Mecset

muszlim vallási épület
(Dzsámi szócikkből átirányítva)

A mecset az iszlám vallás temploma. Maga a szó az arab maszdzsid szóból származik, ami a szadzsad (meghajlás) szóból ered (a muszlim hívőnek ima közben többször is meg kell hajolnia). A mecset tehát a „meghajlás, leborulás helye”. Azokat a mecseteket, amelyek a péntek déli istentisztelet (szalát al-dzsuma) helyszínéül szolgálnak, nagymecseteknek, arab nyelven dzsámiknak (جامع, „összegyűjtő”) nevezik.[1]

Átírási segédlet
mecset

Eredeti írásmódja: مسجد

Tudományos átírása: masǧid

Fordítás: a meghajlás helye

A mecsetek belső berendezései közül kiemelkedik a Kába szentély irányába tájolt mihráb (imafülke). Az ima iránya (kibla=imairány) rendkívül fontos az iszlámban, kitűzését körültekintő számítások határozzák meg. Sok mecset berendezéséhez tartozik a minbar (szószék) és egy elkerített terület, a makszúra, ahol ez előljáró és családtagjaik elkülönülten végzik imáikat.

A korai iszlám idején a muszlim közösség kincstára is a mecsetben volt. A rituális tisztálkodásra a mecsetben kutak vagy víznyerő helyek szolgálnak. A mecset nemcsak vallási célokat szolgált, hanem esetenként közösségi viták színhelye, egyben bíróság is volt. A mecsetekben napjában többször összegyűlnek a hívők, hogy elmondják imájukat.

ElőzményekSzerkesztés

Az első mecset Mohamed próféta medinai háza volt. Mohamed követői ide vonultak vissza a hidzsra után, 622-ben. A ház rekonstruálása alapján úgy tűnik, a viszonylag kicsi épület egy nagy udvarban állt. Mikor több hívő is panaszkodott az erős napsütésre, Mohamed az udvar egyik végét pálmalevelekkel lefedve egy árnyékos helyet építtetett, itt vezette az imákat.

A körülbelül 635-ben alapított Baszrában az első mecset helyét egyszerűen kijelölték, a hívők épület nélkül imádkoztak. Egy másik változat szerint azonban már ezt is egy nádkerítéssel vették körül. A 638-ban alapított Kufában az első mecset ugyanilyen egyszerű volt. Határait egy hívő rögzítette, aki egy nyílvesszőt lőtt az ima iránya (kibla) felé, egy másik északra, egy-egy hívő nyugatra és keletre. Az ilyen módon kapott négyzet jelölte ki a mecset határait. Ezt a területet nem falak vették körül, hanem csak egy árok, és az egyetlen építészeti jellemzője a 200 könyök hosszú, fedett oszlopsor (zulla) volt, amely a déli oldal teljes hosszában futott. Az oszlopok márványból készültek. A zulla minden oldalról nyitva volt. Az ott imádkozó ember ráláthatott a Dajr Hind kolostorra és a Bab Dzsiszrkent ismert városkapura. A kibla oldalán épült a főparancsnok számára egy épület, amit csak egy keskeny utca választott el az imahelytől

Egyiptomban az első mecset, az Amr-mecset, amelyet Fusztátnál építettek a 641 telén, szintén egyszerű volt. Mérete 50 x 30 könyök, és a kliblafal oldalát kivéve minden oldalán két ajtó volt. A tető nagyon alacsony volt és valószínűleg pálmalevelekből állt, amelyek pálmatörzsek oszlopain álltak, mint Mohamed házában Medinában.

Az első mecset, amelyről építészeti feljegyzések szólnak, a nagymecset volt Baszrában (épült 665-ben) és Kufában (épült 670-ben).

A Sziklamecset Jeruzsálemben, a muszlim építészet ma is álló legrégebbi emlékműve, Abd al-Malik kalifa építtette. A munkálatok 691-ben fejeződtek be.[2]

Építészet, kultuszSzerkesztés

A korai időszakban a mecsetek építése az uralkodónak (vagy a közösség vezetőjének)  társadalmi és egyben vallási  kötelezettsége volt. A közösség vezetői  még a legkorábbi időszakban is kiemelten kezelték az új mecsetek építését, hogy lépést tartsanak az iszlám terjedésével. A mecset volt a  közösség tere is, ahol politikai, gazdasági és társadalmi életet éltek a hívők. Az iszlám megjelenése után szinte azonnal mecsetek jöttek létre.

A törzsi mecsetek mellett megjelentek különböző szekták mecsetei is. Ahogy a régi szent helyek iszlamizálódtak, például a Szimak-mecset Kúfában, a mecset egyre inkább szentély jelleget kapott. Ezt  felerősítette az egyház hagyományainak elfogadása és  a szentek kultuszának megjelenése is. A   mecset építése istennek tetsző tevékenységgé vált; A Próféta  egy hagyomány (hadísz) szerint azt mondta: "Aki mecset épít, annak Isten otthont épít a Paradicsomban".  Más szentélyekhez hasonlóan a mecseteket néha egy álom kinyilatkoztatásának eredményeként építették.   Az iszlám által átvett sírokkal már meglévő szentség természetesen hamarosan átkerült a nagyobb és impozánsabb mecsetekbe. A Bayt Allah „Isten háza” kifejezést, amelyet először csak a Kábára  használtak, most minden mecsetre alkalmazni kezdték.  Isten házában a mihráb és a minbár különös szentséget élveztek, csakúgy, mint a sírok, különösen Medinában a Próféta sírja.  A látogatók áldást kerestek, részben a síremlék vagy annak körüli korlát megérintésével, részben a közelben imádkozva.  A mecsetekben gyakran voltak különleges szentségű helyek, például ahol egy híres szent állt vagy imádkozott. A medinai mecsetben például azok a helyek voltak különlegesek, ahol a Próféta állt ima közben.

Omár kalifa idején   minden városban általában csak egy mecset szolgált   a pénteki nagy közös ima számára. Amikor azonban a közösség már nem katonai táborként működött és az iszlám váltotta fel az emberek korábbi vallását és áthatotta mindennapjaikat, akkor már számos mecsetre volt szükség a pénteki nagy közös imához is.

A szentély isteni szentséggel bír, valamilyen kinyilatkoztatás helyét jelöli, köré általában mecsetet emeltek. Különös jelentősége van három pániszlám szentélynek . Az egyik a mekkai al-Haram (’szent elkerített terület’), ez valójában a kibla, azaz ima iránya minden muszlim számára. Alső muszlimként tisztelt Ábrahám (aki hanif – szent ember is volt egyben ) által felépített Kába ebben a mecsetben helyezkedik el. Minden muszlimnak élete során, ha anyagi lehetőségei megengedik, legalább egyszer el kell zarándokolnia (haddzs). A „Megvilágított”ról elnevezett al-Munavára-mecset Medinában szintén pániszlám, eredetileg Mohamed háza volt.

A harmadik, muszlimok számára kiemelkedő pániszlám szentély a jeruzsálemi Haram as-Sarif ( „Szent Szentély”), amely maga a Templom-hegy Jeruzsálemben. A hegyen található az al-Aksza-mecset is a Sziklaszentély mellett. Abd al-Malik (685–705) 691-ben emeltette, ugyanúgy, mint a Sziklaszentélyt. Itt van a muszlim hagyomány szerint Ádám sírja, innen rugaszkodott el Mohamed misztikus égi utazására (mirádzs), és az itt található sziklán készült Ábrahám feláldozni fiát.

A körülkerített térből és kiblafalból álló, de nagyszámú imádkozó ember befogadására képes mecseteket gyakran építettek városok mellé.

E pániszlám szentélyek mellett korlátozott jellegű szentélyek is létrejöttek. Gyakran nevezik ezeket a temetkezési kultusszal összefüggő szent helyeket masáhidnak (mashad, a tanúságtétel helye). Fontos példák az iráni Meshedben és Komban, valamint az iraki Nedzsefben és Kerbelában található síita mashad.

A nagymecsetet, az úgynevezett péntek-mecsetet dzsáminak is nevezik (arab:masztzid-e dzuma). Kizárólag ebben lehet elmondani a pénteki khutbát, a próféta leszármazottai és az uralmon lévő kalifákhoz írt imákat. A dzsámik országos felügyelet alá tartoznak. A dzsámi elnevezés a Fátimida korban keletkezett. (Nem véletlen tehát, hogy például a híres korai kollektív imahelyek is csak mecsetként ismertek.) Kezdetben csak az omajjád állam nagyobb városaiban létesíthettek egy-egy khutba-mecsetet (Bagdad és Kairó kivételével, ahol a lakosságszám ezt szükségessé tette). Ez a gyakorlat a későbbiekben megváltozott, feltehetően azért, mert - korabeli írások szerint - egy egy khutba-mecset csak egy-egy rítusnak adott otthont. Korai épületek Kairóban: Amr-mecset (641), Al-Fusztát (698), Ibn Tulún-mecset (879), al-Azhar (970-972), al Hákim-mecset (990-1013), Bajbasz-mecset (1266-1269), s ezek mindvégig meg is tartották a khutba jogát.

A dzsámik alaprajzszervezés, szerkezeti kialakítás és környezetbe illeszkedés tekintetében általában a következőként csoportosíthatók:[3]

  • arab típusú udvarmecset
  • perzsa négyívános mecset
  • indiai háromkupolás mecset
  • oszmán központi kupolás mecset

A muzulmán világ különböző területein a mecseteknek különböző formái alakultak ki. Említésre méltóak a korai abbászida mecsetek, a T-alakú és az anatóliai kupolás mecsetek. A 20. században a kőolajvagyon következtében gazdaggá vált arab világban rengeteg mecset épült vezető nem muzulmán építészek tervei szerint is, valamint lendületet adott a kortárs muszlim építészek karrierjének is. Az 1977 óta kiosztott Aga Kán Építészeti Díjjal díjazzák azokat az építészeket, akik a hagyományos muzulmán stílusban, vagy akik kortárs nemzetközi stílusok alapján terveznek épületeket.

A világ híres épületei közül többet, mint például az isztambuli Hagia Szophia, az indiai Tádzs Mahal és az athéni Parthenónt a történelem folyamán mecsetként is használták.

Isten nevének megemlítése a mecsetekben nem csak a hivatalos rituális szertartásokra korlátozódott.  A  Korán szavalását már a nagyon korai időkben is Istennek tetsző  imádatos cselekedetnek kellett tekinteni.  A mecsetekben nem ritka az áhítatos, transzcendens átlényegülés ennek hatására (dhikr), amelyet különösen a szufizmus ápol. A ramadán hónap éjszakáin fesztiválok zajlanak a mecsetekben, és más alkalmakkor is, például az újév, néha az újholdnál és a hónap közepén. A mecsetet ezekben az esetekben kivilágították: evés és ivás zajlik bennük, füstölőt égetnek.

A mecset részei és azok funkcióiSzerkesztés

A mecset belseje egybenyitott, rendszerint oszlopos tér, berendezés nélkül. A bejárattal szemben látható a kiblafal, ami a megfelelően tájolt mecsetekben a Mekka felé vezető egyenes vonalra merőleges. A hívek ez elé a fal elé térdelnek ima közben, így Mekka felé fordulnak. A kiblafalon, rendszerint a közepén látható a mihráb, egy falifülke vagy mélyedés, ami azt jelzi, hogy ez a fal a kiblafal. A mihrábban nincs berendezés, eltérően a keresztény templomok szentélyétől. Ha van is szószék a mecsetben (minbar), ahonnan a pénteki imát vezetik, az a mihráb mellett áll. A belső tér padozatát általában szőnyegekkel fedik, de nem ritkák a márványpadlók vagy a homokkal, apró kavicsokkal behintett – általában külső – terek sem. Néha előfordul, hogy a mecset környéki utcák is megtelnek azokkal a hívőkkel, akik nem képesek bent imádkozni a mecset zsúfoltságának idején, és kint végzik el a vallás által előírt feladataikat.

