Wikipédia

Csalódás

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. augusztus 24.

A csalódás egy olyan nem elégedett érzés, amely az elvárások vagy remények meg nem valósulását követi. Hasonló a megbánáshoz, de különbözik abban, hogy a megbánó személy elsődlegesen a személyes döntésre fókuszál, ami a rossz eredményhez vezetett, míg a csalódott ember az eredményre koncentrál.[1] Pszichológiai stressz forrása.[2] A csalódás tanulmányozása - az okai, a hatása és a foka amennyire meghatározza a döntéseket egy vággyal arra, hogy elkerüljük - a döntésvizsgálat területének központi témája[1][3] mivel a csalódás egyike a két elsődleges érzelemnek, amely a döntésben részt vesz.[4]

Csalódottság, amelyet amerikaifutball-játékosok fejeznek ki egy elvesztett meccs után

Pszichológia

szerkesztés
 
Csalódás (1882), Julius LeBlanc Stewart képe

A csalódás egy szubjektív válasz, amely egy várt jutalommal kapcsolatos.[1] A csalódás pszichológiai eredménye az egyének között nagyban változik; míg némelyik gyorsan felépül, mások frusztrációval vagy hibáztatással néznek szembe, esetleg depressziósak lesznek.[2]

Egy 2003-as tanulmány amely a gyerekek és a szülők együttes vizsgálatával foglalkozott és a depresszióra fókuszált, úgy értékelte, hogy genetikai prediszpozíció figyelhető meg ami lelassítja a felépülést a csalódást követően.[5] Míg nem minden személy válaszol a csalódásra azzal, hogy depressziós lesz, a depresszió (a pszichoanalitikus elmélet self pszichológiai iskolájában) mindig a csalódás és frusztráció melléktermékeként jelenik meg.[6]

A csalódás és a felkészülésére való képtelenség esetleges immunrendszer hibaként is jelentkezik optimistáknál.[7] Míg az optimisták jobb egészségügyi állapotúak,[8] kevesebb védelmet élveznek amikor hosszabb idejű vagy irányíthatatlan stressznek vannak kitéve, ez egy olyan jelenség, amit a kutatók "csalódás hatásnak" írnak le.[7] A "csalódás hatás" azt jelenti ki, hogy az optimisták nem használják az "érzelmi ingerlést" hogy felkészüljenek a csalódásra, és emiatt nehezebben birkóznak meg vele, amikor mégis azt tapasztalják.[8][9] Ez a csalódás hatás az 1990-es évek közepe óta vitatott. Suzanne C. Segerstrom jelentetett meg több cikket amely ezt a témakört vizsgálja. Az ő eredményei azt sugallják, hogy a csalódással való megbirkózási képesség helyett valószínűbb, hogy aktívan megragadják a problémát és ennek eredményeképpen némi immunitást élveznek.[10]

1994-ben Ian Craib pszichoterapeuta publikálta könyvét a Csalódás fontossága címmel, amelyben összefűzi Melanie Klein és Sigmund Freud munkáit amivel azt az elméletet fejezi ki, hogy a csalódástagadó kultúrák - azaz a terápiakultúra - hamis elvárásokat támaszt az élet tökéletességével kapcsolatban és megakadályozza az embereket az egészséges önidentitás kialakításában.[11] Craib két példát hozott a peres orvosi hibák áldozataira, akik egyszer elfogadták volna a balesetet mint az élet velejáróját és olyan emberekre, akik a gyászt tapasztalták valaki elvesztése után, és azt mondta, hamis modellt kaptak a felépülésre ami a terapeuta kényelmét szolgálta és nem a szenvedő félét.[12]

Elmélet

szerkesztés
 
Cím nélkül - Nő pávával (1919), Jogesh Chandra Seal képe

A csalódáselmélet az 1980-as évek közepén alakult ki David E. Bell és azt követően Graham Loomes és Robert Sugden[13] munkásságával, és azon az érzésen alapul, hogy az emberek akik kockázatot fontolgatnak, csalódottak amikor a kockázat eredménye nem olyan értékkel bír, mint a várt eredmény.[14] A csalódáselméletet olyan különböző döntéshozási folyamatokban vizsgálták, amely a visszatérő migrációval foglalkozik, az adófizetési hajlandósággal és azzal, hogy a vásárló hajlandó fizetni.[15] David Gill és Victoria Prowse kísérleti bizonyítékot adott rá, hogy az emberek idegenkednek a csalódástól amikor versenyeznek.[16]

A csalódott egyének az alternatív eredményre koncentrálnak, amely jobb lett volna mint az, amelyet valójában tapasztaltak, egészen addig, míg a pozitív eredmények is csalódottsággal jártak.[17] Egyik példa, amit Bell támogatott, azzal foglalkozik, hogy egy lottónyeremény, ami 10.000 dollárt jelent egy olyan esemény, ami elméletileg pozitívabban látható, ha az összeg a legmagasabb nyerhető összeget jelenti a lottóban, mintha a legalacsonyabbat jelenti.[18] A döntésvizsgálók arra a feltevésre alapoznak, hogy az egyének a potenciális csalódásra számítanak és olyan döntéseket hoznak, amelyek miatt kevésbé valószínű, hogy ezt az érzést tapasztalni fogják.[13] A csalódásidegenség egy magyarázat az Allais paradoxonra, egy olyan problémás válaszra, amelyben az emberek valószínűbben választanak biztos jutalmat, mint hogy kockáztassák a nagyobbat amikor a nagyobb jutalom kisebb valószínűséggel lehetséges, míg a nagyobb jutalmat választják a kisebb valószínűséggel ha mindkét opció kockázatos.[19]

