Dávid Ádám

magyar író, költő

Dávid Ádám (Budapest, 1985. április 16. –) magyar író, költő, a Móra Könyvkiadó szerkesztője. A Millennium expressz-trilógia szerzője elsősorban gyerekeknek és kamaszoknak ír.[1] A Virág utcai focibajnokság című első ifjúsági regénye magyar irodalomból harmadik és negyedik osztályban is tananyag lett.[2][3] A könyvből készült tízrészes rádiójátékot a Kossuth Rádión sugározták 2017 novemberében és decemberében.[4] Rabtársak a Gulagon címmel írt képregénye Németh Gyula illusztrációival a Gulág Emlékbizottság felkérésére jelent meg 2016 decemberében. Olofsson Placid és Menczer Gusztáv története 100.000 középiskoláshoz jutott el.[5][6] A 28 oldalas képregényt 2017-ben Alfabéta-díjra jelölték.[7]

Dávid Ádám
Horváth László felvétele
Horváth László felvétele
Született1985. április 16.
Budapest
Nemzetiségemagyar
Foglalkozása
Tisztségeíró, költő, szerkesztő
IskoláiPázmány Péter Katolikus Egyetem

SablonWikidataSegítség

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán végzett 2010-ben. A német-kommunikáció szak mellett a kreatív írás programot is elvégezte Lackfi János és Vörös István vezetésével. Mellettük Lázár Ervint tekinti mesterének, akinek gyerekirodalmi munkásságát gondozza a Móra Könyvkiadónál. 2009 óta a József Attila Kör tagja. 2010-től egy éven át tanított a Friedrich Schiller Gimnázium ban. A Virág utcai focibajnokság címen 2011-ben jelent meg első ifjúsági regénye a Pozsonyi Pagony Kiadó századik könyveként, 2013-ban pedig Millennium expressz – A potyautas címmel második regénye is napvilágot látott a Tilos az Á Könyvek gondozásában. Az ifjúsági kalandregény-trilógia második kötete Millennium expressz – A fogoly címmel 2015-ben jelent meg. Emellett számos irodalmi és gyereklapban, valamint antológiákban publikál meséket, (gyerek)verseket. Újságíróként a következő nyomtatott és online folyóiratokba írt recenziókat, kritikákat, beszámolókat, interjúkat: Bárka, Csodaceruza, Filmtett, Gyermekszínházi Portál, Irodalmi Jelen, Librarius, Litera, Meseutca, PRAE, ÚjNautilus. Kutatóként elsősorban a kortárs magyar gyermek- és ifjúsági irodalom foglalkoztatja. Az írás mellett a filmkészítés is érdekli; több rövidfilmje sikerrel szerepelt amatőr filmfesztiválokon.[8][9]

Ifjúsági regények

szerkesztés
  • Classbook – közösségi dráma, ujnautilus.info, 2012. 09. 16., 2012. 10. 01., 2012. 10. 15.
  • Petőfi Irodalmi Időgép[halott link] – színjáték 12 pontban, csukasistvandij.hu, 2014 (bemutató: 2012. 09. 28., Petőfi Irodalmi Múzeum)

Mesék antológiákban

szerkesztés

További mesék

szerkesztés

Fontosabb versek

szerkesztés

Képregények

szerkesztés

Fontosabb díjak

szerkesztés

Elismerések

szerkesztés
  • Alfabéta-díj jelölés | a Rabtársak a Gulagon című képregényért (2017)[12]
  • A Nemzeti Kulturális Alap támogatása | a Millennium expressz – A fogoly megjelentetésére (2015)
  • A Nemzeti Kulturális Alap támogatása | a Millennium expressz – A potyautas megjelentetésére (2013)
  • Aranyvackor − országos meseíró pályázat | döntő (2011)
  • Együtt lenni jó − országos meseíró pályázat | döntő (2010)
  • Aranyvackor − országos meseíró pályázat | a Litera különdíja (2009)
  • Aranyvackor − országos meseíró pályázat | döntő (2007)

Ösztöndíjak

szerkesztés
  • Örkény István drámaírói ösztöndíj | a Millennium expressz drámaváltozatának megírására (2017. január–december)
  • A Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíja | a Millennium expressz megírására (2012. december – 2013. szeptember)
  • Comenius tanárasszisztensi ösztöndíj | német tanítás az ITC Bodoni középiskolában, Párma (2010. január-június)
  • Kutatói ösztöndíj | Internationale Jugendbibliothek, München (2009. augusztus-november)
  • Köztársasági ösztöndíj | PPKE-BTK (Piliscsaba, 2007-2008)
  • DAAD kutatói ösztöndíj | Humboldt Universität, Berlin (2007. szeptember-december)
  • Mesterkurzus | Radboud Universiteit, Nijmegen  (2006. augusztus)
  • DAAD kutatói öszdöndíj | Freie Universität, Berlin (2005. augusztus)
  1. Lovász Andrea (szerk.) (2015): Navigátor 2 – Kortárs gyerekirodalmi lexikon, böngésző és olvasókönyv Archiválva 2016. december 21-i dátummal a Wayback Machine-ben, 38–39. oldal
  2. Pirisi Anna et. al. (2016): Olvasókönyv 3/2, 162–168. oldal
  3. Bárány Jánosné et. al. (2016): Hétszínvilág 4. olvasókönyv Archiválva 2016. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, 206–207. oldal
  4. A Virág utcai focibajnokság - NAVA adatlap
  5. Placid 100 - Meghívó | Beszédes múlt. www.beszedesmult.hu. [2016. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 20.)
  6. Képregényen a gulag és a zombikat irtó nyugatosok Archiválva 2016. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben - mno.hu
  7. Alfabéta-interjúk: Dávid Ádám & Németh Gyula
  8. Lovász Andrea (szerk.) (2015): Navigátor 2 – Kortárs gyerekirodalmi lexikon, böngésző és olvasókönyv, 38–39. oldal
  9. Bepattanók – az Indavideó pályázatára készült animációs rövidfilm a döntőbe jutott
  10. Dávid Ádámmal beszélgettünk - csodaceruza.hu
  11. Rabtársak a gulagon [kilencedik.hu]. kilencedik.hu. (Hozzáférés: 2016. december 20.)
  12. Az Alfabéta-díj idei jelöltjei - képregény kategória

További információk

szerkesztés