Dobrics (város)

bulgáriai város

Dobrics (Добрич) város Bulgária északkeleti részén, Várnától 45, a tengerparttól 34 kilométerre. Törökök alapították a 16. században, 1878-ban az Oszmán Birodalomtól Bulgáriához került, a két világháború között Románia területén helyezkedett el. Dobrics megye székhelye, a 2011-es népszámlálás szerint Bulgária kilencedik legnépesebb városa.

Dobrics
Dobrich Sunrise, Winter 2014.JPG
Dobrics címere
Dobrics címere
Dobrics zászlaja
Dobrics zászlaja
Közigazgatás
Ország Bulgária
Polgármester Yordan Toshkov Yordanov
Irányítószám 9300
Körzethívószám 058
Testvértelepülései
Lista
Népesség
Teljes népesség
  • 89 701 fő (2022. szept. 15.)[1]
  • 101 495 fő (2022. szept. 15.)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság225 m
Terület109,018 km²
Időzóna EET, EEST
Elhelyezkedése
Dobrics (Bulgária)
Dobrics
Dobrics
Pozíció Bulgária térképén
é. sz. 43° 33′ 44″, k. h. 27° 49′ 55″Koordináták: é. sz. 43° 33′ 44″, k. h. 27° 49′ 55″
Dobrics weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Dobrics témájú médiaállományokat.

Nevének eredeteSzerkesztés

Dobrics Dobrotica (Добротица) despota tiszteletére kapta nevét,[2] aki a 14. században a Fekete-tenger partján elhelyezkedő Karvuna Fejedelemséget uralta, és egyes források szerint szláv, mások szerint kun, román, vagy török volt; valószínűleg Dobrudzsát is róla nevezték el.[3]

A város csak 1882-től viseli a Dobrics nevet; korábban több, mint három évszázadon keresztül Hacıoğlu Pazarcıknak (röviden Pazarcıknak, azaz kis vásárnak) nevezték alapítója, Hacıoğlu Bakal oszmán vándorkereskedő után. 1913–1940 között Bazargic, 1949–1990 között pedig a Tolbuhin nevet viselte, az utóbbit Fjodor Ivanovics Tolbuhin után, aki a második világháború során, 1944-ben felszabadította (más szempont szerint elfoglalta) a területet.[2]

FöldrajzSzerkesztés

A Dobrudzsai fennsíkon, Bulgária északkeleti részén fekszik, a Dobrics folyó két partján. Várnától 45 kilométerre északra, 43°34' északi szélesség és 27°49' keleti hosszúság alatt helyezkedik el. Tengerszint feletti magassága 220 méter, területe 109,5 km2.[4][5]

Éghajlata nedves kontinentális 10,2ºC évi átlaghőmérséklettel, 540 mm csapadékmennyiséggel, és 78%-os nedvességgel. Egykoron erdők uralták a környéket, de ezeket mára kiirtották, hogy felhasználhassák a területet mezőgazdasági célokra. Ennek legnagyobb részét termékeny feketeföld borítja, de a völgyekben hordalékos talaj is található. A vízfolyások száma nagyon kevés.[5]

TörténeteSzerkesztés

 
Rekonstruált régi muzulmán negyed

Határában ókori leleteket és romokat tártak fel (közöttük egy bolgár nekropoliszt), melyek megerősítik, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal az i. e. 6. századtól egészen a korai középkorig lakták a környéket, azonban a nomád népek – főként a besenyők – betöréseinek következtében a falvak elpusztultak és a terület elnéptelenedett.[6]

Oszmán források szerint a települést a 16. század elején alapította egy Hacıoğlu Bakal nevű vándorkereskedő. 1530-ban Hacıoğlu néven 14 háztartással szerepel (körülbelül 60–70 lakos), a század közepén pedig már városként, Hacıoğlu Pazarcık néven említik, mely arra utal, hogy itt vásáros központ volt (pazarcık = kis vásár). A következő évtizedekben mecsetek épültek, megépítették csatornahálózatát és hídjait. A 17. század közepén 2700–2800 lakosú, tizenkilenc városrészre osztott, nagy bazárral és fürdővel büszkélkedő, kizárólag muzulmánok által lakott városként írják le. 1667-ben Evlija Cselebi is meglátogatta, és beszámolt az İbrahim Ağa által készített, 50 000 aranyba kerülő vízvezetékről, mely egy két órányi távolságra levő forrásból szállított vizet a város kútjaiba.[2]

A 18. század közepén Dobrudzsa egyik legnagyobb városa volt, 794 háztartással. Megjelentek az örmények és a bolgárok (1752-ben 11 keresztény háztartás volt), akiket nem sokkal később zsidók követtek, majd a század végén az orosz gyarmatosítás elől menekülő krími tatárok. A 19. század első felében az orosz–török háborúk során az oroszok többször szétdúlták, a muzulmán lakosság körében vérengzést rendeztek; ezzel párhuzamosan a háborúk elől menekülő bolgárok telepedtek be. A város ennek ellenére fejlődött: iskolákat, templomokat, kórházat, postahivatalt építettek, parkot létesítettek, kiállításokat szerveztek. Felix Philipp Kanitz Balkán-utazó csillagként ragyogó városként írja le, és elismerően szól gyönyörűen épített utcáiról és európai szintű kórházáról. Az etnikai arányok sem változtak meg számottevően: 1873-ban a lakosság 85%-a még muzulmán (török, tatár) volt.[2][6]

1878-ban, az orosz–török háború lezárásaként az akkor még török többségű Dobrudzsát felosztották Románia és Bulgária között. Dél-Dobrudzsa, és így Hacıoğlu Pazarcık városa is, Bulgáriához került. A város hanyatlani kezdett: a muzulmánok török földre költöztek, helyükbe Bulgária legszegényebb részeiből érkeztek telepesek. A település nevét 1882-ben Dobricsra változtatták.[2]

A termékeny és stratégiai jelentőségű Dél-Dobrudzsára Románia is jogot formált, arra hivatkozva, hogy a 14–15. századok fordulóján rövid ideig Havasalföldhöz tartozott; sőt egyes források ősi dák földnek tekintik, ahol a románok évezredek óta megszakítás nélkül éltek.[7][8] A Balkán-háború alkalmával Románia elérkezettnek látta az időt a térség bekebelezéséhez, és a törökök mellett lépett hadba a bolgárok ellen, így elérte, hogy az 1913-as békében neki ítéljék Dél-Dobrudzsát. Bulgária azonban nem mondott le a területről és az első világháború során, 1916-ban visszafoglalta (ebben döntő szerepe volt a dobricsi csatának(wd), ahol a bolgárok egy kétszeres számbeli fölényben levő román–orosz sereget futamítottak meg), azonban a háború után ismét visszakerült Romániához.[9][10]

 
A bolgárok bevonulása 1940-ben

A város új neve Bazargic lett (a régi Pazarcık név romános változata), és az újonnan megalapított Caliacra megye(wd) központjává tették. Erőteljes románosítás(wd) kezdődött (a dél-dobrudzsai románok aránya negyed század alatt 2,4%-ról 29%-ra nőtt),[10] főként a bolgár lakosság szenvedett hátrányos megkülönböztetést.[2] A két világháború közötti időszakban Dobrics (Bazargic) a bolgár ellenállás egyik központja volt.[11] Ugyanakkor a térség nagy léptekkel fejlődött; vasútvonalakat építettek (1915-ben átadták a Medgidia–Bazargic–Novo Botevo vonalat),[12] a városban gyárakat és farmokat létesítettek.[13]

1940. szeptember 7-én a craiovai egyezmény értelmében Dél-Dobrudzsa visszakerült Bulgáriához, és rögtön ezután bolgár–román lakosságcsere(wd) is történt, Bazargic pedig visszakapta a Dobrics nevet és Dobrics megye székhelye lett. Mivel a második világháborút lezáró békeszerződések nem bírálták felül az egyezményt, a terület véglegesen Bulgária része maradt. A bolgár hadsereg szeptember 25-én vonult be a városba, ezt a napot 1990 óta Dobrics napjaként ünneplik.[11]

1949 és 1990 között mind a város, mind a megye Tolbuhin nevét viselte, aki 1944-ben vonult be a térségbe. A település arculata megváltozott, gyárak és modern tömbháznegyedek épültek, fejlett iparra és mezőgazdaságra tett szert. Ugyanakkor a hatalomváltások során a muzulmán emlékek többsége eltűnt a városból: míg 1873-ban még húsz mecset volt, addig 1970-ben már csak kettő állt. A régi dzsámi körüli részt újjáépítették (bár minaretjét lebontották) és ma a hely szabadtéri néprajzi múzeumként, turisztikai látványosságként szolgál.[2]

NépességSzerkesztés

1872-ben lakosságát 14 000 főre becsülték. Ekkor több, mint kétezer háztartás volt a városban, melyekből 1080 tatár, 760 török, 285 bolgár, 30 örmény, 30 cigány. Egy 1876-os leírás a környékbeli falvakat is beleértve 4640 muzulmán és 523 keresztény háztartást számlált.[2]

Népszámlálást legelőször 1887-ben végeztek, ekkor 10 717 fő lakta. A népesség 1910-ben meghaladta a 17 000-et, 1946-ban pedig a 30 000-et.[14] 1985-ben 109 170 lakost számoltak, azonban az 1990-es rendszerváltás után népessége csökkenni kezdett, 2018-ban 83 584 ember lakta (elővárosaival 105 263).[15] A 2010-es években a lakosok 87,5%-a bolgárnak, 8,1%-a töröknek vallotta magát.[16]

LátnivalókSzerkesztés

 
A Szent György-park
  • Természet- és Állatvédelmi Központ, 16 hektár területű, Kelet-Európában egyedülállónak tartott vadaspark, ahol több, mint százféle állatfaj él[17]
  • Szent György-park, 1867-ben alapított, 2,5 hektáros városi park[17]
  • Szent György-templom, 1843-ban épített, a krími háború alatt elpusztult, 1868-ban újjáépített ortodox templom[18]
  • Jordan Jovkov múzeum, Dobrudzsa történelmét bemutató múzeum, 1953-ban alapították, gyűjteménye 163 000 darabot számlál[18]
  • Jordan Jovkov(wd) író emlékháza[18]
  • Szabadtéri néprajzi múzeum: az oszmán időket idéző rekonstruált épületegyüttes, beleértve a Dobrics jelképének tartott óratornyot[18][19]
  • Képtár[18]

GazdaságSzerkesztés

Dobrics megye sokáig Bulgária egyik legfejlettebb gazdasági területe volt, a 20. században számos gyár épült (főleg a kohászatot és a textilipart fejlesztették), azonban az 1990-es rendszerváltás és az ezt követő kivándorlás a régió hanyatlását vonta maga után. A 21. század elején az egyetlen jól fejlett ágazat a mezőgazdaság – termékeny földje miatt az ország éléskamrájának is nevezik.[20]

A 2010-es években Dobrics megyében az egy főre jutó bruttó hazai termék csak 63%-a volt a bolgár átlagnak, és 14%-a az európai átlagnak.[21]

OktatásSzerkesztés

Oktatási intézményt már a 16. század közepén említenek, 1873-ban pedig már tizenkét iskolája volt.[2] 1928-ban, a román uralom alatt öt óvoda, kilenc elemi iskola (öt muzulmán, három bolgár, egy örmény), és öt magasabb képzést nyújtó intézmény működött.[8] A 2010-es években 17 óvoda, 7 elemi iskola, 5 középiskola, 3 kisegítő iskola, 7 szakiskola, egy sportiskola, és két magániskola volt a városban.[22]

KözlekedésSzerkesztés

A Dobrics által kezelt utcák 165 kilométert tesznek ki, melyek közül 60 kilométernyi főút. Létezik tömegközlekedés. A várost körgyűrű övezi, mely szabályozza az áthaladó és kimenő forgalmat a környező települések felé. A vasút gyors összeköttetést teremt a fővárossal, a tengerparttal, és az európai országokkal, de busszal is el lehet jutni az ország más városaiba.[23]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b https://www.grao.bg/tna/t41nm-15-09-2022_2.txt
  2. a b c d e f g h i Kiel
  3. Dobrotica, the Dobrudzha Despotism and the barbarian invasions. Bulgarka, 2016. július 27. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  4. Municipality of Dobrich. e-gover.net. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  5. a b Nature. dobrich.bg. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  6. a b History. dobrich.bg. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  7. Brătescu 235. és 346–347. o.
  8. a b Bazargic, tărâmul românesc locuit de mocanii din Ardeal şi dezvoltat de turci. Adevărul, 2016. február 14. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  9. Brătescu 349–355. o.
  10. a b Bătălia diplomatică pentru Basarabia. Radio Europa Liberă Moldova, 2019. május 27. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  11. a b Добрич и Южна Добруджа се връщат в пределите на България. banker.bg, 2019. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  12. Brătescu 448–449. o.
  13. Brătescu 522. és 580–581. o.
  14. Mladenov et al.: Урбанизацията в България от освобождението до края на Втората световна война. http://www.geography.iit.bas.bg/,+2009.+(Hozzáférés: 2020. április 23.)
  15. Urban Audit – City of Dobrich. National Statistical Institute. [2021. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  16. Dobrich Population. National Statistical Institute. [2012. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  17. a b Places of Interest. dobrich.bg. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  18. a b c d e Culture. dobrich.bg. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  19. The Architect with the Bible Name. Antimovski Han, 2007. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  20. The Global Dobrich. BlueLink. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  21. Dobrich. World Data Atlas. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  22. Education. dobrich.bg. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  23. Infrastructure. dobrich.bg. (Hozzáférés: 2020. április 23.)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés