Debreceni EAC
A Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (röviden: DEAC) a Debreceni Tudományegyetem 1919-ben alapított sportklubja. Elődje az 1906-ban alapított Debreceni Akadémiai Atlétikai Club. Székhelye Debrecenben található, központja az 1926-ban épített Dóczy József utca 9. alatti sporttelep. A sportegyesületnek 2017-ben 16 szakosztálya működött, melyek közül négy az NB I-ben szerepelt. Megalakulása óta az egyesületi tagok zömében a Debreceni Egyetem hallgatóiból és oktatóiból kerülnek ki.
Debreceni Egyetemi Atlétikai Club | ||
Csapatadatok | ||
Székhely | Debrecen, Magyarország | |
Alapítva | 1919. augusztus 1. | |
Klubszínek | fekete-fehér | |
Elnök | Jávor András | |
Bajnokság | Kosárlabda NB I/A Röplabda NB I Futsal NB I Strandfoci NB I Jégkorong Erste Liga Kézilabda NB I/B Amerikai futball Div I Labdarúgás NB III | |
Csapatmezek | ||
Hivatalos honlap | ||
Debreceni Egyetemi Atlétikai Club honlapja |
A klub története
szerkesztésA DEAC elődje az 1906-ban alapított Debreceni Akadémiai Athletikai Club (DAAC), amely elsősorban a Debreceni Református Kollégium diákságának nyújtott sportolási lehetőséget, futballtagozata azonban nem volt.[1] A DEAC testvéregyesülete volt az 1907-ben alakult DGASE (Debreceni Gazdasági Akadémia Sport Egyesülete), amely az Agrártudományi Egyetem elődjén, a gazdászokat képző akadémián működött. A két főiskolai-egyetemi egyesület harmonikus szimbiózisban élt.[2] Az 1912-ben alapított Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem része lett a Református Hittudományi Kar, és így a DEAC 1919. augusztus 1-jei megalapítása egyben a DAAC megszűnését jelentette. Az újonnan alakult klub hét szakosztállyal indult (torna, atlétika, labdarúgás, vívás, tenisz, télisport, úszás).[3] Első elnöke Milleker Rezső világhírű földrajztudós volt, aki 13 éven át viselte ezt a tisztséget.[4]
Alapításának célja az alapító okirat szerint: A debreceni egyetemi, és általában a művelt ifjúság testi és szellemi épségének rendszeres testgyakorlás és önképzés útján való előmozdítása és ezzel a bajtársi érzés kifejezése: a nemzeti és egyéni boldogulás egyik fő feltételének megadása.
1921. szeptemberben kezdték füvesíteni a futballpálya talaját. Ez volt az első szisztematikusan füvesített labdatér Debrecenben. 1926-ban hozzáfogtak – Mattyók Aladár okleveles mérnök tervei alapján – a stadion, a klubház és a tribün felépítéséhez,[4] amelynek ünnepélyes átadására 1928. június 3-án Klebelsberg Kuno kultuszminiszter jelenlétében került sor.[5] A romantikus környezetben épült sporttelep az 1920-as évek Magyarországának legszebb létesítménye volt.[4] 1939-ben megépült a régóta várt fedett sportcsarnok, berendezésére azonban a háborús nehézségek miatt már nem került sor, a katonaság le is foglalta a sporttelepet. A sportcsarnok és a sporttelep újjáépítése 1949-ben fejeződött be.[3]
1946. augusztus 3-án a Debreczen című lap közölte, miszerint "a belügyminiszter a DEAC -ot feloszlatta, mert az egyesület tagjai az elmúlt rendszer alatt a fasiszta eszme kiszolgálói voltak".[6] 1947 májusában újfent DEAC lett belőle, és akkor újjászervezte labdarúgó-szakosztályát,[7] és ekkor alakult a kosárlabda szakosztálya.[3] 1948-ban egyesült a Debreceni Gazdasági Akadémiai Sportegyesülettel (DASE) és 1948 decemberétől Debreceni MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) lett a klub elnevezése. 1949. december 7-től a sportegyesület mint Szakszervezeti Üzemi Sporttitkárság működött.[8] 1951-ben kötelezővé tették, hogy a felsőoktatáshoz tartozó klubok felvegyék a Haladás nevet, az elnevezése Debreceni Haladás Sport Egyesület (DHSE) lett.[4][9] 1951-ben a Debreceni Haladás SE 10 szakosztállyal működött, és 1952-re majdnem 900 tagot számolt, akik közül 165 minősített sportoló volt. 1954-re a minősített sportolók létszáma megkétszereződött és a Haladás SE csapatai 14 sportágban vettek részt rendszeres bajnokságokon. Különösen a sakkban, atlétikában, teniszben és vívásban voltak sikeresek.[3]
1955. decemberben a klub elnöke Kulin László Kossuth-díjas egyetemi tanár lett. 1957. február 5-én a klub visszavette a történelmi DEAC nevet, és tanár elnöknek Szabó Istvánt, a gazdaságtörténet professzorát választotta meg. Ekkor 12 szakosztályban folyt a munka.
