Csagatáj Kánság

A Csagatáj Kánság (mongolul Цагаадайн Хаант Улс) mongol vezetésű állam volt Közép-Ázsiában és Nyugat-Mongóliában. Területének alapját Dzsingisz kán második fiának, Csagatájnak apja hódításaiból kapott öröksége képezte.

Csagatáj Kánság
12221340 (egységes)
13401370 (nyugati)
13401680 (keleti)
Csagatáj Kánság zászlaja
Csagatáj Kánság zászlaja
ChagataiKhanate1300.png
Általános adatok
Fővárosa Almalik
(1222-1266)
Szamarkand
(1266–1370)
Terület3 500 000 km²
Beszélt nyelvek csagatáj nyelv, perzsa
Vallás tengrizmus
Kormányzat
Államforma monarchia
ElődállamUtódállam
 Mongol BirodalomMogulisztán 
Timuridák 
A Wikimédia Commons tartalmaz Csagatáj Kánság témájú médiaállományokat.

MegalakulásaSzerkesztés

Dzsingisz kán 1224-ben szétosztotta birodalmát négy fia között. Második fia, Csagatáj Közép-Ázsiát és a környező területeket kapta. A Csagatáj-ulusz magába foglalta a karakitajok és najmanok szállásterületét, valamint teljes Transzoxániát és a mai Kelet-Kazahsztánt. Az ulusz külső határai a későbbiekben csak dél felé módosultak a Kunlun-hegység nyugati és a Pamír déli vonulataiig.

A mongol hódítás előtti lakosok közül a türk nyelvű karlukok három csoportja (Zsetiszuban, Ferganában és a tibeti határon) meglehetős autonómiát élvezett. A szintén türk dulatokat Csagatáj a Tien-santól délre telepítette.

Csagatájnak az Ili-folyónál, Almalik városától nyugatra volt a téli és a nyári szállása, nevük Kujas és Ulug-if (Ulug-uj: „nagy ház”) volt. Transzoxániát egy helyi születésű helytartó, Mahmud Jalavacs kormányozta , akit közvetlenül a nagykán, Ögödej nevezett ki. Csagatáj 1238-ban önkényesen leváltotta Jalavacsot, amiért Ögödej megrótta. Csagatáj elismerte, hogy ki kellett volna kérnie a nagykán véleményét és a helytartói posztra Jalavacs fiát, Maszudbeket állította, egyúttal kiterjesztette annak illetékességét az egész uluszra.

Csagatáj néhány hónappal a nagykán után 1242-ben halt meg. Az uluszt unokája, Kara Hülegü (korábban meghalt idősebbik fiának, Mötükennek a fia) örökölte. Miután megválasztották az új nagykánt, Güjüköt, az kijelentette, hogy a fiú életében unoka nem örökölhet, így az országrész 1246-ban Csagatáj legidősebb, életben lévő fiára, Jeszü Möngkére szállt. Az Almalikban élő Jeszü Möngke alkoholista volt, aki helyett az államügyeket felesége és unokaöccse intézte. 1251-ben az új nagykán, Möngke megbízta az őt támogató Kara Hülegüt, hogy űzze el Jeszü Möngkét, ám ő útközben meghalt. Az ulusz vezetőjét Batu kán ölte meg még ugyanabban az évben.

SzétbomlásaSzerkesztés

 
A Csagatáj Kánság a 13. század végén

A Csagatáj-uluszt a nagykán és Batu felosztotta egymás között (utóbbi kapta Transzoxániát), de az 1260-as években Csagatáj unokájának, Algunak sikerült visszaszereznie örökségét. A Mongol Birodalom szétfragmentálódásával az ulusz gyakorlatilag különálló kánsággá vált. Az Algut követő Muborak és Barak kánok szakítottak a nomád örökséggel, jó kapcsolatot ápoltak az uralmuk alatt lévő városok polgárságával és felvették az iszlámot. A kán székhelyét áthelyezték Transzoxániába. 1304-ben névlegesen elismerték függőségüket Kínától (a mongol Jüan-dinasztiától).[1] A későbbi kánok - elsősorban Kebek (1318—1326) - közigazgatási és pénzügyi reformokkal próbálták egységesíteni a számos népből álló államot, de miután Kazan kánt egy lázadás során megülték, a Csagatáj Kánság az 1340-es évekre gyakorlatilag kisebb részekre hullott szét. Keleti felén Mogulisztán jött létre, a nyugatit pedig emírek uralták. Az 1360-as évek elején a mogulisztáni Togluk Timur két hadjárattal is megpróbálta újraegyesíteni a kánságot, de 1363-ban meghalt. A kánság nyugati részét Timur Lenk hódította meg az 1370-es években.

Kapcsolódó cikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Dai Matsui – A Mongolian Decree from the Chaghataid Khanate Discovered at Dunhuang. Aspects of Research into Central Asian Buddhism, 2008, pp. 159–178

FordításSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Бартольд В. В. Очерк истории Семиречья, Фрунзе, 1943
  • Бартольд В. В. История культурной жизни Туркестана, Л., 1927
  • Шах-Махмуд Чурас. Хроника. М. Наука. 1976
  • Мухаммад Хайдар Дуглат. Тарихи Рашиди
  • Тулибаева Ж. М. Правители Чагатайского улуса (Извлечения из «Тарих-и арба’ улус» Мирзы Улугбека) // Известия Национального центра археографии и источниковедения. — Астана: 2011, № 1-3; 2012, № 1