Esterházy János (politikus)

(1901–1957) felvidéki magyar politikus, országgyűlési képviselő

Gróf galántai Esterházy János (Nyitraújlak, 1901. március 14.Mírov, Csehszlovákia, 1957. március 8.) Csehszlovákia legjelentősebb magyar mártír politikusa. Élete és állásfoglalásai a szlovák–magyar viszonyban máig viták tárgya, mivel szimbólummá vált.[1]

Esterházy János
(galántai Esterházy János István)
1935 körül
1935 körül
Született 1901. március 14.
magyar 1867-1918 Nyitraújlak
Elhunyt 1957. március 8. (55 évesen)
csehszlovák Mírov
Állampolgársága
Nemzetisége magyar magyar
Házastársa Serényi Lívia
SzüleiElżbieta Tarnowska
Esterházy János Mihály
Foglalkozása
Tisztsége a Csehszlovák Nemzetgyűlés tagja (1935–1938)
Kitüntetései Jan Karski Courage to Care Award (2011)
Halál okaszívinfarktus
Sírhelye Alsóbodok
A Wikimédia Commons tartalmaz Esterházy János témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Származása szerkesztés

Gróf Esterházy János előkelő főnemesi családból származott. Anyja, Elżbieta Tarnowska (18751955),[2] lengyel grófnő volt, apja, Esterházy János Mihály (1864-1905) az Esterházy család galántai ágához tartozott, dédapja az 1849-ben kivégzett báró Jeszenák János nyitrai kormánybiztos volt. Az apja négyéves korában meghalt, anyja két testvérével együtt özvegyen nevelte. A család 5000 holdnyi birtokának kilenctizedét veszítette el a trianoni diktátummal Csehszlovákiához csatolt országrészben a földreform miatt, ám az adót az egész birtok után hajtották be tőlük. Budapesten járt gimnáziumba és a kereskedelmi akadémiára, később a saját birtokán gazdálkodott. 1924. október 15-én elvette Serényi Lívia grófnőt, a házasságból két gyermek született, János és Alice. Nővére Esterházy Lujza (1899), húga Esterházy Mária (1904).

Politikai pályafutásának kezdete szerkesztés

Az 1920-as évek közepén kezdte közéleti pályafutását, a magyarok visszaszorítását is magában foglaló „csehszlovákizmus” ellenzőjeként lépve fel.

„…itt maradok köztetek és veletek fogom átélni a rossz napokat is… mert ha másokat maradásra biztatok, én sem mehetek el innét”

1931-ben Esterházy a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga vezetője lett, ez a Népszövetség (az Egyesült Nemzetek előde) keretében működött. Egy év múlva, 1932. december 11-én az Országos Keresztény Szocialista Párt elnöke lett. Az 1935-ös választásokon Kassán bekerült a csehszlovák parlamentbe. Önrendelkezési jogot, nemzeti, vallási és kulturális téren a fejlődés biztosítását, Szlovákia és Kárpátalja (akkor még Csehszlovákia része) számára autonómiát követelt. Az első parlamenti beszédében hangzott el ez a mondat: „Akaratunk ellenére odacsatoltak Csehszlovákiához, követeljük, hogy a csehszlovák kormány teljes körben tisztelje a mi kisebbségi, nyelvi, kulturális és gazdasági jogainkat“. A HSĽS szlovákiai autonómiakövetelését is támogatta. Masaryk visszalépése után a magyar képviselők Edvard Beneš oldalán voltak, ami lehetővé tette, hogy ő legyen az ország elnöke. Beneš miniszterséget ajánlott neki, de ő csak úgy vállalta volna el, ha orvosolják a magyarság sérelmeit.

Az Egyesült Magyar Párt ügyeleti elnöke szerkesztés

 
Nyitravármegye hetilap a második világháború kitörésének másnapján

Az érsekújvári magyar pártok kongresszusán, 1936. június 21-én megalakult az Egyesült Magyar Párt, ennek ügyeleti elnöke lett. Ebben az időben visszautasította Beneš ajánlatát, hogy miniszter legyen a csehszlovák kormányban, mivel a magyarság jogfosztottságának megszüntetését kívánta annak feltételeként. Esterházy politikai célja Trianon revíziója volt. Ebben támogatást kapott a magyar kormánytól. 1938-ban többször találkozott a brit misszió vezetőjével, Lord Runcimannel. A magyar képviselők memorandumban követelték a wilsoni alapelvek betartását. Esterházy tárgyalásokat folytatott Magyarországon, Lengyelországban és Olaszországban. Az év március 17–18-án Lengyelországban azt a magyar kormány által kidolgozott programot támogatta, ami egész Szlovákia Magyarországhoz való visszacsatolását tartalmazta. Esterházy a komáromi tárgyalásokon is részt kívánt venni, ahol az új csehszlovák-magyar határokról tárgyaltak, de a csehszlovák delegáció vezetője, Jozef Tiso ezt elvetette.

Politikai pályafutása a szlovák államban szerkesztés

„Mi a szlovák népet mindenkor testvérünknek tekintettük és fogjuk tekinteni a jövőben is. Az ezeréves sorsközösség az Úristen műve volt, és ezt a sorsközösséget emberi erő szét nem bonthatja.”
„Mi magyarok a csehszlovák köztársaságot mindig mint az emberi gonoszság és tudatlanság életképtelen tákolmányát néztük, és tudtuk nagyon jól, hogy ennek a mesterségesen összeragasztott és országnak csúfolt szörnyszülöttnek semmi létjogosultsága nincs. …kötelességünk azon munkálkodni, hogy olyan légkört teremtsünk, mely biztosítja egyrészt a szomszédos államoknak nyugodt egymás mellett való élését, másrészt lehetővé teszi, hogy ha valamely országban vannak nemzetiségek, úgy azok tagjai teljes mértekben egyenrangú állampolgárokként élhessék nemzeti életüket.”[3]

Az első bécsi döntés után, Esterházy mint Kassa képviselője, 1938 novemberében üdvözölte Horthy Miklóst, de személyesen a szlovák területen maradt, és megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. A hetvenezres magyarság érdekeit védelmezte, és egyben a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak betartását követelte a visszacsatolt területeken. Pozsonyban az Új Hírek című napilapot adta ki, ezt betiltották, őt magát pedig rendőrségi felügyelet alá vonták. Később Magyar Hírlap néven új napilapot alapított. A magyarországi földreformot támogatta. Pártja nevében a nemzetiszocializmus eszméit és politikáját elvetette. Többször tárgyalt a szlovák állam elnökével, Tisóval a magyar kisebbség jogairól, ebben a kérdésben a szlovák parlamentben a magyarság jogaiért is föllépett, ahol ő volt az egyetlen magyar képviselő. Rádióbeszédben üdvözölte 1939. március 14-én a fasiszta szlovák állam kikiáltását. Pozsonyban létrehozta a Madách Könyvkiadót. 1942-ben újra megkezdte működését a Szemke, egy betiltott kulturális szövetség.

Állásfoglalása a zsidókérdésben szerkesztés

„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.”

Esterházy mint a szlovák parlament képviselője, 1942. május 15-én a 68/1942-es alkotmányi törvény szavazásakor egyedüliként tartózkodott, ami akkor nagyon bátor tett volt.[4] A törvény a zsidóság kitelepítéséről szólt. A törvényt nem szavazta meg Martin Sokol[forrás?], a Parlament elnöke és Pavol Čarnogurský[5] képviselő sem. Már a szavazást megelőző napon a nyitrai Hlinka-gárdisták fogadásokat kötöttek Esterházy János várható állásfoglalásáról az elkövetkező szavazás során. Tudatában voltak, hogy e szavazás politikai precedens értékű lehet: amennyiben gróf Esterházy János megszavazza egy kisebbség kitoloncolásának elvi lehetőségét, úgy lehetővé teszi, hogy akármikor egy hasonló törvény kerülhessen a parlamenti asztalára, amely esetleg a magyar kisebbséget érintené. Ez számára a politikai öngyilkossággal lett volna egyenlő.

A szavazást megelőző napon felkereste Martin Sokol házelnököt, magyarázatot adva indokairól azt hangoztatta: antiszemita szellemben nevelkedtem, az vagyok és az is maradok. A szlovák sajtó kereszttüzébe került. A házelnöknek a továbbiakban így indokolta álláspontját: „Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja. … Én ellenben mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom.” A valóságban Eszterházy nem szavazott – egy képviselő sem szavazott – a kitoloncolási törvény ellen, de a szavazáskor tüntetőleg tartózkodott. A többi tartózkodó képviselő, Pavol Čarnogurskýval az élen a szavazás idejére elhagyta a termet. Esterházy János 1944-ben zsidóknak segített a szökésben, az életüket is megmentve.[6] Egyes állítások szerint a megmentett zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek száma több százra tehető, de ezekre vonatkozó bizonyítékok eddig nem kerültek elő.[7] Magyarország 1944. októberi német megszállása ellen memorandumban tiltakozott. Rövid időre internálták, a Gestapo körözte.

Bíróság előtt szerkesztés

Miután a szovjet csapatok kiszorították a németeket Pozsonyból, a szovjet hatóságok internálták, de 12 nap után szabadlábra helyezték. Utána a helyi ideiglenes szlovák kormány képviselőjével, Gustáv Husákkal tárgyalt, ahol szóvá tette a magyarok üldözését. Husák utasítására letartóztatták, és átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Egy évig a moszkvai Lubjankában tartották fogva. Koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára ítélték, és Gulag-táborba küldték, Szibériába. A Szlovák Nemzeti Bíróság 1947. szeptember 16-án egyetlen ülésen Pozsonyban halálra ítélte a fasizmussal való „együttműködése” miatt. A szovjet hatóságok 1949-ben kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Elnöki kegyelemből életfogytiglani büntetést kapott. Külső segítséggel alkalma lett volna megszökni, de ezt elutasította, mondván hogy ő nem bűnös, tehát nincs miért szöknie. Az 1955-ös általános amnesztia során a büntetését 25 évre csökkentették, de ebbe nem számították be a szovjet fogságban eltöltött időt.[8] Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott, míg 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben meg nem halt. A börtönparancsnok nem adta ki holttestét a családnak.[9]

Rehabilitációja szerkesztés

Leánya, Esterházy-Malfatti Alice, a szlovákiai magyar kisebbség képviselői, a Magyarok Világszövetsége és a magyar kormány támogatásával 1989. november óta igyekszik elérni, hogy Esterházy Jánost Szlovákiában rehabilitálják. Ez máig nem sikerült.[10] 1993-ban Göncz Árpád akkori köztársasági elnök kérésére az orosz legfelsőbb bíróság Esterházy ítéletét semmisnek mondta ki, s rehabilitálta őt. Ez azonban Csehországban és Szlovákiában mind a mai napig nem történt meg, hivatalosan továbbra is háborús bűnös. A lánya 1994-ben kérelmezte az eljárás megújítását, de a bíróság ezt szlovák és cseh történészek szakmai ítéletére hivatkozva elutasította. Esterházy János születésének századik évfordulója alkalmából, 2001. március 11-én ünnepi gyűlést tartott tiszteletére a magyar parlament az akkori államelnök, Mádl Ferenc részvétével. 2007. április 20-án Sólyom László köztársasági elnök újra rehabilitálását sürgette egy konferencián, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia szervezett a gróf halálának évfordulója alkalmából. „Hogy néz az ki, hogy mindenki tisztel egy háborús bűnöst, hivatalosan politikusok kiállnak mellette, ugyanakkor ő jogilag és papíron még mindig a lehető legsúlyosabb elítélést hordozza magán?” – mondta az elnök.[11]

Sírhelyét csak halála után ötven évvel sikerült felfedezni: Karel Schwarzenberg herceg kutatta fel. Esterházy János földi maradványai Prágában, egy tömegsírban nyugszanak, a kommunizmus több más áldozatával együtt. Emlékét a Mírov melletti temetőben jelképes sír őrzi, a környéken élő és távolabbról idelátogató magyarok gyakran felkeresik.

2009. március 23-án Lech Kaczyński lengyel államfő a Polonia Restituta elnevezésű rangos posztumusz kitüntetést adományozta a felvidéki magyarság mártír politikusának, néhai Esterházy Jánosnak Varsóban a lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységéért, illetve a lengyel emigráns kormány hadügyminiszterének, Kazimierz Sosnkowski tábornoknak Magyarországon keresztüli nyugatra szöktetésében való közreműködéséért. Az átadáson jelen volt Sólyom László köztársasági elnök.

Esterházy János gróf mind a mai napig nem kapta meg a Jad Vasem Világ Igaza elismerését, pedig a tények egyértelműek és alátámasztottak.

Boldoggá avatási folyamat szerkesztés

...Esterházy János nem a szenvedést vállalta, hanem a helytállást, és ezért szenvedett!
Kiss Róbert a Nagyszombati főegyházmegye püspöki helynöke
...a Hegyi Beszéd kimondja, „boldogok, akik szenvednek az igazságért”, s ennek alapján Esterházyt az élete és a szolgálata dicsőíti meg, nem a hivatalos ügymenet.
Ďurčo Zoltán a Nyitrai egyházmegye magyar helynöke[12]

2011-ben a 110 éve született mártírpolitikus szlovákiai rehabilitációját és boldoggá avatását kezdeményezte a pozsonyi magyar nagykövetség, az Esterházy János Polgári Társulás és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete. A szlovák közvéleményre március folyamán rendezvénysorozattal kívánnak hatást gyakorolni.

Földi maradványait 2017. szeptember 16-án az alsóbodoki Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában helyezték örök nyugalomra.[13][14]

A Vatikán 2018 novemberében engedélyezte boldoggá avatási eljárásának megindítását, amelyet a Krakkói főegyházmegye folytat le. 2019. március 25-én megkezdődött boldoggá avatási pere.[15]

Emlékezete szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Vö. Új Szó 2012. november 28., 24.
  2. genealogy.org - Esterházy family 04
  3. 51. zasadnutí Snemu Slovenskej republiky v Bratislave v utorok 26, novembra 1940.; Snem Slovenskej republiky 1940
  4. (2019. február 9.) „Május 15.” (magyar nyelven). Wikipédia.  
  5. Pavol Čarnogurský gyászjelentése independent.co.uk
  6. Sorsközösségben Esterházy Jánossal felvidek.ma
  7. A zsidók esetében a Magyarországon bujkáló, az 1942-es szlovákiai üldöztetést ott túlélő zsidók igyekeztek Magyarországról visszajutni Szlovákiába, de azokat a szlovák hatóságok nem fogadták vissza. Csehek és lengyelek mentésére 1944-ben már csak kivételes esetekben kerülhetett sor, mivel többségük az országból már korábban ki lett toloncolva.
  8. Molnár Imre: Esterházy János mártíromsága, Rubicon, 2008/4
  9. Mycielskiné Esterházy Mária feljegyzései, Rubicon, 2008/4
  10. Állítólag Václav Havel köztársaság elnök in memoriam díjra javasolta, de az akkori csehszlovákiai magyar politika megfúrta ezt. (Popély ÁrpádSimon Attila 2010 (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok II. 1989–1992. 17)
  11. Esterházy János rehabilitációját sürgeti a köztársasági elnök, 2007. április 20.
  12. ma7.sk
  13. Végső nyugalomra helyezik Esterházy János hamvait. nepszava.hu (2017. szeptember 9.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 10.) arch
  14. Végső nyugalomra helyezték Esterházy János hamvait a felvidéki Alsóbodokon. magyaridok.hu (2017. szeptember 16.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 16.)
  15. felvidek.ma
  16. mult-kor.hu
  17. http://hvg.hu/itthon/20100603_atneveztek_a_rakpartokat
  18. felvidek.ma
  19. mult-kor.hu
  20. ujszo.com. [2016. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 26.)
  21. ujszo.com
  22. hirek.sk. [2017. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 17.)
  23. felvidek.ma
  24. emlekhelyek.csemadok.sk
  25. felvidek.ma
  26. felvidek.ma
  27. felvidek.ma
  28. Esterházy-emléktáblát avatott a cserkészszövetség Gömörben | Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (magyar nyelven). szmcs.sk. (Hozzáférés: 2017. február 11.)
  29. felvidek.ma
  30. felvidek.ma
  31. felvidek.ma
  32. Magyar 7 2019/25, 6.
  33. felvidek.ma
  34. felvidek.ma; felvidek.ma
  35. felvidek.ma

Források szerkesztés

  • Augustín Marko, Pavol Martinický: Slovensko-maďarské vzťahy
  • Molnár Imre 1990: Esterházy János életútja, Regio – Kisebbségtudományi Szemle 1. évf. 2. sz., 1990. április
  • Eduard Nižňanský a spol.: Kto bol kto za I. ČSR (Q111 Brat., 1993)
  • 1994 Emlékfüzet – emlékezés gróf Esterházy Jánosra, valamint az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra
  • Ladislav Deák: Politický profil Jánoša Esterházyho (Ministerstvo kultúry Slovenskej republiky-Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, kiadó Kubko Goral, 1995, ingyenes kiadás szlovákul, angolul, magyarul)
  • Molnár Imre 1995: Az Esterházy-dosszié. Limes 95/3, 75-94.
  • Molnár Imre 1997: Esterházy János, Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1997, ISBN 80-85509-37-7
  • Ivan Kamenec: Osobnosť Jánosa Esterházyho a jej kontroverzné interpretácie (Ľudia ľuďom bez hraníc, Helsinské občianske združenie v SR, Nitra 2000, s. 34)
  • Dušan Slobodník: Hanobenie Slovákov ako program (Literárny týždenník 20/2001)
  • Alice Esterházy-Malfatti, Bálint Török: Esterházy János Emlékkönyv (Pamätná kniha Jánosa Esterházyho) (Századvég, Bp., 2001)
  • František Mikloško Žurnál Rádia Twist 12. 3. 2001[halott link]
  • Jerguš Ferko: Vodca-zvodca János Esterházy (Maďarské sebaklamy, Matica Slovenská, 2003, 127-129)
  • MTI, Népszabadság, 2009. március 23.: Lengyel posztumusz kitüntetés Esterházy Jánosnak
  • Molnár Imre 2010: Esterházy János élete és mártírhalála, Méry Ratio Kiadó, 2010, ISBN 9788089286300
  • Simon Attila 2016: Vnútorné rozpory v Maďarskej strane v rokoch 1939-1945 a nevydarené pokusy o odstránenie Jánosa Esterházyho z čela strany. Historický časopis 2016/1.
  • Martin Hetényi 2017: K problému interpretácie povojnového osudu Jánosa Esterházyho v slovenskej historiografii. Studia Historica Nitriensia 2017/1.
  • Keresteš, P.: Veľké Zálužie obec s históriou. 287-289.
  •   Zilizi Zoltán – Csanda Gábor: Esterházy Jánosról a közép-európai dialógus jegyében (2016)

További információk szerkesztés