Dobrics (város)

bulgáriai város

Dobrics (Добрич) város Bulgária északkeleti részén, Várnától 45, a tengerparttól 34 kilométerre. Törökök alapították a 16. században, 1878-ban az Oszmán Birodalomtól Bulgáriához került, a két világháború között Románia területén helyezkedett el. Dobrics megye székhelye, a 2011-es népszámlálás szerint Bulgária kilencedik legnépesebb városa.

Dobrics
Dobicrh-chirch.jpg
Dobrics címere
Dobrics címere
Közigazgatás
Ország Bulgária
Polgármester Yordan Toshkov Yordanov
Irányítószám 9300
Körzethívószám 058
Testvértelepülései
Lista
Népesség
Teljes népesség104 530 fő (2020. jún. 15.)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság225 m
Terület109,018 km²
Időzóna EET, EEST
Elhelyezkedése
Dobrics (Bulgária)
Dobrics
Dobrics
Pozíció Bulgária térképén
é. sz. 43° 34′, k. h. 27° 50′Koordináták: é. sz. 43° 34′, k. h. 27° 50′
Dobrics weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Dobrics témájú médiaállományokat.

Nevének eredeteSzerkesztés

Dobrics Dobrotica (Добротица) despota tiszteletére kapta nevét,[2] aki a 14. században a Fekete-tenger partján elhelyezkedő Karvuna Fejedelemséget uralta, és egyes források szerint szláv, mások szerint kun, román, vagy török volt; valószínűleg Dobrudzsát is róla nevezték el.[3]

A város csak 1882-től viseli a Dobrics nevet; korábban több, mint három évszázadon keresztül Hacıoğlu Pazarcıknak (röviden Pazarcıknak, azaz kis vásárnak) nevezték alapítója, Hacıoğlu Bakal oszmán vándorkereskedő után. 1913–1940 között Bazargic, 1949–1990 között pedig a Tolbuhin nevet viselte, az utóbbit Fjodor Ivanovics Tolbuhin után, aki a második világháború során, 1944-ben felszabadította (más szempont szerint elfoglalta) a területet.[2]

FöldrajzSzerkesztés

A Dobrudzsai fennsíkon, Bulgária északkeleti részén fekszik, a Dobrics folyó két partján. Várnától 45 kilométerre északra, 43°34' északi szélesség és 27°49' keleti hosszúság alatt helyezkedik el. Tengerszint feletti magassága 220 méter, területe 109,5 km2.[4][5]

Éghajlata nedves kontinentális 10,2ºC évi átlaghőmérséklettel, 540 mm csapadékmennyiséggel, és 78%-os nedvességgel. Egykoron erdők uralták a környéket, de ezeket mára kiirtották, hogy felhasználhassák a területet mezőgazdasági célokra. Ennek legnagyobb részét termékeny feketeföld borítja, de a völgyekben hordalékos talaj is található. A vízfolyások száma nagyon kevés.[5]

TörténeteSzerkesztés

 
Rekonstruált régi muzulmán negyed

Határában ókori leleteket és romokat tártak fel (közöttük egy bolgár nekropoliszt), melyek megerősítik, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal az i. e. 6. századtól egészen a korai középkorig lakták a környéket, azonban a nomád népek – főként a besenyők – betöréseinek következtében a falvak elpusztultak és a terület elnéptelenedett.[6]

Oszmán források szerint a települést a 16. század elején alapította egy Hacıoğlu Bakal nevű vándorkereskedő. 1530-ban Hacıoğlu néven 14 háztartással szerepel (körülbelül 60–70 lakos), a század közepén pedig már városként, Hacıoğlu Pazarcık néven említik, mely arra utal, hogy itt vásáros központ volt (pazarcık = kis vásár). A következő évtizedekben mecsetek épültek, megépítették csatornahálózatát és hídjait. A 17. század közepén 2700–2800 lakosú, tizenkilenc városrészre osztott, nagy bazárral és fürdővel büszkélkedő, kizárólag muzulmánok által lakott városként írják le. 1667-ben Evlija Cselebi is meglátogatta, és beszámolt az İbrahim Ağa által készített, 50 000 aranyba kerülő vízvezetékről, mely egy két órányi távolságra levő forrásból szállított vizet a város kútjaiba.[2]

A 18. század közepén Dobrudzsa egyik legnagyobb városa volt, 794 háztartással. Megjelentek az örmények és a bolgárok (1752-ben 11 keresztény háztartás volt), akiket nem sokkal később zsidók követtek, majd a század végén az orosz gyarmatosítás elől menekülő krími tatárok. A 19. század első felében az orosz–török háborúk során az oroszok többször szétdúlták, a muzulmán lakosság körében vérengzést rendeztek; ezzel párhuzamosan a háborúk elől menekülő bolgárok telepedtek be. A város ennek ellenére fejlődött: iskolákat, templomokat, kórházat, postahivatalt építettek, parkot létesítettek, kiállításokat szerveztek. Felix Philipp Kanitz Balkán-utazó csillagként ragyogó városként írja le, és elismerően szól gyönyörűen épített utcáiról és európai szintű kórházáról. Az etnikai arányok sem változtak meg számottevően: 1873-ban a lakosság 85%-a még muzulmán (török, tatár) volt.[2][6]

1878-ban, az orosz–török háború lezárásaként az akkor még török többségű Dobrudzsát felosztották Románia és Bulgária között. Dél-Dobrudzsa, és így Hacıoğlu Pazarcık városa is, Bulgáriához került. A város hanyatlani kezdett: a muzulmánok török földre költöztek, helyükbe Bulgária legszegényebb részeiből érkeztek telepesek. A település nevét 1882-ben Dobricsra változtatták.[2]

A termékeny és stratégiai jelentőségű Dél-Dobrudzsára Románia is jogot formált, arra hivatkozva, hogy a 14–15. századok fordulóján rövid ideig Havasalföldhöz tartozott; sőt egyes források ősi dák földnek tekintik, ahol a románok évezredek óta megszakítás nélkül éltek.[7][8] A Balkán-háború alkalmával Románia elérkezettnek látta az időt a térség bekebelezéséhez, és a törökök mellett lépett hadba a bolgárok ellen, így elérte, hogy az 1913-as békében neki ítéljék Dél-Dobrudzsát. Bulgária azonban nem mondott le a területről és az első világháború során, 1916-ban visszafoglalta (ebben döntő szerepe volt a dobricsi csatának(wd), ahol a bolgárok egy kétszeres számbeli fölényben levő román–orosz sereget futamítottak meg), azonban a háború után ismét visszakerült Romániához.[9][10]

 
A bolgárok bevonulása 1940-ben

A város új neve Bazargic lett (a régi Pazarcık név romános változata), és az újonnan megalapított Caliacra megye(wd) központjává tették. Erőteljes románosítás(wd) kezdődött (a dél-dobrudzsai románok aránya negyed század alatt 2,4%-ról 29%-ra nőtt),[10] főként a bolgár lakosság szenvedett hátrányos megkülönböztetést.[2] A két világháború közötti időszakban Dobrics (Bazargic) a bolgár ellenállás egyik központja volt.[11] Ugyanakkor a térség nagy léptekkel fejlődött; vasútvonalakat építettek (1915-ben átadták a Medgidia–Bazargic–Novo Botevo vonalat),[12] a városban gyárakat és farmokat létesítettek.[13]

1940. szeptember 7-én a craiovai egyezmény értelmében Dél-Dobrudzsa visszakerült Bulgáriához, és rögtön ezután bolgár–román lakosságcsere(wd) is történt, Bazargic pedig visszakapta a Dobrics nevet és Dobrics megye székhelye lett. Mivel a második világháborút lezáró békeszerződések nem bírálták felül az egyezményt, a terület véglegesen Bulgária része maradt. A bolgár hadsereg szeptember 25-én vonult be a városba, ezt a napot 1990 óta Dobrics napjaként ünneplik.[11]

1949 és 1990 között mind a város, mind a megye Tolbuhin nevét viselte, aki 1944-ben vonult be a térségbe. A település arculata megváltozott, gyárak és modern tömbháznegyedek épültek, fejlett iparra és mezőgazdaságra tett szert. Ugyanakkor a hatalomváltások során a muzulmán emlékek többsége eltűnt a városból: míg 1873-ban még húsz mecset volt, addig 1970-ben már csak kettő állt. A régi dzsámi körüli részt újjáépítették (bár minaretjét lebontották) és ma a hely szabadtéri néprajzi múzeumként, turisztikai látványosságként szolgál.[2]

NépességSzerkesztés

1872-ban lakosságát 14 000 főre becsülték. Ekkor több, mint kétezer háztartás volt a városban, melyekből 1080 tatár, 760 török, 285 bolgár, 30 örmény, 30 cigány. Egy 1876-os leírás a környékbeli falvakat is beleértve 4640 muzulmán és 523 keresztény háztartást számlált.[2]

