Főmenü megnyitása

Császár Imre

magyar színész, pedagógus

Császár Imre (Kaposvár, 1864. augusztus 27.Budapest, 1933. szeptember 18.) színész, színiakadémiai tanár, Alszeghy Irma férje.

Császár Imre
Császár Imre 1901-ben
Császár Imre 1901-ben
Életrajzi adatok
Született 1864. augusztus 27.[1]
Kaposvár
Elhunyt 1933. szeptember 18. (69 évesen)
Budapest
Sírhely Fiumei Úti Sírkert
Házastársa Alszeghy Irma
Pályafutása
Aktív évek 18841933
Tevékenység színész
tanár

Császár Imre az IMDb-n
A Wikimédia Commons tartalmaz Császár Imre témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

1885-ben[2] végezte el a Színiakadémiát. Ezt követően Erdélyben, Kolozsvárott szerepelt, majd 1886-ban Krecsányi Ignác szerződtette Aradra. 1887-től tagja a Nemzeti Színháznak, melynek 1907-től örökös tagja. 1894-től a Színi Akadémia tanára.

 
feleségével

A Színi Akadémián ismerkedett meg későbbi feleségével Alszeghy Irmával, akivel a Nemzeti Színházban is összefonódott sorsuk, s számtalan darabban játszottak közösen.

Mivel hátgerinc-sorvadása egyre jobban kínozta, felhagyott a színjátszással és 25 éven keresztül a Színiakadémia tanára volt. Egykori tanártársa, Csathó Kálmán azt mondta róla, hogy növendékei tőle tanulták a legtöbbet. Bajor Gizi, Törzs Jenő, Rajnai Gábor és többek évtizedekkel később is szeretettel emlékeztek meg Császár Imréről.

Hölgyeim, csókolom mindannyiuk kezét, a márkinő kacsóján - lehajolt és megcsókolta partnere és egyben felesége Alszeghy Irma kezét, azután kiegyenesedett - „viszont látásra a másvilágon”. Botjára támaszkodva kiment méltóságteljesen, egyenes derékkal a színpadról. Néztünk utána megdöbbenve és ájult lélekkel, mindannyian megéreztük körülötte, hogy itt valami rendkívüli történt, sokkal több, mint az, hogy Császár Imre elmondta szerepének utolsó szavait
– Balassa Imre (Pesti Hírlap évkönyv, 1928)

Fontosabb színházi szerepeiSzerkesztés

 
Császár Imre ismeretlen szerepben

FilmszereplésSzerkesztés

  • Leánybecsület (1923, magyar némafilm)

ForrásokSzerkesztés