Drahos Lajos

Drahos Lajos (Budafok, 1895. március 7. – Budapest, 1983. június 20.) lakatos, diplomata, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés elnöke.

Drahos Lajos
A Magyar Országgyűlés elnöke
Hivatali idő 1949. augusztus 23. – 1951. május 18.
Előd	Olt Károly
Utód	Dögei Imre
Született	1895. március 7. Budafok
Elhunyt	1983. június 20. (88 évesen) Budapest
Párt	Magyarországi Szociáldemokrata Párt Magyar Dolgozók Pártja Magyar Szocialista Munkáspárt
Foglalkozás	vasúti dolgozó diplomata politikus
Vallás	katolicizmus

Élete

Drahos István és Vida Mária gyermekeként született, édesapja váltóőr volt. Drahos szülőhelyén végezte el az elemi négy osztályát és a polgári iskolát, majd épület– és műlakatosnak tanult egy magáncégnél. 18 évesen szerezte meg segédlevelét, majd belépett a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségébe, azonban első munkahelyéről elbocsátották, mert május 1-jén megtagadta a munkát. Ekkor Bécsbe utazott, hogy szerencsét próbáljon, s az Osztrák–Magyar Bank építkezésén vett részt, majd egy osztrák cégnél volt műlakatos-segéd, egészen az első világháború kitöréséig. 1914 őszén hazaérkezett, és beállt a csepeli hadimunkások közé: köszörűsként dolgozott, a következő évben pedig bizalminak jelölték. Mivel gyárában tovább folytatta a munkások szervezését, hamarosan büntetőszázadba sorozták, és az olasz frontra vitték, ahonnan később megszökött. A Magyar Államvasutak ferencvárosi fűtőházában lett a bizalmitestület tagja, illetve a helyi szakszervezeti csoportot is vezette. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a vörös vasutasezred építőszázadának volt katonája. A vörös uralom összeomlását követően ismét munkanélkülivé vált, sőt, feketelistára került. Ennek köszönhetően számos gyárban dolgozott rövid ideig: a Györffy-Wolf-gyárban, a Gizella Gőzmalom javítójában és a budapesti Egyesített Villamosvasútnál is, mint lakatos. 1926-ban engedélyezték, hogy visszatérjen Csepelre, ahol a Weiss Manfréd Idomszer- és Csőgyárban talált munkát. 1927-ben a szakszervezet helyi és a pestszenterzsébeti MSZDP-csoportjában végzett mozgalmi tevékenységet, s tagja volt a szociáldemokrata párt rendezőgárdájának is. Még 1926-ban ismerkedett meg Demény Pállal, és annak Pest környékén illegálisan működő kommunista mozgalmával, amelynek 1936-tól fogva maga is tagja volt. Otthonában szemináriumokat, szervezési, illetve sztrájkelőkészítő megbeszéléseket folytattak le, évfordulókat ünnepeltek és a moszkvai rádiót hallgatták. 1938 őszén letartóztatták, mert részt vett a Demény-frakció tagjai által szövegezett és kinyomtatott pacifista röplapok terjesztésében. Két hónap fogházbüntetést kapott, melyet a Markó utcai fegyintézetben töltött le, ám munkahelyét elvesztette, és Csepelről is örökre kitiltották, emellett pedig rendőri felügyelet alatt tartották. Így csupán kisebb cégeknél volt lehetősége dolgozni, 1942-től fogva az illegális üzemközi főbizalmi testületnek volt tagja, majd 1944 októberében szerepet vállalt a kommunista mozgalom egységesülésében, és a Kiss János és Tartsay Vilmos által vezetett katonai ellenállási csoporttal folytatott tárgyalásokon. 1944–45 fordulóján a csepeli, illetve pesterzsébeti ellenállási mozgalom egységbizottságának volt az egyik tagja, és sikeresen akadályozta meg Csepel kiürítését, továbbá sikereket ért el a Weiss Manfréd Gyár nyugatra költöztetésének megakadályozásában. 1945. január 9-én a szovjet csapatokat fogadó bizottságban vett részt. Január 18-tól fogva a Weiss Manfréd Gyár ideiglenes üzemi bizottságának elnöke volt, egészen augusztusig, mikortól fogva 1949 májusáig alelnökként működött. 1945. április 2-től az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek volt tagja, november 4. és 1951. május 18. között pedig a kommunista párt és a Magyar Függetlenségi Népfront nagy-budapesti listájáról jutott mandátumhoz. 1949. augusztus 23-án megválasztották az Országgyűlés elnökének, mely tisztségről 1951 májusában mondott le, majd átvette a varsói követség, 3 év múlva a nagykövetség vezetését. 1955. június 18-án felmentették, majd nyugdíjba vonult. 1946. október 1-jétől fogva volt a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének póttagja, 1948. június 15-től 1954. május 30-ig pedig a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének rendes tagja. 1956 végén szerepet vállalt a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezésében, továbbá a XII. kerületi munkásőregység létrehozásában, melyben ezt követően 10 éven át szolgált. 1957-től hat éven át volt a Vas-, Fém és Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke. 1983. június 20-án hunyt el Budapesten, június 28-án temették el. Haláláról beszámolt a Népszabadság és a Magyar Nemzet.

Elismerései

• Demény Pál-emlékérem (1999)

Források

• Drahos Lajos. Történelmi Tár. Hozzáférés ideje: 2016. július 24.
• Jónás Károly-Villám Judit: A magyar Országgyűlés elnökei 1848-2002. 359-362. oldal. Argumentum Kiadó, 2002.

További információk

• Tischler János: Fő a megbízhatóság. In: ArchivNet, 3. évf. (2003) 4. sz.
• Az 1944. évi december hó 21-re Debrecenben összegyűlt, majd később Budapestre összehívott Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja 1944. december 21. - 1945. november 9. Főszerk. Vida István. Bp., Magyar Országgyűlés, 1994.
• Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.
• Munkásmozgalomtörténeti lexikon. Szerk. vezetője Vass Henrik. Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1972.
• Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
• Jónás Károly-Villám Judit: A magyar országgyűlés elnökei 1848-2002. Bp., Argumentum Kiadó, 2002.
• Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.

Elődje: Olt Károly

A magyar Országgyűlés elnöke 1949. augusztus 23. – 1951. május 18.

Utódja: Dögei Imre