Főmenü megnyitása

Fáy Aladár

magyar festő, grafikus, képzőművész tanár

Fáy Aladár (Budapest, 1898. április 11.Budapest, 1963. február 18.) magyar festő, grafikus, képzőművész tanár, mindhárom minőségében jelentős hatást gyakorolt a huszadik század első felének magyar képzőművészetére. Az Iparművészeti Főiskola egykori rektora.

Fáy Aladár
Született 1898. április 11.
Budapest
Elhunyt 1963. február 18. (64 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Házastársa Csengey Gizella[1]
SzüleiEdvi Illés Gizella
Foglalkozása festőművész
grafikus
képzőművész tanár
Iskolái Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium
Sírhely Farkasréti temető
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fáy Aladár témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Korai évekSzerkesztés

1898-ban született Budapesten. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte, Csók István tanítványaként. Festészetének korai korszaka az alföldi posztimpresszionista hagyományhoz kapcsolódik.

1923-ban megnősült.

Főiskolai tanárságaSzerkesztés

19231943 között a Budapest Székesfőváros Iparrajz Iskolában a díszítőfestő szak tanára volt. Tanítványait a magyar népművészet szellemében oktatta. Elemezte a népművészet sajátságait, és a tanulságokat 18 évi tanítás után a Turul Kiadónál megjelent A magyarság díszítő ösztöne című könyvében írja meg (újra kiadva: Püski Kiadó, 1994). Ebben (és más munkáiban ill. beszédeiben) elutasította, hogy a létező "izmusokat" vagy valami mesterséges új izmust tekintsünk a huszadik századi magyar művészet reprezentatív irányzatának (ezt "mesterségesen kiagyalni marhaság"). A mű utószavában a következőképp jellemezte a népművészet és a polgári művészet viszonyát:

A népművészet fölhasználásának helyes útja nem az, hogy a nép díszítményeit egyszerűen átmásoljuk polgári tárgyakra, sem az, hogy a nép díszítőelemeit idegen szellemű tervekbe kényszerítsük, hanem az, hogy aknázzuk ki egyetemes emberi értékeit s olyan nemzeti stílust alakítsunk, amely a szellemében és díszítőerejében magyar gyökerű.” Fáy hatása nemcsak sok magyar iparművészeti alkotáson, de még rajzfilmjeinken is érezhető.

A KépírókSzerkesztés

A harmincas évektől kezdve a festészetében új, de a hagyományokhoz kötődő magyar stílus megvalósítására tett kísérletet, a magyar népművészet esztétikai nyelvezetét követve. 1930 táján rokon lelkekre talált a Magyar Képírók Társaságában, mely 1941-ben az elnökévé választotta, és segítette könyve kiadásában.

A sajátosan magyar, új, de nem mesterséges stílus megteremthetőségében kételkedő nagybátyjához, Edvi Illés Ödönhöz írott levél következő mondatai foglalják össze terveit:

„A mi törekvésünk az, hogy olyan képstílus törekvését indítsuk meg, ami annyira sajátosan magyar, mint japán a japán…”; „… olyan képstílust, ami a magyar népművészet sajátos ízlésével ugyanazt a közvetlen kapcsolatot mutatja, amit a klasszikus képstílus a klasszikus ornamentika ízlésével – ez a vezérfonalunk.”

A háborúSzerkesztés

A harmincas években bekerül a Horthy-rendszertől független (sőt annak több kérdésben ellenzékét képező) értelmiség egyes csoportjait egyesítő, zárt körű társaságba, a Magyar Testvéri Közösségbe – olyan résztvevőkkel, mint például Arany Bálint (19011987), mely "fedőszervként" létrehozza a Honszeretet Baráti Egyesületet. Az Egyesület kulturális és politikai tevékenységet is folytatott, például egyengette Kiss János altábornagy közvetítésével a kormányzó oroszokkal való kapcsolatfelvételét, illetve támogatta a népi írók mozgalmát, utóbbi kapcsán Fáy részt vett 1942 augusztusában a Népi Írók balatonszárszói találkozóján. Fáy Aladár hasonló elveket vallott és hasonló munkát végzett a közfigyelemnek a valódi (a petőfi-epigonizmuson túlmutató) népművészetre irányításával a képzőművészetben, mint a népi írók a magyar irodalomban .