Népszámlálást legelőször 1887-ben végeztek, ekkor 10 717 fő lakta. A népesség 1910-ben meghaladta a 17 000-et, 1946-ban pedig a 30 000-et.[14] 1985-ben 109 170 lakost számoltak, azonban az 1990-es rendszerváltás után népessége csökkenni kezdett, 2018-ban 83 584 ember lakta (elővárosaival 105 263).[15] A 2010-es években a lakosok 87,5%-a bolgárnak, 8,1%-a töröknek vallotta magát.[16]

LátnivalókSzerkesztés

 
A Szent György-park
  • Természet- és Állatvédelmi Központ, 16 hektár területű, Kelet-Európában egyedülállónak tartott vadaspark, ahol több, mint százféle állatfaj él[17]
  • Szent György-park, 1867-ben alapított, 2,5 hektáros városi park[17]
  • Szent György-templom, 1843-ban épített, a krími háború alatt elpusztult, 1868-ban újjáépített ortodox templom[18]
  • Jordan Jovkov múzeum, Dobrudzsa történelmét bemutató múzeum, 1953-ban alapították, gyűjteménye 163 000 darabot számlál[18]
  • Jordan Jovkov(wd) író emlékháza[18]
  • Szabadtéri néprajzi múzeum: az oszmán időket idéző rekonstruált épületegyüttes, beleértve a Dobrics jelképének tartott óratornyot[18][19]
  • Képtár[18]

GazdaságSzerkesztés

Dobrics megye sokáig Bulgária egyik legfejlettebb gazdasági területe volt, a 20. században számos gyár épült (főleg a kohászatot és a textilipart fejlesztették), azonban az 1990-es rendszerváltás és az ezt követő kivándorlás a régió hanyatlását vonta maga után. A 21. század elején az egyetlen jól fejlett ágazat a mezőgazdaság – termékeny földje miatt az ország éléskamrájának is nevezik.[20]

A 2010-es években Dobrics megyében az egy főre jutó bruttó hazai termék csak 63%-a volt a bolgár átlagnak, és 14%-a az európai átlagnak.[21]

OktatásSzerkesztés

Oktatási intézményt már a 16. század közepén említenek, 1873-ban pedig már tizenkét iskolája volt.[2] 1928-ban, a román uralom alatt öt óvoda, kilenc elemi iskola (öt muzulmán, három bolgár, egy örmény), és öt magasabb képzést nyújtó intézmény működött.[8] A 2010-es években 17 óvoda, 7 elemi iskola, 5 középiskola, 3 kisegítő iskola, 7 szakiskola, egy sportiskola, és két magániskola volt a városban.[22]

KözlekedésSzerkesztés

A Dobrics által kezelt utcák 165 kilométert tesznek ki, melyek közül 60 kilométernyi főút. Létezik tömegközlekedés. A várost körgyűrű övezi, mely szabályozza az áthaladó és kimenő forgalmat a környező települések felé. A vasút gyors összeköttetést teremt a fővárossal, a tengerparttal, és az európai országokkal, de busszal is el lehet jutni az ország más városaiba.[23]

JegyzetekSzerkesztés

  1. https://www.grao.bg/tna/t41nm-15-06-2020_2.txt
  2. a b c d e f g h i Kiel
  3. Dobrotica, the Dobrudzha Despotism and the barbarian invasions. Bulgarka, 2016. július 27. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  4. Municipality of Dobrich. e-gover.net. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  5. a b Nature. dobrich.bg. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  6. a b History. dobrich.bg. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  7. Brătescu 235. és 346–347. o.
  8. a b Bazargic, tărâmul românesc locuit de mocanii din Ardeal şi dezvoltat de turci. Adevărul, 2016. február 14. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  9. Brătescu 349–355. o.
  10. a b Bătălia diplomatică pentru Basarabia. Radio Europa Liberă Moldova, 2019. május 27. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  11. a b Добрич и Южна Добруджа се връщат в пределите на България. banker.bg, 2019. szeptember 25. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  12. Brătescu 448–449. o.
  13. Brătescu 522. és 580–581. o.
  14. Mladenov et al.: Урбанизацията в България от освобождението до края на Втората световна война. http://www.geography.iit.bas.bg/,+2009.+(Hozzáférés: 2020. április 23.)
  15. Urban Audit – City of Dobrich. National Statistical Institute. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  16. Dobrich Population. National Statistical Institute. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  17. a b Places of Interest. dobrich.bg. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  18. a b c d e Culture. dobrich.bg. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  19. The Architect with the Bible Name. Antimovski Han, 2007. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  20. The Global Dobrich. BlueLink. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  21. Dobrich. World Data Atlas. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  22. Education. dobrich.bg. (Hozzáférés: 2020. április 23.)
  23. Infrastructure. dobrich.bg. (Hozzáférés: 2020. április 23.)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés