Egyiptomi Szent Makariosz
Egyiptomi Szent Makariosz, Nagy Szent Makariosz vagy Idősebb[1] Szent Makariosz (latinul: Macarius, ógörögül: Μακάδριος), (kb. 300[2][3]/301[4] – 391. január 19.) egyiptomi remete, szerzetes, apát, a sivatagi atyák egyike.
| Egyiptomi Szent Makariosz | |
 | |
| Idősebb Szent Makariosz. Ukrán ikon | |
| apát | |
| Születése | |
| kb. 300 Shabsheer | |
| Halála | |
| 391. január 19. Szkétisz | |
| Tisztelete | |
| Egyháza | Görög ortodox egyház |
| Tisztelik | Ortodox kereszténység Római katolikus egyház Ókeleti egyházak |
| Ünnepnapja | január 19. Ortodox kereszténység január 15. Római katolikus egyház április 4. Ókeleti egyházak |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Egyiptomi Szent Makariosz témájú médiaállományokat. | |
Élete
szerkesztésMakariosz egy kis egyiptomi faluban született.[2] Már fiatalon szerzetesi életre adta magát bezárkózva egy kis cellába.[2] Példás életmódja miatt megkapta az egyházi rend fokozatait, valószínűleg a diakónusságig bezáróan.[2] Amikor megkísérelték, hogy lelkipásztorul megnyerjék egy kis falu számára, más helyre menekült alázatosságból.[2]
Szódát szállító tevehajcsárként ismerte meg a sivatagot.[3] Rövid ideig Remete Szent Antal mellett tanulta az aszkéta élet tudományát,[3][5] majd mintegy 30 éves korában Szkétisz vidéként egy kis cellát épített magának és abba költözött.[3] Ő volt az első, aki meg merte tenni, hogy ebben a rettenetes, meddő és néptelen pusztában letelepedjen.[2] 60 évig – egyetlen megszakítással – kitartott ezen a helyen; hosszú időn át csak két testvérével élt együtt a remeteségben, akik közül az egyik segítette, amikor később az emberek kezdtek odaáramlani. Egy maga vájta barlang alkotta a lakóhelyét, egy másik az oratóriumát.[2] Létfenntartását szorgalmas kosár- és kötélfonással biztosította.[2] Alkalmanként segített a fellahoknak a Nílus völgyében lévő földjeiken az aratásban.[2]
Később aztán testvérek gyűltek köréje, és alávetették magukat tanításának, vezetésének.[2] Idővel elviselhetetlenné vált, hogy a Szkétiszben sem pap, sem templom nem volt található, s a testvéreknek több mint hetven kilométeres utat kellett megtenniök a sivatagban, hogy eljussanak a legközelebbi nagyobb szerzetestelepülésig, ha részt akartak venni a szentmisén.
340 körül – feltehetően Remete Szent Antal tanácsára[2] – pappá szentelték, de már ez előtt is őt tartották "a sivatag atyjának".[3] Szketiszben később négy templom is létesült.[2] Nemcsak a testvérek áramlottak Makarioszhoz, hanem messziről érkeztek az emberek, hogy tanácsot és segítséget kérjenek, bármilyen fáradságos és veszélyes volt is az utazás a sivatagon át. Bárki kérte, mindenkivel önzetlenül megosztotta belső gazdaságát, amelyhez kemény lemondás és csendes szemlélődés által jutott. Nagy volt a hatása, számos pogány megtérését is neki tulajdonították.
373 körül Alexandria ariánus püspöke száműzetésre ítélte.[3]
Makariosz kapcsolatban volt kora híres remetéivel, szerzeteseivel, így Pamboval, Besszarionnal, Izaiással, Fermei Theodorosszal.[3] Tanítványai közül került ki Evagriosz Pontikosz, de még Palladius is ismerte őt.[3]
Az Apophthegmata Patrum 41 mondását őrizte meg.[3] A mai kopt szerzetesség kulturális és lelki központja a róla elnevezett Abu Maqar monostor.[3]
Történetek életéből
szerkesztés
Mint a szentekről általában, úgy Makarioszról is keringenek csodás-épületes történetek:
- Johannes Cassianus leírása szerint egy öreg szerzetes egyszer azt mondta, hogy csak négy atyáról tud, akik eljutottak a teljes szerzetesi tökéletességre, akikben éppúgy megvoltak a remeték erényei, mint a kolostorban élőké. Közéjük tartozott a két (egyiptomi és alexandriai) Makariosz is.[2]
- Makarioszt fiatal korában, amikor egy faluban tartózkodott, egy gyermeket váró fiatal leány megrágalmazta, hogy ő a gyermek apja. A szent alázatosan vállalta rossz hírbe keveredését minden következményével együtt, és keményen dolgozott azért, hogy elláthassa "asszonyát" és "gyermekét". Az ég azonban kinyilvánította ártatlanságát: amikor elérkezett a szülés ideje, a nő nem tudott szülni, míg hazugságát vissza nem vonta. Amikor a falu lakói ünnepélyesen meg bocsánatot akartak kérni Makariosztól, aki azonban, félve a megtiszteltetéstől, elmenekült.[2]
- A vasárnapi istentisztelet befejeztével Makariosz egyszer ezekkel a szavakkal bocsátotta el a szerzeteseket: "Meneküljetek, testvérek, meneküljetek!" Amikor megkérdezték tőle, hogy hová menekülhetnének egyáltalán, hiszen mégiscsak a sivatagban vannak, Makariosz ujját az ajkára tette, és így szólt: "Ettől meneküljetek!" – ezzel bement a cellájába és becsukta maga mögött az ajtót.[2]
- Amikor egyszer megkérdezték Makariosztól, hogy mit ért az emberek előli menekülésen, így válaszolt. "Ülj le a celládban, és sirasd meg bűneidet!"[2]
- Történt egyszer, hogy két remetetelep, Szketisz és Nitria között az úton egy pogány ember nagyon megvert egy remetét, mert az szidalmazta. A még haragtól feldúlt emberrel találkozott Makariosz és szeretettel köszöntötte: "Üdvözlégy, munkás!" A pogány megdöbbenve kérdezte: "Ugyan, mi jót látsz rajtam, hogy köszöntél nekem?" "Láttam, hogy dolgoztál – hangzott a válasz –, csak nem jól." Ennek hallatára az úgy megindult, hogy megtért és remete lett. Amikor ezen álmélkodtak a többiek, Makariosz megjegyezte: "A gonosz beszéd megrontja a jókat, a jó beszéd pedig a rosszakat is jóvá teszi."[2]
- Egy fiatal remete azon panaszkodott, hogy kísértések gyötrik. Makariosz – tudva, hogy ennek a henyélés az oka – azt a tanácsot mondta, hogy dolgozzék egész nap és csak napnyugta után egyen. Amikor ismét találkoztak, megkérdezte, hogy gyötrik-e még a kísértések. Az így válaszolt: "Még pihenésre sincs időm, hogyan lenne időm a kísértésekre?"[2]
- Egy másik alkalommal a szent ezt a kijelentést tette: "Ha a megvetést úgy tekinted, mint a dicséretet, a szegénységet olyannak, mint a gazdagságot, az ínséget, miként a bőséget, akkor nem halsz meg. Lehetetlen ugyanis, hogy aki valóban hisz és Isten félelmében tevékenykedik, áldozatul essen a tisztátalan szenvedélyeknek és a démonok ámításának."[2]
- "Az imádkozás alkalmával nincs szükség sok szóra" – mondotta a testvéreknek. "Arra van szükségünk csak, hogy így imádkozzunk: »Uram, amint akarsz és tudsz, könyörülj rajtam!« A kísértésben pedig így kiáltsunk: »Uram, segíts!« Hiszen Ő tudja a legjobban, hogy mire van szükségünk."[2]
- Önmagát és tökéletességét nem sokra tartotta, s nem gondolta magát különbnek vagy jobbnak a világban élő egyszerű kereszténynél. Talán a legszebben mutatkozott meg az alázatossága abban, hogy teljesen lemondott arról, hogy bárkit is megítéljen, lett légyen az bár a legnyilvánvalóbb bűnös is. Szelídsége és nyájassága közmondásos volt; szófukar és elutasító csak akkor lett, ha valaki dicsérni kezdte. Tanítványainak ezt az életszabályt mondta: "Ne okozz fájdalmat senkinek; ne ítélj meg senkit! Ehhez tartsd magad, és megtalálod az üdvösséget." Innen eredhetett ez a mondás: "Makariosz Istenhez hasonló a földön. Ahogy Isten oltalmazza a világot, úgy fedi be Makariosz apát a bűnöket. Úgy nézi, mintha nem látná, úgy hallgatja, mintha nem hallaná őket."[2]
A Vogel Máté-féle 1866-os Szentek élete egyéb történeteket is közöl:
- Egy démontól gyötört asszonyt szentelt vízzel hintett meg, amire az megszabadult a gonosz lélektől. Utána pedig megintette az asszonyt, mondván, hogy a gonosz diadalának egyedüli oka a templomlátogatás és a szentségek elhanyagolása volt.[5]
- Egy gyilkosság után gyanuba került egy igaz embert, aki Makariosz cellájába futott segítségért. A szent – miután hiába állította, hogy a gyanuba került ártatlan – a meggyilkolt sírjához ment. Ott megparancsolta, hogy a halott mondja meg, a gyanusított ölte-e meg. A halott azonnal feltámadt, és így szólt: "Nem, nem ez az, ki engem megölt." A jelenlévők a bíróval együtt elcsodálkozott, szabadon engedte az ártatlant, majd megkérte Makarioszt, kérdezze meg, ki volt a valódi gyilkos. Makariosz azonban így felelt: "Nekem elég tudnom, hogy ezen ember ártatlan; az pedig, ki legyen a valóságos gyilkos, hozzám nem tartozik."[5]
- Más alkalommal egy, a test feltámadását tagadó eretnek előtt támasztott fel egy halottat.[5]
- Az őt felkereső nagy sokaság elől időnként a barlang mélyébe húzódott, és ott elmélkedett az örök igazságokon. Többször állította, hogy nem talál nagyobb vigasztalást semmiben, mint az imádságban és az elmélkedésben.
- Hosszú (mintegy 60 esztendeig tartó) remete életét Istennek ajánlotta a világban töltött – ugyan nem istentelen, de az istenességben hanyag – éveiért.[6]
Korabeli források
szerkesztésAlább korabeli források találhatók magyar fordításban Szent Makariosz életéről:
- Tyrannius Rufinus: Az egyiptomi szerzetesek története (ford. Pataki Elvira), Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba, 2004, ISBN 963 9296 57 0, 122–124. o.
Jegyzetek
szerkesztésForrások
szerkesztés- Puskely Mária: Keresztény szerzetesség: Történelmi kalauz, II. kötet L–ZS. Budapest: Bencés Kiadó. 1996. ISBN 963 7819 62 2
- Szentek élete – Vogel Máté után magyarítva, I. kötet, Malatin és Holmeyer Könyvnyomdászoknál, Kalocsa, 1866
További információk
szerkesztés- Diós István (szerk.). Egyiptomi Szent Makariosz, A szentek élete. Szent István Társulat – Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár. Hozzáférés ideje: 2014. február 23.