Könyve ismertté tette, és 1941 végétől a Képzőművészeti Főiskola Iparművészet Tanszékének vezető professzora volt. E poszton nem maradt sokáig, mert 1943-ban hívatta Szinnyei Merse Jenő vallás és közoktatási miniszter, aki látva a közelgő háborús katasztrófát, arra kérte, hogy vállalja el az Iparművészeti Iskola nyugdíjazás miatt megürülő igazgatói állását (mégpedig azzal a rejtett céllal, hogy az iskola nagy értékű gyűjteményét – az Iparművészeti Múzeum is ide tartozott, Európa negyedik legnagyobb gyűjteményével – műhelyeit, tanárait, diákjait tartsa itthon, mentse át a hazának a háború utánra). : ”… Az alagsorban levő műhelyeket befalazzák, a nagy értékű gyűjteményt a szomszéd házak pincéiben rejtik el. Se a tanárok, se a diákok nem települhetnek nyugatra, mert folyik a tanítás (még 1944 decemberében is). Így a nyilas kormány rendelkezéseinek ellenszegülve az embereket és … a nagy értékű gyűjteményt megmentették mind a nyugatra szállítástól, mind a szovjetektől.” – írták gyermekei a Fáy Aladár élete és művészete című emlékkönyvben.

Az MTK és az Egyesület náci- és fasisztaellenes tevékenységét a német "szövetségesek" nem nézték jó szemmel, Fáyt ennek kapcsán és egy feljelentést követően a Gestapo behívatta, "de valahogy sikerül kimagyarázkodnia". A zaklatások, háborús gondok miatt Budapest ostromának idejére Fáy, noha még nincs ötvenéves, már teljesen megőszült.

A háború utánSzerkesztés

A háború után a népművelésben tevékenykedett, a Magyar Parasztszövetség népfőiskolái részére írt tankönyvet. A magyar parasztság szellemi, anyagi és politikai önállóságának hirdetője. 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, és megkezdődött a háború miatt szétszóródott Magyar Testvéri Közösség újjászervezése is. Tevékenységét – bár elvei nem zárják ki, sőt támogatják az önkéntes szövetkezést – a szövetkezesítést erőszakosan, felülről és a parasztság ellenében, sőt annak kárára megvalósítani akaró Rákosi-diktatúra kezdettől fogva gyanakvással figyelte, az önállósulásra és a "proletárdiktatúrától" való függetlenségre törekvő parasztmozgalmakban riválist és fasiszta összeesküvést gyanítva. 1946. december 20-án a kommunista hatalom elérkezettnek látja az időt a leszámolásra: a Rajk László irányította ÁVO letartóztatta Fáy Aladárt.

