Dzsámel Zituni
Dzsámel bin Mohamed Zituni (arabul: جمال بن محمد زيتوني) eredeti nevén Abu Abdul-Rahman Amine (Birkhadem, 1964. január 5. – Tamesguida, 1996. július 16.) algériai iszlamista terrorista, az algériai polgárháborúban meghatározó szerepet játszó Algériai Iszlamista Hadsereg (GIA) nevű terrorcsoport vezére 1994-től 1996-ig. Zituni emberei több merénylet elkövetéséért is felelősek voltak Franciaországban, míg Algériában mészárlásokat műveltek civilek ellen, ami miatt az Al-Káida is megvonta a támogatást a csoporttól.
| Dzsámel Zituni | |
| Született | 1964. január 5. Birkhadem |
| Elhunyt | 1996. július 16. (32 évesen) Tamesguida |
| Állampolgársága | algériai |
| Foglalkozása | terrorista |
| Halál oka | lőtt seb |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Korai élete szerkesztés
Zituni egy baromfikereskedő családban született Algír tartományban. Tökéletesen beszélt franciául és elvégezte a középiskolát is, de 16 éves korában kibukott az egyetemről. Az iszlám vallásról csak egyénileg szerzett ismereteket a Takfir val Hidzsra szektán keresztül, amely jelen volt a nagyobb algériai városokban.
23 évesen már tagja volt a formálódó iszlamista mozgalmaknak és nagy hatást gyakorolt rá Musztafa Bujalik imám, akit 1987-ben megöltek. Zituni gyerekkori barátja, Seriff Guszmi volt Bujalik testőre. 1992 januárjában Zitunit letartóztatták és 1993-ig különféle szaharai fogolytáborokban tartották fogva.[1]
Tevékenysége szerkesztés
Zituni már 1993 januárjában létrehozott egy kisebb, saját szakállára ténykedő terroristacsoportot a Katibet El-Mut-ot (magyarul: A halál csapata). 1993. október 24-én ez a csoport rabolta el az algíri francia konzulátus három tisztviselőjét, Jean-Claude Thévenotot, Michèle Thévenotot és Alain Freissier-t,[2] Őket Abdelbaki Szahraujt, az Iszlám Üdvfront (a FIS) társalapítójának közbenjárására engedték szabadon.
A Katibet ezután beolvadt az ultraszélsőséges GIA-ba. Zituni emberei 1994. március 22-én meggyilkolták az algíri informatikai vállalat francia főnökét, Roger-Michel Drouaire-t és fiát, Pascalt.[3] Augusztus 3-án a francia nagykövetség ellen elkövetett támadásban további öt embert öltek meg,[4] ezzel Zituni szerepe a GIA-ban megnőtt, amit ekkor még Guszmi irányított.
A GIA élén szerkesztés
Zituni elődjeit is meghaladó szélsőséges látásmódról és kegyetlenségről tett tanúbizonyságot, aki háborút hirdetett nemcsak az algériai kormány és a rivális ellenzéki csoportok, mint a FIS ellen, de célba vette a teljes algériai társadalmat és Franciaországot is. Zutini 1994. szeptember 26-án valószínűleg megölte Guszmit és átvette a GIA irányítását, mint emír. 1994. október 5-én megszállta a Bir Hadem főiskolát, ahol kötelezővé tette a női dolgozóknak, hogy fátyolozzák el magukat és megtiltotta a keresztesek nyelvének, a franciának a használatát.
1995 februárjában elrendelte, hogy ki kell végezni a hitetlenek feleségeit azokért a tiszta muszlim nőkért, akiket a rezsim börtönbe zárt. Továbbá istentelennek ítélte a többi, a kormánnyal is szembenálló fegyveres csoportot (így a radikális Muszlim Testvériséget vagy a dzsazirsta szektát), akiket utasított, hogy tartsanak bűnbánatot, ha el akarják kerülni a halált. 1995. május 3-án az El-Hajat szaúdi lapnak nyilatkozta, hogy minden hitetlen anyja, nővére és felesége halállal lakol, aki szervezete ellen merészel harcolni.
