DSK

szovjet légvédelmi géppuska

A DSK 1938 (oroszul: ДШК – Дегтярёва Шпагина Крупнокалиберный, magyar átírásban: Gyegtyarjova Spagina Krupnokalibernij) Vaszilij Gyegtyarjov által tervezett és Georgij Spagin által tökéletesített szovjet légvédelmi géppuska.

DSK

Típus nehézgéppuska
Ország Szovjetunió
Alkalmazás
Alkalmazás ideje 1939 –napjainkig
Használó ország  Szovjetunió
Kínai Népköztársaság
Varsói Szerződés országai
Háborús alkalmazás Második világháború, koreai háború, vietnámi háború, Közel-Keleti konfliktusok
Műszaki adatok
Űrméret 12,7 mm
Lőszer 12,7 × 107 mm
Tárkapacitás 50 db
Működési elv gázelvezetéses
Tömeg34 kg (fegyver),
157 (kerekes állványon) kg
Fegyver hossza1625 mm
Csőhossz1070 mm
Elméleti tűzgyorsaság600 lövés/perc
Gyakorlati tűzgyorsaság125 lövés/perc
Csőtorkolati sebesség850 m/s
Max. lőtávolság5400 m
A Wikimédia Commons tartalmaz DSK témájú médiaállományokat.

Története szerkesztés

A 30-as években Gyegtyarjov a nagy kaliberű géppuskák tervezésével kezdett foglalkozni. 1930-ban elkészítette a DK géppuskát, de az elégtelen tárkapacitás (30 db) és az alacsony tűzgyorsaság miatt nem alkalmazták és csak kis mennyiséget gyártottak belőle 1933 és 1935 között. Spagin a géppuskát áttervezte és hevederes lőszeradagolót tervezett hozzá. A fegyver 1938-ban jelent meg, a Vörös Hadsereg 1939 februárjában rendszeresítette 12,7 mm DSK néven.

A második világháború kezdetére kb. 2000 db DSK készült el, ebből a Vörös Hadsereg 1200 darabbal rendelkezett, a Szovjet Haditengerészet 800 db-ot kapott. A világháború alatt a DSK a Vörös Hadsereg és a Szovjet Haditengerészet elsődleges nehézgéppuskájává vált, a légvédelmi feladatok mellett használták gyalogsági támogató fegyvernek is, valamint a harcjárműveket is felszereltek vele. A Haditengerészet a háború első szakaszában kisebb hajók, és kikötők védelmére alkalmazta, a háború végére azonban majdnem minden hajón megtalálható volt.

 
DSK nehézgéppuska Afganisztánban, légi célra beállítva

1946-ban megjelent a fegyver modernizált változata a DSK 1938/46 vagy DSKM amelyet még napjainkban is alkalmaznak, főleg lázadó csoportok és a harmadik világ haderői.

A második világháború után a géppuska széles körben elterjedtté vált, főleg a Szovjetunióval baráti viszonyban lévő (például Kína) és a kommunista rendszerhez tartozó országokban. A nagyarányú export mellett sok ország licenc alapján is gyártotta, nagy darabszámban a Szovjetunión kívül még a Kínai Népköztársaságban állították elő. Ennek köszönhetően a DSK és DSKM még több, későbbi háborúban is felbukkant, például a koreai háborúban a kínai önkéntesek oldalán, a vietnámi háborúban a Vietnámi Néphadsereg és a Vietkong szolgálatában, valamint az afganisztáni háborúkban a felkelők is előszeretettel használták.

A fegyver gyártását 37 év után, 1975-ben fejezték be. A Szovjet Hadsereg az 1960-as évek végétől fogva fokozatosan lecserélte a DSKM géppuskáit a modernebb NSZV géppuskákra, ez a folyamat az 1970-es évek közepére fejeződött be.

Műszaki jellemzői szerkesztés

A DSK gázelvezetéses, hevederes lőszeradagolású, teljesen automata nehézgéppuska. A lőporgázok elvezetését a fegyvercső alatt található gázdugattyú és 3 gázszabályzó segíti, reteszelési rendszere hasonlít a szintén Gyegtyarjov által tervezett DP golyószóróéhoz.

 
A fegyvert a T-55 harckocsiba építve légelhárító feladatok elvégzésére használják

A fegyver a 12,7 × 107 mm-es szovjet lőszerrel tüzel, a fegyverből kilőtt lőszer 500 méter távolságból át tudja lyukasztani a 15 mm vastagságú páncélt. Az 50 db lőszer hevederben van elhelyezve, a hevedert fémrakaszban tárolják. A hevedert a fegyver bal oldalán lehet befűzni. A cserélhető fegyvercső léghűtésű, a csövön látható keresztirányú gyűrűk a fegyver jobb hűtését biztosítják.

Alkalmazása szerkesztés

A DSK géppuskákat légelhárítás mellett gyalogság és járművek védelmére is bevetették. Légvédelmi feladatok esetén háromlábú állványon használták, a célzást a célgömb mellett a fegyvercsövön található két irányzék is segíti, melyekkel a repülőgépek irányát és magasságát lehetett meghatározni. A fegyver emellett párnázott válltá­maszt is kapott, megóva a kezelőt a lövés utáni visszarúgás erejétől. Gyalogság támogatása esetén a fegyvert rögzített háromlábú vagy vontatható kétkerekű állvánnyal együtt használták. A kerekes állvány hasonlított a Szokolov által a Maxim-géppuska orosz változatához tervezett állványhoz, tömege 123 kg volt. A lövész védelmét egy eltávolítható vékony acéllemez biztosította. A II. világháború alatt a szovjet T–40 úszó harckocsik elsődleges fegyvere volt, emellett az ISZ–2 harckocsikat és az ISZU–152 önjáró lövegeket légi és gyalogos támadás ellen DSK-val is felszereltek. Ezenkívül GAZ teherautókat is elláttak a géppuskával, háromlábú állványon légi és földi célok ellen is használták. A háború után a szovjet harcjárművek (például T–54, T–62, BTR–155, BRDM–1) alapvető nehézgéppuskájává vált, ám az 1970-es évekre innen is kiszorították a fejlettebb NSZV géppuskák.

Változatok szerkesztés

  • DSKT – harcjárműre szerelhető változat
  • DSKM – a DSK 1946-ban megjelent modernizált változata
  • DSKMT – a DSKM harcjárműre szerelhető változata

További információk szerkesztés