Főmenü megnyitása

Csák János (Békéscsaba, 1949. március 14. –) magyar sakkfeladványszerző nagymester, nemzetközi sakkszerző mester, 14 magyar bajnoki cím birtokosa.

Csák János
Született 1949. március 14. (70 éves)
Békéscsaba
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása sakkfeladványszerző magyar nagymester, nemzetközi mester

FIDE-mester, magyar sakkszerző nagymester, nemzetközi sakkszerző mester, tizennégyszeres magyar bajnoki cím birtokosa. A Magyar Sakkszövetség 2011. október 17-e ülésén megítélte számára a Magyar Köztársaság örökös bajnoka kitüntető címet. Nemzetközileg is elismert versenybíró.[1]

Édesapjától tanult meg sakkozni, hatéves korában. Egy időben versenyzett is. A feladványszerzés felé az első lépést a fejtés jelentette nála: a Magyarország, a Füles és a Magyar Sakkélet feladványait az 1970-es években kezdte megoldogatni.[2] Feladványszerzői munkásságát későn, túl a harmadik X-en kezdte, ám nyomban az élvonalba került. Négy év munkásság után, a XV. Országos Bajnokságon már ő győzött a szabadmatt feladványok osztályában.[3]

Folyóiratokban megjelent és utóközléses versenyeken helyezett műveinek száma 2013-ig 645 feladvány. Ezekkel 157 díjat (köztük 60 első díjat), 173 dicséretet és 85 elismerést szerzett.[2]

Szerzeményei nehézveretű, gazdag tartalmú alkotások. Stratégiai elemek halmozása, a megoldások harmóniája, a megvalósíthatóság határán mozgó gondolatok bemutatása, elmélyült tanulmányozást érdemlő feladványok. Méltán tartjuk őt ma a világ legjelentősebb segítőmatt- és önmatt-szerzői egyikének.[2]

Békéscsabán született, ahol vízvezeték-szerelőként dolgozott, majd Gyulára költözött. Négy gyermeke van.[4]

Tartalomjegyzék

EredményeiSzerkesztés

Kezdeti évekSzerkesztés

Első feladványa, amely egy kétlépéses mattfeladvány volt, 1981-ben jelent meg a Pedagógusok Lapjában[2] Első kiemelkedő eredményeit az 1982-ben kiírt Kezdők versenyén érte el, ahol a kétlépéses mattfeladványok versenyén I. díjat és 2. dicséretet,[5] a szabadmatt-versenyen II. díjat nyert és 1. elismerést szerzett.[6] 1982-ben a Sächsische Zeitung 1982. évi kétlépéses mattfeladvány-versenyén elismerést nyert.[7] A Magyar Sakkélet 1984. évi önmatt feladványversenyén 3. dicséretet szerzett.[8] 1985-ben szerezte meg a II. osztályú sakkszerző minősítést.[9]

A Budapesti Sakkszövetség 1985. évi kétlépéses szabadmatt-témaversenyén 3. díjat nyert.[10] A Vízügyi SC 1986. évi országos szabadmatt-témaversenyén 1. dicséretet és 1. elismerést szerzett.[11] A Sakkélet 1986. évi önmatt-szerzőversenyén 3. dicséretet ért el.[12] A Macedóniai Sakkfeladvány Bizottság „Szolidaritási találkozó” című nemzetközi sakkszerző versenyén a kétlépéses segítőmatt osztályban I. díjat szerzett.[13] 1987-ben szerezte meg az I. osztályú sakkszerző minősítést.[14]

A mesteri címigSzerkesztés

A Sakkélet 1987. évi önmatt-szerzőversenyén 2. elismerést ért el.[15] A Sakkélet 1987. évi szabadmatt-szerzőversenyén 4. dicséretet ért el.[16] A „Rózsa-75” szerzőversenyen II. díjat nyert és 1. elismerést szerzett.[17] A Sakkélet 1988. évi segítőmatt-feladvány versenyén I. díjat szerzett.[18] 1989-ben érte el a sakkszerző mesterjelölt minősítési fokozatot.[19]

A Magyar Sakkszövetség Korponai József emlékére rendezett nemzetközi versenyén szabadmatt feladványával I. díjat nyert.[20] 1990-ben érte el a sakkszerző mesteri címet.[4]

MesterkéntSzerkesztés

A KVM (Vízügyi) SC 1989. évi kétlépéses szabadmatt-feladványversenyén 1. dicséretet ért el.[21] A Sakkélet 1989. évi önmatt-szerzőversenyén 2. dicséretet szerzett.[22] A Sakkélet 1989. évi kétlépéses mattfeladvány-szerzőversenyén Majoros Bélával közös szerzeményük elismerést ért el.[23]

Első magyar bajnoki címét az 1986–1988 között rendezett XV. magyar sakkszerző bajnokságon segítőmatt feladványosztályban érte el, ugyanezen a bajnokságon az önmatt feladványosztályban ezüstérmet szerzett.[24] A Sakkélet 1990. évi önmattszerző-versenyén II. díjat és 4. dicséretet,[25] a segítőmattfeladvány-versenyen 4. dicséretet szerzett.[26] A Magyar Sakkszövetség „Benedek-70” 1991. évi kétlépéses segítőmattfeladvány versenyén II. díjat nyert.[27] A Sakkélet 1991. évi önmatt-szerzőversenyén I. díjat és 4. dicséretet ért el.[28] A sakkélet 1992. évi segítőmatt-szerzőversenyén 2. és 7. dicséretet szerzett,[29] az önmatt versenyen 3. díjat nyert.[30] 1992-ben a Bo Lindgren '50 versenyen I. díjat szerzett.[31]

Az 1986–1988. évi FIDE Albumba, amely az adott időszakban a világon megjelent legkitűnőbb feladványainak gyűjteménye, kilenc művét válogatták be. Minden osztályban 3-3 válogató bíró pontozta a beküldött műveket, s a FIDE Állandó Sakkszerzemény Bizottsága által meghatározott összpontszám elérése volt a beválogatás feltétele.[32]

Az 1989–1994 között lezajlott X. Szolidaritási találkozó nemzetközi versenyen a kétlépéses segítőmatt feladványok kategóriájában egy II. díjat nyert, és egy 2. dicséretet szerzett.[33] A Sakkélet 1993. évi önmatt-versenyén III. díjat,[34] míg a segítőmatt versenyen II. díjat nyert.[35] A XVI. magyar sakkszerző bajnokságon az önmatt feladványok kategóriájában bajnoki címet szerzett, míg a segítőmatt kategóriában Bakcsi György mögött ezüstérmes lett.[36] A Sakkélet 1994. évi segítömatt-szerzőversenyén 3. dicséretet ért el.[37] A Sakkélet 1995. évi önmatt-szerzőversenyén egy II. és egy III. díjat nyert.[38] Az 1992–1994. évi XVII. sakkszerző bajnokságon az önmattfeladványok osztályában bajnoki címet szerzett, míg a segítőmatt-feladványok osztályában ezüstérmes lett.[39]

FIDE-mesterkéntSzerkesztés

1997-ben a FIDE Állandó Sakkszerzemény Bizottsága (PCCC) a Tel-Avivban rendezett 39. feladványkongresszuson FIDE-mesteri címet adományozott neki.[40] 1997-ben a „Molnár-60” jubileumi kétlépéses segítőmatt-versenyen legjobb magyarként V. díjat nyert, és egy 2. dicséretet szerzett.[41] A Sakkélet 1996. évi önmatt-szerző versenyen I. díjat nyert.[42]

Feladványszerző nagymesterkéntSzerkesztés

1999-ben kapta meg a magyar feladványszerző nagymester címet.[43] 2002-ben az ORBIT segítőmatt versenyén, valamint 2003-ban az N. Stolev 55 jubileumi versenyen ugyancsak 1. helyezést ért el.[44] A XIX. magyar sakkszerző bajnokságon segítőmatt osztályban bajnoki címet szerzett.[45] 2003-ban az ORBIT segítőmatt osztályában 1. és 2. díjat, az önmatt osztályban 3. díjat nyert.[46]

Az 1995–1997. évi FIDE-Albumban hét, míg az 1998–2000. évi FIDE-Albumban tíz szerzeménye jelent meg.[47] A 2001–2003. évi FIDE-Albumban níolc, míg a 2004–2006. évi FIDE-Albumban négy szerzeménye jelent meg.[48]

A 2001–2003. évi egyéni sakkszerző világbajnokságon a segítőmatt kategóriában 5. helyezést ért el.[49] A 2005. évi Földeák-emlékverseny segítőmatt osztályában 1. díjat, a Problem-Forum nemzetközi versenyen önmatt osztályban 3. díjat nyert. Eredményei alapján 2004-ben megkapta a nemzetközi sakkszerző mester címet.[2][50]

A XXII. Magyar Sakkszerző Bajnokságon (2007–2009) az önmattfeladványok és a segítőmatt-feladványok osztályában is bajnoki címet szerzett.[51] A Szemenyenko 50. jubileumi versenyen 2009-ben kétlépéses segítőmattjaival I. és III. díjat nyert, a világkupákon kétszer is negyedik helyet ért el segítőmatt osztályban.[2]

