Electromantic

Presser Gábor-album

Presser Gábor Electromantic című albumának dalai eredetileg a Próba című balett számára készültek, melyet 1982-ben mutattak be. Még ebben az évben jelent meg bakeliten az album, CD-n pedig – néhány újabb szerzeménnyel kibővítve – 1993-ban. (Az utolsó négy dalt 1986-ban és 1987-ben vették fel.)

Presser Gábor
Electromantic
stúdióalbum
Megjelent1982.
FelvételekMagyar Rádió, 8-as Stúdió, Budapest
1981.
StílusÚj hullám, Elektronikus zene
Hossz55 perc 48 mp
KiadóMHV Gong
ProducerPresser Gábor
Presser Gábor-kronológia
Electromantic
(1982)
Csak dalok
(1994)
SablonWikidataSegítség

Az album nem dalokat tartalmaz, ahogy azt addig Presser Gábortól megszokhatta a közönség, hanem instrumentális szerzeményeket. Az album címéből is kiderül: a zenét pusztán elektronikus hangszerekkel készítette Presser.

Egyedül a La Baletta No. 2. című darab vált ismertté a lemezről. Ez a zene egy időben az angol BBC televízió híradójának,[1] valamint a 80-as[2] és 90-es években a Magyar Televízió Budapesti Regionális Híradójának volt a főcímdala.

A The Beautiful and the Fool (Szépek és bolondok) című szerzemény előzménye már Zorán 1977-es első albumán is hallható volt, valamint a Valvola a Locomotiv GT 1978-as Mindenki albumán is szerepelt, a Hirdetés című dal egyik elemét tartalmazza. A Z. Op. 1 később szöveggel Katona Klári Éjszakai üzenet című albumán jelent meg Elvarázsolt éj címmel. A Rondo a la terror témája Sándor Pál Szabadíts meg a gonosztól című 1978-as filmjében volt hallható.

Az album dalai szerkesztés

Az összes dalt Presser Gábor írta.

  1. 2000 dioptria – 3:27
  2. Z. Op. 1 – 5:36
  3. Electromance – 5:23
  4. Valvola – 2:19
  5. Electromantic – 3:46
  6. La Baletta No. 1 – 2:48
  7. La Baletta No. 2 – 4:39
  8. Adagio electrico – 2:43
  9. Rondo a la terror – 2:49
  10. D. D. – 6:20
  11. 104 Gabbiani e l'elicottero (104 sirály és a helikopter) – 3:22
  12. Orfeo – 4:26
  13. The Beautiful and the Fool (Szépek és bolondok) – 3:50
  14. Coda electromantica – 3:44

Az eredeti LP-n (SLPX 17716) csak az első 10 dal volt a 2000 dioptriától a D. D.-ig. A továbbiak bónusztrackek.

Közreműködők szerkesztés

Presser Gábor: szintetizátorok, vocoder, zongora

Dés László (Olss La Déz): szaxofon (a D.D. című darabban)

Szalay András: computer és sequencer program


Az ütőhangszeres brigád (lényegében a Locomotiv GT tagjai, nevük anagrammáival):

Oja Tilsson (Solti János): dobok, tempódob

Jason Synackroá (Karácsony János): ütőhangszerek, tánc

Mtomo Lassa (Somló Tamás): ütőhangszerek

Bo Garressper (Presser Gábor): dobok, timpani, zenekari ütőhangszerek


Kiss István: zenei rendező és hangmérnök

Nagyvári László: borítógrafika

Jegyzetek szerkesztés

  1. hvg.hu – Hogyan született a Malév kultikus zenéje? Presser Gábor elmondja (magyar nyelven). © 2009 - 2015 HVG Kiadó Zrt., 2012. február 3. (Hozzáférés: 2015. február 6.)
  2. A Magyar Televízió Története - Part 2. (1978-1988) - YouTube

Források szerkesztés