Főmenü megnyitása

Emmanuel de Rohan-Polduc (1725. április 18., Mancha, Spanyolország1797. július 13., Málta) francia főnemes és johannita lovag, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Lovagrend 70. nagymestere 1775-től haláláig.

Emmanuel de Rohan-Polduc
Emmanuel de Rohan-Polduc.jpg

A Jeruzsálemi Szent János Lovagrend 70. nagymestere
Uralkodási ideje
1775. november 12. 1797. július 13.
Elődje Francisco Ximenes de Texada
Utódja Ferdinand von Hompesch zu Bolheim
Életrajzi adatok
Született 1725. április 18.
Mancha, Spanyolország
Elhunyt 1797. július 13. (72 évesen)
Málta
NyughelyeValletta, Szent János társkatedrális
Édesapja Jean de Rohan-Polduc
A Wikimédia Commons tartalmaz Emmanuel de Rohan-Polduc témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

A neves francia Rohan család egyik ágában született Spanyolországban, ahová apját, Jean de Rohant összeesküvés miatt száműzték. Az ifjú Emmanuel a madridi és a pármai udvarban szolgált. A máltai lovagrendbe lépve több posztot is betöltött, többek között volt admirális (1756-1758), bíró és a tengeri és szárazföldi erők főparancsnoka is. Már Manuel Pinto de Fonseca nagymester uralkodása alatt is felmerült a neve esetleges utódként, ám akkor még Francisco Ximenes de Texada lett a nagymester. Ximenes mindössze két évi uralkodás után meghalt, és ekkor már valóban Rohant választották meg.

Uralkodását végigkísérte a rend elveinek hű megőrzése. Elsőként elődei hibás döntéseit igyekezett korrigálni, leállította a megtorló pereket, igyekezett fellendíteni a kereskedelmet, újra megnyitotta az egyetemet (1779). 1776-ban személyesen részt vett Szent Fülöp ünnepében Ħaż-Żebbuġban, sőt a lakosság kérésére a községnek 1777-ben városi rangot adományozott, és magáról Città Rohan-nak nevezte el. 1631 óta első ízben összehívta a rend általános gyűlését. 1783-ban az angol helyett közös angol-bajor langue-ot hozott létre, amely a lengyel tagokat is magába foglalta. Ő volt az első nagymester, aki engedte, hogy nők lépjenek az udvarába. Valletta védelmére a Marsamxett túloldalán, a mai Sliema helyén, a Dragut Pointnál erőd építésébe fogott, amelyet azonban nem sikerült befejeztetnie, ez a mai Tigné erőd.

A bomlás azonban már megindult, az összeomlást csak késleltetni tudta, elkerülni nem. Elődeitől hatalmas deficitet örökölt, amelyet sikerült ugyan megszüntetnie, ám ekkor Franciaországban államosították a rend minden ingatlanát (1792), ezzel elvesztette bevételei nagy részét, és ezt sosem tudta mással pótolni. A lovagok már régen nem tartották be szegénységi fogadalmukat, a rend tagjai és a máltaiak között mindennaposak voltak az összetűzések. Az egykor nagyszerű flotta pompázatos volt ugyan, ám korszerűtlen, így kénytelen volt hajóit egyenként eladni a Nápolyi Királyságnak, de az Oszmán Birodalom hanyatlásával maga a rend léte is értelmét vesztette. Utolsó nagy eredménye az volt, hogy sikerült magát kivonnia Franciaországnak a britek elleni háborújából.

1792-ben infraktust kapott, ezután sosem jött helyre teljesen. Rövid betegség után halt meg 1797-ben, halálos ágyán állítólag ezt jövendölve: „én vagyok az utolsó nagymester, legalábbis a tiszteletreméltó és független rendünk utolsó nagymestere”. Mindössze egy évvel az elkerülhetetlen vég előtt halt meg. Törekvései miatt a máltaiak is tisztelték.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Emmanuel de Rohan de Polduc (angol nyelven). Sovereign Military Order of Malta - South Africa. (Hozzáférés: 2010. szeptember 25.)
  • Emmanuel de Rohan (angol nyelven). Ħaż-Żebbuġ hivatalos honlapja. [2008. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 25.)

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés