco Leonardi
  • Salvatore Cascio
  • Philippe Noiret
  • Agnese Nano
  • Brigitte Fossey
  • Antonella Attili
  • Pupella Maggio
  • Enzo Cannavale
  • Leo Gullotta
  • Leopoldo Trieste
  • Isa Danieli
  • Tano Cimarosa
  • Nicola Di Pinto
  • Roberta Lena
  • Nino Terzo
  • Mimmo Mignemi
Zene Ennio Morricone
Operatőr Blasco Giurato
Vágó Mario Morra
Díszlettervező Andrea Crisanti
Gyártás
Gyártó Ariane Films
Ország Franciaország
Olaszország
Nyelv olasz
Forgatási helyszín
Játékidő 155 perc
Forgalmazás
Forgalmazó Miramax
Bemutató
  • 1988. szeptember 29.[1]
  • 1988. november 17.
  • 1989. december 7. (Németország)[2]
  • 2019. április 1. (Magyarország)[3]
Korhatár12 III. kategória (NFT/25149/2019)
További információk
A Wikimédia Commons tartalmaz Cinema Paradiso témájú médiaállományokat.
Salvatore Cascio a gyermek Totó szerepében
Lascari vasútállomása mint "Giancaldo" annak felvételnek az idején, mikor (a nem túl magas) Salvatorét sudár édesanyja és a húga búcsúztatják, balra a padon pedig a már vak Alfredo látható

A Cinema Paradiso helyszínei, alaptörténete, főhőseiSzerkesztés

A Cinema Paradiso fő helyszíne Szicília, Tornatore szülőhelye, azon belül egy elképzelt Giancaldo nevű kisváros, egyes jelenetek helyszíne pedig Róma. A díjnyertes változat a mozi történetére koncentrál, a szerelmesek 30 évvel későbbi találkozását elhagyja, ez csak a később kiadott rendezői változatban szerepel. A történet főhősei a mozi iránt érdeklődő Salvatore – gyerekkorában Totó –, Alfredo, a mozigépész és a gazdag vállalkozó családból származó Elena, Salvatore szerelme. A film központi, ikonikus helyszíne a valóságban Palazzo Adriano faluban van, itt építette fel a stáb a Cinema Paradisót, amelynek helye több webes térképen is megtalálható.

Az alaptörténetSzerkesztés

A keret idősíkban (a film készítésének ideje, az 1980-es évek végén) Totónak üzenetet hagy az édesanyja, hogy Alfredo meghalt, és másnap van a temetése.

A gyermek Salvatore, Totó (Salvatore Cascio) hadiárva, minden szabadidejét tántoríthatatlanul az egyház által fenntartott moziban tölti az özveggyé vált agglegény, Alfredo (Philippe Noiret), a mozigépész mellett a gépteremben, ráadásul a pap által kivágatott zselatinos filmszalagokból sokat hazavisz.

Amikor a mozi kigyullad, Totó menti ki Alfredót, aki megvakul, ezért egy pillanatra úgy fest, hogy vége a mozinak, ám egy helyi lakos segítségével ismét megnyílik, immár Nuovo Cinema Paradiso néven. Totó főiskolai tanulmányai mellett lesz a mozigépész. A főiskolán beleszeret Elenába, aki újévkor tud elszökni hozzá, mielőtt északra küldik tanulni. Elena megígéri, hogy elutazása előtt eljön a moziba, hogy megbeszéljék, hogyan tovább, de nem érkezik meg, Totónak pedig közben ráadásul egy rövid katonai szolgálatot is teljesítenie kell.

Alfredo, aki "most már világosabban lát", megmondja Totónak, hogy el kell mennie szülőföldjéről, és talán soha vissza nem térnie, annak érdekében, hogy megvalósítsa filmes álmait. Totó fájó szívvel elutazik, és világhírű filmrendező lesz belőle.

Itt az idő, hogy Totó – aki a fájó emlékektől 30 évig nem mert visszatérni a szülővárosába – szembenézzen a sorsával, hazatérve megtudja, hogy a Nuovo Cinema Paradiso helyén másnap új parkolót építenek, de a már bezárt moziban még várja Alfredo hagyatéka, a még az egyházi fenntartású moziból kicenzúrázott csókjelenetek részben világhírű filmekből.

Másnap a mozit a megrendült törzsközönség szeme láttára felrobbantják, látjuk, ahogy a helyét azonnal átveszik vidám, motorozó fiúk és lányok.

Végül Rómában egy vágó összevágja a csókjeleneteket, és Totó megkapja az ajándékát.

A rendezői változatSzerkesztés

A rendezői változatban megtudjuk, hogy Elena és Totó egy fatális véletlen folytán nem érték el aztán időben egymást (mielőtt Elenát máshoz kényszerítették), ebben a rendezői változatban tehát a mozi iránti örök hűség mellett a szerelmi hűség is fontosabb szerepet kap Tornatore alkotásában, ez a változat játékidőben is jóval hosszabb.

Legfőbb alkotókSzerkesztés

ElismerésekSzerkesztés

A legfontosabb elismerések a bemutatót követő két évben:

  • 1989-es cannes-i filmfesztivál: A zsűri nagydíja
  • Oscar: A legjobb idegen nyelvű film – 1989
  • BAFTA – 1991:
    • A legjobb nem angol nyelvű film
    • A legjobb színész: Philippe Noiret
    • Legjobb mellékszereplő: Salvatore Cascio
    • Legjobb eredeti forgatókönyv: Giuseppe Tornatore
    • Legjobb filmzene: Ennio Morricone és Andrea Morricone

A magyar változatSzerkesztés

Az eredeti és a rendezői változathoz is a magyar szöveget Dobos Éva készítette, a rendezői változathoz nem lehetett minden eredeti szinkronszínészt felkérni, így közreadásakor egy második magyar szinkronváltozat is készült belőle.

A csókjelenetSzerkesztés

A 47 összevágott csókjelenetben rengeteg világsztár látható, főleg – értelemszerűen – olyanokat, akik a háború után kezdték pályafutásukat, vagy legalábbis fiatalon ekkor lettek világsztárok.[6] A gépész, aki a film befejezésekor az összevágott csókjelenetet levetíti Totónak, maga Giuseppe Tornatore cameoszerepben.[7]

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés