Erdőispánság
Az erdőispánságok királyi udvarbirtokok voltak a Magyar Királyságban a 13. században. Élükön erdőispánok (procurator) álltak. A 12. század végén szervezték meg őket egy-egy vármegye ritkán lakott vagy lakatlan erdőterületén, esetleg az ország belső területein előbb, mint a határterületeken. Az erdőispánságok a ritkán lakott erdőterületek erőforrásait (fakitermelés, halászat, vadászat) aknázták ki az udvar céljaira, amelyik pihenés, szórakozás céljából is gyakran időzött bennük.[1] Teljes közigazgatási autonómiával rendelkező királyi uradalmak voltak.[2] A királyi birtokok eladományozása miatt az erdőispánságok a 13–14. század fordulóján megszűntek. Egy részük önálló vármegyévé alakult, más részük beolvadt a szomszédos vármegye területi rendszerébe. Van amelyik később is királyi vadászterület maradt, másokat eladományoztak, ahol a magánbirtokosok teljes erdőhasználatot kaptak.[1]
Az egyes erdőispánságok szerkesztés
- bakonyi erdőispánság – központja Csesznek, ill. a városlődi Hölgykő vára, amit a bakonyi ispán felügyelt. Lásd még Bakonyi vadgróf.
- beregi erdőispánság – központja Bereg (Nagybereg)[1]
- pataki erdőispánság – központja Patak (Sárospatak)
- pilisi erdőispánság – központja Visegrád
- sárosi erdőispánság – központja Sáros (Nagysáros)
- tornai erdőispánság
- ugocsai erdőispánság
- zólyomi erdőispánság – központja Zólyom
Szolgálónépeik szerkesztés
Szolgálónépeik között sajátos foglalkozásúak voltak, mint az erdőóvó ardók (Szőlősardó), a bőrnyúzó darócok, a vadászó lócok (Nagylóc), pecérek, halászok.
Hivatkozások szerkesztés
- ↑ a b c szerk.: Kristó Gyula (főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc: Korai magyar történeti lexikon (9-14- század). Akadémiai Kiadó, Budapest, 662. o. (1994). ISBN 963-05-6722-9
- ↑ Magyar néprajzi lexikon I. (A–E). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977. 717. o. ISBN 963-05-1286-6
