Dezséri Gyula
Dezséri Gyula, névváltozatok: D. Horváth, Dezsény, született: Horváth Gyula Lajos Miklós (Takácsi, 1850. január 24. – Budapest, Kőbánya, 1928. december 5.)[2] színész.
| Dezséri Gyula | |
 | |
| Portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1929) | |
| Született | Horváth Gyula Lajos Miklós 1850. január 24.[1] Takácsi |
| Elhunyt | 1928. december 5. (78 évesen)[1] Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | színész |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Életútja szerkesztés
Apja, Horváth József jómódú kereskedő, anyja Beöreöndi Erzsébet. Szülei akarata ellenére lett színésszé, 1873-ban, Lászy Vilmos társulatánál. Működött majdnem az egész országban. Pályája első évtizedét Győrött és Aradon töltötte azután 15 éven át egyik társulattól a másikhoz került, 1893-95-ben Szegeden 1895-96-ban Pécsett, majd 1896-97-ben Krecsányi Ignác temesvári társulatánál már a vidék legjobb nevű színészei köze számított. A maga művészi területét is voltaképp életének derekán találta meg, érettebb karakter-alakok (ú. n. apaszerepek) megformálásában.
Az újonnan megnyílt budapesti Magyar Színháznak tagja volt két évadon át, innen Janovics Jenő igazgató 1900-ban a kolozsvári Nemzeti Színházhoz hívta meg, bemutatkozása ott ez év április 17-én volt Herczeg Ferenc »Három testőr« c. bohózatának Pollacsek borkereskedő szerepében. A következő húsz év alatt ennek a műintézetnek kötelékében bontakozott ki valójában eredeti tehetsége, itt szerzett országraszóló hírt és tekintélyt. Egyik erőssége lett a jeles együttesnek, kiemelkedő alakjává az egész kolozsvári színjátszásnak. Gyökeres magyarsága, férfias ereje, közvetlen, mélyen emberi játékstílusa erős rokonságban volt Szentgyörgyi Istvánéval. Működése a jellemszerepek széles területére terjedt ki, leggazdagabban mégis a genre felé hajló alakokban színezett, melyekben a Szentpétery és Szigeti József hagyományának volt kitűnő folytatója. 1914-ben elnyerte a színház örökös tagságát.
Az összeomlás után hontalannak érezte magát a régi falak között, 1920-ban végleg búcsút vett művészi otthonától és Budapestre költözött. Ez év őszén vendégszerepelt a budapesti Nemzeti Színházban s jóízű, tőről metszett Peleskei nótáriusával a közönségnél lelkes tetszésre, a kritikában osztatlan elismerésre talált. 1921. április 15-én a Renaissance Színház tagja lett; életkora, valamint a színház játékrendje itt már jobbára csak epizódszerepekre szorította, de művészetének egyéni zamatával ezekben is magára vonta a figyelmet és méltánylást. Működésének utolsó hónapjait a pécsi színház kötelékében töltötte, 1924. január 1-én pedig nyugalomba vonult. Utolsó éveit a fővárosban élte le, itt is temették el a budapesti színészvilág és a legszélesebb körű közönség igaz részvéte mellett. Gyomorrákban hunyt el. Haláláról az Országos Színészegyesület meleghangú gyászjelentést bocsátott ki.
Neje: Gerzsán Mária (1849-1919) színésznő volt, aki 1868 és 1905 között működött a színpadon. Leánya, Emma, aki szintén a színipályára lépett, Gálosi Zoltánnak, a Nemzeti Színház tagjának lett a felesége.
Fontosabb színházi szerepei szerkesztés
- Lear király (Shakespeare)
- Kányai (Szigligeti E.: Liliomfi)
- Montague (Shakespeare: Rómeó és Júlia)
- Főúr (Bródy S.: A tanítónő)
- Mikhál bán (Katona J.: Bánk bán)
Ismertebb filmjei szerkesztés
- Sárga csikó (1913)
- Tanítónő (1917)
- A vén bakancsos és fia a huszár (1918)
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b Dezséri Gyula, Horváth, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03014/03323.htm
- ↑ Halálesete bejegyezve a Bp. X. ker. állami halotti akv. 822/1928. folyószáma alatt.
Források szerkesztés
- Magyar színházművészeti lexikon
- Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
- Magyar életrajzi lexikon