2011-ben megkapta az örökös magyar bajnoki címet.[2]

A XXIII. Magyar Sakkszerző Bajnokságon a segítőmatt osztályban bajnok, az önmatt osztályban ezüstérmet szerzett.[52]

MűveiSzerkesztés

  • 115 chess problems; Csák János, Békéscsaba 1992

TevékenységeiSzerkesztés

1989-ben a Békés Megyei Népújságban elindította a sakkfeladvány-rovatot,[53] amely 2010-ig volt olvasható.[2]

Majoros Béla mesterrel közösen, 2003-tól rendszeresen megrendezik a CSÁK - MAJOROS nemzetközi sakkfeladvány-szerző versenyeket a segítőmatt és az önmatt osztályokban.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Magyar sakkszerzők. Mikitovics János. (Hozzáférés: 2015. július 3.)
  2. a b c d e f g h Bottlik Iván (2013. december 1.). „Csák János, az örökös magyar bajnok”. Magyar Sakkvilág 11 (12), 39. o.  
  3. (1994. december 20.) „Sakkszerzésünk új hulláma”. Sakkélet 44 (11–12), 382. o.  
  4. a b (1990. március 20.) „Csák János új feladványszerző mester”. Sakkélet 40 (3), 97. o.  
  5. (1983. szeptember 10.) „Versenybírói jelentés a kezdők versenyéről (kétlépéses mattfeladványok)”. Magyar Sakkélet 33 (9), 217. o.  
  6. (1983. június 10.) „Kezdők versenye”. Magyar Sakkélet 33 (6), 145. o.  
  7. (1984. december 10.) „Magyar versenysikerek”. Magyar Sakkélet 34 (12), 289. o.  
  8. (1985. május 20.) „Versenybírói jelentés az MSÉ 1984. évi önmatt feladvány-versenyéről”. Magyar Sakkélet 35 (5), 175. o.  
  9. (1985. augusztus 20.) „Új minősítések”. Magyar Sakkélet 35 (8), 272. o.  
  10. (1986. március 20.) „A Budapesti Sakkszövetség 1985. évi kétlépéses szabadmatt-témaversenye”. Sakkélet 36 (3), 96. o.  
  11. (1986. október 20.) „Versenybírói jelentés a Vízügyi SC 1986. évi országos szabadmatt-témaversenyéről”. Sakkélet 36 (9–10), 318. o.  
  12. (1987. szeptember 25.) „Bírói jelentés a Sakkélet 1986. évi önmatt-szerzőversenyéről”. Sakkélet 37 (9), 313. o.  
  13. (1989. november 25.) „Szolidaritás versenyek”. Sakkélet 39 (11), 367. o.  
  14. (1987. október 25.) „Új minősítések”. Sakkélet 37 (10), 345. o.  
  15. (1988. augusztus 25.) „Bírói jelentés a Sakkélet 1987. évi önmatt-szerzőversenyéről”. Sakkélet 38 (8), 257. o.  
  16. (1988. szeptember 25.) „Bíró jelentés a Sakkélet 1987. évi szabadmatt-szerzőversenyéről”. Sakkélet 38 (9), 289. o.  
  17. (1989. június 25.) „„Rózsa-75” szerzőverseny bírói jelentése”. Sakkélet 39 (6), 209. o.  
  18. (1993. április 27.) „Bírói jelentés a Sakkélet 1988. évi segítőmatt-feladvány versenyéről”. Sakkélet 43 (3), 94. o.  
  19. (1989. július 25.) „Sakkszerző minősítések”. Sakkélet 39 (7), 239. o.  
  20. (1989. október 25.) „Versenybírói jelentés az MSSZ Korponai József emlékére rendezett nemzetközi versenyéről”. Sakkélet 39 (10), 335–336. o.  
  21. (1990. május 30.) „Bírói jelentés a KVM (Vízügyi) SC 1989. évi kétlépéses szabadmatt-feladványversenyéről”. Sakkélet 40 (5), 161. o.  
  22. (1991. június 27.) „Versenybírói jelentés a Sakkélet 1989. évi önmatt-szerzőversenyéről”. Sakkélet 41 (5–6), 190. o.  
  23. (1991. július 28.) „Bírói jelentés a Sakkélet 1989. évi kétlépéses mattfeladvány-szerzőversenyéről”. Sakkélet 41 (7), 224. o.  
  24. (1991. december 10.) „XV. magyar sakkszerző bajnokság (1986-1988)”. Sakkélet 41 (11), 350. o.  
