El-Kurru

núbiai nekropolisz

El-Kurru (الكرو) az egyik királyi temető volt, amelyet a Kusita Királyság és az ókori egyiptomi XXV. dinasztia uralkodócsaládja használt. A mai Szudán területén, az Északi államban található. A legtöbb núbiai piramis a kusita korszak elején épült, Alara (i. e. 795–752) és Nasztaszen (i. e. 335–315) királyok uralkodása között. A lelőhelyet George Reisner tárta fel.[1]

El-Kurru
A K.1 piramis
A K.1 piramis
Közigazgatás
Ország Szudán
Település Northern
Földrajzi adatok
Területe
  • 45 000
  • 65 000
Elhelyezkedése
El-Kurru (Szudán)
El-Kurru
El-Kurru
Pozíció Szudán térképén
é. sz. 18° 24′ 00″, k. h. 31° 46′ 00″Koordináták: é. sz. 18° 24′ 00″, k. h. 31° 46′ 00″
A Wikimédia Commons tartalmaz El-Kurru témájú médiaállományokat.
El-Kurru elhelyezkedése

A területet két vádi három részre osztja. A középső rész a legrégebbi, itt számos halomsír található a Napatai Királyság előtti időkből. Reisner úgy vélte, hogy a legkorábbi sír, a Tum.1 az egyiptomi I. Sesonk idejében készült, i. e. 850 körül, és kb. kétszáz évvel korábbi, mint a Napatai Királyság létrejötte. Ma a tudósok (Kendall, Hakem, Totok) úgy vélik, a temető legkorábbi részének története a ramesszida korba nyúlik vissza, az első temetésekre az egyiptomi XX. dinasztia idejében (i. e. 1070 körül) került sor, bár Kendall azóta módosított álláspontján, és úgy véli, a helyes időpont mégis közelebb áll a Reisner által megállapítotthoz.[2]

A temető legmagasabb pontján négy halomsír áll (Tum. 1, 2, 4 és 5). Északra, az északi vádin túl található a Tum.6. A halomsíroktól keletre sorban legalább nyolc piramis áll, az egyikük részben egy halomsír (a Tum.19) területére épült. A piramisok közül a legdélebbi Kasta királyé, mellette feleségéé, Pebatjmáé áll. Ez előtt a sor előtt másik piramissor áll, köztük Piye, Sabaka és Tanutamon piramisa.

Pebatjma piramisától délre a déli vádin átkelve lehet eljutni a déli piramisokig. Ezek a királynéi piramisok, Naparaye (K.3), Hensza (K.4), Kalhata (K.5) és Arti (K.6) sírja.[3]

A középkorban, mikor ez a terület Makuria keresztény királyság részét képezte, el-Kurru fallal körülvett települést alkotott, ami kb. 1200-ig fennállt.[4] Ebben a korban a núbiai keresztények különféle graffitókkal látták el a Ku. 1 piramist, többek közt monogramokkal, keresztény jelképekkel és számos hajó képével, amellyel talán egy folyami felvonulást örökítettek meg.[5]

El-Kurru-i piramisok és sírokSzerkesztés

  • Tum. 1, a legrégebbi el-Kurru-i sír
  • Tum. 2, egy női koponyát találtak benne[3]
  • Tum. 4
  • Tum. 5
  • Tum. 6, a Tum.1-től északra fekszik, az északi vádi túloldalán
  • Tum. 19, a többi halomsírtól keletre található, a K.13 piramis miatt egy része elpusztult
A Napatai Királyság korában (i. e. 750–650) és később épült piramisok
  • K.1 – Ismeretlen király piramisa (i. e. 362–342 közti, Harsziotef után, Akharatan előtt). Az egyik legnagyobb piramis. Piye piramisa (K.17) közvetlen közelében, attól délre fekszik.[3]
  • K.2
  • K.3 – Naparaye királyné, Piye lánya, Taharka nővér-felesége
  • K.4 – Hensza királyné, Kasta lánya, Piye nővér-felesége
  • K.5 – Kalhata királyné, Sabataka felesége, Tanutamon anyja
  • K.6 – Arti királyné, Piye lánya, Sabataka nővér-felesége
  • K.7 – Talán Pebatjma királyné, Kashta felesége
  • K.8 – Kasta király, Piye apja
  • K.9 – Talán Alara király
  • K.10
  • K.11 – a piramisban egy női koponyát találtak[3]
  • K.13
  • K.14
  • K.15 – Sabaka király, Kasta fia, Piye fivére
  • K.16 – Tanutamon király, Sabataka és Kalhata fia; a sírban két, jó állapotban fennmaradt kamra falai és teteje festéssel díszített
  • K.17 – Piye király, Kasta fia
  • K.18 – Sabataka király, Piye fia. Kasta piramisától nyugatra, a halomsíroktól délre helyezkedik el. Egy koponyát találtak itt, amely talán magáé Sabatakáé lehetett.[3]
  • K.21
  • K.23 – Kasta piramisa (K.8) mellett áll[3]
  • K.52 – Noferukakasta királyné, Piye felesége
  • K.53 – Tabiri királyné, Alara lánya, Piye felesége
  • K.54 – Talán Pekszater királyné, Kasta lánya, Piye felesége

Lovak sírjaiSzerkesztés

A K.51–K.55 piramisoktól úgy 120 méterre északnyugatra négy sorban lovak sírjait találták meg. A sorokban négy, nyolc, nyolc, négy sír helyezkedik el. Az első sorban található négy sír valószínűleg Piye idejéből származik, a második sor Sabaka, a harmadik sor Sabataka, a negyedik Tanutamon idejéből. A sírokat mind kirabolták, de megállapítható, hogy a lovakat állva temették el, teljes lószerszámmal.[6]

Feltárások a közelmúltbanSzerkesztés

A területen jelenleg a Régiségek és Múzeumok Nemzeti Tanácsával együttműködésben, a Katar–Szudán Régészeti Projekt részleges támogatásával tajlik ásatás dr. Geoff Emberling (Kelsey Régészeti Múzeum, Michigan) és dr. Rachael J. Dann (Koppenhágai Egyetem, Egyiptomi és Szudáni Régészeti Tanszék) vezetésével.

Egyéb núbiai királyi temetőkSzerkesztés

GallerySzerkesztés

Fordítás Szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az El-Kurru című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Dows Dunham and M. F. Laming Macadam, Names and Relationships of the Royal Family of Napata, The Journal of Egyptian Archaeology, Vol. 35 (December 1949), pp. 139–149
  2. R. G. Morkot, The Black Pharaohs: Egypt's Nubian Rulers, 2000, The Rubicon Press
  3. a b c d e f D. M. Dixon, The Origin of the Kingdom of Kush (Napata-Meroë), The Journal of Egyptian Archaeology, Vol. 50 (December 1964), pp. 121–132
  4. Tim Skuldbøl et al (2016): "The Medieval Fortification, Settlement and Cemetery." in "Sudan & Nubia". No. 20. The Sudan Archaeological Research Society.
  5. Bruce Beyer Williams (2019): "Boat Graffiti on the El-Kurru Pyramid" in "Graffiti as Devotion. Along the Nile and Beyond." The Kelsey Museum of Archaeology. pp. 39-58.
  6. George A. Reisner, Note on the Harvard-Boston Excavations at El-Kurruw and Barkal in 1918–1919, The Journal of Egyptian Archaeology, Vol. 6, No. 1 (Jan., 1920), pp. 61–64

IrodalomSzerkesztés