Felszólítás Marosvásárhely hű polgáraihoz
A Felszólítás Marosvásárhely hű polgáraihoz egy Marosvásárhelyen 1848. április 15-én megjelent kétoldalas kisnyomtatvány. Tartalma egy kiáltvány a következő szöveggel:
„ Felszólítás Marosvásárhely hű polgáraihoz.
Szeretett polgártársaink! Ha mult századokban a’ Magyar patakkal ontotta vérét Európa keresztény népeiért a’ roppant Török hatalom terjedését gátolva: most ugyan azon népek viszsza adák a’ köl-tsönt, véröket ontván a’ Magyar szabadságaért is... Pólgártársaink!... Isten hozza el minél hamarább, mint már megmutatott: nevelje föl... élőfáját az igaz és törvé-nyes szabadságnak, virágoztassa és gyümölcsöztesse a’ mi értünkre, ’s utánunk gyermekeink, unokáink számára ezer iziglen!
Maros-vásárhelyt. Április 15-kén 1848.
PÉTERFI József; REICH Károly; KOVÁCS Dániel; DABÓCZI János sat. sat. sat. (Marosvásárhely?) s.n.; ”
„ Magyarország újjászületett. Van jó királya, nádora, független minisztériuma, kegyes Zsófia főhercegnője. Nincs különbség polgár és polgár között, mindenki egyaránt szabad. Májusig, ameddig a választásokra várni kell, amelyet követően Magyarország és Erdély egyesül, mindenki őrizze meg nyugalmát és vigyázzon a közbékére.”
Az osztrák katonai közigazgatás az 1848-as forradalom leverése után a nyomtatott röpiratokat összeszedte és Bécsbe szállította. Olyan nagy mennyiségű rendezetlen anyag gyűlt így össze, hogy éppen emiatt alkalmatlanná vált arra a célra, ami miatt összegyűjtötték, mégpedig, hogy felhasználják a szabadságharcot követő perekben. Azt sem lehetett volna már megállapítani, hogy ki terjesztette és olvasta őket.[1]
Az Osztrák Nemzeti Könyvtár jogelődje, a Hofbibliothek 1918 után, a császári gyűjtemények államosítását követően és a Monarchia bécsi székhelyű intézményeinek felszámolása, minisztériumainak átszervezése nyomán jutott számos kisnyomtatványhoz, plakáthoz.[2]
Ez a röpirat is az Osztrák Nemzeti Könyvtár (Österreichische Nationalbibliothek) Bécsben található állományából került elő és 1998-ban Rákóczy Rozália az „1848-1849-es erdélyi és partiumi kisnyomtatványok” című könyvanalitikájában néhány hasonló úton újra hozzáférhetővé vált kisnyomtatvánnyal együtt közölte a teljes szövegét.[3]
Egy másik úton is fennmaradt ennek a röplapnak a nyoma.
Koncz József 1887-ben megjelent A marosvásárhelyi evang. reform. kollegium könyvnyomdájának százéves története című munkájában nem csak a nyomdában használt eszközök és a nyomda tulajdonosságának részletes történetét írja le, hanem közli a könyvnyomda címjegyzékét is.[4] Ebben azt olvashatjuk a röpirat egyik példányáról, hogy „Báró Apor Károly proclamatió gyűjteményében az erdélyi Múzeum levéltárában Kolozsvártt” található, mégpedig ezzel a bejegyzéssel: „1848. Ápril 15: Péterfi József, R e i ch K á r o l y , Kovács Dániel és Dabóczi János felszólítása Marosvásárhely hű polgáraihoz, fol. 2 lap”[4]
A könyvnyomda címegyzéke[4] nyomán a röplap négy aláírójából kettőnek életéről is összegyűjtötte az anyagokat Szinnyei József a sokféle nyomdai termékre, folyóiratra, 54 ezer gyászjelentésre és kérdőíveken bekért önéletrajzokra alapozott „Magyar írók élete és munkái”-ban, hiszen úgy tartotta, hogy: „Miként a hadviselésnél nem egyedül a hadvezérek nyerik meg a csatát, úgy az irodalomban is minden közmunkás figyelmet érdemel a kutató részéről.”[5]
A kiáltvány első aláírója és feltehetően írója kibédi Péterfi József református esperes-lelkész[6] (marosszéki Sóvárad község, 1796. március 29. – Marosvásárhely, 1873. július 11.) Péterfi 52 éves volt, amikor a marosvásárhelyi nemzetőrség az elsők között, már 1848 áprilisának közepén megalakult, és, mint azt Imreh Sándor, az akkor 18 éves nyomdászsegéd később az emlékirataiban feljegyezte, Péterfi elsőként jelentkezett a nemzetőrségbe.[7] Ugyancsak áprilisban tette közzé a „Felszólítása Marosvásárhely hű polgáraihoz” kiáltványt.[3] 1867. március 17-i beszédét is kinyomtattatta: „Egyházi beszéd, mondotta Magyarország alkotmányának visszaállításakor”.[6]
A kiáltvány negyedik aláírója Dabóczi János (1789 – Marosvásárhely, 1876. szeptember 7.) iparos polgár és református egyházi tanácsos. Szinnyei a kiáltványt az ő művének is tekinti. Dabóczi János 87 évet élt.[8]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Rákóczy 1997 Bevezető
- ↑ Rákóczy 2009 Bevezető
- ↑ a b Rákóczy 1998 2.4. HTM 3083/Nyt. R.M. 2.3.1. „1848”
- ↑ a b c Koncz 1887
- ↑ Szinnyei Előszó
- ↑ a b Szinnyei Péterfi József, (kibédi)
- ↑ Imreh 2003 36. oldal
- ↑ Szinnyei Dabóczi
Források szerkesztés
- ↑ Rákóczy 1998: 1848-1849-es erdélyi és partiumi kisnyomtatványok II.[halott link] Rákóczy Rozália, 1998
- ↑ Rákóczy 1997: 1848-1849-es erdélyi és partiumi kisnyomtatványok I. Archiválva 2011. április 12-i dátummal a Wayback Machine-ben Rákóczy Rozália, 1997
- ↑ Koncz 1887: Koncz József: A marosvásárhelyi evang. reform. kollegium könyvnyomdájának százéves története 1786-1886[halott link] 53. oldal (PDF) 1887
- ↑ Szinnyei: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.
- ↑ Petrik Bibliogr: Bibliographia Hungáriáé etc. Magyarország bibliographiája 1712—1860. Könyvészeti kimutatása a Magyarországban s hazánkra vonatkozólag külföldön megjelent nyomtatványoknak. Összeállította s tudományos szakmutatóval ellátta Petrik Géza. Bevezetéssel Szilágyi Sándortól. 1—4 köt. Budapest, 1888—92. Kiadja Dobrowskí Ágost archív
- ↑ Imreh 2003: Imreh Sándor: Visszaemlékezés az 1848-49. évi szabadságharcra Erdélyben. Budapest: Gondolat. 2003. = Nemzeti téka, ISSN 1586-1163, ISBN 963 200 469 8 (PDF)