Főmenü megnyitása

Az együttes rendelet a magyar jogalkotásban olyan rendelet volt, amelyet több, rendeletalkotásra jogosult minisztérium vagy más szerv együttesen adott ki. Rövidítése: e r. A sorszám mindig az együttes rendeletet kiadó minisztériumok közül az első minisztérium adott évben kiadott rendeleteinek sorszámához igazodott.

A jogalkotásról szóló (már nem hatályos) 1987. évi XI. törvény szerint

„26. § Ha a miniszteri rendelet más miniszter feladatkörét is érinti, a rendeletet vele együttesen vagy vele egyetértésben kell kiadni. Véleményeltérés esetén a Kormány dönt.[1]

A jogalkotásról szóló hatályos 2010. évi CXXX. törvény az együttes rendelet alkotásának ehetőségét megszüntette. Helyette elrendelte, hogy a jogszabály alkotására adott felhatalmazásban meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit. Ha a miniszteri rendelet esetében a felhatalmazásban adott jogalkotási jogosultság nem önálló, a felhatalmazásban az egyetértési jog jogosultját is meg kell jelölni. Miniszteri rendelet kiadására adott jogszabályi felhatalmazásban a felhatalmazás jogosultját feladatkör szerint kell megjelölni.[2]

A 2010. évi CXXX. törvény hatálybalépését megelőzően kiadott együttes rendeletek hatályukban fennmaradtak, ezek módosítására és hatályon kívül helyezésére - az 5. § (1) bekezdése szerint - felhatalmazással rendelkező miniszter az egyetértési jog jogosultjának egyetértésével jogosult.[3]


JegyzetekSzerkesztés

  1. 1987. évi XI. törvény 26. §
  2. 2010. évi CXXX. törvény 5. § (1) bek.
  3. 2010. évi CXXX. törvény 33. § (2) bek.

ForrásokSzerkesztés

<reflist>

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • 1987. évi XI. törvény a jogalkotásról
  • 2010. évi CXXX. törvény a jogalkotásról