Wikipédia

Dalmady Zoltán

(1880–1934) magyar orvos, balneológus

Bori és dalmadi Dalmady Zoltán Lipót Sándor (Budapest, 1880. március 17.[1] – Budapest, 1934. október 17.) orvos, sportorvos, balneológus.

Dalmady Zoltán
SzületettDalmady Zoltán Lipót Sándor
1880. március 15.
Budapest
Elhunyt1934. október 17. (54 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SírhelyeFarkasréti temető (1-1-32)
A Wikimédia Commons tartalmaz Dalmady Zoltán témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életpályája szerkesztés

Apja Dalmady Sándor,[2] anyja, Jamniczky Irma (1852–1942).[3] Egy leánytestvére volt, Irén (1882. július 26–).[4] Felesége putnoky Putnoky Eszter, akivel 1909. április 24-én esküdtek meg.[5] Gyermekei: Miklós és Judit voltak.[6]

A budapesti VII. kerületi Állami Főgimnáziumba járt. A budapesti orvosi karon 1902/1903-ban szerezte meg oklevelét. Egyetemi tanulmányai alatt már 1899-től az Élettani Intézet díjtalan demonstrátora volt, illetve az Egyetemek Kórház Egyletének választmányi tagja, az Orvostanhallgatók Segélyző- és Önképző Egyesülete Önképző alosztályának titkára.[7] Már ekkor jelentek meg kisebb írásai például az Orvosi Hetilapban és a Huszadik Században is.

1903-tól a Tátrában lett fürdőorvos, 1909 és 1911 között a tátrafüredi gyógyfürdő igazgató főorvosa volt. A tudományegyetem I. számú belklinikai tanszéke mellé, 1911. évi december 15-től 1913. szeptember 1-ig terjedő időre fizetéstelen tanársegéddé nevezték ki, melyet aztán folyamatosan meghosszabbítottak, az 1914-ben igazgatóvá kinevezett Bálint Rezső klinikájának asszisztenseként működött. 1912-ben Budapestre költözött, mert a budapesti egyetem magántanára lett a fizikális gyógymódok, orvosi éghajlattan, fürdőtan és ásványvíztan tárgykörben, majd címzetes rendkívüli tanáraként oktatta tárgyait 1928–1934 között. Cholnoky Jenő mellett kora egyik legkitűnőbb előadójaként tartották számon.[8]

Az I. világháborúban, mint ezredorvos, a szerb harctéren frontszolgálatot teljesített, ahol megszervezte a kolera elleni küzdelmet. Az első világháború alatt a hadirokkantak részére utókezelő kórházat állított fel, így a Rokkantügyi Hivatal Császárfürdői Utókezelő Intézetének igazgatójaként tevékenykedett (1915–1918). 1916-ban végigutazta és felmérte az országban a hadirokkant tüdőbetegek rehabilitációjára alkalmas klimatikus helyeket, ahol népszanatóriumok létesítését tartotta célszerűnek. Ez nagy segítséget jelentett az 1917. október 25–28. között megtartott Népegészségügyi Országos Nagygyűlésen Korányi Sándor által kezdeményezett és ismertetett tbc elleni országos program kidolgozásában. Nagy szerepe volt az ország gyógyfürdő, hévforrás, ásványvíz kincsének feltárásában és ismertetésében.

1920-ban nevezték ki a Margitszigeti Gyógyfürdő igazgató főorvosává, mellette (1928-tól címzetes rendkívüli tanárként) a balneológia előadója volt az egyetemen. Kiváló reumatológusként is számon tartották. 1925-től a Testnevelési Főiskola előadó tanárának is felkérték, 1931-től az első magyarországi sportorvosi tanfolyamokat ő szervezte meg. A hegymászás, a sífutás, a szánkó- és a bobsport művelése mellett hegyi mentőként is tevékenykedett, hegyi vezetők számára elsősegély tanfolyamokat tartott. 1934-ben a Gellért Gyógyfürdő igazgató főorvosává nevezték ki, de halála miatt tevékenységének eredménye itt már nem tudott kibontakozni.

Az Országos Orvosszövetség főtitkára (1927–1934), az Országos Balneológiai Egyesület alapító főtitkára volt. Fő társulati tevékenységét utóbbi egyesületben, Vámossy Zoltán professzor mellett fejtette ki. A Magyar Turista Szövetségnek és a Budapesti Orvosok Turista Egyesületének egyaránt társelnöke volt. Egyik alapítója volt a Budapest Fürdőváros Egyesületnek. Halála előtt közvetlenül a Tabán fürdőközponttá való kiépítésére vonatkozó tanulmányán, elaborátumán dolgozott.[9]

Tagja volt a Társadalomtudományi Társaságnak (1903-tól előadásokat tartott, illetve választmányi tagja is volt 1908–1910 között), a Magyarországi Kárpát-egyesületnek (az 1912-es évig), a Magyar Filozófiai Társaságnak, a Magyar Orvosok Reuma Egyesületének, a Magyar Meteorológiai Társaságnak, az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottságnak. Tiszteleti tagja volt több (angol, francia, német, belga, román) hidrológiai tudományos társaságnak.

Szabadkőműves volt, 1908. január 20-án jelentkezett, és 1908. március 17-én vették fel a Demokrácia páholyba, mely 1920-ban szűnt meg.[10]

A Természettudományi Közlöny (1898–1933),[11] az Orvosi Hetilap (1902–1934), a Révai nagy lexikona (1911–1927), az Orvosképzés munkatársa (1912–1934). A Budapesti Orvosi Újság főszerkesztője (1918–1924) volt. Sűrűn tartott népes hallgatóság előtt előadásokat a Természettudományi Társaság és a Kis Akadémia rendezésében.

Budapesten hunyt el 54 évesen, 1934. október 17-én. Temetése a gyászjelentése alapján az unitárius egyház szertartása szerint zajlott, sírja a Farkasréti temetőben található. (1. parcella, 1–32.)[12]

Kitüntetései szerkesztés

  • II. osztályú polgári érdemkereszt
  • Koronás arany érdemkereszt hadi ékítményekkel

Munkássága szerkesztés

Álláspontja szerint a természet (a napfény, a levegő, a víz, a testmozgás és a gyógynövények) az orvoslásban évezredes tapasztalás alapján alkalmazott, de eléggé ki nem aknázott értékes gyógyszer-kincset kínál, mely azonban csak akkor válhat tudományosan megalapozottá, ha élet- és kórtani vizsgálatok igazolják annak a szervezetre gyakorolt hatását, s kísérleti alapon állapítják meg a kívánatos dózisokat. Ezért az ásványvizek, szénsavas fürdők hatására, az orvosi meteorológiára vonatkozó jelentős kutatásai mellett biokémiai kutatásokat is végzett. Szorgalmazta a reuma elleni küzdelmet, a gyógyfürdőfejlesztést. Tudomány-népszerűsítő tevékenységet is kifejtett; a turisztika egyik jelentős hazai fejlesztője, népszerűsítője, szervezője volt, hirdette a turistamozgalom népegészségügyi jelentőségét és egészségmegőrző szerepét. Batizfalvy Sámuel, Bakody Tivadar és mások örököseként a hazai sportorvoslásnak is úttörője volt. Sportorvosi tevékenysége 1913-ban kezdődött a „Sportok egészségtana” című munkájával. Egyik kezdeményezője volt a Visegrád-Nagyvillám turistaház létesítésének. A magyar sport­orvosi szaknyelv kialakítójaként tisztelik.

Tekintélye túlnőtt határainkon, ezt tanúsítja, hogy a Nemzetközi Reuma-elleni Liga Magyarországot kérte fel 1929-ben a II. Nemzetközi Reuma-kongresszus megrendezésére. Az Országos Balneológiai Egyesület erre az alkalomra készítette el Dalmady Zoltán szerkesztésében a „Magyarország balneológiai értékei” című kiadványt négy nyelven.

„A magyar orvos-meteorológia megalapozója, kiváló balneológus, érdemes amatőr botanikus, szenvedélyes turista volt, és avatott népszerűsítője a tudománynak, kérlelhetetlen harcosa a tudományoskodó balgaságok és a babonás hiedelmek elleni küzdelemnek”.[13]

Népszerűsítő munkái között több közérdeklődésre számot tartó, néprajzi vonatkozású írása is született, így különösen a babonákról, „népi mendemondákról”, amelyet az 1900-as évektől egyre nagyobb számban egyesületek, iskolák, múzeumok stb. mellett létesített Népkönyvtárak számára ajánlott könyvlistába is bevettek.

Emlékezete szerkesztés

 
Dalmady Zoltán-emlékérem, Berán Lajos műve
  • 1934-ben Dalmady Zoltán emlékérmet veretett az Országos Balneológiai Egyesület, „amit a korán elhunyt kitűnő orvosnak és balneológusnak, a természet hűséges rajongójának, s a turisztika lelkes szervezőjének számos barátja bizonyára szívesen szerez meg és soroz majd kegyeletes emlékei közé. Az itt eredeti méretében reprodukált nemes bronzérem Berán Lajos finom és előkelő művészetét, kivitele a m. kir. pénzverde tökéletes munkáját dicséri.”[14]
  • 1960-ban a Magyar Hidrológiai Társaság „Dr. Dalmady Zoltán-emléklapot” alapított a balneológia szakterületén eredményeket elért tagjainak adományozására, melyet utoljára 1974-ben adományoztak. Összesen hét személy részesült az elismerésben. (1960 – Frank Miklós; 1961 – Berencsi György; 1963 – Székely Miklós; 1964 – Sziráky István; 1965 – Somfai Jenő; 1967 – Moll Károly; 1974 – Cziráky József).[15]
  • 1961-ben a Sportkórház rehabilitációs épületének kertjében felállították Kamotsay István szobrászművész által készített mészkő mellszobrát.[16]
  • 1968-ban a Magyar Sportorvos Társaság Dalmady Zoltán emlékérmet alapított. „... a sportorvoslás elméleti és gyakorlati területén kimagasló tevékenységet végzők elismerésére. ...Az emlékérem évente kerül átadásra emlékülés keretében, ahol a díjazott tartja a Dalmady-emlékelőadást.”[2] Az érem Berán Lajos 1934-ben alkotott bronzérmének új kiadása[17] 60 mm-es átmérővel.

