Exhibit B: The Human Condition

Exodus-album
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. június 12.

Exhibit B: The Human Condition címmel jelent meg az amerikai Exodus együttes kilencedik nagylemeze 2010. május 7-én, a Nuclear Blast kiadó gondozásában. Az Amerikai Egyesült Államokban május 18-án jelent meg, ahol a Billboard 200-as listáján a 114. helyre került.[3][4] Hazájukban 4600 példányt értékesítettek belőle a megjelenés hetében.[5] Ez volt az utolsó albumuk, melyen Rob Dukes énekelt, aki 2014. júniusáig volt a zenekar tagja.[6] Ezért a következő, 2014-ben megjelent Blood In, Blood Out album írási fázisában még ő is aktívan a zenekar tagja volt. Ugyan az album címe arra enged következtetni, hogy a 2007-es The Atrocity Exhibition… Exhibit A folytatása készült el, azonban a két lemez között sem zenei, sem szövegi értelemben nincs átfedés. Az 1989-es Fabulous Disaster album óta ez volt az első olyan nagylemezük, melyen azonos felállás volt hallható, mint közvetlen elődjén.

Exodus
Exhibit B: The Human Condition
nagylemez
Megjelent2010. május 7.[1]
Felvételek2009. december[2]
StílusThrash metal
Nyelvangol
Hossz78:31
74:24 (13. dal nélküli változat)
KiadóNuclear Blast
ProducerAndy Sneap
Exodus-kronológia
Let There Be Blood
(2008)
Exhibit B: The Human Condition
(2010)
Blood In, Blood Out
(2014)
SablonWikidataSegítség

Az album megjelenése előtt az Exodus Amerikában turnézott a Testament és a Megadeth társaságában.[7] Az előző The Atrocity Exhibition… Exhibit A című albumra a zenekar 13 dalt írt meg, az anyagra azonban csak 9 került fel. A maradék négy dalt, így a következő albumra rakták félre, melynek felvételeit 2008 végére tervezték,[8] azonban csak 2009 decemberében vonultak stúdióba. A felvételek az Észak-Kaliforniában található Camp Crunch és a Sharkbite stúdiókban folytak, ismét Andy Sneap producerkedése mellett. A zenekar a 2007-es stúdiózáskor egy kétrészes lemezben gondolkodott, ezért kapta a 2010-ben megjelent album az Exhibit B: The Human Condition címet. A két album között, azonban sem szövegi, sem zenei értelemben nem fedezhetőek fel direkt utalások. Míg a 2007-es album nagyrészt hosszú, epikus dalokat tartalmazott, addig az Exhibit B lemezen „kevesebb a progos, őrült téma, és Rob is kevésbé extrém módon énekel, mint a korábbi két lemezen. Az albumcímet leszámítva nincs igazi kapcsolat a két Exhibition anyag között. A szövegek is más jellegűek. Az Exhibition A inkább a vallással foglalkozott, mindenféle szempontból, az idei album dalai pedig inkább az emberi lélek rejtelmeiről szólnak. A tudatlanságról, az arroganciáról, a korrupcióról, az alakoskodásról...Csupa olyasmiről, amit ki nem állhatunk.”[7]

Ismét Gary Holt írta a dalok nagyrészét, kivételt az albumnyitó The Ballad of Leonard and Charles képez, melyben Lee Altus és Dukes is szerepel, mint szerző. Ők még a Democide című dalhoz is hoztak ötleteket, míg a The Sun Is My Destroyer dalban Peter Tägtgren a Hypocrisy és a Pain frontembere háttérvokálozik. A bónuszdalként szereplő Devil's Teeth című szerzeményben a neves amerikai humorista, színész Brendon Small játszik egy gitárszólót, míg a The Ballad of Leonard and Charles című dalban hallható billentyűs aláfestéseket Raymond Anthony játszotta fel. Az album japán kiadásán a Devil’s Teeth című bónuszdal helyett egy Scorpions feldolgozás hallható a Don’t Make No Promises.

Borító, dalszövegek

szerkesztés

Az album borítója utalás Leonardo da Vinci Vitruvius-tanulmányára, mely az emberi test méretarányait volt hivatott felmérni és elemezni. Az Exodus albumán egy csontváz látható különféle fegyverekkel és egy szentírással, utalva az ember és a különféle vallások erőszakos mivoltára. A lemeznyitó The Ballad of Leonard and Charles című dalban Leonard Lake és Charles Ng történetét eleveníti fel az együttes, akik Észak-Kalifornia egyik legbrutálisabb sorozatgyilkosai voltak.[9] Áldozataikat haláluk előtt megkínozták, majd tetteiket rendszerint filmre is vették. A Beyond the Pale egy gyilkos gondolkodásmódját írja le, míg a Downfall az Egyesült Államok és más vezető hatalmak hanyatlásáról szól.[9] A March of the Sycophants szövegét az amerikai választások hatására írta Holt, a Nanking című dal, pedig az 1937-ben bekövetkezett Nankingi mészárlásnak állít emléket. A Burn, Hollywood, Burn című dalban Holt gyűlöletét fejezi ki a valóságshowk által futószalagon gyártott celebek iránt, míg a Democide Dukes által írt szövege az államilag szabályozott népirtásról szól.[9] A The Sun Is My Destroyer szövege Holt rémálmai nyomán született meg, míg az instrumentális A Perpetual State of Indifference címe, arra reflektál, hogy az emberek többsége mennyire közönyösen reagál mindarra ami körülöttük zajlik.[9] A Good Riddance egyfajta kinyilatkoztatás mindarról, amit Holt gondol a globális felmelegedésről és bolygónk pusztulásáról, az amerikai bónuszdal a Devil’s Teeth pedig Dukes tollából származik, aki a fehér cápa könyörtelenségéről írta sorait.

Fogadtatás

szerkesztés
Kritikák
SzerzőÉrtékelés
About.com [10]
AllMusic [11]
AltSounds(90%)[12]
Guardian.co.uk [13]
PopMatters [14]

Az album nagyrészt pozitív kritikákban részesült, az AllMusic kritikusa Greg Prato három és fél csillaggal jutalmazta a lehetséges ötből, és kifejtette, hogy „mindig számíthatsz arra, hogy az Exodus minden egyes megjelenésnél, színvonalas, régimódi thrash metalt szállít le.”[11] Hozzátette, hogy „az intenzitás nem jellemzi az anyagot elejétől a végéig, néhány dal (Democide, A Perpetual State of Indifference, stb.) a dallamosabb részei okán egy-egy pillanat erejéig lélegzethez juttatják a hallgatót, de csak idő kérdése, hogy mikor lép ismét a gázpedálra a zenekar. Az Exodus mindig is gyors és dühös volt, így minden bizonnyal a rajongók nem fognak csalódni az Exhibit B: The Human Condition dalaiban”.[11] Chad Bowar az About.com kritikusa kifejtette, hogy a Downfall a legerősebb Dukes-szal készült Exodus szám, mivel a dal erős riffeket és dallamokat egyaránt tartalmaz. Hozzátette, hogy minden bizonnyal ez a lemez az Exodus legmélyebb és legambiciózusabb vállalkozása.[10] Jamie Thomson a Guardian.co.uk kritikusa négy ponttal jutalmazta az ötből, hozzátéve, hogy az album semmi újdonságot nem tartalmaz, de aki eddig szerette az együttest az ezennel sem fog csalódni.[13]

Egyes kritikusok kifogásolták az album hosszát, hozzátéve, hogy a dalokban nincs annyi változatosság, hogy az indokolttá tenné elnyújtott játékidejüket.[15] Az Amerikai Egyesült Államokban a Billboard 200-as listáján a 114. helyre került az album, melyből megjelenésének hetében 4600 darab talált gazdára. Németországban az Exhibit B: The Human Condition a 32. helyig jutott a lemezeladási listán.[16]

Számlista

szerkesztés

Minden dalt Gary Holt írt, kivéve ahol jelölve van.

# Cím Hossz
1. The Ballad of Leonard and Charles 7:14
2. Beyond the Pale 7:40
3. Hammer and Life 3:31
4. Class Dismissed (A Hate Primer) 7:15
5. Downfall 6:22
6. March of the Sycophants 6:45
7. Nanking 7:22
8. Burn, Hollywood, Burn 4:05
9. Democide 6:36
10. The Sun Is My Destroyer 9:33
11. A Perpetual State of Indifference (instrumentális) 2:25
12. Good Riddance 5:33
13. Devil's Teeth (bónusz dal) 4:13
78:31

Listás helyezések

szerkesztés
Lemezeladási lista (2010) Pozíció
Billboard 200 114
Német lemezeladási lista[17] 32
Ausztriai lemezeladási lista[16] 49
Svájci lemezeladási lista[16] 53
Holland lemezeladási lista (Top 30 Alternative)[16] 22
Brit lemezeladási lista (U.K. Top 50 Indie chart)[16] 35
Brit lemezeladási lista (U.K. Top 40 Rock chart)[16] 23

Vendégzenészek

szerkesztés
  • Brendon Small - gitárszóló a Devil's Teeth c. dalban.
  • Peter Tägtgren - háttérvokál a The Sun Is My Destroye c. dalban.
  • Raymond Anthony - billentyűs hangszerek a The Ballad of Leonard and Charles c. dalban.

Produkció

szerkesztés
  1. Exhibit B: The Human Condition. Nuclear Blast. (Hozzáférés: 2019. március 4.)
  2. Az új album a zenekar myspace blogján. Blogs.myspace.com, 2010. február 25. [2010. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 4.)
  3. Megjelenési dátum: 2010. május 7. Metalkingdom.net. (Hozzáférés: 2019. március 4.)
  4. Megjelenési dátum: 2010. május 7. Metalstorm.ee. (Hozzáférés: 2019. március 4.)
  5. EXODUS: 'Exhibit B' első heti eladások. BlabberMouth
  6. Exodus a blabbermouth oldalon. BlabberMouth
  7. a b (2010/2011. december/január) Gary Holt interjú. Hammer World, 20. o. (Hozzáférés: 2019. március 4.)  
  8. imhotep.no: EXODUS – WE CREATED A MONSTER!
  9. a b c d (2010. június) Gary Holt interjú. Hammer World, 9. o. (Hozzáférés: 2019. március 4.)  
  10. a b About.com kritika: Chad Bowar. Heavymetal.about.com, 2010. május 18. [2012. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 4.)
  11. a b c Prato, Greg: [Exhibit B: The Human Condition az AllMusicon ]. AllMusic.com, 2010. május 18. (Hozzáférés: 2019. március 4.)
  12. AltSounds kritika. Hangout.altsounds.com, 2010. március 6. [2010. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 4.)
  13. a b Guardian.co.uk kritika: Jamie Thomson”, The Guardian, 2010. május 6. 
  14. Begrand, Adrien: PopMatters kritika. Popmatters.com. (Hozzáférés: 2019. március 4.)
  15. Vissza a 80-as évekbe! : Exodus - Exhibit B: The Human Condition (magyar nyelven). rockstation.blog.hu. (Hozzáférés: 2019. március 4.)
  16. a b c d e f Exhibit B: The Human Condition lemezeladási adatok az európai listákon (magyar nyelven). blabbermouth.net. (Hozzáférés: 2019. március 4.)
  17. :: MTV | Album Top 50 KW 6 | lista. Mtv.de, 2011. szeptember 22. [2010. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 4.)