Főmenü megnyitása

A déli újlatin nyelvek az →újlatin nyelvek önálló csoportja az Ethnologue besorolása szerint, amelybe a →szárd nyelvváltozatok, valamint a →korzikai nyelvváltozat tartozik.[1] A hagyományos nyelvészeti–nyelvtörténeti felosztás szerint azonban a korzikai az →olasz nyelv elkülönült változata,[2] míg a szárd a nyelvtani–hangtani jellemzői alapján a nyugati újlatin nyelvekhez sorolható.[3]

Főbb közös jellemzőikSzerkesztés

Átmenetet képeznek az olasz nyelv, illetve a dél-itáliai dialektusok (szicíliai, nápolyicalabriai stb.) és a szűkebb értelemben vett nyugati újlatin nyelvek között; a szárd hangrendszer ezen kívül az iberoromán nyelvekkel mutat egyezéseket.

  • A hangsúlytalan latin e és o magánhangzók i és u hangokká váltak a logudorói szárd nyelvjárás kivételével, amely viszont megőrizte az eredeti latin rövid i és u hangokat.
  • Jellemző a latin hosszú -ll-ből kialakult ún. kakuminális (a szájpadlás felé visszahajló nyelvheggyel képzett) -dd- mássalhangzóIPA: [ɖɖ].

JegyzetekSzerkesztés

  1. Lásd: Ethnologue
  2. Lásd: A világ nyelvei, pp. 766, 1088, 1469.
  3. Lásd: A világ nyelvei, p. 1469.

Lásd mégSzerkesztés