Erdély erődtemplomos falvai

Erdély több mint 150 jó állapotban megőrződött erődített templommal rendelkezik, amelyek különféle építészeti stílusban készültek.

Erdély erődtemplomos falvai
Világörökség
Baromlakai erődtemplom
Baromlakai erődtemplom
Adatok
OrszágRománia
Világörökség-azonosító596
TípusKulturális helyszín
KritériumokIV
Felvétel éve1993
Elhelyezkedése
Erdély erődtemplomos falvai (Románia)
Erdély erődtemplomos falvai
Erdély erődtemplomos falvai
Pozíció Románia térképén
é. sz. 46° 08′, k. h. 24° 46′Koordináták: é. sz. 46° 08′, k. h. 24° 46′
A Wikimédia Commons tartalmaz Erdély erődtemplomos falvai témájú médiaállományokat.

Erdély erődtemplomos falvai néven került fel a világörökség listájára hét dél-erdélyi falu, a 13–16. századbeli jellegzetes építkezési módszerével.

Világörökségi listaSzerkesztés

Román név Kép Megye Német név Magyar név
Biertan   Szeben Birthälm Berethalom
Câlnic   Fehér Kelling Kelnek
Dârjiu   Hargita Ders Székelyderzs
Prejmer   Brașov Tartlau Prázsmár
Saschiz   Maros Keisd Szászkézd
Valea Viilor   Szeben Wurmloch Nagybaromlak
Viscri   Brașsó Weißkirch Fehéregyháza

TörténetSzerkesztés

Az erdélyi szász falvak a 13. században jelentek meg, amikor a magyar királyok szászokat telepítettek a vidékre. Különböző kiváltságokat élveztek és a sajátos közösségformáló kultúrájuk évszázadokon át fentmaradt. Mivel a vidéket állandó török és tatár betörések fenyegették, a szászok különböző méretű erődítményeket építettek. A 15. század közepéről már 250 szász falu erődtemplomáról maradtak fenn adatok. A legfontosabb városokat teljesen megerősítették, a kisebb falvak pedig egy-egy erődtemplom köré csoportosultak. A templomokat vastag fallal vették körül, amelyet lőrésekkel, szuroköntőkkel, gyilokjárókkal és a kor hadászati szintjének megfelelő egyéb védelmi elemekkel láttak el.[1] Veszély esetén a teljes lakosság a falon belülre költözött. Az erődtemplom sarokbástyáiban és védőfalaiban raktározták a családok gabona- és szalonnakészletét, béke- és háborúidőben egyaránt, olyan zár alatt, amelyet a tulajdonos nem nyithatott ki egyedül. Itt őrizték a lányok kelengyésládáját is. Az éléstárakat hetente kétszer lehetett kinyitni, és a közösség elöljárói felügyelete alatt kivenni a tartalékból.[2]

A templomerődök azonban csak időleges védelmet biztosítottak a támadások ellen, ezért előre látható veszély esetén a falvak lakói a legközelebbi erődített városba menekültek. Nagyszeben a 13. században, Brassó és a többi szász város a 14-15. században építette meg kőfalát, amelyet folyamatosan erősítettek és bővítettek.[1]

A 18. századra a vártemplomok elvesztették védelmi funkciójukat, de a szász falvak lakossága még a 19-20. században is sok helyen a toronyban őrizte ünneplő ruháit.[2] Szintén tovább él a „Speckturm”, azaz „szalonnatorony” elnevezés.[1]

LeírásSzerkesztés

A szász hagyományok és a biztonsági megfontolások szerint a falvak kompaktak: vagy egy főutca vagy egy főtér köré csoportosulnak. A fő elem a templom, ami mindig a helység közepén helyezkedik el. A templomokat úgy alakították ki, hogy védelmi funkciót is ellássanak, függetlenül attól, hogy román vagy gótikus stílusban épültek. Majdnem minden esetben könnyen védhető helyen, például dombtetőn épült. Az anyagok a hagyományos kő, illetve vörös tégla.

A templomhoz közel van a falu főtere vagy tánctere (Tanzplatz), amely a társadalmi élet központja volt. A templomhoz közel csak közösségi célú épületek helyezkednek el: iskola vagy községháza. A legtöbb faluban a búza tárolására használt csűrök is közel vannak a falu központjához.

GalériaSzerkesztés

HivatkozásokSzerkesztés

  1. a b c Cziráki, Zsuzsanna. Az erdélyi szászok története. Erdélyi szász irodalomtörténet. Kozármisleny: Imedias Kiadó (2006). ISBN 963 87195 08 
  2. a b Éltető József: Éléskamra a templomerődben. in: Kövi Pál: Erdélyi lakoma, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980

ForrásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Erdély erődtemplomos falvai témájú médiaállományokat.

További információkSzerkesztés

  • Thaler - Zsidi: Szász erődtemplomok Erdélyben, Anno Kiadó, 2006.