Eredeti fájl(SVG fájl, névlegesen 228 × 300 képpont, fájlméret: 30 KB)

Leírás
English: The coat of arms of Süttő
Magyar: Süttő címere
Süttő község címere egy háromszögű pajzs, mely kékkel és zölddel haránt osztott. A zöld mezőn ezüst kőfaragó eszközök láthatók, míg a kék mezőn arany pásztorbot szimbóluma jelenik meg.
A pajzs háttérszínei is külön jelentéssel bírnak, míg a kék az egyik legmeghatározóbb táji egységet, a Dunát, addig a zöld a szintén kiemelkedő jelentőségű Gerecsét, illetve a község területét szimbolizálja. Az ezüst kőfaragó eszközök az országos jelentőséggel bíró és évszázados hagyományra visszatekintő mesterséget idézik. Az arany pásztorbot pedig a település ősi pecsétjének egy jellegzetes elemét ismétli.
Dátum
Forrás https://magyarcimerek.hu/2513-sutto
Szerző Madboy74
Engedély
(Fájl újrafelhasználása)
Ez a kép egy magyar település hivatalos címerét vagy zászlóját ábrázolja. A címer és a zászló közkincs, mert a magyar szerzői jogi törvény (1999. évi LXXVI. törvény) 1.§ (4) szerint „a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, a bírósági vagy hatósági határozatok, a hatósági vagy más hivatalos közlemények és az ügyiratok, valamint a jogszabállyal kötelezővé tett szabványok és más hasonló rendelkezések” nem tartoznak a törvény hatálya alá, így a településcímerek és -zászlók sem, mert önkormányzati rendelet határozza meg őket.

Figyelem: Bár a településcímerek és -zászlók nem állnak szerzői jogi védelem alatt, más jogszabályok még korlátozhatják a használatukat.


Deutsch | English | magyar | +/−

SVG kód
InfoField
 
Ezen SVG kép forráskódja érvényes.
 
Ez vektorgrafikus kép Inkscape segítségével készült, or with something else.
Insignia Ez a kép egy zászlót, címert, pecsétet vagy más hivatalos jelvényt ábrázol. Az ilyen jelképek használata számos országban korlátozva van. Ezek a korlátozások függetlenek a szerzői jogi státusztól.

Képaláírások

Adj meg egy egysoros magyarázatot arról, hogy mit mutat be ez a fájl

A fájl által ábrázolt elemek

mű tárgya

8. szeptember 2016

98bc49456a913ddc91bdbc25fa444f08b781615a

30 547 byte

300 képpont

228 képpont

Fájltörténet

Kattints egy időpontra, hogy a fájl akkori állapotát láthasd.

Dátum/időBélyegképFelbontásFeltöltőMegjegyzés
aktuális2016. szeptember 8., 22:55Bélyegkép a 2016. szeptember 8., 22:55-kori változatról228 × 300 (30 KB)Madboy74{{Information |Description ={{en|1=The coat of arms of Süttő}} {{hu|1=Süttő címere :Süttő község címere egy háromszögű pajzs, mely kékkel és zölddel haránt osztott. A zöld mezőn ezüst kőfaragó eszközök láthatók, míg a kék...

Az alábbi lapok használják ezt a fájlt:

Globális fájlhasználat

A következő wikik használják ezt a fájlt:

Metaadatok