Főmenü megnyitása

Dimalé (ógörög Διμάλη; latin Dimallum; albán Dimal/Dimali) vagy elterjedt nevén a krotinai vár (albán Kalaja e Krotinës) az ókori Illíria déli peremvidékének egyik kevésbé jelentős, illírek lakta erődített, városias települése volt a mai Albánia területén. A régészeti leletek tükrében virágzását az i. e. 3–2. századra teszik, ezt követően lehanyatlott és az i. sz. 1 századra elnéptelenedett. A régészeti ásatások során a város védművein és akropoliszán kívül feltárták egy hellenisztikus sztoa és színház maradványait.

Dimalé
Krotina, Albánia Albánia
Névváltozatok Dimallum, Dimal/Dimali
Alapítási. e. 4. század
Megszűnési. sz. 1. század
Oka elnéptelenedés
Lakói illírek
Földrajzi adatok
Tszf. magasság444[1] m
Elhelyezkedése
Dimalé (Albánia)
Dimalé
Dimalé
Pozíció Albánia térképén
é. sz. 40° 42′ 59″, k. h. 19° 47′ 49″Koordináták: é. sz. 40° 42′ 59″, k. h. 19° 47′ 49″

FekvéseSzerkesztés

Az ókori Dimalé városa a ma Shpirag-hegy néven ismert rög nyugati lankáin, a mai Krotina falu határában magasodó hegyen állt, 405 és 444 méter közötti tengerszint feletti magasságban. A maga korában a sűrűbben lakott partvidéket, Apollóniát és Aulónt Antipatreián keresztül Makedóniával összekötő út egyik állomása volt.[2] Napjainkban Berat városától légvonalban 12 kilométerre keletre található, közúton az SH73-as jelű Poshnje–RoskovecFier-főútról déli irányban letérve, kisebb nehézségek árán közelíthető meg.

TörténeteSzerkesztés

Meglehetősen szórványos kerámialeletek alapján a régészek arra a következtetésre jutottak, hogy a krotinai magaslaton, ha ideiglenesen is, már a vaskorban is megtelepedtek az illírek.[3] Dimalé alapításának ideje nem maradt fenn az ókori szerzők feljegyzéseiben, de az előkerült leletek legkorábbi rétegei az i. e. 4. század első felét valószínűsítik. Ezt a hipotézist erősíti az is, hogy a várost erődítő falak más délillír városok i. e. 4. századi falazási technikájával rokoníthatóak.[4] Dimalé korai lakossága az ásatások során előkerült magtároló amfórák és őrlőkövek alapján elsősorban növénytermesztéssel, valamint – a nagyszámú juh-, kecske- és szarvasmarha-maradványból kiindulva – pásztorkodással foglalkoztak.[5] A feltételezések szerint Dimalé az i. e. 3. században lépett a városiasodás útjára, és a század végére az atintánoktól, más források szerint a parthinoktól leszakadva a dimalitok néven említett illír törzs koinonjának központi települése lett.[6] Az i. e. 3. század egyúttal Dimalé fellendülésének időszakát is jelzi, jóllehet a város fénykora meglehetősen rövid időre, az i. e. 3–2. századra korlátozódott. A helyben talált feliratok alapján más hellenisztikus illír települések mintájára görögös önkormányzati rendszer működött a városban, amelynek élén a prütanisz állt. Az ásatások során nagy tömegben előkerült kerámia-, terrakotta-, fémszerszám- és bronzékszer-leletek vésetei alapján Dimalé kézművesipara fejlett volt, több helyi mester (Nesztór, Amüntasz, Parmenosz, Epikadosz) nevét azonosíthatták a régészek. Ebben az időszakban épült az agorát szegélyező sztoa is.[7]

Bizonyos, hogy stratégiai elhelyezkedése dacára Dimalé nem tartozott a jelentősebb illír városok közé. Az ókori szerzők közül Polübiosz és Titus Livius egyedül az i. e. 3. század második felének illíriai háborúi kapcsán említi a várost. E beszámolók alapján i. e. 220-ban Pharoszi Démétriosz terjesztette ki uralmát a városra. Az i. e. 219 tavaszán Illíriában partra szálló római csapatok, élükön Lucius Aemilius Paullusszal, Dimalé alá vonultak, ahol Démétriosz a rómaiak érkezésének hírére meghúzta magát, hogy ott várja be V. Philipposz makedón király felmentő seregét. A makedón király azonban késlekedett, és a rómaiak mindössze egy hét alatt megadásra késztették a bevehetetlennek tartott várost.[8] Pár évvel később, immár az első makedón–római háború(wd) idején, i. e. 214-ben V. Philipposz kiverte a rómaiakat néhány illíriai birtokaikról, köztük Dimaléból is. i. e. 205-ben a rómaiak és a makedón uralom ellen fellázadt parthinok körbevették Dimalét, de Philipposz a város felmentésére sietett. A háborút azonban a makedónok végül elveszítették, és az i. e. 205. évi phoinikéi béke(wd) értelmében más illíriai koinonokkal együtt Dimalé is visszakerült a Római Birodalom protektorátusa alá.[9] Bár Dimalé stratégiai jelentősége részlegesen megmaradt, az i. e. 2. századtól fénykora leáldozott, és a régészeti leletek fényében az i. sz. 1. században elnéptelenedett.[10]

Régészeti feltárásaSzerkesztés

Noha a város neve az ókori forrásokból ismert volt, pontos elhelyezkedését sokáig nem ismerte a régészettudomány. A felszínen is látható épületmaradványokat krotinai vár (Kalaja e Krotinës) néven említették. Az első világháború éveiben az országban régészeti kutatásokat végző osztrák Camillo Praschniker Krotinában is járt, és topográfiai leírást adott közre a romvárosról.[11] Az első rendszeres ásatásokra csak 1963–1965-ben került sor, amelyek során elsősorban a mezőgazdasági művelés alá nem vont akropolisz területét tárták fel. Ekkor kerültek elő azok az i. e. 3–2. századi felirattöredékek (ΔΙΜΑΛΛΙΤΑΝ), amelyek alapján a helyszínt az ókori forrásokból ismert Dimaléval azonosították. Ugyanekkor tárták fel a sztoa hátsó falának maradványait, valamint számos helyben gyártott vörös-fekete agyagedényt (ivókupákat, tányérokat, tálakat), az illír földre jellemző díszítésű amfórákat, de görög és dél-itáliai földről származó kerámiatárgyakat is.[12] A 2000-es évek végén a Dimaléban kutató albán–német régészcsoport bukkant rá a város színházának alapjaira.[13]

Régészeti leírásaSzerkesztés

A területen folyt szórványos ásatások eredményeként úgy feltételezik, hogy az egykori Dimalé 15 hektáron terült el. A várost és a keleti oldalán magasodó akropoliszt egyaránt kváderkövekből felrótt falazat vette körbe, a feltételezések szerint összesen 2400 méter hosszan.[14] A város agorájának egy részét az 1960-as években tárták fel az akropolisztól délre eső területen. Ennek során kerültek napvilágra az i. e. 3. század elején épült, kelet–nyugati tengelyű, 29,4 méter hosszú sztoa maradványai. A hátsó falát alkotó kváderkövekbe az apollóniai nagy sztoa mintájára hét, egyenként 2,98 méteres átmérőjű, 1,47 méteres mélységű, félköríves záródású kőfülkét(wd) vágtak.[15] Emellett több épületalapot és falmaradványt feltártak, de rendeltetésük nem ismert. Dimalé egyik albániai viszonylatban ritka lelete egy bronztüskés napóra.[16] A 2000-es évek végén felfedezett színház feltárása még 2013-ban is zajlott.[17]

Ha az egykori város épületeiről, településszerkezetéről való ismereteink hiányosak is, a Dimalé területéről előkerült, kultikus tárgyként, esetleg gyermekjátékként használt agyag- és terrakottaszobrocskák fontos támpontokat nyújtanak a korabeli illírek viseletének rekonstruálásához. Ezek alapján ismert a nők rövid, könyékig érő ujjú, felső részén vastag zsinórfonásokkal díszített inge. A háromszög alakúra kivágott nyakrészt, különösen a vállak körül ékszerekkel díszítették. A deréktájban korcolt ruhadarab alsó része fonatokban végződött. Néhány megmintázott pásztoralak alapján a dimaléi férfiak hosszú nemezharisnyát, felette bő szabású lengő inget hordtak, ami a mai fusztanella előképének is tekinthető.[18]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Dautaj 1972 :135.
  2. Dautaj 1972 :142.; Wilkes 1992 :133.; Ceka 2013 :169.; Korkuti 2013 :184., 436.
  3. Dautaj 1972 :142.
  4. Dautaj 1972 :142.; Korkuti 2013 :36., 436.
  5. Dautaj 1972 :141.; Ceka 2013 :409.
  6. Wilkes 1992 :133.; Ceka 2013 :169., 174., 191.
  7. Dautaj 1972 :137., 139–142.; Ceka 2013 :169.
  8. Dautaj 1972 :137.; Wilkes 1992 :163.; Schütz 2002 :72.; Ceka 2013 :183.; Korkuti 2013 :436.; Zavalani 2015 :21.
  9. Dautaj 1972 :137.; Ceka 2013 :186., 188–189.
  10. Ceka 2013 :256.; Korkuti 2013 :36., 436.
  11. Dautaj 1972 :135.; Zavalani 2015 :24.
  12. Dautaj 1972 :135–139.; Ceka 2013 :21.
  13. Ceka 2013 :29.
  14. Dautaj 1972 :135.; Wilkes 1992 :133.; Korkuti 2013 :35–36., 436.
  15. Dautaj 1972 :138.; Wilkes 1992 :133.; Ceka 2013 :169.; Korkuti 2013 :36–37., 185.
  16. Dautaj 1972 :141.; Korkuti 2013 :37.
  17. Ceka 2013 :169.
  18. Dautaj 1972 :140–141.; Wilkes 1992 :229.; Ceka 2013 :409–410., 427.

ForrásokSzerkesztés

  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Dautaj 1972: Burhan Dautaj: Zbulimi i qytetit ilir Dimal (’Dimalé illír város feltárása’). Iliria, I. évf. 2. sz. (1972) 135–150. o.
  • Korkuti 2013: Muzafer Korkuti: Albania: Archaeological studies on the prehistory of Albania. Tirana: Academy of Sciences of Albania. 2013. ISBN 9789995610517  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717  
  • Zavalani 2015: Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671