Dávid-csillag
A Dávid-csillag (héberül: מגן דוד; Magén Dávid) a zsidó vallású emberek identitásának szimbóluma, mely nevét Dávid zsidó királyról kapta. A Dávid pajzsa néven is közismert hexagram – két egymásba fordított egyforma nagyságú egyenlő oldalú háromszög – mint jelkép nem kizárólag zsidó, hanem hindu eredetet is tulajdonítanak neki. A két háromszög egyik magyarázata szerint a női és a férfi ősi jelképe egybeolvasztva. A V alak a termékenységet, méhet szimbolizálja, míg ennek az ellentéte, a fordított V a pengét, a férfiasságot és a harcot.

Izrael Állam zászlajának tartozéka, és általánosan ismert zsidó vallási jelkép. Az aranyból és ezüstből készült Dávid-csillagot sokan nyakláncként, karkötőként viselik, továbbá lehet találkozni e csillaggal régi pecsétnyomókon, amuletteken, medálokon is
Története szerkesztés
Első régészeti leletet Szidonból az I. e. 7. századból azonosították. Itt egy szidoni zsidó, Ben Aszajáhu sírkövén tűnik fel, mint jelkép. Későbbi előfordulása a 200 körül épült az észak-izraeli Kfar Náhum (Capernaum) zsinagógájának frízén látható.[1]
Ezt a vallási szimbólumot a 14. században írt zsidó misztikus szövegekben kezdték a zsidó vallással összekapcsolni. A csillag 12 lapja Izrael 12 törzsét hivatott jelképezni, hét része pedig a teremtés hét napját.
A késő középkortól jellemzően Közép Európában a zsidó közösségek megkülönböztető jelévé vált. A szimbólum közismertté vált azáltal, hogy Herzl Tivadar újságjának címlapján szerepelt. 1897-ben a cionisták javaslatára Izrael zászlójának tervébe is belekerült.
A második világháborúban a holokauszt során a Dávid-csillagot formázó sárga csillag kötelező viselését rendelték el a zsidó származásúak részére.
A jelképrendszerét tekintve a két egymásba olvadó háromszög kifejezheti Isten és az ember viszonyát is. A lefelé mutató isteni háromszög az, ami lehajol és magába foglalja, felemeli a felfelé mutató háromszöget. A kabbala szerint a csillag hat ága és a hozzájuk tartozó hat kis háromszög megfelel a világ hat irányának előttem, mögöttem, jobbra, balra, fent és lent.[2]
Források szerkesztés
- ↑ A Dávid-csillag (magyar nyelven). zsido.hu. [2011. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 25.)
- ↑ Dávid Csillag-Magen David (magyar nyelven). CADDIK Messiáshívő Tanítások. (Hozzáférés: 2011. március 26.)
További információk szerkesztés
- Dávid-csillag és más ősi jelek a bioenergetikai gyógyításban (magyar nyelven). Natúrsziget, 2006. április 7. (Hozzáférés: 2011. március 26.)