Főbb munkái szerkesztés

Postumus:

  • Szakvélemény a balatonfüredi kincstári szénsavas források balneológiai értékéről. A Magyar Királyi Földtani Intézet Évi Jelentései 1929–1932. évekről. Budapest. 1937. 175–184. oldalak
  • Apenta természetes gyógykeserűvíz balneológiai értéke. Budapest, 1942.

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Születési dátuma több forrás szerint március 15-e, amely téves.Budapest Ferencvárosi római katolikus plébánia, kereszteltek anyakönyve, 169. lap. 282. folyószám Szül.: március 17. Keresztelés: április 10. Keresztnév: Zoltán Lipót Sándor; Apa: Dalmady Sándor rk. Anya: Jamniczky Mária rozsnyói születésű, rk. Lakás: Üllői út 9. szám.
  2. ↑ Dalmady Sándor (Kurtakeszi, 1848. február 12. – Budapest, 1918. március 11.), 1873-tól Pest megyei tb. aljegyző, mint ilyen, főispáni fogalmazó, 1875-től rendes aljegyző, 1880-tól Pest megyei árvaszéki ülnök, köz- és váltóügyvéd. A dalmadi Dalmady-család leszármazása. (Második és befejező közlemény.) Turul, 1889-2. szám, 88. oldal
  3. ↑ Jamniczky Irma gyászjelentése. PANDEA – OSZK. Gyászjelenések.
  4. ↑ A dalmadi Dalmady család leszármazása. Összeáll. Dalmady Győző és Dalmady Sándor 10 kőnyomatú példányban a családtagok számára, Budapest, 1888. II. rész, 393. oldal
  5. ↑ Házassági hír: Az Ujság, 1909. április 22. 95. szám. 11. oldal
  6. ↑ Dalmady Zoltán gyászjelentése. – PANDEA, Gyászjelentések, OSZK. — Dalmady Miklós (1919–2014). Felesége: 1.) Baroness Maria Weiss von Weiss und Horstenstein, és 2.) Orla Maria Jantzen. Gyermeke: Christina de Dalmad. — Dalmady Judit, Dolesch Ivánné (Született: 1921) síelő, kajakozó, vitorlázó, Férje, Dolesch Iván (1913–1996) vitorlásedző, síelő, kajakozó.
  7. ↑ A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja 1889-1903. Egyetemi intézetek és gyűjteménytárak, 58. oldal és Egyetemi egyesületek, 84. oldal stb.
  8. ↑ Gortvay György: Dalmady Zoltán emlékezete, i.m.
  9. ↑ Magyar Országos Tudósító, 1934. október 18. (114)
  10. ↑ Berényi Zsuzsanna Ágnes: Budapest és a szabadkőművesség. Budapest, Argumentum. 2005. 272. oldal. A páholy célkitűzéseit lásd Pataky Lajosné, Dzubay Lászlóné: A szabadkőműves szervezetek levéltára. Repertórium (Levéltári leltárak 39.) Budapest, 1967.[1]
  11. ↑ A Természettudományi Közlöny állandó munkatársaként, csak e sajtóorgánumban több mint 100 cikke jelent meg.
  12. ↑ A Farkasréti temető 2003-ban (adattár). Budapesti Negyed, 11. évf. 2–4. (40–42.) sz. (2003. nyár – ősz – tél)
  13. ↑ Beck Mihály, i.m.
  14. ↑ Orvosi Hetilap, 1936. június 13. 24. szám, 574. oldal
  15. ↑ A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetései, elismerései. Korábban adományozott kitüntetések. Marczell Ferenc (szerk.): A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei, 1917–2000. (MHT, Budapest, 2000. 30. oldal
  16. ↑ Köztérkép. Az épület lebontása miatt ideiglenes helyen tárolva 2020-06-24.
  17. ↑ Dr. Varannai Gyula: Magyar orvosok emlékérmei. Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 12. (Budapest, 1959). 89. oldal

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Gulyás Pál: Népkönyvtári cimjegyzék. Népkönyvtárak és kisebb könyvtárak részére ajánlható művek magyarázatos jegyzéke. Függelék: Az Országos Tanács mintakönyvtárainak hivatalos jegyzéke, A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának Kiadása, Budapest, 1910, 367. o. Részletes ismertetést közöl Mende-mondák című művéről.[6]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Dalmady_Zoltán&oldid=26760522”