  25. (1993. február 15.) „Versenybírói jelentés a Sakkélet 1990. évi önmattszerző-versenyéről”. Sakkélet 42 (10–12), 377. o.  
  26. (1993. február 15.) „Bírói jelentés a Sakkélet 1989. évi segítőmattfeladvány-versenyéről”. Sakkélet 42 (10–12), 382. o.  
  27. (1993. március 30.) „Bírói jelentés a Magyar Sakkszövetség Benedek-70 1991. évi kétlépéses segítőmattfeladvány versenyéről”. Sakkélet 43 (1–2), 62–63. o.  
  28. (1993. augusztus 30.) „Bírói jelentés a Sakkélet 1991. évi önmatt-szerzőversenyéről”. Sakkélet 43 (6–7), 220. o.  
  29. (1994. január 12.) „Bírói jelentés a sakkélet 1992. évi segítőmatt-szerzőversenyéről”. Sakkélet 43 (12), 383. o.  
  30. (1994. május 15.) „Versenybírói jelentés a Sakkélet 1992. évi önmatt-versenyéről”. Sakkélet 44 (3–4), 125–126. o.  
  31. Korányi Attila (1994. december 20.). „Sakkszerzésünk új hulláma”. Sakkélet 44 (11–12), 382. o.  
  32. (1995. október 30.) „Új FIDE-Album pontok”. Sakkélet 45 (10), 318. o.  
  33. (1994. december 20.) „X. Szolidaritási találkozó”. Sakkélet 44 (11–12), 375. o.  
  34. (1994. december 20.) „Bírói jelentés a Sakkélet 1993. évi önmatt-versenyéről”. Sakkélet 44 (11–12), 378. o.  
  35. (1994. december 20.) „Bírói jelentés a Sakkélet 1993. évi segítőmattversenyéről”. Sakkélet 44 (11–12), 379. o.  
  36. (1995. június 10.) „A XVI. magyar sakkszerző bajnokság”. Sakkélet 45 (5), 159. o.  
  37. (1995. október 19.) „Versenybírói jelentés a Sakkélet 1994. évi segítőmatt-szerzőversenyéről”. Sakkélet 45 (9), 287. o.  
  38. (1996. augusztus 28.) „Versenybírói jelentés a Sakkélet 1995. évi önmatt-szerzőversenyéről”. Sakkélet 46 (7–8), 255. o.  
  39. (1999. április 28.) „A XVII. sakkszerző bajnokság”. Sakkélet 49 (3–4), 126. o.  
  40. (1997. május 25.) „A 39. feladványkongresszus Tel-Avivban”. Sakkélet 47 (3–4), 119. o.  
  41. (1998. május 11.) „Versenybírói jelentés a „Molnár-60” jubileumi kétlépéses segítőmatt-versenyről”. Sakkélet 48 (3–4), 125. o.  
  42. (1998. szeptember 12.) „A Sakkélet 1996. évi önmatt-szerző versenye”. Sakkélet 48 (7–8), 252. o.  
  43. (1999. április 28.) „Csák János sakkszerző nagymester”. Sakkélet 49 (3–4), 123. o.  
  44. Molnár Árpád (2003. december 1.). „A XIX. Magyar Sakkszerző Bajnokság”. Magyar Sakkvilág 1 (8), 35. o.  
  45. Molnár Árpád (2005. január 1.). „Újévi kedvencek”. Magyar Sakkvilág 3 (1), 35. o.  
  46. Molnár Árpád (2004. október 1.). „Új magyar sikerek”. Magyar Sakkvilág 2 (10), 35. o.  
  47. Ányos László (2011. július 1.). „Egy kis statisztika a 20. század végéről”. Magyar Sakkvilág 9 (7), 35. o.  
  48. Ányos László (2012. szeptember 1.). „Egy kis statisztika a 21. század elejéről”. Magyar Sakkvilág 10 (9), 35. o.  
  49. Molnár Árpád (2005. július 1.). „Érdekességek, újdonságok”. Magyar Sakkvilág 3 (7), 35. o.  
  50. Molnár Árpád (2009. június 1.). „Magyar Sakkszerző Bajnokság 2004–2006”. Magyar Sakkvilág 7 (6), 35. o.  
  51. Ányos László (2012. február 1.). „XXII. Magyar Sakkszerző Bajnokság (2007–2009)”. Magyar Sakkvilág 10 (2), 35. o.  
  52. Ányos László (2014. március 1.). „XXIII. Magyar Sakkszerző Bajnokság (2010–2012)”. Magyar Sakkvilág 12 (3), 35. o.  
  53. (1989. augusztus 20.) „Új feladványrovat”. Sakkélet 39 (8), 273. o.  

ForrásokSzerkesztés