DJ Pandolfi (Angelo Pandolfi) (Bergamo 1975.) olasz DJ és lemezproducer. Gigi D'Agostino egyik legígéretesebb felfedezettje. Media Records egyik label-je a NoiseMaker (amelyet Gigi D'Agostino vezet) jegyzi a megjelent lemezeinek nagy részét.

Pályafutása szerkesztés

A zene iránti szeretete nagyon korán megnyilvánult. Édesanyja gyakran elvitte magával táncórákra, ahol zenélt időnként egy DJ és ő minden mozdulatát figyelemmel kísérte. Otthon szívesen utánozta a látott mozdulatokat. 12 évesen már elérte azt, hogy leadják a mixeit egy helyi kis rádióban. A zene az idő haladtával egyre fontosabb lett számára, ezért megtette az első lépést, megvette az első komolyabb lemezjátszóját, ami a Technics SL-1200 volt. 2003 nyarán az összes nemzetközi rádió felfigyelt rá egy remixe kapcsán, amit Ken Lászlónak követett el. 2004-ben belépett a NoiseMaker kiadó csapatába, pillanatok alatt rivaldafénybe kerül Gigi D'Agostino személyének és egyértelmű támogatásának köszönhetően.

Művésznevei szerkesztés

  • Flutters
  • Pan Project
  • Ultramax
  • Dance'N'Roll (Gigi és Pandolfi közös projektje.)
  • Officina Emotiva (Pandolfi, Gigi Dag, Peroni, Luca Noise, Diana Jurca alkotják)

Diszkográfia szerkesztés

Kislemezek szerkesztés

  • 2004 Gigi's Goodnight

EP-k szerkesztés

  • 2002 L'Amour Pour La Musique / NRG
  • 2002 Dadadi
  • 2005 Forever
  • 2005 The kiss/Main title

Remixek szerkesztés

  • 2002 Mario Piu - Believe Me
  • 2003 Ken Laszlo - Inside My Music
  • 2003 Gigi D'Agostino - Bla Bla Bla

Egyéb szerkesztés

(kiadott és kiadatlan dalok melyeket megismert a nagyközönség és fentebb a diszkográfiában nem olvasható)

  • Dj Pandolfi - Decolla
  • Dj Pandolfi vs Fabio m - Offset
  • Dj Pandolfi presents Ultramax - Trabacando
  • Dj Pandolfi - Hablando
  • Dj Pandolfi - Movimento quotidiano
  • Dj Pandolfi - Stay
  • Sunbeam - Outside World (Dj Pandolfi Remix)
  • Dj Pandolfi - Don't Stop
  • Mattafix - Big City Life (Dj Pandolfi Trip)
  • Gigi D'Agostino - Cuba Libre (Pandolfi mix)
  • Dj Pandolfi - Dancefloor
  • Club House feat. Carl - Nowhere Land (Gigi D´Agostino & Pandolfi Mix)
  • Gigi D'Agostino - wellfare (gigi and pandolfi extended mix)
  • Orchestra Maldestra - Carica Tremenda (Gigi & Pandolfi Trip)
  • Gigi D'Agostino - The Rain [Gigi D'Agostino & Pandolfi Mix]
  • Hotel Saint George - Un Angelo Blu [DJ Pandolfi Rmx 2006]
  • Dj pandolfi - Ready To Touch
  • Akcent - Buchet de trandafiri (Dj Pandolfi Mix)