Dendrokronológia
A dendrokronológia az egyetlen olyan kormeghatározási módszer, amely hosszú távon képes abszolút dátumozást biztosítani egy év pontossággal.
Története és lényege
szerkesztésElméleti alapötlete Leonardo da Vinci nevéhez köthető, akinek egyik naplójában utalás található arra, hogy a fák évgyűrűiről megállapítható a száraz és csapadékos évek sorrendje. 1837-ben Charles Babbage vetette fel az évgyűrűk tanulmányozásának kérdését, és elméletileg alkalmasnak találta kormeghatározásra is. Gyakorlati megvalósítására azonban nem került sor.
A régészet egyik legfontosabb datálási módszerét végül egy csillagász-fizikus professzor, dr. Andrew Ellicott Douglass, az arizonai egyetem Stewart Obszervatóriumának igazgatója dolgozta ki, ültette át a gyakorlatba, és produkálta vele az első eredményeket. Douglass a saját szakterületén akart dolgozni, és a napfolttevékenység földi hatásait akarta tanulmányozni. Elképzelése szerint amennyiben a napfoltciklusoknak hatása van a földi időjárásra, akkor annak a fák évgyűrűin is tükröződni kell. 1913-ban értekezett erről először, és 1929-re igen komoly eredményeket tudott felmutatni.
Amikor mintái már négy évszázadra terjedtek ki, egyfelől levonta a következtetést, hogy a 11 éves periódus kétségkívül megfigyelhető a fák évgyűrűiben. Másfelől feltűnt neki, hogy 1650 és 1725 között kizárólag aszályos éveket állapított meg. Ekkor Walter Maunder egy levelében felhívta a figyelmét arra, hogy egészen más alapokon ő is arra a következtetésre jutott, hogy 1700 körül sokáig szünetelt a napfolttevékenység. Ez a felfedezés arra ösztönözte, hogy egyre régebbi famintákat is megvizsgáljon, és ezzel egyre régebbi idők napfolttevékenységét is vizsgálhassa.
1914-ben kapta az első mintáját Pueblo Bonito épületfáiból, majd az Aztec Pueblóból is, és szinte rögtön régészeti bombát robbantott: „... Azt hiszem, érdekelni fogja Önöket, hogy az azteci romok utolsó tetőgerendájának fáját pontosan kilenc évvel Bonito pueblo utolsó gerendája előtt vágták ki. A többi fa nagyobbrészt egyidejű településre utal.” Ez az állítása bizonyítható volt, és még több ilyen követte. 1929-re nyolc pueblo évre pontos, teljes kronológiáját állította össze.
Alkalmazása
szerkesztésA dendrokronológia történeti alkalmazási lehetősége azon a felismerésen múlt, hogy a különböző famintákból vett évgyűrűsor átfedésekbe hozható, és ezzel folytonos, nagyon messzire mutató sorozatot lehet alkotni. Ez a cross-dating, vagy overlapping. Ezen a módon már több mint tíz évezredes folyamatos sorozatok is rendelkezésre állnak, már Douglass professzor is 1929-ben 700-ig terjedően tudott datálni. Nem mellékes eredményként egy 1276 és 1299 közötti rendkívül száraz időszak nyomait is megtalálta, ami megmagyarázta a pueblo-indiánok elvándorlását és a pueblók kiürülését.
Alkalmazásának korlátai
szerkesztésA hibaforrások nem közvetlenül a kormeghatározásra vonatkoznak, hanem a leletmegőrződésre, és a vizsgált faanyag származására. A faanyagot az építkezések színhelyére sokszor akár több száz kilométerről szállították. Ez a távolság már jelentős éghajlatkülönbséget jelenthet, teljesen eltérő évgyűrűmintával. Ez a körülmény mindjárt megmutatja a másik problémát: minden egyes kis éghajlati régióban különböző referenciasorozatokat kell összeállítani, és egyik sem használható a Föld más területén, vagyis nincsen globális referencia.
Érdekes hibaforrás a faanyagok újrafelhasználása is. Ha egy elbontott épület fáját később újra beépítik, akkor az keltheti azt a hatást, hogy az építmény régebbi a valódi koránál. Már Douglass professzor is talált olyan 20. század elején elhagyott házat, amelyben 14. századi gerendát használtak.
Források
szerkesztés- Ceram, C.W.. Az első amerikai: Az északi-amerikai régészet regénye. Gondolat K. (1979). ISBN 963-280-606-9