Míg a csalódáselmélet korai képviselői a várható eredményre fókuszáltak, a mostani vizsgálatok, amiket Philippe Delquié és Alessandra Cillo végzett az INSEAD-nál, arra koncentráltak, hogy milyen hatása van a későbbi csalódottságnak amikor a tényleges eredmény negatívan van megítélve a jövőbeni fejlődés szempontjából, például amikor egy személy többet nyer a tőzsdén, mint amit elvárt, emelkedett hangulatban lehet egészen addig, ameddig egy héttel később fel nem fedezi, hogy sokkal több profitja lehetett volna, ha várt volna még néhány napot az eladással.[13] Ez a csalódástapasztalat a megfelelő viselkedésekre gyakorolt hatással járhat, és a vizsgálók azt állítják, hogy egy ilyen változókkal átszőtt csalódáselmélet fejlesztheti a viselkedési pénzügy tudományát.[13] A csalódás mérése a megbánással együtt a válaszadók direkt megkérdezésével történt.[20]

Lásd még

szerkesztés

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Disappointment című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ a b c Bell, David E. (1985. január 1.). „Putting a premium on regret”. Management Science 31 (1), 117–20. o. DOI:10.1287/mnsc.31.1.117. JSTOR 2631680. 
  2. ↑ a b Ma, Lybi.
  3. ↑ Wilco, W. van Dijk, Marcel Zeelenberg and Joop van der Pligt (2003. augusztus 1.). „Blessed are those who expect nothing: Lowering expectations as a way of avoiding disappointment”. Journal of Economic Psychology 24 (4), 505–16. o. DOI:10.1016/S0167-4870(02)00211-8. 
  4. ↑ Wilco W. van Dijk and Marcel Zeelenberg (2002. december 1.). „Investigating the appraisal patterns of regret and disappointment”. Motivation and Emotion 26 (4), 321–31. o. DOI:10.1023/A:1022823221146. [halott link]
  5. ↑ Forbes, Erika E., Nathan A. Fox, Jeffrey F. Cohn, Steven F. Galles and Maria Kovacs (2006. március 1.). „Children's affect regulation during a disappointment: Psychophysiological responses and relation to parent history of depression”. Biological Psychology 71 (3), 264–77. o. DOI:10.1016/j.biopsycho.2005.05.004. PMID 16115722. 
  6. ↑ Gilbert, Paul. Depression: The Evolution of Powerlessness. Guilford Press, 315. o. (1992). ISBN 0-89862-884-9 
  7. ↑ a b Schwartz, Todd.
  8. ↑ a b Neimark, Jill.
  9. ↑ Grohol, John M. (February 4, 2006) Is it best to expect the worst? Archiválva 2015. november 22-i dátummal a Wayback Machine-ben
  10. ↑ Segerstrom SC (2006. szeptember 1.). „How does optimism suppress immunity? Evaluation of three affective pathways”. Health Psychol 25 (5), 653–7. o. DOI:10.1037/0278-6133.25.5.653. PMID 17014284. PMC 1613541. 
  11. ↑ Seale, Clive. Media and Health. London: Sage Publications, Inc, 167, 242. o. (2002). ISBN 0-7619-4730-2 
  12. ↑ Seale, p. 167-168.
  13. ↑ a b c d "Disappointment Without Prior Expectation Cause and Affect" - Understanding emotion in decisions under risk Archiválva 2011. október 2-i dátummal a Wayback Machine-ben INSEAD (2005).
  14. ↑ Delquié, Philippe and Alessandra Cillo (2006. december 1.). „Disappointment without prior expectation: a unifying perspective on decision under risk”. Journal of Risk and Uncertainty 33 (3), 197–215. o. DOI:10.1007/s11166-006-0499-4. [halott link]
  15. ↑ See, for example, Why Do People Go Home Again? Archiválva 2008. április 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
  16. ↑ Gill, David and Victoria Prowse. „A structural analysis of disappointment aversion in a real effort competition”. American Economic Review, forthcoming. [2011. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. június 21.) 
  17. ↑ Schwartz, Alan.szerk.: Moore, Simon: Expected feelings about risky options, Emotional Cognition: From Brain to Behavior (Advances in Consciousness Research, 44). John Benjamins Publishing Co, 183–96. o. (2002). ISBN 1-58811-224-1 
  18. ↑ Bell, David E. (Jan–Feb 1985). „Disappointment in Decision Making under Uncertainty”. Operations Research 33 (1), 1–27. o. DOI:10.1287/opre.33.1.1. JSTOR 170863. 
  19. ↑ Jianmin Jia, James S. Dyer and John C. Butler (2001. január 1.). „Generalized disappointment models”. Journal of Risk and Uncertainty 59 (1), 59–78. o. 
  20. ↑ Marcatto, Francesco and Donatella Ferrante (2008. január 1.). „The Regret and Disappointment Scale: An instrument for assessing regret and disappointment in decision making”. Judgment and Decision Making 3 (1), 87–99. o. 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Csalódás&oldid=26387754”