1957-ben megszüntették a Haladás SE-ket, és a klub újra felvehette a hagyományos DEAC nevet. A klub ekkor 12 szakosztállyal működött, a röplabdázók az NB I-ben, a kosarasok az NB II-ben, a labdarúgók az NB III-ban játszanak.[3]
1965. szeptember 4-én a DEAC pályáján érte el Zsivótzky Gyula 73,74 méteres világcsúcsát. Ez volt az első világcsúcs, amit Debrecenben értek el.[10]
1979. június 21-én a DEAC, a DASE és az Ybl Miklós Műszaki Főiskolai SE sportolói a Debreceni Universitas SE személyi állományába, az új klub tizenegy szakosztályába kerültek. Az egylet elnöke Tóth József, az Agrártudományi Egyetem rektora, ügyvezető elnöke Czédl Lajos, a KISZ debreceni VB-titkára lett. 1989 őszén megalakult a KLTE-DSK, amely a DEAC jogutódjának tekintette magát, alapjain épült újjá a klub 1991-ben.
2006-ban átalakult a DEAC egyesülete és DEAC Sport Kft néven 19 szakosztályt működtetett.[3][11]
2009-ben az egyesület alapításának 90. évfordulóján a klub örökös elnökévé választották Nyirkos István (1933−2013) professzort, akinek mellszobrát 2016. október 5-én avatták fel a sportpálya délkeleti sarkán.[12]
A klub 2019-ben ünnepelte centenáriumát, ebből az alkalomból Sportgazdasági-menedzsment és teniszközpont épült Debreceni Egyetem területén, amit szeptemberben adtak át.[13]
Elnevezései
szerkesztés- Debreceni Egyetemi Athletikai Club (1919−1946)
- Debreceni Egyetemi Sport Egyesület (1946−1947)
- Debreceni MEFESz SE (1948−1949)
- Debreceni Főiskolai SE (1949−1950)
- Debreceni Egyetemi SE (1950−1951)
- DEAC−DISZ FSE (1951)
- Debreceni Haladás SE (DHSE) (1951−1957)
- Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (1957−1979)
- Debreceni Universitas SE (1979. június 21.−1989. november 30.)
- KLTE−DSK (1989−1991)
- Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (1991. június 12.−)
- Debreceni EAC - Szertár Sportbolt (2005−2014)[14]
Neves sportolói
szerkesztés- Gyarmati Olga, távolugró, futó, gátfutó, egy ideig a DEAC sportolója, a londoni olimpián távolugrásban aranyérmet szerzett.
- Filep Tibor sakkmester, 1959-ben tagja volt a főiskolai világbajnokságon a 3. helyezést megszerző magyar válogatottnak.
- Leiter Imre, vegyész, kézilabdázó 2012-
- Pethő Ákos, marketing szakember, kézilabdázó 2019-
Szakosztályai
szerkesztésLabdarúgás
szerkesztésA klub alapításával egyidőben alakult labdarúgó szakosztálynak 1919. december 5-én 22 igazolt játékosa volt. 1920. február 12-én számuk 34-re nőtt, és júliusban már 71 igazolt játékossal rendelkeztek.[4] A mez mai napig is tartó megjelenését 1921 nyarán határozták meg: „a dressz színe fekete-fehér lesz, keresztcsíkkal, a bal oldalán DEAC fölírással.”[15]
Az akkor indult Kelet-magyarországi labdarúgó bajnokságban az 1921−1922-es idényben a 2. helyen végzett a csapat. Ez az ezüstérem volt a DEAC legjobb amatőr bajnoki eredménye 1945 előtt. Egy esztendő múlva bronzmedált harcolt ki a társulat. 1926-ban, majd 1927-ben Kelet-Magyarország válogatottjában négyen (Boda József, Cseszkó Gyula, Jacsó János és László Márton kapus) kaptak helyet a klubból.[4]
A DEAC labdarúgócsapata 1932-ben megnyerte a Debrecen város Ezüstlabda díját, majd 1934-ben harmadik lett az Országos Főiskolai Labdarúgó-bajnokságban.[4]
1935-ben a csapat két játékosa, Végváry és Jacsó bekerült az olimpiai válogatott keretbe.[16] Fejér Rezső 24 alkalommal lépett pályára Kelet-Magyarország válogatottjában.
1959-ben az Országos Főiskolai Labdarúgó-bajnokság második helyét szerezte meg a csapat, majd 1961 tavaszán felkerült az NB II-be, és a 8. helyen végeztek. Ez a DEAC labdarúgócsapatának a legjobb NB-s bajnoki helyezése.
2011-ben a megyei élvonalban szereplő DEAC-Szertár Sportbolt futballcsapata megnyerte a bajnokságot, ezt követően pedig – fennállása során először – az NB III-ban indulhatott, 2013-ban azonban kiesett. 2017-ben jutott fel ismét az NB III-ba.[17] 2020-ban az NB III keleti csoportját megnyerte, miután a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokság eredményét vették alapul, és feljutott az NB II-be.[18] A csapat egy év elteltével visszaesett a harmadosztályba.[19]
Sikerek
szerkesztés- Résztvevő: 1961-62, 1962-63, 1979-80, 1980-81, 1981-82, 1988-89, 2020-21
- Bajnok: 1960-61
- Bajnok: 1995-96, 2010-11, 2016-17
Jelenlegi keret
szerkesztés2021. február 11-én frissítve.[20]
- A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.
- A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.
Futsal
szerkesztésA DEAC Futsal Club a DEAC-Armada jogutódjaként indult a 2012/2013-as bajnoki szezonban. A 2016/2017-es idényben a csapat felkerült az NB I-be, így az ország tíz legjobb teremlabdarúgócsapata közé tartozik.[21]
Amerikai futball
szerkesztés2018-ban alakult az amerikaifutball-szakosztály, mely indulásakor átvette a Debrecen Gladiators csapatának felnőtt és utánpótlás játékosait és edzőit egyaránt. Az új szakosztály DEAC Gladiators néven szerepel.[22]
Atlétika
szerkesztésA DEAC sportolója Gordoni Imre 800 és 1500 méteren magyar bajnok volt. A magyar női válogatottban két DEAC-os versenyző szerepelt.[4] Gyarmati Olga a londoni olimpián távolugrásban aranyérmet szerzett. A férfiaknál a főiskolai VB-n három DEAC-os versenyzővel lett első a magyar csapat, Tóth Lajos egyéniben lett második.[3]
1960-ban Göri István az országos bajnokságon első lett a 20 km-es gyaloglásban, ugyanebben a számban 15. helyezést ért el 1964-ben a tokiói olimpián. Az országos junior bajnokságon 10 km-es gyaloglásban Bereczky Ferenc, távolugrásban Tatár László lett aranyérmes.
