Cser Kovács Ágnes

(1975) televíziós szerkesztő, szóvivő

Cser Kovács Ágnes (Szombathely, 1975. június 4. –) magyar író, irodalomtörténész, kommunikációs szakember.

Cser Kovács Ágnes
Fotó: Zergi Borbála
Fotó: Zergi Borbála
SzületettKovács Ágnes
1975. június 4. (48 éves)
Szombathely
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaíró, irodalomtörténész

SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Magyar–olasz szakos tanár, másfél évtizeden át dolgozott szerkesztő-műsorvezetőként, később főszerkesztőként a Szombathelyi Televízióban. Műsort vezetett a Magyar Televízió Regionális Stúdiójában, külsős munkatársa volt a Duna Televíziónak, később rövid ideig az RTL Klubnak is dolgozott. Rendszeresen konferál rendezvényeken, moderál kerekasztal-beszélgetést, író-olvasó találkozót, kulturális, tudományos műsort.

Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola Nyugat és kora programján végezett irodalomtörténészként. Témavezetője Kenyeres Zoltán volt. A doktori disszertációját[1] 2011-ben védte meg.

2005 és 2015 között az ELTE Savaria Egyetemi Központ jogelődjénél volt a rektori hivatal sajtószóvivője, majd az intézmény Esztétikai, Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének adjunktusa. Irodalomelméleti, irodalomtörténeti stúdiumokat, kommunikációs szakmai tanegységeket oktatott, szakdolgozati konzulens volt. Négy éven át szerkesztette és írta a Vas megyei Prémium magazint. 2019 áprilisától 2021-ig a Szombathelyi Televízió kreatív igazgatója volt.

Jelenleg az iASK[2] kutatója és kommunikációs szakértő.

Munkái szerkesztés

Regénye szerkesztés

Publikációi szerkesztés

  • Szövegnyomozások, Szombathely, Savaria University Press, 2021

Jegyzetek szerkesztés

  1. „… minden előre meg van írva.” : A szöveghagyomány újraírása Elek Artúr prózaművészetében. (Hozzáférés: 2022. november 9.)
  2. Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete – FTI (amerikai angol nyelven). iASK - Institute of Advanced Studies Kőszeg. (Hozzáférés: 2022. november 3.)
  3. Népszava: Párját ritkító hősiesség (Cser Kovács Ágnes: Zártatermők kertje) (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2023. április 19.)
  4. "Sorsfordító súlya a szülésnek, vetélésnek, az elkapart magzatoknak van" - könyvajánló. hvg.hu, 2023. március 2. (Hozzáférés: 2023. április 19.)
  5. A test szaga (magyar nyelven). ES.hu. (Hozzáférés: 2023. április 19.)
  6. Kenyeres Zoltán: Zárvatermők kertje – Cser Kovács Ágnes: Zárvatermők kertje – uj iras (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2023. április 19.)
  7. Cser Kovács Ágnes: Történeteket mesélek látszólag, de engem nem a történetek érdekeltek igazán - Női váltó (magyar nyelven), 2023. március 24. (Hozzáférés: 2023. április 19.)
  8. Kriszta, Bányi: Többgenerációs családregény (német nyelven). Magyarok - Aktuális, 2023. február 13. (Hozzáférés: 2023. április 19.)
  9. Magamról (hu-HU nyelven). kovacs-agnes.hu. (Hozzáférés: 2023. április 19.)
  10. Kovács Ágnes: Magyar Tudományos Művek Tára. m2.mtmt.hu. (Hozzáférés: 2022. november 6.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés