Dóczi Imre (tanár)

(1849–1930) tanár, iskolaalapító pedagógus
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2022. július 18.

Dóczi Imre (Vily,[1] 1849. szeptember 30.Debrecen, 1930. november 11.) a debreceni Tanárképző Intézet egyik megszervezője, az ORTE alapítója, görög-latin szakos tanár.

Dóczi Imre
Született1849. szeptember 30.
Vily
Elhunyt1930. november 11. (81 évesen)
Debrecen
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásatanár
SablonWikidataSegítség

Életpálya

szerkesztés

Bár sokan Sárospatakot jelölik meg születése helyeként, Vilyen (1940-től Vilyvitány) született. A Sárospataki Református Kollégiumban tanult, ahol 1873-ban református teológia szakon végzett, majd Kolozsváron szerzett tanári diplomát.[2] 1876-tól nagykőrösi, majd 1887-től a debreceni református gimnázium tanára.

1898-tól a Tiszántúli Református Egyházkerület kinevezi középiskolai felügyelőjének. 1902-ben megalapította az Országos Református Tanáregyesületet, melynek első elnöke lett. 1916-ban nyíltan kiállt a református oktatásügy újraszervezése mellett, melyben Ravasz László és Imre Sándor mellett nagy érdemeket szerzett.[3]

1917-től választmányi tagja volt a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak, és ugyanabban az évben a Debreceni Egyetem teológiai díszdoktora lett. Nagy része volt az 1925-ben a Debreceni Egyetem mellett induló Tanárképző Intézet megszervezésében. Pedagógiai cikkein kívül görög nyelvkönyvei említésre méltók.

  • Praeparatio Vergilius Aeneisének I. és II. énekéhez, Budapest, 1892–94
  • Görög nyelvtan összehasonlító nyelvészeti alapon, Budapest, 1894
  • Rézmetsző diákok, Debreceni gimnáziumi értesítő, 1895
  • Az újkori gimnázium, Debreceni gimnáziumi értesítő, 1895
  • Görög olvasó- és gyakorlókönyv, Budapest, 1908
  • Nevelésügyi feladatok a református egyházban, Debrecen, 1916
  1. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára, Elektronikus Könyvtár. [2014. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 19.)
  2. Győri L. János: „Egész Magyarországnak és Erdélységnek... világosító lámpása” – A Debreceni Református Kollégium története, 156 old.
  3. Ravasz László és Imre Sándor szerepe a református oktatáspolitika kialakításában a két világháború között az 1920-as, 1930-as években. (Hozzáférés: 2013. június 19.)