Asztalitenisz
szerkesztésThomasz Henrik egyéniben és párosban Kelet-Magyarország bajnoka volt.[4]
Bridge
szerkesztésCheerleader
szerkesztésA szakosztály 2017. januárban 12 hallgató részvételével alakult.[23] A VII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján a Cheer Dance Team kategóriában ezüstérmet szereztek.[24]
E-sport
szerkesztésMagyarországon elsőként a DEAC színeiben jött létre E-sport szakosztály, melynek tagjai professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videojátékokkal, a tervek szerint az egyetem Informatikai Karával együttműködve.[23]
Jégkorong
szerkesztésA DEAC színeiben indít felnőtt férfi jégkorongcsapatot a város, amely a 2018-2019-es szezontól az Erste Ligában versenyez.[25]
2021-ben elhódították a Magyar Kupát, az elődöntőben a Ferencvárost (2–1), a döntőben a Fehérvárt (5–4) győzték le.[26] 2022-ben ismét kupagyőztesek lettek.[27] 2021-ben és 2022-ben az Erste Liga elődöntőjéig jutottak, ezzel a magyar bajnokságban második helyen végeztek.
- Vezetőedzők
- David Musial (2018–2021)[28]
- György József (2021–2023)[29]
- Vaszjunyin Artyom (2023–)[30]
Kézilabda
szerkesztés2005-ben alakult meg a D-Medikus SE, a többszörös DEK kupa győztes és Medikus kupa győztes orvostanhallgatókból álló együttes, amely néhány év múlva az NB II-be került, majd visszaesett a megyei bajnokságba. A 2012-ben ezüstérmes csapat a visszalépő Balmazújváros utódjaként, annak junior csapatával indulva jutott vissza az NB II -es bajnokságba. A csapat a 2016/2017-es szezonban az NB II felnőtt északkeleti csoportjában első helyezést ért el, így a 2017/2018 szezont már az NB I/B-ben folytatja.[31]
Kosárlabda
szerkesztésAz 1942-ben alakult kosárlabda szakosztály 1950-ig megyei szinten játszott, majd fél évszázadon át az NB II-ben folytatták. 2011 óta az NB I/B-ben szerepeltek, ahol 2015-ben már dobogós helyen végeztek, míg 2017-ben kiharcolták az NB I/A-s tagságot.[23]
A DEAC 2011-ben vált az elsőszámú kosárlabdacsapattá a városban, akkor még mindössze két felnőtt csapattal indult a harmadosztályban. A csapat a másod- vagy alacsonyabb osztályú csapatok számára kiírt Hepp-kupát 2015-ben megnyerte, ugyanebben az évben a bajnokságban ezüstéremig jutott. A másodosztály megnyerése után, 2017-től már indulhat az NB I A-csoportjában, emellett a legtehetségesebb fiatalok továbbra is az NB I B-csoportjában versenyezhetnek. A DEAC partneri kapcsolatban áll a Debreceni Kosárlabda Akadémiával, így a keleti-régió legnagyobb utánpótlás bázisa áll a felnőtt együttesek mögött. Az elmúlt években a debreceni fiatalok rendszeresen részt vesznek az országos nyolcas döntőkön, melyet az országban csak nagyon kevés egyesület mondhat el magáról.[32]
Röplabda
szerkesztésA DEAC férfi röplabdacsapata 2003-ban jutott fel a bajnokság legmagasabb osztályába, az NB I-be, és azóta is ott szerepel. A csapat játékosai két kivétellel mindnyájan egyetemisták. Női röplabdacsapata első alkalommal a 2016/17-es bajnoki évben startolt az NB II-ben és itt indulhat a 2017/18-as bajnokságban is. A csapat játékosai mindannyian az egyetem hallgatói.[33]
Sakk
szerkesztésA sakkszakosztály hosszú ideig rendszeresen az OB I-ben és az OB II-ben szerepelt.[4] Filep Tibor 1959-ben tagja volt a főiskolai világbajnokságon a 3. helyezést megszerző magyar válogatottnak.[34]
Strandfoci
szerkesztésA klub legfiatalabb szakosztálya. A csapat egy brazil világbajnok edzővel, Luiz Escobarral 2017 nyarán feljutott az NB I-be.[35]
Tenisz
szerkesztésTorna
szerkesztés1964-től kezdve hosszú időn keresztül I. osztályú női tornászcsapata is volt a klubnak.[3]
Vívás
szerkesztés1934-ben a DEAC kardcsapata mindössze 5:4 arányban kapott ki a Ludovika Akadémia olimpiai és országos bajnokokból álló csapatától.[3]
Vitorlázás
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ Alkonyat az Újkertben – az élet Debrecen felett. dehir.hu, 2014. január 16. (Hozzáférés: 2017. szeptember 29.)
