Főmenü megnyitása

Ercsei Dániel (filozófiai író)

filozófiai író

Ercsei Dániel (Mezőtúr, 1781. július 24.Debrecen, 1836. február 23.)[1] bölcseleti doktor s tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Ercsei Dániel
Született 1781. július 24.
Mezőtúr
Elhunyt 1836. február 23. (54 évesen)
Debrecen
Nemzetisége magyar
Foglalkozása bölcseleti doktor,
pedagógus

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Ercsey Dániel és Varjas Klára fia volt. Alsóbb iskoláit szülőhelyén, a humaniórákat és a felsőbbeket Debrecenben hallgatta 17931801-ig, hol időközben rhetorikát és poesist tanított. 1803 márciusában megválasztották debreceni tanárnak; de előbb saját költségén a göttingeni egyetemen harmadfél évet töltött és bölcselet-doktori oklevelet nyert. 1805. október 4-én elfoglalta tanszékét Debrecenben s a filozófia Immanuel Kant óta való történetének előadásával köszöntött be. 1810 és 1811-ben a saját bölcseleti tanszéke mellett a magyar polgári magántörvényt is tanította. 1821-ben városi tanácsos lett. 1828-ban a Magyar Tudományos Akadémia alaprajzát és rendszabályait kidolgozó küldöttségnek is tagja volt és mindjárt az első gyűlésben 1831. február 17-én levelező tagnak a törvényosztályban megválasztották, mely utóbbi megtiszteltetést szemeinek akkori elgyengülése miatt el nem fogadhatott. Ezen kívül Szabolcs és több megye, valamint a tiszántúli egyházkerület táblabírója volt.

MunkáiSzerkesztés

  • Dissertatio inauguralis in qua summa systematis dynamici in physica disciplina capita exponuntur et pensitantur. Göttingae, 1805.
  • Philosophia. Debreczen, 1813–17. Két kötet. (I. Lélek munkái tudománya. II. Ontologia, metaphysica és erkölcsi philosophia.)
  • Statistica. Első darab. Közönséges statistica és Magyarország statistikája. U. ott, 1814. (Több nem jelent meg. Ez volt az első magyar statisztika. Ism. M. Hirlap 1891. 195. sz.)
  • Észrevételek ily czímű prédikácziókra: Keresztyén Toleranczia. Pest, 1824.
  • Philosophia históriája. Debreczen, 1825.
  • Compendium psychologiae empiricae et logicae. U. ott, 1833. (Neve Ercheynek v. Ertseinek is van irva.)

Olajfestési arcképe a debreceni ev. ref. kollégium könyvtárában van.

Mint bölcsész, Toldy szerint, a rationalis empirismus alapján teljes rendszerét adta a bölcsészetnek s külön a tudomány történetét is, melyben főleg a régiek rendszereit éles körvonalakban rajzolta. Cikkei a Tud. Gyűjteményben (1818. VIII. Elmélkedés a philosophiáról és annak hasznáról, 1819. VIII. Javallás a magyar nyelv bővítésére nézve).

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés