Emberi jogi helyzet Észak-Koreában

Észak-Korea az egyik aláírója a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának és Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának. Ennek ellenére panasszal élt az ENSZ,[1][2] az Európai Parlament[3] és számos emberi jogi szervezet[4] az országban tapasztalt emberi jogok tömeges megsértése miatt.

Észak-Korea címere
Koreai Munkapárt propaganda hirdetése
Vonszan,Szongdovon Hotel homlokzatán lévő plakát
Propaganda plakát Keszongban
Boldog dolgozó, középső kaszthoz tartozó nők - kultúrpropaganda

2003 áprilisában az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága Genfben megtartott ülésén első ízben, majd többször is elmarasztalta Észak-Koreát az emberi jogok súlyos, rendszeres és széles körű megsértése miatt.[5]

Az ENSZ 2014. február 17-én tette közzé az észak-koreai emberi jogsértéseket vizsgáló jelentését,[6] amit azonban az ország visszautasított.[7]

Az Emberi Jogokért Észak-Koreában elnevezésű washingtoni székhelyű szervezet "Észak-Korea rejtett gulágjai" című 2013-as jelentés részletesen mutatja be az emberi jogok megsértését a börtöntáborokban.

Nemzetközi összevetésben, mint a sajtószabadság, a mozgás szabadsága terén Észak-Korea következetesen az utolsó helyezést foglalja el. Az Amnesty International azon országok közé sorolja, mint"rezsimeket, amelyek megsértik az emberek alapvető egyetemes jogait".

Az emberi jogok helyzetéről kevés információs forrás áll rendelkezésre, mivel Észak-Korea az egyéni turizmus elől elzárt, csak szervezett csoportok kereshetik fel,[8] az állami propaganda pedig a valósnál jobb körülményekről ad tájékoztatást. Hiteles forrásoknak a sikeres szökési kísérleteket követően született vallomások, beszámolók, kiszivárgott információk, beépített személyek által készített titkos videofelvételek, valamint a fényképek és a műhold felvételek tekinthetők.

Történelmi - politikai háttér szerkesztés

Az okok között a jelenlegi politikai rendszert és annak létrejöttét mozgató történelmi események láncolatát egyben és összességében kell vizsgálni. A korábban csak "Remete királyságnak" nevezett országban nagy hagyománya van az elzárkózó, önálló utas politikának. A koreai elit a rendszeres japán és kínai támadások össztüzében elzárkózást hirdetett meg.[9] A japán megszállást követően az ENSZ határozata alapján Koreát a 38. északi szélességi fok mentén kettéosztották egy szovjet és egy amerikai megszállási zónára. 1945 augusztusában szovjet fennhatóságú ideiglenes kormányzatot hoztak létre Phenjanban, amely a szovjetbarát Koreai Népi Demokratikus Köztársaság 1948-as megalapításáig állt fenn. Észak-Korea vezetője Kim Ir Szen lett. Északon a Szovjetunió és Sztálin iránymutatása, a Sztálinizmus jelentette a hatalmi rendszer alapját.[10] A japán uralom végével Észak-Korea lakói továbbra sem gyakorolhatták a polgári és politikai jogokat. A személyi kultuszra épülő rendszert, a szovjet modellt vette alapul, melyhez Moszkva tanácsadókat küldött. Őket az 1950-es években az észak-koreai belügyminisztérium alkalmazta. Az 1950-es években, Kim Ir Szen küzdeni kezdett az állítólagos ellenségeivel szemben, hogy a változó állású háborúban megerősíthesse helyzetét a pártban. Ekkortól jelent meg gyanús, ellenséges emberek felkutatása, a lakosság elnyomása. A folyamatokra jelentős hatást gyakorolt a szövetséges USA-val és Dél-Koreával szembeni konfliktus, amely végül a koreai háborúban teljesedett ki. Az észak-koreai társadalom militarizálódott és folyamatos éberséget követelt az állítólagos nyugati ügynökök kiszűrésére. A Kim Ir Szen és fia: Kim Dzsongil vezetőkkel szembeni kémkedés vádja gyakran szolgált ürügyként a politikai ellenfelek eltávolítására. Az ország vezetése ügyesen manőverezett, hogy elkerülje a keleti blokkra jellemző korabeli szovjet és kínai befolyást. Fontos volt ugyanakkor, hogy szakítottak a sztálinizmussal és egy új típusú személyi kultuszra épített totalitárius rendszert hoztak létre. Ez az emberi jogok elnyomásán alapul, és a hadseregre épült államgépezet működteti a gazdasági nehézségek ellenére. A teljes hatalmi és politikai, ideológiai elszigeteltség következtében az országot elkerülte az 1989-ben lezajlott világméretű rendszerváltási hullám. Egyes 2011-ben nyilvánosságra került titkosszolgálati jelentések alapján úgy tűnt, hogy egyetlen szövetségese – Kína - is egyre inkább kihátrál az észak-koreai vezetés mögül és Észak-Koreát, "romlott gyermekként" nevesíti.[11] Az elnyomó rendszer alapja Kim Ir Szen halála után a dzsucse és a dzsucse-ideológia, mint politikai rendszer és terrorvallás lett.[9]

Az emberi jogok megsértése szerkesztés

Állami diszkrimináció és a politikailag megbízhatatlan polgárok helyzete szerkesztés

Az észak-koreai társadalom három rétegű kasztrendszerre osztható:

  • A legfelső osztályt a jószívű erők, a pártkáderek, a hatalommal nyerészkedők (korrupt hivatalnokok), a feketegazdaság üzletemberei, az állami vállalatok vezetése, valamint azok családjaik alkotják. Az elitbe tartoznak még a japán és a koreai háború veteránjai és az áldozatok családjai.[12]
  • A középső réteget alkotják a semleges erők, a hétköznapok emberei. Akik önellátóan dolgoznak és gondoskodnak a mindennapi életükről.
  • A társadalmi ranglétra legalján az ellenséges elemek találhatók. közéjük tartoznak a disszidálók családtagjai, a korábbi korszak meghatározó vállalkozói és miniszterei, a japán gyarmati kor alkalmazottai, (a korábbi) foglyok és családtagjaik, valamint azok a párttagok, akik ellenezik a Kim Ir Szen és családjának hatalmát vagy a rendszer működését kritizálják, bírálják. Az ebben nyomorgó tömeg létszámát 200 000-re teszik. Évente a halálozás mértéke - az emberjogi szervezetek szerint - mintegy 10 000 főre tehető.[13] A legalacsonyabb osztályt már korábban korlátozták. Már az 1950-es években rendelkezés született arra, hogy ezen személyek a nagyobb városokban, az államhatár közelében és a partvidékek mentén nem tartózkodhatnak. Kiszivárgott információk szerint ez a csoport nem részesülhet az élelmiszer-jegyekben és egyéb juttatásokban. Az élelmiszerhiány erősödésének következtében a csoporthoz tartozók ellátása drasztikusan romlott az 1990-es években.[14]

A szólásszabadság korlátozása szerkesztés

A személyi kultusz a két vezető, Kim Ir Szen, Kim Dzsongil és Kim Dzsongun feltétlen tiszteletét jelenti. Már a vezérek arcképének gondatlan kezelése is büntetőjogi következményeket von maga után ugyanúgy, mint bármilyen kritikus véleménynyilvánítás, esetleg a Koreai Munkapárt irányításának megkérdőjelezése.[15]

Az információ szabadságának korlátozása szerkesztés

Tájékozódásra a lakosság nem használhat mást, mint az észak-koreai állami média csatornáit, amely természetes módon az állami propaganda legfőbb eszköze.[16] 2013. november 3-án többek között 80 embert végeztek ki a dél-koreai televízió adásának nézéséért összesen 7 észak-koreai városban. Észak-Koreában súlyos bűncselekménynek számít a rezsim által nem engedélyezett külföldi - elsősorban a kapitalista Dél-Koreából származó - filmek nézése. Ugyanakkor jelentések szerint a hatóságok drákói szigora ellenére egyre több külföldi mozgóképet és zenét csempésznek be az elzárkózó kommunista országba DVD-ken, memóriakártyákon és más adathordozó eszközökön. Állítólag egyes dél-koreai szappanoperák mellett a Született feleségek című amerikai sorozat is apró, de kitartó rajongótáborral bír Észak-Koreában. Hasonlóan súlyos bűncselekmény a pornográfia terjesztése, amelynek vádjával nemrég Kim Dzsong Un észak-koreai vezető volt barátnőjét is kivégezték.[17]

Az országban a vezetékes telefon is kiváltságnak számít, többnyire az állami hivatalnokok igényelhetik.[18]

Néhány éve még súlyos bűncselekmény volt a mobil internet. 2004-től egészen 2008-ig betiltották a mobil telefonokat, mert állítólag az országot vezető diktátort, Kim Dzsong Il-t szállító vonat ellen egy mobiltelefonnal távvezérelt bombával hajtottak végre sikertelen merényletet. Ezután akit rajtakaptak azon, hogy illegálisan használ mobiltelefont - általában Kínából átcsempészett, csak a két ország határa közelében használható mobilokkal próbálkoztak -, akár munkatáborba is küldhették. Az azóta eltelt néhány évben az ország mobiltelefon-piacán robbanásszerű növekedés ment végbe. 2009-ben kevesebb mint hetvenezer ember használt ilyen készüléket, 2012-re az egymilliomodik felhasználó készüléke is felcsatlakozott a nagyjából 24 milliós népességű országból.

Egy a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó kiküldetésben lévő tanácsadó tudomása szerint a legtöbben a fővárosban használnak mobiltelefont. Az ország gazdasági elitje ugyanis Phenjan-ban él, ahol a húsz és ötven év közötti korú lakosok hatvan százalékának van mobiltelefonja. A korábban borsos összegekbe kerülő készülékek ára és a percdíjak csökkentek: bár a mobil még mindig nem kifejezetten olcsó. A beszámoló szerint már nemcsak tehetős üzletemberek, hanem a fővárosi kávézókban dolgozó pincérnők is rendelkeznek saját rádiótelefonnal. Rajtuk hívást persze csak belföldre lehet lebonyolítani. A harmadik generációs hálózat 94 százalékos lakossági lefedettséggel bír.[19] Észak-Korea az elszigeteltsége következtében az egyik legtitokzatosabb és legfelfedezetlenebb ország a külföldi média számára. A hatóságok nem adnak sajtó vízumot. A kulturális és sporteseményeken, a külföldi vezetők hivatalos látogatásai során a riportereket folyamatosan követik és megfigyelik. A hatóság tisztviselői éberen ügyelnek rá, hogy megakadályozzanak mindennemű kapcsolatfelvételt a helyi lakossággal.[20]

Vallásszabadság korlátozása szerkesztés

Az országban a 2010-ben módosított alkotmány 68. paragrafusa szerint hivatalosan továbbra is vallásszabadság van. Ugyanezen paragrafus szerint senki sem használhatja a vallást idegen hatalom céljaira vagy az állam, illetve a társadalmi rend kárára. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma Észak-Koreát a világ vallásszabadság szempontjából különösen aggasztó helyzetű 8 országa közé sorolja. A Nemzetközi Vallásszabadság Bizottság 2013-as jelentése szerint a kormány szigorúan ellenőriz minden vallási tevékenységet és a Kim családot dicsőítő, vallásos jellegű szélsőséges személyi kultuszt tart fenn. Minden más vallást a dzsucse ideológia vetélytársának tekintenek. A nem engedélyezett vallási tevékenységet tiltják, az jóváhagyottat felügyelet alatt tartják.

1988-ban az állam országos szervezeteket hozott létre a buddhisták, a cshondoisták, a protestánsok és a katolikusok számára. Ezek azonban csak a nemzetközi nyomás enyhítését célozzák. A buddhista szentélyeket a kulturális örökség részeként tartják fenn, vallási tevékenység nélkül. Bizonyos buddhista szertartások engedélyezettek. Phenjanban az 1990-es évek óta egy katolikus, két protestáns és egy orosz ortodox templom épült, ezek viszont kontroll alatt állnak. Lényegében a külföldi vallásos segélyszervezetek és a látogatók felé szolgálnak kirakatként. Az utóbbi az országban élő orosz közösséget szolgálja.[21][22] Az országban katolikus papság nincsen jelen. A titkos protestáns vallási életben, illetve a jövendőmondásban részt vevőkre bebörtönzés, kínzás és kivégzés vár. Ezreket tartanak fogva hitükért a büntető kényszermunkatáborokban. Az állam tart a vallásosság Kínából való beszivárgásától, ezért az onnan visszatelepülőket részletesen kivallatják, a rendőrség és a nemzetbiztonság emberei beépülnek kínai protestáns közösségekbe, sőt ál-összejöveteleket is szerveznek, hogy lebuktassák a hívőket. A nyílt elnyomás ellenére növekszik a föld alatti vallási tevékenység.[23]

1949 és 1952 között Kim Ir Szen uralma alatt és a koreai háború során minden templom elpusztult, a legtöbb papot és szerzetest kivégezték, vagy meghalt.[24][25] Francis Borgia Hong Jong Ho (1906-?) – Phenjan püspöke - annak a 166 egyházi személynek az egyike, akiket az 1940-es évek végén Kim Ir Szen kommunista rezsimje meggyilkolt vagy elrabolt. Hong püspök 2013. augusztus 15-ei[26] halottá nyilvánításával a Szentszék részére megnyílt az út, hogy a néhai püspök és 80 vértanú társának boldoggá avatási eljárását megindítsa.[27] A súlyos vallásüldöztetés ellenére mégis 200 000 főre teszik a keresztények számát. Egyes beszámolók szerint a „földalatti“ találkozókon a kis házi gyülekezetekben behúzzák a függönyöket és suttogva énekelnek. Kívülről megtanult bibliarészletekkel erősítik egymást. A nehézségek ellenére növekszik az egység a keresztények között. A házi gyülekezetek szövetkeztek és életre hívtak egy imakampányt is.[28]

2015-től látszólag enyhült a vallásüldözés. 2015. november 10-én a buddhista, cshondoista és keresztény észak-koreaiak találkozhattak a megbékélés és a nemzeti újraegyesítés jegyében egy összejövetelen a dél-koreai felekezeti társaikkal, az észak-koreai Gyémánt-hegységben. Az északi delegációt a Koreai Katolikusok Központi Bizottságának elnöke, Kang Dzsijong, a délit I Gjongsik, a „Koreai Vallásosak a Békéért” nevű csoport elnöke vezette. Megemlítendő, hogy az észak-koreai állami sajtó a dél-koreai delegációt „Hanguk”-nak (한국; „Korea”, déli perspektívából) nevezte a szokásos „Nam-csoszon” (남조선; „Dél-Korea”, északi perspektívából) helyett.[29]

Családlátogatások szerkesztés

Körülbelül 72 ezer déli vár arra, hogy találkozhasson északi rokonaival, ezeknek az embereknek a fele nyolcvan év feletti. A 2014 február végére tervezett találkozó helyszínének Észak-Koreában, a Kumgang-hegyi turistaközpontot jelölték ki. A családegyesítő találkozásra csak kivételesen, legutóbb 2010-ben került sor. 2013 szeptemberében száz család találkozott volna, de ezt a déliek „konfrontatív hozzáállására" hivatkozva az északiak lemondták.[30]

Emberrablás szerkesztés

 
George W. Bush az Ovális irodában fogadja az Észak-Koreából menekült és az elrabolt japánok családtagjait (2006)

Észak-Korea az 1970-es és 1980-as években számos japán állampolgárt rabolt el, akiket arra kényszerített, hogy kémek kiképzésében segédkezzenek. Ezt 2002-ben Phenjan is elismerte. Az öt elrabolt embert egy látogatás erejéig hazaengedett Japánba, ők azonban az ideiglenesre tervezett tartózkodás után nem voltak hajlandóak visszatérni Észak-Koreába.

Phenjan azt állítja, hogy összesen 13 japánt rabolt el, a maradék nyolc ember pedig időközben természetes halált halt. Ezzel szemben Tokió hivatalos álláspontja szerint legalább 17 - sőt, egyes nem hivatalos vélemények szerint akár több száz - emberrablás írható Észak-Korea számlájára, tizenkét fő sorsa pedig nem lett megnyugtatóan kivizsgálva. Az emberrablások és Phenjan rakéta- és atomprogramja jelenleg Japán és Észak-Korea közti közeledés legfőbb akadálya. Ezzel van összefüggésben az is, hogy a japán kormány sem az Egyesült Államokkal, sem Dél-Koreával nem egyezteti külpolitikai álláspontját e kérdésben, ugyanis ha a Phenjan jelentette katonai fenyegetéssel foglalkozó Washingtont követi, úgy elsikkadhatnak érdekei, és nem kerülhet pont az emberrablások ügyére.[31]

Mozgásszabadság korlátozása szerkesztés

A kijárási korlátozás miatt Észak-Korea polgárainak nem szabad elhagyni az otthonaikat hivatalos engedély nélkül.[32] Ezen kívül a hatóságok döntenek a polgárok lakóhelyéről. Ismeretes, hogy a fogyatékkal élőknek, a politikailag megbízhatatlan állampolgároknak tilos Phenjanba letelepedniük. A külföldi utazás kiváltság és csak meghatározott esetben engedélyezett. Azokat, akik illegálisan lépik át az államhatárokat szigorúan büntetik, beleértve a családtagjaikat is. Az észak-koreai menekültek közül azokat, akik Kínába szöknek visszatoloncolják és speciális büntetés-végrehajtási intézetekben helyezik el. Gyakori, hogy maguk a határőrök szöknek meg a Kínával közös határon, ezért a szögesdrót kerítésbe áramot vezettek.[33]

Kínzások szerkesztés

A börtönökben és fogolytáborokban fogva tartottak esetében általános jelentéségként tartják számon a kínzásokat, mint az észak-koreai büntetés-végrehajtási rendszer egyik eszközét.[34] 2013-ban az ENSZ Dél-Korea, Japán és a nyugati hatalmak nyomására vizsgáló bizottságot állított fel. A jelentésben szereplő bizonyítékokat Phenjan azonnal visszautasította. Erről az észak-koreai delegáció tanácsosa, Kim Jong Ho beszélt: "A küldöttségem teljes mértékben visszautasítja az úgynevezett vizsgálóbizottság szóbeli közlését a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság emberi jogi helyzetéről. A közlés hamis forrásokra épül az országunkat illető emberi jogi helyzetről."[35]

Halálbüntetés szerkesztés

Észak-Koreában számos bűncselekmény esetében a legfőbb büntetés forma a halálbüntetés.[36] A kivégzéseket gyakran nyilvánosan tartják. 2013. november 3-án például 7 városban 10-10 embert végeztek ki 10 000 fős közönség előtt, annak elrettentő hatása céljából. Ekkor cölöpökhöz kötötték őket, a fejükre fehér zsákokat húztak, majd gépfegyverekből tüzet nyitottak rájuk.[37] Az emberi jogi szervezetek által gyűjtött és dokumentumok és beszámolók összesen 1193 kivégzést említenek Észak-Koreában, azonban a valós számok feltehetőleg ennél sokkal magasabbak.[38]

Az emberi kísérletek szerkesztés

Több észak-koreai menekült és a nemzetközi szervezetek alkalmazottai is beszámoltak arról, hogy bevett gyakorlat a táborokban vagy fogyatékkal élőkön az új fegyverek tesztelése. Továbbá beszámoltak arról is, hogy a családokra, csoportokra zárt térben halálos adag mérges gázt engedtek és annak hatékonyságát vizsgálták.[39][40]

A fogolytáborok rendszere szerkesztés

 
1952-es felvétel egy Chiktong melletti barakkról, ahol úgy vélték, hogy ENSZ hadifoglyokat tartottak fogva

Az észak-koreai büntető igazságszolgáltatási rendszer alapján börtön és büntető táborokat különböztetünk meg. A büntető tárborok két félék lehetnek: az internáló tábor a politikai foglyoknak (koreai Kwan-li-so)[41] és az átnevelő tábor (koreai Kyo-Hwa-so)[42] a rendszer ellenes személyek részére.

Munkatáborok szerkesztés

A munkatáborban a politikai bűncselekmények vagy politikailag megbízhatatlan személyeket tartják fogva. A működtetésüket az állambiztonsági minisztérium végzi. A politikai foglyokra a családra vonatkozó kollektív büntetőjogi felelősségének elve érvényesül, azaz az elítélttel együtt élőket, a szülőket, gyermekeket és testvéreket, néha még nagyszülőket és az unokákat is - a valós ok tudta nélkül - munkatáborokba telepítik életük végéig.[43]

 
 
Pukcsang
 
Cshongdzsin
 
Hengjong
 
Huszaong
 
Kecson
 
Jodok
Munkatáborok Észak-Koreában

A táborok a központi és északkeleti országrészben helyezkednek el. Ezekhez számos büntető telep tartozik a távoli és elszigetelt hegyvidéki völgyekben. A foglyok teljes száma a becslések szerint mintegy 200 000 fő.[44] A Jodok és Bukchang tábor is két részre osztható: az egyik részen az életfogytig tartó kitelepített politikai foglyok élnek, a másik részen a hosszú börtönbüntetésüket töltő foglyokat tartják.

A fogva tartottakat a bányákban vagy a mezőgazdaságban kényszermunkában, egyszerű eszközökkel dolgoztatják. A táborok lakosságának 40 százaléka az elégtelen táplálkozás következtében hal meg. A rabok, akiktől napi 16 óra nehéz fizikai munkát követelnek meg, húshoz csak akkor jutnak hozzá, ha békákat vagy patkányokat sikerül megfogniuk. Az éhezés mellett betegségek, a szexuális erőszak, és a mindennapos kínzások illetve kivégzések tizedelik a foglyokat. Ha valaki büntetőtáborba kerül, csak elvétve szabadul ki élve. Gyermekvállalás tilos, a megszületett gyermekeket az anyákkal öletik meg.[45]

Gyakoriak a munkabalesetek, a fagyás vagy kínzás, a csonkítás. A táborban önkényes büntetés rendszer él, a túl lassú a munkát és az engedetlenséget általában veréssel büntetik vagy kínzásokkal torolják meg.[46] Az élelmiszerlopás, vagy menekülni kísérlete nyilvános kivégzésekkel büntetendő.

Az eredeti tizenkét[47] – egyes feljegyzések szerint 15 - büntető tábort a közelmúltban egyesítették. Bezárt az Onsong internáló tábor, Kwan-li- No. 12, ahol egy elfojtott lázadást követően mintegy 5000 ember halálát okozták. 2009-ben hat tábort tartottak nyilván. Az egyesítések több okra vezethetőek vissza: vagy kiderült egy-egy ilyen tábor léte, vagy egyszerűen hatékonysági okokból összevonták őket.

Munkatáborok Észak-Koreában
Büntetőtábor Hivatalos megnevezése Nagysága Fogvatartott
Kaechon internáló tábor Kwan-li-so Nr. 14 155 km² 15.000
Jodok internáló tábor Kwan-li-so Nr. 15 378 km² 46.500
Huszaong internáló tábor Kwan-li-so Nr. 16 549 km² 10.000
Pukchang internáló tábor Kwan-li-so Nr. 18 73 km² 50.000
Haengyong internáló tábor Kwan-li-so Nr. 22 225 km² 50.000
Cshongdzsin internáló tábor Kwan-li-so Nr. 25 0,25 km² > 3.000

2013-ban kelt észak-koreai börtöntáborokról szóló tanulmány: a Political Prison Camps in North Korea Today (Politikai börtöntáborok Észak-Koreában ma) alapján a míg 2009-ben 6,[48] addig ma 5 tábor ismert.[45]

Az Emberi Jogokért Észak-Koreában elnevezésű washingtoni székhelyű szervezet Észak-Korea rejtett gulágjai című jelentése valószínűsíti, hogy a 22-es tábor lakóinak nagy része a tábor 2012 decemberében történt felszámolása során éhen halt. Az ország északnyugati részén elhelyezkedő, mintegy 200 négyzetkilométernyi tábornak korábban 30 ezer rabja volt, felszámolásakor azonban már csak 3000 elítélt maradt. A Dél-Koreába menekült egykori elítéltek megerősítették, hogy a tábor felszámolása előtt mintegy 8000 foglyot elszállítottak az ország más lágereibe, 22 ezer személynek azonban nyoma veszett. Mivel arról, hogy bárkit is szabadon engedtek volna, nincs információ, egyre megalapozottabb a gyanú, hogy a keresett személyek nem jutottak élelemhez, miközben szemtanúk beszámolója szerint az őrök a helyi piacon adták el élelmiszertartalékaikat.[45] A 22-es tábor bezárására azt követően került sor, hogy az egyik őrparancsnok Kínába szökött.

Menekülés a 14-es táborból címmel Sin Donghjok számol be a 14-es számú táborban töltött éveiről.[49]

Átnevelő táborok szerkesztés

 
 
Kaechon
 
Chongori
 
Kangdong
 
Danchon
 
Oro
 
Hörjong
 
Hamhung
 
Chungsan
 
Jongdam
Átnevelő táborok Észak-Koreában

Az átnevelő tábor a belügyminisztérium fennhatósága alá tartoznak és a bűnözőknek tartják fenn. A hagyományos bűnözés és a politikai bűnözés homályos átfedésben van egymással. Ide tartoznak azok az emberek is, akik a párt vezetését bármilyen módon bírálják, vagy épp hamis vádak alapján feltételezik róluk, hogy ezt állították. A politikai bűncselekményeknek nagyon széles köre létezik, a köztársaságot lejáratásától a közrend megzavarásáig mindegyik szigorúan büntetett. A rossz fogva tartási körülményeket, az éhséget és a kínzásokat a rabok nagy részük nem éli túl.[50]

Az átnevelő táborok többnyire nagy, magas fallal körülvett börtön komplexumok. Az észak-koreai börtönélet kemény és életveszélyes. A foglyok a hatóságok révén rendszeresen ki vannak téve a kínzásnak és embertelen bánásmódnak. A foglyokat nyilvános és titkos kivégzéseken ölik meg, akár a gyermekek is, különösen abban az esetben, ha menekülési kísérleten kapják, de előfordul kényszerített abortusz és a babák születéskori megölése. A halálozási arány igen magas.[51] Az észak-koreai kormány határozottan tagadja az emberi jogok megsértést a fogolytáborokban, azt állítva, hogy a büntetőeljárási törvény ezt tiltja. Azonban a volt foglyok beszámolói szerint teljesen különböző szabályok vonatkoznak a táborokra.

A köztörvényes bűnözők helyzete alig különbözik a politikai foglyokétól. A fogva tartottak ideológiai képzésben részesülnek munka után, pl: megtanulni az ország vezérének beszédeit avagy gyakorolni kell a kritika és önkritika eszközeit. Az átnevelő táboroknak sok olyan lakója van, akik a világ más országában nem lennének büntetendők vagy a gazdasági szükségszerűség vitte rá őket az élelmiszerlopásra, a csempészetre és az illegális kereskedelemre.

Jelenleg 15-20 átnevelő tábor lehet az országban.[52] Az egykori foglyok vallomása szerint az 1. számú átnevelő táborba (Kaechon): 6000 fogoly, a 12. számú Chongori táborban 2000 fogoly,[53] a 77. számú Tanchon táborban: 7000., a 22. számú Oro táborban: 1000., a 4. számú Kangdong táborban 7.000 fogvatartottal.[54]

Az 1. számú átnevelő tárbor lakója volt Lee Soon, jelenleg Dél-Koreában élő emberjogi aktivista. Lee Soon 2002-ben részletesen beszámolt az Egyesült Államok Képviselőházának az észak-koreai büntetés-végrehajtási rendszerről.[55]

Büntetését tölti Kenneth Bae amerikai misszionárius, akit 2012-ben ítéltek 15 év kényszermunkára állítólagos szervezkedésért.[56]

Állami propaganda szerkesztés

 
Szavazófülke

A helyi diktatúra tagadja az emberi jogok megsértését és léteznek olyan intézmények, pártok, amelyek külsőleg azt a látszatot keltik, hogy Észak-Korea egy demokratikus, pluralista társadalom. A Legfelsőbb Népi Gyűlés tölti be a parlament szerepét, illetve több párt is működik: a Demokratikus Front a Szülőföld Egyesítéséért, amely a Koreai Munkapárt és két kisebb politikai erő, a Koreai Szociáldemokrata Párt és a Cshondoista Cshongu Párt koalíciójából jött létre.

Az egyházi szervezetek működését alkotmányi szinten engedélyezik.

1989-ben Phenjanban tartották a 13. Világifjúsági Találkozót, amelyre sok külföldi látogatót vártak. A külföldi látogatók és újságírók számára jellemzően csak a fővárost és a kiválasztott helyszíneket tekinthették meg.[57]

A propaganda részét képezik olyan hatalmas építkezések, amelyek keretében boltokat, bevásárlóközpontokat, vidámparkokat, szórakozóhelyeket, standokat, sípályákat, stb. építenek fel, amelyeket megpakolnak áruval és beállítják oda a megbízható embereket azt a látszatot keltve, hogy Észak-Korea egy jóléti állam. Néhány látványosan berendezett kórház is akad, ahol úgy tűnik, hogy nyugati színvonalú, modern egészségügyi ellátás történik és maximálisan egészséges higiéniai körülmények uralkodnak. A menekültek beszámolói és a titkos felvételek alapján ezek a létesítmények a valóságban szintén nem üzemelnek. A közegészségügy és az élelmiszerellátás az országban teljesen romokban hever. A pártvezetők, a hadsereg tisztjei és a káderek viszont a kiváltságos helyzetükből eredően mindenből részesülnek.

Könyvek, beszámolók szerkesztés

  • Menekülés a 14-es táborból címmel jelent meg Sin Donghjok - alsó osztályúba sorolt, jogfosztott, táborban született rab[58] életrajzi könyve Blaine Harden szerző által készített interjúkból.[49]
  • Soon Ok Lee 1994-ben szabadult ki 6 év munkatábori fogságból. 1. számú átnevelő tárborban szerzett élményeiről német nyelven a Lasst mich eure Stimme sein! - Sechs Jahre in Nordkoreas Arbeitslagern címmel jelent meg könyv, részleges magyar nyelvű fordítása is elérhető.[59]
  • Jee Heon 34 évesen ítélték el. Jee szemtanúja volt annak, ahogy katonák arra kényszerítenek egy anyát, hogy fojtsa vízbe az éppen akkor született gyerekét, mindezért pedig addig verték, amíg ezt nem tette meg. Sikeres szökést követően a Szöuli meghallgatása is a alapját képezte az ENSZ 2013-ban született beszámolójának.[60]

További információk szerkesztés

2014. február 17-én az ENSZ által közzétette 372. oldalas[61] jelentését az emberi jogok észak-koreai megsértéséről. A jelentés az egykori őrök és menekültek beszámolóira épül, amelyeket Szöulban, Londonban, Tokióban és Washingtonban rögzítettek.[61][62]

Jegyzetek szerkesztés

  1. United Nations Human Rights Council: The Situation of Human Rights in the DPRK, 24. Februar 2009 (PDF; 100 kB)
  2. Zeit.de (2014. február 14.). Verbrechen gegen die Menschlichkeit in Nordkorea. zeit.de. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  3. Entschließung des Europäischen Parlaments zu Nordkorea, 15. Juni 2006
  4. Amnesty International: Länderberichte Korea (Nord). [2009. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 2.)
  5. MTI (2013. április 17.). Az emberi jogok bizottsága bírálta Észak-Koreát. origo.hu. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  6. no (2014. február 17.). ENSZ-jelentés az emberi jogok észak-koreai megsértéséről. hungarian.ruvr.ru. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 18.)  
  7. MTI (2014. február 17.). Észak-Korea elutasítja az ország emberi jogi helyzetéről szóló ENSZ-jelentést. hiradó.hu.hu. [2014. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 18.)  
  8. (2014. február 7.) Konzuli szolgálat Ázsia. konzuliszolgalat.kormany.hu. [2014. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  9. a b (2011. december 21.) Dzsucse: terrorvallás Észak-Koreában. mindennapi.hu. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  10. „The Problems of Human Rights in North Korea“, Hwang Jang Yop (früherer Parteisekretär), 2002. [2015. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 19.)
  11. (2011. március 17.) Egyetlen szövetségese is kihátrál Észak-Korea mögül a WikiLeaks szerint. origo.hu. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  12. Mészáros R. Tamás - De miért nem halt még mindenki éhen Észak-Koreában? (Index.hu, 2016.05.21.)
  13. Harald von Sprengeisen (2012. november 13.). Fräulein Lee weist mich zurecht (német). (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  14. Fiona Terry (2001. augusztus 6.). Feeding the Dictator(angol). guardian.co.uk. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  15. (2011. szeptember 21.) Nord Korea: Neue Befürchtungen (Bekezdést: Das Recht auf freie Meinungsäußerung). amnesty-korea.de. [2013. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  16. „The Official Propaganda in the DPRK: Ideas and Methods“, Dr. Andrei Lankov, 1995. [2013. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 29.)
  17. MTI (2013. augusztus 1.). Itt az észak-koreai mobil. origo.hu. [2014. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  18. MTI (2013. november 11.). Észak-Koreában nyilvánosan kivégeztek 80 embert. origo.hu. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  19. MTI (2011. november 11.). Mobilforradalom zajlik a kommunista diktatúrában. origo.hu. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  20. (2013. március 17.) North Korea. Reporters Without Borders (angol). [2013. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 7.)  
  21. (2006. december 8.) Worshippers at Pyongyang's only church are communist elites. origo.hu. [2012. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  22. Shin Ju Hyun (2005. augusztus 2.). "Bongsu Church in Pyongyang a Fraud, Only for False Propagation of Freedom of Religion". origo.hu. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  23. Annual Report 2013 [archivált változat] (pdf) (angol nyelven), Washington: United States Commission on International Religious Freedom, 3–4, 108–109. o.. Hozzáférés ideje: 2014. február 11. [archiválás ideje: 2013. szeptember 5.]  Archivált másolat. [2013. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 14.)
  24. Andrei Lankov (2005. március 16.). North Korea's missionary position. atimes.com. [2018. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  25. Joseph Yun Li-sun (2010. augusztus 5.). Pyongyang and Rome: no one knows the fate of the bishops of North Korea. asianews.it. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  26. MTI (2013. augusztus 16.). Vatikáni gesztus az észak-koreai katolikusoknak. ujremeny.hu. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  27. MTI. „Hatvan évig holtan vezette a phenjani egyházmegyét Hong püspök”. maszol.hu. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  28. újremény. A Föld "legsötétebb" országa: Észak-Korea. ujremeny.hu. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  29. 북남종교인들의 모임 금강산에서 진행. KCNA, 2015. november 10. (Hozzáférés: 2015. november 17.)
  30. (2014. február 5.) Észak-koreai családok láthatják a délieket. index.hu. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  31. MTI (2013. május 19.). Észak-Koreával akar tárgyalni Japán. hvg.hu. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  32. MTI (2007. június 13.). Disabled in North Korea Confined to Homes, Expelled From Capital. rfa.org. [2007. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  33. hungarian.ruvr.ru (2012. október 11.). Áramot vezettek a kínaiak az észak-koreai határnál levő szögesdrót kerítésbe. http://hungarian.ruvr.ru/2012_10_11/90904909/. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  34. United States Senate Hearings: Testimony of Soon Ok Lee, 21. Juni 2002. [2008. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 16.)
  35. MTI. „Éhezés, kínzás, erőszak az észak-koreai fogolytáborokban”. hu.euronews.com. [2014. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  36. Amnesty International: Jahresbericht 2009 Nordkorea
  37. MTI (2013. november 11.). Észak-Koreában nyilvánosan kivégeztek 80 embert. origo.hu. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  38. North Korean Human Rights Database Center: White Paper on North Korean Human Rights 2009, Seite 30 Archiválva 2013. november 4-i dátummal a Wayback Machine-ben (PDF; 9,6 MB)
  39. Ballai Vincze. „Megmutatja a Google, hol van a földi pokol”. hu.euronews.com. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  40. Focus online: Nordkorea: Überläufer berichtet von Menschenversuchen
  41. The Hidden Gulag - Part Two: The Kwan-li-so Political Penal Labor Colonies (Oldal 25–82.)”. hrnk.org. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  42. The The Hidden Gulag - Part Three: The Kyo-hwa-so Long-Term Prison-Labor Facilities (Oldal: 82-110.)”. hrnk.org. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  43. Internationale Gesellschaft für Menschenrechte: Verbrechen und Terror in Nordkorea (Abschnitt: „Gefängnisse und Lager“). [2008. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 16.)
  44. http://www.n-tv.de/politik/Nordkorea-baut-Straflager-aus-article3246406.html
  45. a b c Ábrahám Hajnalka. „Húszezren haltak éhen a munka-táborokban”. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  46. The Hidden Gulag - Part Five: Summary of Torture and Infanticide Information, (Oldalak: 148-154)”. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  47. Consun Ilbo (2002. december 11.). „5000 Prisoners Massacred at Onsong Concentration Camp in 1987”. [2007. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  48. Artikel „North Koreas Hard Labor Camps“ mit interaktiver Karte, Washington Post, 20. Juli 2009
  49. a b Ballai Vincze. „Munkatáborban született, beárulta az anyját is”. [2014. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  50. Amnesty International Koordinationsgruppe zu Korea. „Strafgesetzbuch Nordkoreas, Verbrechen gegen den Staat”. [2012. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  51. Justizausschuss des Senats der Vereinigten Staaten (2002. június 21.). „Strafgesetzbuch Nordkoreas, Verbrechen gegen den Staat”. [2012. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  52. The Committee for Human Rights in North Korea (2003. március 17.). „The Hidden Gulag (2003 Edition) - Karte: Selected North Korean Prison Camp Locations, (Oldal: 89.)”. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  53. Daily NK: Prison Tales series by Lee Jun Ha. [2009. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 9.)
  54. The Committee for Human Rights in North Korea. „The Hidden Gulag - Part Three: The Kyo-hwa-so Long-Term Prison-Labor Facilities (Oldalak: 82-110)”. (Hozzáférés: 2014. február 15.)  
  55. Artikel „Der nordkoreanische Gulag“, Süddeutsche Zeitung, 12. Juni 2009. [2010. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 16.)
  56. VZ. „Segítséget kért az Észak-Koreában raboskodó misszionárius”. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  57. Artikel „Kims Märchen“, Geo, 2007. [2012. június 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 16.)
  58. Menekülés a 14-es táborból - Észak-Koreából a szabadságba”. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  59. Könyv: Ok Lee, Soon: Lasst mich eure Stimme sein!”. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  60. Klág Dávid/CINK (2013. augusztus 21.). „Egy észak-koreai munkatábor borzalmas mindennapjai”. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  
  61. a b ORF.at (2014. február 17.). „Verbrechen gegen die Menschlichkeit”. (Hozzáférés: 2014. február 18.)  
  62. United Nations Human Rights (2014. február 17.). „Report of the Commission of Inquiry on Human Rights in the Democratic People's Republic of Korea”. (Hozzáférés: 2014. február 11.)  

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Menschenrechtssituation in Nordkorea című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.