A mecset mindenekelőtt az ima célját szolgálja, főként a pénteki imáét, amely a társadalmi és politikai élet sok eseménye számára nyújt színteret. Ezt a helyet maszdzsid al-dzsáminak (a közösség mecsetjének) nevezik. A középkor végére a dzsámi (törökül cami) lett a maszdzsid általánosan használt megfelelője. A mecset a kibla, vagyis az ima iránya felé igazodott. A mihráb a kiblafalban kialakított fülke, a minbar a szószék, ahonnan a szentbeszéd (khutba) elhangzik, néha található makszúra is, amely az uralkodó és kísérete számára fenntartott elkerített hely. Az imacsarnokokban  először nem volt zárt terület. A hagyományok egyetértenek abban, hogy a makszúrát azért vezették be, hogy megóvja az uralkodót az ellenséges támadásoktól. Egyes források szerint Muávija volt az első, 660 körül a háridzsita lázadást követően bevezette ezt az építményt, mindenesetre  az Omajjád-korszak elején, és ez az intézkedés összhangban volt az uralkodó növekvő méltóságával.   A későbbi időkben az uralkodók gyakran építettek házat vagy pavilont a mecsetben vagy annak közelében.

A mecsetben gyakran volt egy speciális óra, ez valószínűleg a keresztény egyház  öröksége is lehet, mert Konstantinápolyban figyeltek meg hasonlót az előző korokból. Az órák általában mechanikusak voltak (tehát nem vízzel, vagy homokkal mérték az időt).

A mecsethez tartozik/tartoznak minaret(ek), amelyből az imára szólították a hívőket. A mecset célja a hívők közösségének, egységének fenntartása, így a mecset építése és karbantartása az állam kötelessége. A muszlimoknak naponta ötször kell imádkozniuk: reggel, délben, délután, napnyugtakor és este (lásd: Az iszlám öt pillére.) Az imára a müezzin szólítja a híveket a minaretből (arabul: manara). Nem muzulmán hívőket több mecsetbe nem engednek be.

Mivel az iszlám szabályai szerint az ima előtt mosakodni kell, a mecsetek udvarán erre kutak biztosítanak lehetőséget. Több mecsetnél erre a célra az udvar közepén is egy különálló kis kútépítményt hoztak létre.

 
Mihráb egy kairói mecsetben

Hivatalos személyek a mecsetekbenSzerkesztés

ImámSzerkesztés

Az imám vallási vezető. A kinevezett imámot a vallási ügyekben tanult személyek közül választották ki, aki gyakran hásimita volt. Az iszlám legkorábbi időszakában az uralkodó, vagy a közösség legmagasabb rangú vezetője volt az ima vezetője is egyben, Az ima alatt a mihráb mellett áll, de néha pulpituson. Mekkában, a 12. században mind a négy elismert madzhabnak (jogi iskolának) volt imámja, és a nagymecsetben egymás után vezették le az imákat a következő sorrendben: sáfiita, málikita, hanafita és hanbalita iskolák imái. Csak a szalát al al-maghrib[4] imádságot hajtották végre közösen. Ramadán alkalmakor a mecset különféle helyein tartották a taravih imákat. [5] Ramadánkor néha rendkívüli imámokat neveztek ki.

Amikor az imám már nem képviselt politikai hivatalt, minden mecsetben rendszeresen szolgált imám. Fenn kellett tartania a rendet, és általában a mecset spirituális életéért és szolgálatáért is felelős volt. Minden reggel az ima után felolvasott a Koránból. Feladata volt az imák lebonyolítása, meg kell felelnie a törvényekben meghatározott előírásoknak. Néhány hagyomány szerint a pénteki ima vezetőjének különböznie kell az öt előző napi imákat levezető imámtól.

