Csákány Béla (jogász)

(1911–1996) jogász
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2025. január 30.

Csákány Béla (Brassó, 1911. november 14. – Brassó, 1996. november 14.) jogász, jogi és közgazdasági szakíró, szerkesztő.

Csákány Béla
Született1911. november 14.
Brassó
Elhunyt1996. november 14. (85 évesen)
Brassó
Állampolgársága
Foglalkozásajogász,
közgazdász,
szakíró,
szerkesztő

Életpályája

szerkesztés

Tanulmányait Brassóban és Kolozsvárt végezte, 1933-ban jogtudományi doktorátust szerzett, s mint ügyvéd helyezkedett el szülővárosában. 1944. október 1-jétől három éven át az MNSZ főtitkára, nemzetgyűlési képviselő, majd a Román Nemzeti Bank tanácsosa (1947-50) volt, 1948-tól egyetemi tanárnak nevezték ki Kolozsvárt.

Első írása az Ifjú Erdélyben jelent meg; diákkorában az Erdélyi Fiatalok technikai szerkesztője, később a Brassói Lapok jogi tanácsadó rovatát szerkesztette. A II. világháború alatt a temesvári Déli Hírlap főmunkatársa, majd a Népi Egység egyik alapítója és szerkesztője (1944-45); mint egyetemi tanár a Babeș és Bolyai Egyetemek, majd az egyesült Babeș–Bolyai Tudományegyetem kiadásában megjelenő Studia c. közlöny szerkesztésében vett részt (1957-65).

Tanulmányai időszerű közjogi és pénzügyi kérdésekről szaklapokban s a Contemporanul, Igaz Szó, Korunk, Utunk hasábjain jelentek meg. A magyar szakszókincs gyarapítása s a román szakkifejezések helyes értelmezése végett 1971-ben megkezdte Gazdasági Kisszótár címen az Előrében, 1972-től Zsebenciklopédia címen az Igazságban is a jogi és közgazdasági fogalmak helyes román és magyar megfelelőinek összehasonlítását, nem egy esetben eredeti nyelvújító javaslatokkal élve.

  • Az állami vállalat saját pénzeszközei. Bukarest : Tudományos Könyvkiadó, 1958. 143 p. (Jogi Kis Könyvtár ; 11.)

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés