Főmenü megnyitása

Az erdőispánságok királyi udvarbirtokok voltak a Magyar Királyságban a 13. században. Élükön erdőispánok (procurator) álltak. A 12. század végén szervezték meg őket egy-egy vármegye ritkán lakott vagy lakatlan erdőterületén, esetleg az ország belső területein előbb, mint a határterületeken. Az erdőispánságok a ritkán lakott erdőterületek erőforrásait (fakitermelés, halászat, vadászat) aknázták ki az udvar céljaira, amelyik pihenés, szórakozás céljából is gyakran időzött bennük.[1] Teljes közigazgatási autonómiával rendelkező királyi uradalmak voltak.[2] A királyi birtokok eladományozása miatt az erdőispánságok a 13–14. század fordulóján megszűntek. Egy részük önálló vármegyévé alakult, más részük beolvadt a szomszédos vármegye területi rendszerébe. Van amelyik később is királyi vadászterület maradt, másokat eladományoztak, ahol a magánbirtokosok teljes erdőhasználatot kaptak.[1]

Az egyes erdőispánságokSzerkesztés

SzolgálónépeikSzerkesztés

Szolgálónépeik között sajátos foglalkozásúak voltak, mint az erdőóvó ardók (Szőlősardó), a bőrnyúzó darócok, a vadászó lócok (Nagylóc), pecérek, halászok.

HivatkozásokSzerkesztés

  1. a b c szerk.: Kristó Gyula (főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc: Korai magyar történeti lexikon (9-14- század). Akadémiai Kiadó, Budapest, 662. o. (1994). ISBN 963-05-6722-9 
  2. Magyar néprajzi lexikon I. (A–E). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977. 717. o. ISBN 963-05-1286-6