Estifecske

Estifecske
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Altörzság:	Állkapcsosok (Gnathostomata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Csoport:	Magzatburkosok (Amniota);
Osztály:	Madarak (Aves);
Csoport:	Carinatae;
Alosztály:	Neornithes;
Alosztályág:	Újmadárszabásúak (Neognathae);
Öregrend:	Neoaves;
Csoport:	Passerea;
Csoport:	Otidae;
Csoport:	Cypselomorphae;
Rend:	Lappantyúalakúak (Caprimulgiformes);
Család:	Lappantyúfélék (Caprimulgidae);
Alcsalád:	Estifecskeformák (Chordeilinae);
Nem:	Chordeiles; Swainson, 1832
Faj:	C. minor;
Tudományos név
	Chordeiles minor; (Forster, JR, 1771)
Elterjedés
	Elterjedési területe
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Estifecske témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Estifecske témájú médiaállományokat és Estifecske témájú kategóriát.

Az estifecske (Chordeiles minor) a madarak (Aves) osztályának lappantyúalakúak (Caprimulgiformes) rendjébe, ezen belül a lappantyúfélék (Caprimulgidae) családjába tartozó faj.^[1]^[2]

Rendszerezése szerkesztés

A fajt Johann Reinhold Forster német ornitológus írta le 1771-ben, a Caprimulgus nembe Caprimulgus minor néven.^[3]

Alfajai szerkesztés

Chordeiles minor asserriensis Cherrie, 1896
Chordeiles minor chapmani Coues, 1888
Chordeiles minor henryi Cassin, 1855
Chordeiles minor hesperis Grinnell, 1905
Chordeiles minor howelli Oberholser, 1914
Chordeiles minor minor (J.R. Forster, 1771)
Chordeiles minor neotropicalis Selander & Alvarez del Toro, 1955
Chordeiles minor panamensis Eisenmann, 1962
Chordeiles minor sennetti Coues, 1888^[2]

Előfordulása szerkesztés

Költőterülete Észak- és Közép-Amerikában van, Alaszka és Kanada délkeleti részétől déli irányban Panamáig terjed. A téli időszakban Dél-Amerikába költözik. Ritka vendégként előfordul Izlandon, Feröeren, az Egyesült Királyság és az Azori-szigeteken.

Természetes élőhelyei a szubtrópusi vagy trópusi hegyi esőerdők, mérsékelt övi erdők, füves puszták, szavannák, tengerpartok és mocsarak, valamint városi régiók. Vonuló faj.^[4]

Megjelenése szerkesztés

Testhossza 23–25 centiméter, testtömege 46–107 gramm,^[3] szárnyfesztávolsága pedig 59–68 centiméter. A tollazat alapszíne sötétszürke vagy sötétbarna, mintázata barna. A madár fehéres színű hasán keresztirányban barna csíkok helyezkednek el. A hím torka fehér, a tojóé sárgásbarna. A fiatal madarak tollazata még halvány, torkuk színe kevésbé feltűnő. Szárnyai vékonyak, végeik hegyesek és feketék, széles, fehér szalag található rajtuk. Csak a hím visel fehér sávot a farktollain. Közeli rokonához, a lappantyúhoz hasonlóan az estifecske is hosszában ül az ágon. A fakéreghez nagyon hasonlító tollrajzolata miatt szinte lehetetlen észrevenni. Csőre zárt állapotban kicsinek hat, de rovarfogáskor szélesre tudja nyitni a madár.

Röpképe

Életmódja szerkesztés

Költés idején párosan, költözéskor csapatokba verődve él. Tápláléka repülő rovarok, különféle kártevők: burgonyabogár, ormányos bogár, zsizsik és kabóca. Az estifecske legfeljebb 6 éves korig él.

Szaporodása szerkesztés

Az ivarérettséget egyéves korban éri el. A költési időszak május közepétől július közepéig tart. Évente egyszer költ, ha elvész a fészekalj akkor még egyszer költ. A fészekalj 2 szürkésfehér tojás, amelyen sűrű barna és lila pettyek vannak. A tojó a csupasz földre rakja a tojásokat, majd két hétig költ rajtuk, eközben a hím őrködik. A kotlás 14-16 napig tart. A fiatal madarak 18-22 napos korban repülnek ki.

Tojásai

Természetvédelmi helyzete szerkesztés

Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma ugyan csökken, de még nem éri el a kritikus szintet. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.^[4]