KhatíbSzerkesztés

Az iszlámban a khatíb olyan személy, aki a prédikációt (khuṭba=elbeszélés) adja a pénteki ima alkalmával.[6]

A khatíb általában az imám, de tőle különböző hívők is betölthetik a pozíciót. A khatíbbá válásnak nincs különösebb követelménye, de az illetőnek pubertáskort betöltött férfinak kell lennie,[7] szükséges továbbá, hogy a khatíbok nem lehetnek tisztátalanok fizikai valójukban.[8][9]

KássSzerkesztés

Káss (qāṣṣ): A korai iszlámban egyszerű prédikátor volt, aki történeteket mesélt Mohamed és társainak életéből, elbeszélgetett a hívőkkel a hitük megerősítésére. A korai káss az iszlám tudósai körében jó hírnevet szerzett magának, azonban ma már inkább másodrendű vallási személyiség, aki az iszlám ortodoxia peremén áll, és sokak szerint akár közvetlenül is hozzájárul a hit romlásához. Ezt a hivatalt a mecsetekben I. Muávija kálifa honosította meg. A hivatalos kass általában egy kádi (bíró) volt. Feladata az volt, hogy mindennap délelőtt ima után elítélte az iszlám ellenségeit, és pénteken magyarázza a Koránt a khuṭba után.[10]

MüezzinSzerkesztés

A müezzin az a személy, akit azért neveztek ki a mecsetbe, hogy vezesse és felszólítsa a hívőket napi soros imájuk végrehajtására, Isten és a mecset imádatára. A müezzin posztja fontos, a közösség pontos imarendjének betartása függ tőle.

Illemszabályok a mecsetbenSzerkesztés

Sok mecset van, főleg a turisták által gyakran látogatott országokban, amelyek nem muzulmánok számára is látogathatóak. Belépés előtt a cipőt le kell venni (odabent többnyire úgyis szőnyeg borítja a padlót). A cipőket a bejáratnál lehet hagyni, vigyázva, hogy egyik talpa se forduljon felfelé (az arab világban sértés a talpat személyek felé fordítani). Az imádkozókat a hátuk mögöttük kell megkerülni, nem előttük. Egyébként úgy kell viselkedni, mint egy keresztény templomban (konzervatív öltözködés, halk beszéd.)

Jelentős dzsámikSzerkesztés

Megmaradt dzsámik MagyarországonSzerkesztés

Elpusztult dzsámik MagyarországonSzerkesztés

Dzsámik külföldönSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. DaragóLászló / Rabb Péter: Az iszlám építészet
  2. Encyclopaedia of Islam. Szerk. C. E. Bosworth, E. van Donzel, W. P. Heinrichs, Ch. Pellat. Leiden: E. J. Brill. 1993. 610. o.  
  3. Kendra Weisbin: Common types of mosque architecture. Khan Academy (2016) (Hozzáférés: 2018. jan. 14.)
  4. Közvetlenül napnyugta utáni ima, az első az öt kötelező napi imaból (szalát), amelyet gyakorló muszlimok végeznek.
  5. További imákra utal, amelyeket a muzulmánok végeznek éjjel az isha ima után, a ramadán hónapjában.
  6. The Ethical Soundscape. google.com. (Hozzáférés: 2015. január 19.)
  7. Ritka esetben nők is lehetnek khatíbok. Edina Leković(wd) adta a nyitó khutbát 2015-ben a kaliforniai Women's Mosque of America (Amerikai Női mecset) megnyitásakor.
  8. Street, Nick. „First all-female mosque opens in Los Angeles”, Al-Jazeera, 2015. február 3. 
  9. Lekovic, Edina. „How I became The Women’s Mosque of America’s first khateebah - altM”, altM, 2015. június 26. (en-US nyelvű) 
  10. Armstrong, Lyall R.. The Quṣṣāṣ of Early Islam, Islamic History and Civilization, Vol. 139. Leiden: Brill (2016) 

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés