Ephorosz (történetíró)

ókori görög történetíró

Ephorosz (i. e. 4. század) görög történetíró. Az itáliai Küméből származott.

Ephorosz
Élete
Születetti. e. 400
Kümé
Elhunyti. e. 330 (69-70 évesen)
GyermekeiDémophilosz

Iszokratész tanítványának tartották.

Történetírói munkássága szerkesztés

Harminc könyvre osztott történeti munkáját (Hisztoriai koinón prazeón) a világtörténeti koncepció avatja érdekessé; ez az első görög egyetemes történelem. Időben a mitikus ősöktől (dór vándorlás) Philipposz koráig terjed, térben a görögökkel érintkezésbe került barbárok történetére is kiterjeszkedik.[1][2]

Érdeklődésének középpontjában azonban az általa következetesen egységesnek kezelt görög világ állt. Pánhellenizmusa azonban nem politikai indíttatású, a görögség életéről festett képet.[3]

A 340 utáni eseményeket feldolgozó rész valószínűleg fia, Démophilosz munkája.[2]

A korábbi történetíróktól eltérően a földrajzi és természettudományi érdekességeket mellőzi; racionalizáló igénye ellenére szónokias póz jellemzi, anyagát mégis előszeretettel használták későbbi történetírók a római császárkor első századáig.[2][1]

Ephorosz célja nem a történeti múlt elemzése, hanem csupán az, hogy más megközelítésben, jobb stílusban írjon vagy új tanulságokat vonjon le, nem pedig az, hogy új tényeket hozzon felszínre.[3]

További művei szerkesztés

  • Logosz epikhóriosz (Dicsőítő beszéd a hazára) című epideiktikus szónoklatában szülővárosát magasztalta.
  • Peri heurématón (A találmányokról)
  • Peri lexeósz (A stílusról)[2]

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Falus Róbert: Az antik világ irodalmai. Gondolat, Budapest, 1980.
  2. a b c d Világirodalmi lexikon
  3. a b Breisach, E.: Historiográfia. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.

Források szerkesztés

  • Breisach, E.: Historiográfia. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. ISBN 963 389 495 6
  • Falus Róbert: Az antik világ irodalmai. Gondolat, Budapest, 1980. 2. kiadás. ISBN 963 280 851 7
  • Világirodalmi lexikon II. (Cam–E). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1972. 1147. o.  

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés