Fábián Barna

magyar riporter, műsorvezető

Fábián Barna (Debrecen, 1967. március 12. –) riporter, műsorvezető.

Fábián Barna
Született1967. március 12. (57 éves)
Debrecen
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiKossuth Lajos Tudományegyetem (1985–1992)
SablonWikidataSegítség

Életrajza

szerkesztés

1967-ben született Debrecenben; szülei: Fábián Andor és Mohácsi Ágnes.[1] Szülővárosában Bocskai István Általános Iskolában (1973–1981) illetve a Tóth Árpád Gimnáziumban (1981–1985) tanult. 12 éves korától (1979), a DMVSC (Debreceni Munkás Vasutas SC) műugrója volt, egészen a szakosztály megszűnéséig. A legjobb eredménye országos második helyezés. Egyetemi évei alatt a debreceni Csokonai Színház statisztája. A debreceni Agrártudományi Egyetemen végzett növényvédelmi szakmérnökként (1985–1992), majd mezőgazdasági szaktanácsadó képesítést kapott ugyanott. Ezt követően a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szerzett diplomát. 1992–1994 között magángazdálkodóként dolgozott a Békés megyei Hunyán.

1993-tól dolgozik a médiában. Először a Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiójában volt gyakornok és riporter, majd a Híradó dél-alföldi tudósítója lett. Közben a naponta megjelenő mezőgazdasági híradó, az Agrárvilág felelős szerkesztője, majd a Földközelben című agrármagazin felelős szerkesztésével bízták meg. 2000-től két és fél évig a Ma Reggel műsorvezetője, majd ismét a szegedi stúdióban dolgozott a Híradó rovatvezetőjeként. 2011-től az Este riportere, majd ismét a Ma Reggel műsorvezetője 2012 áprilisától, 2013 augusztusától, a műsor egyik szerkesztője is. Két évvel később lett az M1 aktuális csatorna reggeli háttérműsorának egyik műsorvezetője.

Angolul folyékonyan beszél. Nőtlen, ikertestvére ügyvéd.

  1. Kisalföld.hu. [2016. június 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 9.)
  • Ki Kicsoda? (Szeged)

További információk

szerkesztés