A Független Kisgazdapárt szétzúzását célzó koncepciós perben, a Magyar Közösség Perében (az ún. Demény-per után a második legnagyobb koncepciós per, több mint 200 vádlottal) vádlottként kerül a bíróság elé. A vádlottak csoportokra oszlottak, Fáy az ún. Mistéth-csoportba kerül (Mistéth Endre volt a csoport fővádlottja), 1947. augusztus 1-jén. Mivel Fáyt tartották a Közösség főideológusának, ítélete szigorú volt: kilenc évre ítélték Népköztársaság-ellenes összeesküvés címén, büntetését Vácott és a budapesti Gyűjtőfogházban töltötte. 1950-től ÁVO átvette a rabtartó intézmények irányítását, fokozódott a tartás szigorúsága, csomagot nem kaphattak, látogatót nem fogadhattak, a kegyetlenkedések rendszeressé váltak. Vácon az embertelen munkakörülmények miatt Fáy felfázott, és amikor emiatt engedély nélkül vécére ment, büntetésből kurtavasra verték (ezt a középkori jellegű büntetést már a Monarchia seregében is két órára limitálták). A többi rab általában nem tudott aludni a karikába kötöttek üvöltésétől, de ezen az éjszakáén Fáy érdekes történetek mesélésével vonta el megkötözött társai figyelmét a fájdalmukról. Bár a börtön Fáy akaraterejét nem tudta megtörni, egészsége tönkrement. Nagy Imre első miniszterelnöksége után, 1953 őszétől kezdve enyhülés következett be a börtönökben is. A rabok normális rabmunkát (nem kényszermunkát) végezhettek, Fáy a Gyűjtőfogház festőműhelyében dolgozott, s emellett 100 kiváló aqvarellt festett emlékezetből, különféle állatokról.

Késői évekSzerkesztés

1954-ben, hét és fél évi raboskodás után váratlanul szabadult „a szabad emberek börtönéből a rab emberek országába” (hivatalosan ideje 1/4-ének elengedésével, valójában túltöltötte a büntetést). Hogy részt vehessen a közéletben, arról természetesen szó nem lehetett. Nem lehetett tagja a Művészeti Alapnak, festékhez és vászonhoz sem juthatott. Barátai révén kisebb munkákhoz jutott. Állásvesztése miatt nyugdíja sem lehetett. Helyzete nagyjából rendeződött, amikor segédmunkásként dolgozhatott a Fővárosi Állat- és Növénykertben dr. Anghi Csaba főigazgató jóvoltából. Fáy írta a ketrecek feliratait. Emellett mintegy 1200 rajzot készített az ottani állatokról életének még hátralévő 6 éve alatt. „Ilyen részletes madárillusztráció-gyűjteményt, mint amilyent Fáy Aladár hagyatéka őriz, senki más madárillusztrátorunk sem készített …” (Kádár Zoltán, művészettörténész). Újrafestett festménye, A Vihar, és utolsó műve, a Varjak az elmúlás, fenyegetettség hangulatát idézi.

 
Fáy Aladár sírja Budapesten. Farkasréti temető: 1/6-2-25.

A börtön és az azt követő nélkülözés szervezetét nagyon megviselte. Asztmája és az ebből kialakult tüdőtágulása egyre több gondot okozott neki. 1963-ban halt meg. Kiszabadulása után egy évvel élt többet, mint amennyit a börtönben töltött.

További adatok munkásságárólSzerkesztés

Korai művein a szecesszió hatása is érezhető. Legtöbb munkája állatábrázolás, a természetben élő lények, emberek, állatok, növények ábrázolásával foglalkozott. Néhány festmény kivétel ez alól, például a korai éveiben, 1929-ben festett Ködváros illetve Ezüstváros, illetve azok a festményei, melyeket Arany János költészete ihletett (Hunor-Magyar ciklus, Keveháza, illetve egy csatakép).

Legtermékenyebb időszaka az 1930-as évek voltak.

Ha nincs a háború, Fáy és munkatársai lehettek volna az első magyar rajzfilm készítői, ehhez ugyanis hozzákezdtek, de nem tudták befejezni.

Életében nem volt önálló kiállítása (bár műveit a Képírók Társasága bemutatóin a nagyközönség többször is megtekinthette). Első önálló (de közel sem teljes életművét bemutató) kiállítását Budapesten a Magyarok Házában tartották a rendszerváltás után (a kiállítás a család és Lakatos Miklós nyugdíjas gépészmérnök pénzügyi támogatásával valósult meg). Jellemző, hogy a kiállítás még ebben az időben is támadásokat kapott amiatt, hogy egy elítélt művész műveiből állt össze. Később több más kiállításán is találkozhatott műveivel a közönség.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Fáy Aladár témában.