- ↑ Ez indokolja, hogy egyes források (például a Futball Almanach 1980 és a Sport Zsebkönyv 80/81 a DEAC alapítási éveként 1907-et adja meg.
- ↑ a b c d e f g h i A debreceni egyetem sportjának múltja. magyarfutball.hu. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ a b c d e f g h i j DEAC. DEAC. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ (1928. június 3.) „Sporttelepavatás Debrecenben”. 8 Órai Ujság 14 (125), 6. o. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ Feloszlatva: 287701/1946. IV/3. BM
- ↑ Debreceni Egyetemi Atlétikai Club. [2013. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ Debreceni egyesületek. [2013. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ Debrecen, Debreceni Egyetemi AC. magyarfutball.hu. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ Kő András: Világcsúcs-hitelesítés gyertyafénynél. Magyar Nemzet, 2010. szeptember 14. [2018. április 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ DASE: "Egy életen át kell játszani". Hajdú Online, 2017. május 16. [2017. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ Nyirkos István. kozterkep.hu. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ Létesítmény: teniszközpontot adtak át Debrecenben. Nemzeti Sport Online. (Hozzáférés: 2019. szeptember 13.)
- ↑ A labdarúgócsapat hivatalos elnevezése volt.
- ↑ Kelet magyarországi Sporthírlap 1921. június 20.
- ↑ Debreczen Újság, 1935. augusztus 8.
- ↑ Labdarúgás − Bemutatkozás. DEAC. [2017. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ másodosztályban a DEAC. DEAC. [2020. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
- ↑ NB II: vereséggel búcsúzott a Kaposvár és a Barcika is, NSO, 2021. május 16.
- ↑ Debreceni EAC keret (magyar nyelven). labdarugas.deac.hu
- ↑ Futsal − Bemutatkozás. DEAC. [2017. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ Amerikaifutball szakosztályt alapított a DEAC. [2018. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 1.)
- ↑ a b c Az országban egyedülálló szakosztályokkal kezdi az idényt a DEAC. Hajdú Online, 2017. augusztus 16. [2017. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ Videó: A legjobbak között a debreceni cheerleaderek!. Hajdú Online, 2016. március 7. [2017. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ Erste Liga: ismét lesz csapata Debrecennek az élvonalban (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2018. április 24.
- ↑ Jégkorong MK: először lett kupagyőztes a DEAC (magyar nyelven). Nemzeti Sport Online, 2021. április 3.
- ↑ Hydro Fehérvár AV19–DEAC 3-4. www.jegkorongblog.hu (2022. január 23.) (Hozzáférés: 2022. március 26.)
- ↑ A DEAC is megkezdte a munkát. www.jegkorongblog.hu (2018. augusztus 7.) (Hozzáférés: 2021. november 10.)
- ↑ György József a DEAC új vezetőedzője. www.jegkorongblog.hu (2021. november 10.) (Hozzáférés: 2021. november 10.)
- ↑ Vaszjunyin Artyom a DEAC új vezetőedzője. www.jegkorongblog.hu (2023. április 5.) (Hozzáférés: 2023. április 5.)
- ↑ Kézilabda − Bemutatkozás. DEAC. [2017. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ Kosárlabda − Bemutatkozás. DEAC. [2017. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ Röplabda − Bemutatkozás. DEAC. [2017. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ World Student Team Chess Championship. OlimpBase. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- ↑ Strandfoci − Bemutatkozás. DEAC. [2017. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
Források
szerkesztés- A DEAC honlapja
- A debreceni egyetem sportjának múltja. magyarfutball.hu. (Hozzáférés: 2017. szeptember 28.)
- Szegedi Péter: Pozíciók és oppozíciók: a futballmező kialakulása, struktúrája és dinamikája − Az 1945 előtti debreceni labdarúgás történetszociológiai elemzése PhD értekezés, Budapesti Corvinus Egyetem, 2005.
- A Debreceni Egyetemi Atlétikai Club oldala a magyarfutball.hu-n