A craiovai csoport (néha craiovai négyek vagy C4 néven) négy európai ország – Románia, Bulgária, Szerbia és Görögország – közötti együttműködés, melynek célja az európai integráció(wd), valamint a gazdasági, fuvarozási és energetikai együttműködés. A csoport a bolgár, román és szerb kormányfő 2015. április 24-én Craiován tartott ülésén alakult.[1][2] A csoport alakuló ülésén Victor Ponta román miniszterelnök azt mondta, hogy az ötletet a Visegrádi Együttműködés adta.[1][3] Románia és Bulgária egyszerre csatlakoztak az Európai Unióhoz 2007. január 1-jén, Szerbia pedig 2014. január óta csatlakozási tárgyalásokat folytat.

Craiovai csoport
A craiovai csoport tagjai Európa térképén
A craiovai csoport tagjai Európa térképén

Egyéb nevekcraiovai négyek
Alapítva2015. április 24.
TagságBulgária, Románia, Szerbia, Görögország

A 2017. októberi várnai találkozón Görögország is csatlakozott a csoporthoz.[4][5][6][7][8]

Az egyik első kezdeményezés a távközlési hálózatok erősítése volt a határok melletti területeken.[9] A további célok között van Szerbia támogatása az EU-csatlakozási folyamatban, illetve egy Bukarestet, Szófiát és Belgrádot összekötő autópálya építése.[1]

2018. november 2-án Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy Aléxisz Cíprasz görög miniszterelnök javasolta a közös jelentkezést a 2030-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére.[10]

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b c Bulgaria, Romania, Serbia Establish Craiova Group for Cooperation. www.novinite.com (2015. április 24.) (Hozzáférés: 2021. március 27.)
  2. Vucic meets with Romanian and Bulgarian counterparts. www.b92.net (2015. április 24.) (Hozzáférés: 2021. március 27.)
  3. pazs: Visegrádi Négyek után Craiovai Hármak? foter.ro (2015. április 24.) (Hozzáférés: 2021. március 27.)
  4. Prime Minister Mihai Tudose participated in the Romania - Bulgaria - Serbia - Greece quadrilateral meeting. gov.ro (2017. december 9.) (Hozzáférés: 2021. március 27.)
  5. Spiros Sideris: Joint military exercise of Greece, Bulgaria, Romania, Serbia in Attica. ?weblap? (2018. május 31.) (Hozzáférés: 2021. március 27.)
  6. Leaders of Bulgaria, Greece, Romania, Serbia meet in Bucharest on April 24. sofiaglobe.com (2018. április 24.) (Hozzáférés: 2021. március 27.)
  7. Leaders of Romania, Serbia, Greece, Bulgaria meet for economic cooperation. www.xinhuanet.com (2018. április 25.) (Hozzáférés: 2021. március 27.) arch
  8. Venelin Bochev: Craiova Group – too late or better late than never? cep.org.rs (2018. december 6.) (Hozzáférés: 2021. március 27.)
  9. България, Румъния и Сърбия свързват телекомуникационните си мрежи. Investor, (2015. június 17.) Hozzáférés: 2021. március 27.
  10. Radomir Ralev: Bulgaria, Romania, Serbia, Greece eye joint bid for hosting 2030 FIFA World Cup. seenews.com (Hozzáférés: 2021. március 27.)

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Craiova Group című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.