Főmenü megnyitása

Draskóczy Ede (ügyvéd, 1921–2019)

ügyvéd

Draskóczy Ede (Óbecse, 1921. december 7.Makó, 2019. július 27. vagy előtte[1]) ügyvéd, id. Draskóczy Ede fia.

Draskóczy Ede
Született 1921. december 7.
Óbecse
Elhunyt 2019. július 27. vagy előtte (97 évesen)
Makó
Állampolgársága magyar
Házastársa Eszes Irma Irmáta
Szüleiid. Draskóczy Ede, Székely Mária
Foglalkozása jogász

ÉletpályájaSzerkesztés

Szülei: Draskóczy Ede (1891–1945) ügyvéd és Székely Mária (1895–1992) voltak. Gimnazista korában – apja lapszerkesztői példáján felbuzdulva – Óbecsén társaival saját maguk által sokszorosított magyar nyelvű újságot hoztak létre, emiatt őt és két társát a óbecsei gimnáziumból kicsapták. Az édesapja pedig 15 napi elzárást és pénzbírságot kapott miatta büntetésül, mert ő még kiskorú volt. Ő pedig az újvidéki fiúgimnáziumba került át.[2]

1940-től a belgrádi egyetemen jogot tanult. Tanulmányait Budapesten folytatta; itt kapott doktori oklevelet 1944-ben. Budapesten volt ügyvédjelölt gyakormok. 1945-ben – apjának szülővárosába, nagyapjának működési területére –, Makóra költözött. 1945 végéig a Csanád Megyei Földbirtok-rendező Tanács jegyzőjeként dolgozott. Ezt követően ismét ügyvédjelölt volt. 1948-ban bírói-ügyvédi vizsgát tett. 1948-tól a Szegedi Ügyvédi Kamara tagjaként dolgozott ügyvédként. 1953-ban másokkal együtt megalapította a Makói 1. sz. Ügyvédi Munkaközösséget. 1963–1985 között a városi tanács tagja volt. 1966-tól a Makói Városi Ügyvédi Munkaközösség vezetője volt.

MagánéleteSzerkesztés

Felesége, Dr. Eszes Irma Irmáta (1927–2019) szemész főorvos volt.[3]

DíjaiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Elhunyt dr. Draskóczy Ede. Makohirado.hu. 2019. júl. 27.
  2. Isten éltesse Ede bácsit!. Makohirado.hu. 2016. dec. 7.
  3. Imáta néni elárulta a hosszú élet öt titkát, Makó Híradó, 2017. február 6.

ForrásokSzerkesztés