Eleinte a FIS külföldi tagjai úgy gondolták, hogy a GIA-n belül a rezsim ügynökei tevékenykednek, akik így uszítják Zitunit ellenük.
A Zituni vezette GIA az Algírtól délre eső területeket uralma alá hajtotta, amit szabad iszlám zónának nevezett ki, míg mások a területet a halál háromszögé-nek nevezték el. A csoport Londonból működtetett Al-Anszar néven egy újságot, amelyben részletes kifejtette indokait, amiért civileket kell megölni. E tekintetben a szélsőséges szalafista Abu Katada al-Filisztini nézeteit követte.
1995. január 30-án egy rendkívül véres merényletet művelt a csoport Algírban, ahol 42-en meghaltak és 300-an megsebesültek. A következő hónapokban még egy sor támadást hajtott végre a GIA a civilek és a többi ellenzéki csoport, valamint azok támogatói ellen, amelynek ezres nagyságrendű halálos áldozatai voltak.
1995 márciusától egy több összecsapás folyt a GIA és az Iszlám Üdvhaderő (AIS) között. Zitunit mérhetetlenül feldühítette, hogy az AIS és a FIS tárgyalások útján próbálja rendezni a konfliktust az algíri kormánnyal. Július 11-én meg nem erősített információk szerint a GIA gyilkolhatta meg Párizsban Abdelbaki Szahraujt.[5]
1995-ben Algériában választásokat írtak ki, amit Zituni véres erőszakkal akart lehetetlenné tenni. A lakossághoz többször élt felszólítással, hogy mindenkire halál vár, aki az urnák elé járul. A GIA-n belül viszont széthúzás jelei mutatkoztak, mivel az egyes vezetők ellenezni kezdték az erőszakot, válaszul Zituni megölette őket is. Az Al-Anszarban eleinte a biztonsági erőket okolták a gyilkosságokkal, de később elismerték, hogy az illetőket ki kellett végezni, mert eretnekké váltak azzal, hogy a dzsazaristákhoz szegődtek.[6]
Elterjedt viszont az a hír, hogy a gyilkosságokért a GIA-ba beépült DRS (az algériai titkosszolgálat) ügynökök voltak a felelősek, ami további dezertálásokat okozott a csoportnál. Több alvezér, így Ali Benhadzsar, Musztafa Kartali és Hasszán Hatab tagadták meg a parancsokat Zituninak (utóbbi a GIA utódszervezetének, a Szalafista Csoport az Imáért és a Harcért csoportnak lett később a feje). Ezzel együtt a GIA kezdte elveszíteni külső támogatását is (elsőként Egyiptomból, később már Oszama bin Ládentől is).
Terrortámadások Franciaországban szerkesztés
Zituni Franciaország ellen azért kezdett terrorhadjáratba, mert a francia kormány támogatta az algériai rezsimet a polgárháború alatt. A terrorakciók célja az volt, hogy a franciák visszavonják a támogatást.
Az első akciója a Zituni vezette GIA-nak 1994 decemberében volt, amikor eltérítették az Air France 8969-es Algírból Párizsba tartó járatát. A céljuk az volt, hogy a gép Párizs felett zuhanjon le, de egy GIA dezertőr, Omár Nasziri információkkal szolgált a terrorelhárítóknak, akik Marseilles-nél sikeres akcióban visszafoglalták a gépet.
A GIA 1995 júliusa és októbere között párizsi lyoni tömegközlekedési eszközökön hajtott végre pokolgépes merényleteket, amelyben 8-an haltak meg és 190-en megsérültek. További merényleteket ugyan sikerült meggátolni. 1996. december 3-án azonban a GIA-nak sikerült robbantásos merényletet végrehajtani a Port-Royal-des-Champs Abbey metró ellen, ahol már egyszerre 9-en haltak meg.
1995. augusztus 19-én Zituni levélben szólította fel Jacques Chirac francia miniszterelnököt, hogy térjen át az iszlám hitre.[7]
Október 6-án, egy Kairóban kiadott közleményben Zituni elismerte, hogy ő és szervezete okozta a franciaországi merényleteket, amiket ő a dzsihád részének nevezte, s kijelentette, a cél, hogy az iszlám leigázza Franciaországot.
Halála szerkesztés
1996 március 27-én a GIA meggyilkolt hét francia szerzetest, akiket előző nap egy atlaszi kolostorból raboltak el. A szerzeteseket lefejezték, fejüket egy Algírba vezető országút mentén hagyták.[8]
1996 júliusában viszont Zituni is halott volt. Egyes feltételezések szerint egy iszlamista ölte meg Mohamed Szaid és Abderrazak Redzsem vezetők meggyilkolása miatti bosszúból. Más verziók szerint a vele szembeforduló Benhadzsar végzett vele.
Halála után, 1997-ben volt DRS ügynökök azt állították, hogy Zituni valójában a rezsim embere volt, aki merényleteivel és a tömeggyilkosságokkal azt a célt akarta elérni, hogy a kormányellenes erők (főleg a FIS és az AIS) elveszítsék minden támogatásukat a civil lakosság részéről.[9] Ebben az évben történt a különösen kegyetlen bentalhai mészárlás Algír mellett, amelyet GIA terroristák követtek el.[10]
Zituni halála előtt egy 62 oldalas röpiratot is írt, amelyben kifejti a maga nézeteit a szalafizmusról.[11] Ebben leírja, hogy minden muszlimnak megkérdőjelezhetetlen kötelessége és célja kell legyen harcolni minden egyes hitetlen, a zsidók és a keresztények ellen. A GIA-ból való kilépésért pedig halál jár. Zituni írásában kijelenti, hogy az ellenséget minden létező eszközzel ölni kell, s nem lehet megkímélni senkit, sem nőket, gyerekeket vagy erőtleneket.[12]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Gilles Kepel (2006): Jihad. The Trail of Political Islam. ISBN 978-1-84511-257-8 454. o.
- ↑ Gilles MILLET (1995): Quand les divisions du GIA rejaillissent sur la France. Jugé par les islamistes trop impliqué dans le conflit algérien, l'Hexagone se retrouve en première ligne. Libération, 1995. szept. 11.
- ↑ Gilles MILLET (1995): La police sur la piste des réseaux islamistes franco-algériens. Libération, 1994. dec. 30.
- ↑ L'Algérie: Chronologie d’une tragédie cachée
- ↑ La vague d'attentats islamistes de l'année 1995 en France. La Dépêche, 2012. márc. 21.
- ↑ José GARÇON (1996): Algérie: les groupes armés se déchirent. Dans un communiqué, le GIA déclare la guerre au FIS et à l'AIS. Libération, 1996. január 11.
- ↑ Patricia Tourancheau (1995): Le FIS doute des revendications du GIALes deux textes signés Djamel Zitouni font toujours l'objet d'expertises. Libération, 1995. okt. 10.
- ↑ Moines de Tibhirine : les juges français en quête de témoins algériens (Le Matin d'Algérie)
- ↑ Enquête sur l’étrange « Ben Laden du Sahara » (Le Monde)
- ↑ Ce jour-là : le 23 septembre 1997, au sud d’Alger, le massacre de Bentalha (Jeune Afrique)
- ↑ Pasquier Sylvaine, Baki Mina (1997): Antar Zouabri, le nouvel émir tueur. L'Express, 1997. jan. 2.
- ↑ Patrick Denaud (1998): ALGERIE. LE FIS. Sa direction parle. ISBN 978-2-296-35513-2, 316. o.